bbjnick (meg)írja...

Olvasom: „A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közösség tagja elleni erőszak bűntettének gyanúja miatt nyomozást indított, miután valaki a héten babaszappanokat fúrt a szegedi zsinagóga Jósika utca felé néző főbejáratának kerítésére - írja a Delmagyar.hu. A szappanokat egy látogatócsoport egyik tagja vette észre, aki szólt az idegenvezetőnek.

Lednitzky András, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke szerint a szappanok egyértelműen Auschwitzra és a haláltáborokra utalnak. »Az utóbbi tíz évben ilyen megdöbbentő és megbotránkoztató eset nem történt Szegeden, amely mindig is befogadó és elfogadó város volt. Néha festékkel felszórtak a házakra egy-egy horogkeresztet vagy Dávid-csillagot, de a mostani eset valóban félelmet kelthet az emberekben. Reméljük, hogy ezt mindenki megérti, és mihamarabb meglesz az elkövető« – nyilatkozta Lednitzky a lapnak.

A Delmagyar.hu-nak a rendőrség nem válaszolt azokra a kérdésekre, miszerint mikor kerültek a szappanok a kerítésre és mikor jelentették be a bűncselekményt, illetve hány szappant raktak ki. A sajtószóvivő szerint ezek olyan körülmények, amelyeket csak az elkövető ismer, így a későbbiekben bizonyítékot képezhetnek. A rendőrség kéri, hogy aki valamit tud az esetről, hívja a 107-es vagy 112-es segélyhívószám valamelyikét.” (index.hu/belfold/2013/09/21/szappanokat_raktak_a_szegedi_zsinagoga_keritesere/)

...Ilyen nincs! Szerintem, ilyen nincs. Egyszerűen nincs olyan ember, aki ilyet kitalál és meg is teszi. Vagy nem jut eszébe vagy (ha eszébe jut) nem teszi meg.

Ez „ugyanaz az eset”, mint az ú. n. „cigánygyilkosságok”. Akkor is azt mondtam, hogy ilyen nincs! Most is azt mondom.

Aztán a „cigánygyilkosságokról” is kiderült, hogy... Erről a „szappanos sztoriról” valószínűleg soha nem fog kiderülni, hogy „belső munka”/provokáció, mivel senkinek nem érdeke, hogy kiderüljön, de ha valakinek (aki számít) érdeke volna, (szerintem) nagyon valószínű, hogy az derülne ki:-[... (Innét: *** A forrás (jelenleg) nem nyilvános.)

(E bejegyzés 2008. szeptember 11-én született.)

...Mancika nem tekint engem férfinak. Annak idején kissé feszélyezett ez a tény a vele való kommunikációban, mára már megszoktam. Mancika számára a férfi hangos, legalább száz kiló és jó vendég (nem csak potyázni jár a kocsmába, de fogyaszt is). Mancika, nyilván, úgy gondolja, mivel nem várhat tőlem túl sokat (az én két vagy kétszer két deci száraz fehérborom, ugye, nem az a kifejezett tétel a forgalomban), én se várjak tőle többet, mint ami az üzletmenet érdekében elengedhetetlen...

A tévén bemutatott szexről: elvek és tények

Ennyi rendőrautót még a kilencvenöt-kilencvenhatos Nagybudapesten, a Kossuth-téri MIÉP-naggyűlés idején sem láttam. Pedig ott-akkor legalább félmillióan énekeltük együtt a Boldogasszony Anyánkat.
 
Bandukoltam lefelé a főutcán és itt is két rendőrautó, ott is egy mikrobusz (és egy rendőrautó), és rendőrök, kékben, fehérben, feketében. No, majd megkérdem Mancikát, gondoltam magamban, ő biztosan tudja, mire föl ez a „fokozott jelenlét”.
 
Mancika nem tekint engem férfinak. Annak idején kissé feszélyezett ez a tény a vele való kommunikációban, mára már megszoktam. Mancika számára a férfi hangos, legalább száz kiló és jó vendég (nem csak potyázni jár a kocsmába, de fogyaszt is). Mancika, nyilván, úgy gondolja, mivel nem várhat tőlem túl sokat (az én két vagy kétszer két deci száraz fehérborom, ugye, nem az a kifejezett tétel a forgalomban), én se várjak tőle többet, mint ami az üzletmenet érdekében elengedhetetlen.
 
Miután köszöntem, rendeltem és fizettem, óvatosan megpendítettem a „fokozott jelenlét” kérdését: nem tudja-e véletlenül mi ez a sok rendőr mindenfelé?
 
– Cigánybalhé – kaptam meg a Mancikától a lényegretörő választ.
 
Mit tehettem mást, elfogadtam, hogy Mancika ennyi információra méltat és a borra koncentráltam figyelmemet. Miután az első korty szétáradt a gyomromban, kedvet kaptam egy kis ejtőzésre. Hosszában végignéztem a kocsmán (ez egy keskeny és hosszú kocsma, no): találok-e üres asztalt? Egyetlen szabad asztalt láttam, hátul a sarokban, kaptam hát magam és odatelepedtem.
 
Ahogy ott üldögéltem és kókadoztam, a kocsmazajból idegen világokba menekülve, egyszer csak egy sörörüveg jelent meg előttem az asztalon. Az üveget egy kéz tartotta, a kéz pedig Z. barátom keze volt.
 
– Szabad ez a hely? – kérdezte és leült.
 
Z. nem volt egyedül. Vele volt E. is, ő is sörösüveggel érkezett és ő is helyetfoglalt az asztalnál.
 
E.-t nagyon ritkán látom, így beszélgetésünk első szakaszában az ő sorsának, az utóbbi egy-két évbeni, alakulásáról folyt közöttünk a szó.
 
E. számomra igen érdekes figura, afféle „bírom az ilyet”-típus. Bár amilyen érdekes, mifelénk olyan tipikus is. Fiatal értelmiségiként, mint a demokratikus ellenzék oszlopos tagja, a magyar liberális párt ügyvivői tisztségéig vitte, majd szakítva az árulókkal, a magyar nemzeti radikálisok egyik legszerényebb és ugyanakkor legaktívabb eksönmenje lett, folyamatosan a határontúlt járta, ahol, nem utolsó sorban, segélyszállítmányokkal látta el az idegenbeszakadt nemzettestet. Ám, hogy ott is kitelt az esztendő (aki próbálta, tudja: hogy van ez?!), önálló politikai koncepciók kidolgozásába és kivitelezésébe kezdett. Ezt követően állami hivatalnoknak állt és ő, aki saját szakterületén csúcsértelmiségivé válhatott volna (ha hagyják, és ha hagyja, hogy hagyják), ma a leglélekölőbb és legmocskosabb bürokratamunkát végzi. És nem panaszkodik. Most sem panaszkodott, ivott és (szükség szerint) halkan kommentált.
 
Ugyan Z.-t nagyon tűzbe hozta az újonnan működésbe állított CERN-ciklotron híre és folyamatosan arra terelte a társalgás menetét (különösképpen az izgatta, hogy hogyan vagy hogyan nem fogjuk észrevenni, ha elnyelt minket egy feketelyuk?!), valahogyan mégiscsak adódott egy pillanat, amikor feltehettem a kérdést:
 
– Nem tudjátok véletlenül, hogy mi volt itt tegnap este, mire fel az a k*rva sok rendőr?
 
Tudták. És bár kissé különböző tálalásban adták elő a történteket, de lényegében ugyanazt mondták; nagyjából-egészében a következőket tudtam meg tőlük:
 
Tegnap este a kocsma tele volt Tényekkel. Volt, aki inni jött, volt aki potyázni, mások a társaság kedvéért vagy mert nem volt jobb dolga. Mancika, szegénykénk, odahúzta a lakodalmasnak, hogy valahogyan el bírja viselni a hangoskodást, majd fölrobbant a mjuzikcenter. És ennek az emelkedett hangulatnak a kellős közepébe egyszer csak betoppant néhány Elv. Bár ezek az Elvek első látásra kitűntek a Tények közül jólöltözöttségükkel és könnyed, mondhatni hanyagul könnyed mozgásukkal-viselkedésükkel, mégsem alakult ki közöttük konfliktus, mivel, amint megérkeztek, azon nyomban mindenkit meghívtak egy körre. A Tények, bizalmatlanságukat ideiglenesen félretéve, kapva kaptak az ingyenkörön, nemkülönben a másodikon és, persze, a harmadikon is. Az Elvek letelepedtek asztalaikhoz, kedélyes, már-már bizalmas beszélgetésbe elegyedtek velük, miközben folyt a szesz. Bármennyire is szokatlan volt a szituáció, egyre több Tény érezte úgy, hogy ezek az Elvek, végeredményében, nem is olyan rossz Elvek: szokatlan módon figyelnek rájuk, bíztatják őket, bólogatnak és, a barmok, még fizetnek is, mint a katonatiszt. Nagyjából így teltek az órák; voltak, akik tánccal, voltak, akik énekkel múlatták az időt, csilingeltek a játékgépek, néhányan a kocsma előtt a küzdősportokat gyakorolták, míg mások az Elvekkel osztották meg nézeteiket a világ rendjéről (és viszont). Ám egyszer csak egy Tény-szerű ordítás hasította ketté ezt az idillikus ájert:
 
– Mi az hogy nincsen több, ******************?! – üvöltötte egy Tény a pult mögött holtfáradtan pakolászó Mancikának.
 
De Mancikának már nem volt kedve beszélgetni. És nem volt már kedve elmagyarázni sem, hogy az Elvek nem fizetnek több kört és a bazár bezár, hanem, egy, az állapotát meghazudtoló friss mozdulattal kikapta a pult belső polcáról a napi bevétellel már korábban előkészített vaskazettát, majd (ugyanebből a lendületből) kivágta az iroda ajtaját és eltűnt mögötte.
 
Az alkoholtól és az önérzettől fölhevült Tények kiáltozva keresték az Elveket, akik, természetesen, már rég nem voltak sehol; kitódultak hát a kocsma elé és mint az elszabadult szennyes ár, mindent magukkal sodorva zúdultak végig a főutcán. Aki és ami eléjük került azt letaposták, összetörték, kétségbeesésük és haragjuk mindenki és minden ellen fordult, mindenkiben és mindenben önmaguk kétségbevonását látták. Végül egymásnak estek. Mire a rendőrség kiérkezett az incidensnek már számos sebesültje volt. Hét járókelőt és kilenc Tényt kórházba szállítottak, tizenöt Tényt őrizetbe vettek; az Elveknek nyomát sem találták.
 
– Mondok tanulságot!– ajánlotta hosszú hallgatás után Z., miközben hazafelé ballagtunk a kissé már hűvös éjszakában. – Mondok mindjárt kettőt! Egy: a tények makacs dolgok; kettő: az elvbarátod nem föltétlenül a barátod.
 
Ezután újból hallgatásba merült, majd a ciklotron működési elvét (amiről nyilvánvalóan fogalma sem volt) próbálta  számomra is érthető módon előadni. De ezt már nem fejezhette be, mivel egy rendőrautó állt meg mellettünk, amiből három rendőr szállt ki – igazoltattak bennünket. Miközben az iratainkat nézegették, eszembe jutott, hogy legutóbb 1986. október 23-ának hajnalán igazoltattak és elmosolyodtam.
 
– Mi olyan vicces?! – horkant rám az egyik közeg.
 
Talán életemben először nem válaszoltam egy nekem föltett kérdésre.

Lásd még:
 
bbjnick.blog.hu/2007/11/03/a_kapcsolattarto_szemely_z_meselte_a_koc
 
bbjnick.blog.hu/2008/05/16/szots_helye_es_a_mi_helyunk
 
magyarido.blog.hu/2008/08/29/logikus_esztetikus_etikus_valosag_nagybatyankkal_a_kocsmaban

(A bejegyzés) Innét: magyarido.blog.hu/2008/09/11/a_teven_bemutatott_szexrol_elvek_es_tenyek

„Nietzsche szerint, amit az ember másnak hazudik, elenyésző semmiség amellett, amit az ember önmagának hazudik. És ma, hála a pszichológiának, minden jel arra vall, ennek a hazudozásnak virágkorát éljük. A pszichológia az a diszciplína, mondjuk az az ellen-jóga, amely távolról sem azt célozza, legalább a gyakorlatban, ami látszólag létjogosultságát adja, vagyis távolról sem az emberismeret és az önkritika módszere, éppen ellenkezőleg, megtanítja az embert arra, miképpen hazudja tele magát önmaga felől hízelgő pozitívumokkal, és miképpen hazudja kifelé a minél kompromittálóbb tulajdonságokat. A pszichológia a szisztematikus önámítás diszciplínája. Mi történik az önámításban? Az, hogy az ember valódi lénye felől önmagát dezinformálja. A pszichológia hallatlan népszerűségét annak köszönheti, hogy készen szállítja nemcsak azokat a tipológiákat, amelyekkel az ember önmaga számára belső és titkos kiválóságokat koholhat korlátlan minőségben és méretekben, minél csenevészebb valaki, annál inkább. Ma az ember eszményét többé nem a regényekből veszi, hanem a pszichológiai hérosz, Freud és Jung, Adler és Rorschach és Szondy magasrendű típusai azok, amelyeket önmagába belehazudik. De a pszichológia szállítja az önigazolásoknak, a rejtegetésnek és a színészi produkcióknak bonyolult játékát és a szövevényes önvédelem trükkjeit és a kifelé fordított megalázó gyanúsításoknak szofisztikus módszereit is. A pszichológia sikerét azzal aratta, hogy az önámítás technikáját elképzelhetetlen módon tökéletesítette. Nem epikus, hanem pszichológiai hősökkel állunk szemben, akik az introvertáltsággal és az analizáltsággal és magasrendűségekkel önmagukat keresztül-kasul hazudozták. Az ilyen emberről persze, mint Nietzsche mondja, csak orr-befogva ajánlatos beszélni, mert nemcsak támadhatatlan önelégültséggel játssza a tökéletesség szerepét önmagának, és ugyanilyen megalapozott szánalommal néz le mindenkit, akire szerepének negatívumait vetíti, hanem ez az ember nem is tévedhet többé, mert amit csinál, az tudomány. Ez az ember gyógyíthatatlan. Nem idióta. Pszeudoegzisztens. Nem az a veszélyes, aki kottából hazudik, hanem aki már könyv nélkül tudja, és rögtönöz. Akiben a pszichológia már reflex. Ezek a pszichológiai virtuózok, akik az önámítás technikáját már végigcsinálták. Az önámítás technikája mindig az önkritika technikája előtt járt. De régebben, még a vallás és a filozófia korában elképzelhetetlen volt, ami ma: a tudomány korszakában hétköznapi, hogy az önámítás leleplezhetetlen marad. A hazugság persze ebben az esetben nem bűn és nem betegség és nem logikai hiba. A hazugság egzisztenciális tisztátalanság, és ez annyit jelent, hogy az ember elsősorban és mindenek előtt nem a másikat rontja meg, hanem önmagát.” (Részlet Hamvas Béla Direkt morál és rossz lelkiismeret c. munkájából --- olvasható itt, letölthető innét: hamvasbela.org/szavak/direktmoral.html)

„Nem kétséges, hogy a mára hegemón helyzetbe került civil társadalom erkölcs helyett középszerű szentimentalizmust hozott létre. Az uralkodó erkölcs, mely a mindennapi élethez kapcsolódik, és az a dolga, hogy igazolja a végeredményben egoista érdekek működését, megelégszik színlelt altruista érzelmekkel, melyeket elborítanak a divatos magatartást dicsőítő szlogenek. Kortársaink valójában csak a civil társadalom kereskedelmi ténykedéseivel képesek megbirkózni, azzal nem, ami a civil társadalmat meghaladja. Erkölcsi perspektívák úgyszólván nincsenek, most az állam és az egyház funkcióit a civil társadalom vállalta magára. Így az a benyomás keletkezik, hogy a bőség teljes, hiszen a civil társadalom egyszer s mindenkorra megfogalmazta a maga vallását, a maga végrehajtó hatalmát, a maga illemtanát és a maga törekvéseit. A többi intézményt és hatóságot épp csak hogy megtűrik, igazság szerint belülről már felemésztődtek és kiüresedtek. Következésképp meg vagyunk fosztva a hittől, az erkölcstől, nem vagyunk tudatában a korlátoknak, és -- ahogy számos szerző mondja, René Guénontól Louis Dumont-ig, Henry Corbintől Marcel Gauchet-ig -- elvették tőlünk a szentet, azaz a spirituális magot, mely nélkül a társadalom csak üres héj. Meglehetősen komikus, és ugyanakkor jelképértékű, hogy ez a héj lebeg az űrben, melytől még Pascal libertinusainak is meg kellene rémülniük, utasai viszont abban a hitben ringatják magukat, hogy meghódítják az ott lévő egyéb világokat, és gyarmatosítják őket előregyártott szemetükkel. Hozzátenni még egy »világ«-ot a miénkhez, amikor azt is éppen most semmisítjük meg! Ezért hajítjuk szemétre a múlt összes kozmológiáját.” (Részlet Molnár Tamás A liberális hegemónia c. munkájából --- bővebben innét: magyarido.blog.hu/2010/05/21/molnar_tamas_adaleka_a_nemzeti_egyuttmukodes_rendszere_hez)

Olvasom:

„Tiltakozás a homofóbiát legitimizáló hittankönyv ellen

Mi, vallásos keresztények, zsidók, más felekezetűek és ateisták mélyen elítéljük a Szent István Társulat negyedik osztályos tanulóknak szóló hittankönyvében megjelent, a homoszexualitást halálos bűnnek minősítő kijelentéseit.

A szerző, Fülöpné Erdő Mária, az Apor Vilmos Főiskola rektora által írt tankönyv értékrendjét mind az egyházi, mind a világi fórumok rég meghaladták, annak egy XXI. századi magyarországi általános iskolában semmi helye.

Ez a gyerekek fejlődését jelentősen befolyásoló, a homofóbiát legitimizáló, meggondolatlan állítás nem számol a valószínűsíthető következményekkel. Túl azon, hogy a felvilágosult értékrendtől eltávolodó, intoleráns ifjúságot nevelnek ki, megannyi érintett fiatalt depresszióba, akár öngyilkosságba taszíthatnak.

Követeljük, hogy a tankönyvet azonnal vonják vissza!”

(A petíció forrása: www.peticiok.com/tiltakozas_a_homofobiat_legitimizalo_hittankonyv_ellen)

Majd két nap múlva...

Olvasom, hogy V_ri Gy_rgy publicista, a petíció egyik aláírója bocsánatot kér és magyarázkodik (itt: magyarinfo.blog.hu/2013/09/15/bocsanatkeres_es_magyarazat_458), hogy asszonygya, ő még tegnap nem tudta, hogy mit tanítanak az ábrahámi(ta) vallások a homoszexuális cselekedetekről, de ha tudta is, elvakította az együttérzés, ami, mint bizonyságát láthattuk, a katolikusoknak egyáltalán nem sajátja...*

Az ember azt gondolná, hogy van, ahonnét nincs lejjebb; aztán rendre kiderül, hogy: dehogy van!:-[

A kép forrás a Zinternett

*Megjegyz.: Nekem rendkívüli módon nehezemre esik azt feltételezni V_ri Gy_rgyről, hogy ne tudta volna pontosan, mit is tanítanak az ábrahámi(ta) vallások a homoszexuális cselekedetekről. Gyanítom, pontosan tudta, de valószínűleg az munkált benne, hogy az Egyházat leköpni nem csak élvezet, hanem kötelesség is. Feltételezem, úgy volt vele, ha tiltakozás érkezik sajátoldalról (is) --- ami, nyilván, megtörtént ---, akkor majd írunk egy bocsánatkérést és magyarázatot, amelyben leköpjük mégegyszer az Egyházat --- ami szintén megtörtént: hisz a „bocsánatkérésnek” is csak az a konklúziója, hogy az Egyház nem együttérző... :-[

÷ ÷ ÷

Apdét vagy kiegészítés, 2013. szeptember 16.:

homoszexualitás (a gör. homo, 'azonos' és a lat. sexualitas szavakból): azonos neműek közötti (kizárólagosan v. döntően saját nemük iránt érzett) szexuális vonzalom és kapcsolat. - Idők folyamán a különböző kultúrákban sokféle formát öltött. A ~t ffiak között uranizmusnak, ffi és fiúgyermek között pederasztiának, a nőknél leszbikus szerelemnek nevezzük. - Az ÓSz-ben súlyos bűnnek számított, nemcsak abban az esetben, ha jogtalanul erőszakolták ki, mint Szodomában és Gomorrában (Ter 18,20; 19; vö. Bír 19,22-26) v. a tp. prostitúció (→hierodulák) változatában (vö. MTörv 23,18; 1Kir 14,24; 15,12; 2Kir 23,7), hanem más formáiban is (Lev 18,22; 20,13). - Szt Pál ap. a ~t azon szenvedélyek közé sorolja, melyekbe a saját hibájukból esnek bele (Róm 1,26); a gyermekek megrontóit a józan tanítás ellen vétőknek mondja (1Tim 1,10), akik nem öröklik Isten orsz-át (1Kor 6,9). A Júd elrettentő példaként említi Szodomát és Gomorrát (Júd 7). - A ker. hagyomány a legrégibb idők óta állást foglal a ~sal szemben (Barnabás levél 10,6-8; 19,4; Didakhé 2,2); az egyhjog büntette (Elvirai zsin.71. c.; CIC 1917:2357-59.k.). A ~ cselekedetei önmagukban rosszak, mert ellentétesek a →természetes erkölcsi törvénnyel, a nemi aktusból kizárják az élet továbbadását, s torzítják az értelmes lélekkel bíró ember →én-te kapcsolatának teljességét. - Mindazonáltal az egyh. és a lelkipásztori munka tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel közeledik a homoszexuális hajlamot hordozókhoz, akiknek a száma a Kat. Egyh. Katekizmusa szerint nem csekély. Többségük számára a ~ megpróbáltatást jelent, szeretnének kijutni belőle. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét. A homoszexuális személyek is arra hivatottak, hogy életükben megvalósítsák Isten akaratát, s amennyiben keresztények, egyesítsék az Úr keresztáldozatával az állapotukból adódó nehézségeket és küzdelmeket. - A homoszexuális emberek is a →tisztaságra kaptak meghívást. A ~ lappangó hajlama nagyon sok emberben jelen van, ezért óriási a felelőssége a felnőtt társad-nak, hogy ezeket a rejtett hajlamokat erősíti-e, v. okos, tapintatos neveléssel helyes irányba tereli, gyógyítja. Az önuralom (mely nélkül nincs belső szabadság), az imádság és a szentségi kegyelem segítségével a homoszexuálisok ugyanúgy eljutnak a ker. tökéletességre, mint más, súlyos szenvedélyekkel és problémákkal küzdő embertársaik. - Egyes eu. országokban a homoszexuális kapcsolatoknak is megszavazták az élettársi kapcsolat törv-es kereteit. Az Eu. Parlament 1994. II. 8: határozatot hozott a homoszexuálisok és leszbikusok azonos jogairól az Eu. Közösségben. A homoszexuálisok „házasságát” engedélyezi: Dánia (1989), Svédo. (1993), Norvégia (1994), Holl. (2000. IX. 15., életbe lépett 2001. IV. 1.), No. (2000. XI. 10., életbe lépett 2001. VIII. 1., a Szövetségi Alkotmánybíróság megerősítette 2002. VII. 17.), Belgium (2002. XI. 28.). Bejegyzett élettársi kapcsolatban élő homoszexuális pároknak Holl. (2001. IV. óta) és NBr. (2002. XI. 5. óta) arra is megadja a jogot, hogy gyermeket fogadjanak örökbe. B.J.** (lexikon.katolikus.hu/H/homoszexualit%C3%A1s.html)

Tisztaság és homoszexualitás. A homoszexualitás olyan férfiak vagy nők közötti viszony, akik kizárólagosan vagy döntően saját nemük iránt éreznek szexuális vonzalmat. A századok folyamán és különböző kultúrákban nagyon eltérő formákat öltött. Pszichikai eredete nagyrészt föltáratlan. A hagyomány a Szentírásra támaszkodva --mely úgy mutatja be a homoszexuális kapcsolatokat, mint súlyos eltévelyedéseket -- mindig vallotta, hogy „a homoszexuális cselekedetek belső természetük szerint rendetlenek”. Ellentétesek a természetes törvénnyel. A nemi aktusból kizárják az élet továbbadását. Nem az igazi érzelmi és szexuális komplementaritásból származnak. Nincs olyan eset, amikor jóváhagyhatók lennének.

Nem elhanyagolható azon férfiak és nők száma, kiknek homoszexuális hajlama nagyon mélyen gyökerezik. E hajlam, mely objektíve rendetlen, többségük számára próbatétet jelent. Tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét. Az ilyen személyek arra hivatottak, hogy valósítsák meg életükben Isten akaratát, és amennyiben keresztények, egyesítsék az Úr keresztáldozatával az állapotukból adódó esetleges nehézségeket.

A homoszexuális emberek a tisztaságra kaptak meghívást. Az önuralom erényeivel, melyek nevelik a belső szabadságot, olykor az önzetlen barátság segítségével, imádsággal és szentségi kegyelemmel fokozatosan és kitartóan közeledhetnek és kell is közeledniük a keresztény tökéletességhez. (www.ppek.hu/k85.htm)

halálos bűn (lat. peccatum mortale): erkölcsileg rossz cselekedet (→bűn), mellyel az ember tudva és akarva súlyos dologban nem engedelmeskedik Isten akaratának. - Az Egyház egész hagyománya szerint ~ az a cselekedet, mellyel egy ember tudva és szabadon elutasítja Istent, az Ő törvényét, a szeretet fölkínált szövetségét, s Isten akarata ellenére inkább önmaga v. valamely véges teremtmény felé fordul (conversio ad creaturam). Ez történhet közvetlen és formális módon (→ateizmus, →aposztázia, →bálványimádás); de úgy is, hogy valaki súlyos anyagban engedetlen Isten parancsai iránt. - Föltételei. A súlyos dolog, a teljes tudatosság és meggondolt beleegyezés teszi a bűnt halálossá. A dolog súlyát Isten parancsolatai határozzák meg (→Tízparancsolat), de a parancsolatok között is van különbség: a gyilkosság súlyosabb bűn, mint a lopás. Tekintettel kell lenni a sértett személy minőségére is: a szülők elleni erőszakos cselekmény súlyosabb, mint ha idegen ellen követik el. A teljes tudatosság föltételezi a cselekedet bűnös jellegének és Isten parancsával való ellenkezésének ismeretét. A meggondolt beleegyezéstől lesz a ~ személyes döntés eredménye. A színlelt tudatlanság és a szív keménysége nem csökkenti, hanem növeli a bűn szándékosságát (vö. Mk 3,5-6; Lk 16,19-31). A nem szándékos →tudatlanság csökkentheti, sőt megszüntetheti a ~ beszámíthatóságát; föltételezvén, hogy mindenki ismeri a →természetes erkölcsi törvényt. Az érzéki →ösztönök, a →szenvedélyek, a külső →kényszer és a →betegségek szintén csökkenthetik a bűn szabad és szándékos jellegét. A rosszakarattal, a rossz szándékos választásával elkövetett bűn a legsúlyosabb (→gonoszság). - A ~ és a →bocsánatos bűn különbségét már a Szentírás jelzi (vö. 1Jn 5,16-17), a különbségtétel az Egyh. hagyományában született meg, és azt az emberi tapasztalat megerősíti. A ~ lerombolja az ember szívében a szeretetet, mert súlyosan megsérti Isten parancsát; elszakítja az embert Istentől azáltal, hogy valami részleges jót helyez Isten elé, aki végső célja és boldogsága az embernek. A bocsánatos bűn, bár sérti és sebzi a szeretetet, nem oltja ki. Mivel a ~ az élet elvét, a szeretetet öli meg, Isten irgalmasságának új kezdeményezésére és a szív megtérésére van szükség, ami rendes körülmények között a kiengesztelődés szentségében valósul meg. Amikor az →akarat olyan dologra irányul, ami önmagában ellentétes a bennünket a végső célhoz kapcsoló szeretettel, a bűn tárgya miatt halálos, akár Isten szeretete ellen van, mint a káromkodás, hamis eskü, stb., akár a felebarát szeretete elleni, mint az emberölés, házasságtörés, stb. Ha viszont a bűnös ember akarata néhányszor olyan dologra irányul, ami önmagában rendetlen, de nem ellenkezik Isten és a felebarát szeretetével, mint például a fölösleges beszéd, az alkalmatlan nevetés, stb., az ilyen bűnök bocsánatosak (STh I-II, 88,2). - A ~ következménye. A ~, mint maga a szeretet is, az emberi szabadság radikális lehetősége. Hatására elvész a szeretet és a →megszentelő kegyelem, azaz megfoszt a kegyelem állapotától. Ha nem követi a →megtérés és Isten bocsánata, a ~ kizár Krisztus országából és a →pokol örök halálába juttat; szabad akaratunknak ugyanis van hatalma végleges, visszavonhatatlan döntéseket hozni. Mindazonáltal - jóllehet meg tudjuk ítélni, hogy egy cselekedet önmagában nézve ~-e -, a személy fölötti ítélkezést rá kell bíznunk Isten igazságosságára és irgalmára. ** (lexikon.katolikus.hu/H/hal%C3%A1los%20b%C5%B1n.html)

÷ ÷ ÷

Schmidt hadnagy (a polgárháború hőse) ajánlja:  

magyarido.blog.hu/2011/02/23/a_magyargyulolet_okai_2_dik_levonas

magyarido.blog.hu/2011/07/11/egy_majdnem_teljes_kor_summarium_2011_julius_11

bbjnick.blog.hu/2013/05/27/_ott_majd_ki_kell_derulnie_hogy_kepesek-e_az_ateistak_valtozatlan_husegre_es_bizalomra_azok_irant_ak

1 jegyzet

...Alföldi csinált egy vacak, elk*rt rendezést. A sz*r pedig, akárhogy idealizáljuk, sz*r. Alföldi István, a királya nem deheroizáló, nem sértő, nem nemzetgyalázó, hanem, egyszerűen, egy, a darab jellegzetességeit, műfaji sajátosságait figyelembe nem vévő, elb*szott rendezés. Ennyi...

(...)

...Az István, a király egy rockopera. Se több, se kevesebb. Nem sok értelmezgetnivaló van benne, ellenben rendesen kell szólnia, az előadóknak nagyon el kell tudniuk énekelni és a dalokat és a „történetet” jól alátámasztó, látványos, lendületes, koherens színpadi jelenlétet kell a rendezésnek biztosítania. Az 1984-es királydombi előadás és az az alapján készült film ezt hozta, ezért (is) volt remek (és ezért lett „kult”)*, míg az Alföldi-féle nem tudta ezt és ezért lett totális bukta. (Ezek a jelenlegi viták csak Alföldi sikertelenségét (az az, hogy nem bírt el a feladattal) hivatottak elleplezni.)

Ami pedig az „újraértelmezést” illeti: valamikor a hetvenes évek közepén Cseh Tamás és Másik János (Bereményivel) írtak és hosszú ideig játszottak (ha jól emlékszem a 24. színházban) Egy levél nővéremnek c. műsort (ennek egyes részleteiből készült 1977-ban a Levél nővéremnek c. nagylemez). A kilencvenes évek elején szóba került a műsor felújítása, erre Bereményi azt mondta: minek újítanánk fel, amikor írhatunk is egy újat?! És ez történt! Ebből lett a Levél nővéremnek 2. műsor és album.

Ha Szörényi és Bródy valóban újra akarta volna értelmezni az István, a királyt, akkor elővették volna, átszerkesztették, átírták volna vagy akár írhattak volna egy újat is...

(...)

...nekem tetszik az a fajta színház, amit Alföldi itt, az István, a királyban megpróbál megvalósítani:-) Csakhogy az István, a király nem egy Purcell vagy Handel opera, azokban van annyi, hogy egy ilyen típusú rendezést (is) elbírjon --- az István, a király nem ilyen...**

(...)

...Egy művész bármit megtehet (és annak az ellenkezőjét is), csak nem kell magaalávizelnie a sértődöttségtől, ha azt a közönség többsége nagyon határozottan és nagyon karakteresen elutasítja...

(...)

...Ha az egyik történelmi eseményt relativizálhatjuk és (egyébként is) a művészi szabadság korlátlan, akkor a másik történelmi eseményt miért ne relativizálhatnánk és annak vonatkozásában a művészi szabadság miért ne lehetne korlátlan?

Annyi erővel, amennyivel Alföldi elkészítette a maga államalapítás vízióját, bárki más is elkészíthetné pld. a maga holokauszt vízióját... Nem volna muszáj szeretni vagy egyetérteni azzal --- de a művészi szabadság, az művészi szabadság!...

(...)

...No, tegnap megkaptam dvd-n az Alföldi-féle István, a király-előadás felvételét. Rászántam egy kis időt, hogy figyelmesen végignézzem, többször megállítottam, visszapörgettem, voltak jelenetek, amiket többször is megnéztem.

S, akárhányszor is nézem, úgy van az, bizony, ahogy korábban is írtam: az Alföldi-féle István, a király a rockopera totális félreértése (vagy tudatos félreértelmezése). Ez a zene nem arról szól és nem tud annyit, amit és amennyit Alföldi rá akar pakolni, így a zene és a cselekmény nem szervesül, hanem (szinte végig) zavarják egymást. Valószínűleg ezért van, hogy a darab ritmustalan, sőt, többször szétesik. És akkor még a tartalmi kérdésekről nem is beszéltünk...

*...Remekműként emlegetni Koltay 1984-es István, a király-filmjét kamaszos túlzás. Az azonban minden túlzás nélkül elmondható róla, hogy egy remek film, elsőrangúan teljesíti feladatát, egy szabadtéri rockopera előadásának mozgóképre adaptálását. S ezért ma ugyanolyan friss és izgalmas, mint harminc éve volt és harminc év múlva is (szinte bizonyos), hogy ugyanígy fog hatni. Míg az Alföldi-féle előadásra már egy fél év múlva senki sem fog emlékezni (aki pedig igen, az is igyekszik majd mihamarább elfelejteni, hogy ne érezze a bukás ízét), ez a mostani nagy kofalárma semmi mást nem szolgál, mint a csúfos szakmai és közönségbukta elleplezését...

**...A mostani feldolgozásban az a zavaró, hogy rossz. Méghozzá azért, mert többet akar rápakolni a darabra, mint amit az elbír (és rendesen meg is rogyik és el is hajlik alatta). Már írtam valahol, hogyha pld. egy barokk operáról volna szó, akkor ez simán működne (azokban a művekben bőven van annyi, hogy kortárs színházi „szcenárióba” helyezzék és csavargassák össze-vissza --- elég sok ilyen jellegű előadás létezik, nemegy izgalmas, remek előadás), no, de egy „rockoperával” ezt nem lehet megcsinálni!...

(Innét: mandiner.blog.hu/2013/09/02/racsok_meg_egyszer_az_uj_istvan_a_kiralyrol?fullcommentlist=1#comments)

„Szörnyű idő, szörnyű idő! / S a szörnyüség mindegyre nő.”
(Petőfi Sándor)

...Nem az itt az igazi baj, hogy szélsőséges ballib/liberálbolsevik/holohitű (vagy olyan, amilyen) újságírók és „aktivisták” ügyeket próbálnak kreálni/konstruálni ideológiai megfontolásokból (ez „csak” aljas, bűnös, botrányos és felháborító), hanem az, hogy, ma már ott tartunk, hogy egy hivatalos szakmai szervezet (...) hazug állásfoglalásra kényszerül; a tragédia az, hogy egy szakmai szervezetnek – nyilvánvalóan tagjainak meggyőződése elleni – hamis nyilatkozatot kell kiadnia, hogy kivédje az ellene irányuló támadásokat! (Emlékszünk még a SE szenátusának döntésére Schmitt doktorija ügyében???!!!) Mintha újra a Rákosi-rendszerben élnénk: ahogy akkor, úgy ma is, mindenkinek és mindennek folyamatosan állást kell foglalnia egy kizárólagosságra törő (totalitárius) ideológia éppen aktuális doktrínái mellett... (bbjnick.blog.hu/2012/06/14/igy_elunk_2012_juniusaban_magyarorszagon_egy_hivatalos_szakmai_szervezet_hazug_allasfoglalasra_kenyszerul)

Tarlós István Budapest főpolgármestere szakmai állásfoglalást kért az MTA-tól a „Tormay Cécile köz” tervezett elnevezése kapcsán. A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja elkészítette az óhajtott állásfoglalást (itt (is) olvasható: mandiner.hu/cikk/20130904_bolcseszettudomanyi_kutatokozpont_allasfoglalas_tormay_cecile_rol).

Nem célunk az állásfoglalás alapos ismertetése vagy vizsgálata, mivel érdemtelen arra --- ez ugyanis nem egy szakmai, hanem egy ideológiai állásfoglalás. Ugyancsak nem célunk az állásfoglalás pontatlanságait és csúsztatásait felróni, ne adj’ Isten, javítgatni --- mert azért meg mi szégyellnénk magunkat, az Akadémia helyett is. (Nem tudjuk elhessegetni a gyanúnkat, hogy ez a szöveg egy gépírókislány munkája!)

De egy észrevételünk azért volna! Egy akadémikusban vagy egy akadémiai munkatársban (még ha gépírókislány is az illető) bármiféle körülmények között (is) kell(ene) lenni annyi tartásnak, hogy, bármilyen kétségbeesetten is próbálja igazolni az igazolhatatlant, (legalább az utca embere számára is átlátszó) valótlanságokat nem ír le. Például olyanokat, hogy:

„Tormay Cécile művei napjainkban – igen helyesen – korlátozás nélkül hozzáférhetők. Munkásságának tanulmányokat, disszertációkat, monográfiákat, konferenciákat szentelnek, így sem az olvasókkal való találkozása, sem tudományos újraértékelése előtt nem áll akadály. Ez minden demokráciában megilleti az önkényuralmi rendszerek hívéül szegődött jelentős művészeket, például az Amerikai Egyesült Államokban Ezra Poundot, Franciaországban Louis-Ferdinand Céline-t vagy Németországban Leni Riefenstahlt. Bármekkora tisztelet övezze azonban művészi teljesítményüket, nem neveznek el róluk közterületeket, hiszen az általuk szimbolizált, a művészi teljesítményükön túlmutató értékrendet egyetlen demokratikus köztestület sem kívánja kritikátlanul magáévá tenni.”

Így élünk Magyarországon 2013 szeptemberében: az ideológiai terror idézőjelbe tette a törvényességet, az intézményiséget és a szakmaiságot és ma már gyakorlatilag minden ellenállás nélkül számolja fel azokat.