Inszeminátor bloggernek és minden jóakaratú nicknek
Nemrégiben Inszeminátor blogger nagyszerű blogjának* egyik bejegyzésében** egy Móricz-hivatkozásra (és idézetre) akadtam: Móricz egy 1910-es, az ököritói szerencsétlenségről, a Nyugatban megjelent cikkét idézi (ott) Inszeminátor blogger. A cikk felelevenítette bennem Móricz publicisztikájával kapcsolatos emlékeimet, azokat az időket, amikor az író Móricz mellett az újságíró Móricz is gyakori olvasmányaim közé tartozott.
Akkortájt volt ez, amikor az ezerkilencszáznyolcvanas évek második felében és az ezerkilencszázkilencvenes évek elején (ne feledjük: ez még a „politikai korrektség”, a „faji misztika” és az „illuminátusok” térnyerése előtt volt) Németh László [és, többek között, Móricz Zsigmond] olvasása, a nézeteiről való eszmecsere sokak (sokunk) számára kellemetes (és még úgy általában is szalonképes) foglalatosság volt (ne feledjük: abban az időben még nem volt Friderikusz most és hát tájékozódni, orientálódni akkor is csak kellett valahogyan).*** Tény, ami tény, nagyon régen esett már meg velem, hogy egy Móricz-riportkötet lett volna elalvás előtti olvasmányom: mostanában azonban többször is („így alakult”).
„A gondolkozás végső hitele nem a gondolatban van, valahol mélyebben: a közérzetben.”**** – írja Németh László. Móricz riportjait olvasva többször is ez a gondolat idéződött fel bennem. Köztudott róla, hogy „jómunkásember” volt, szinte megállás nélkül, szakmányból írt, „tollával” nagy családot tartott el; szépprózai munkái és színművei mellett többszáz (a legkülönfélébb témájú és műfajú) publicisztikát is „odatett”. Az efféle munkatempó mindig megbosszulja magát, és, igen, Móriczra sem kevésbé igaz ez, mint másra: szövegeinek minősége nem mindig egyenletes, regényeiben még apró történetvezetési zavarok, tárgyi tévedések is elő-előfordulnak. Ugyanakkor, olvassunk bármit is tőle, hitelét egy pillanatra sem veszíti el. Nem kétséges, tudja, mit beszél. „Közérzetből ír.”
Móricz kedves műfaja volt a riport. És nem csak kedvelte, de jól is állt neki. Írói alkatának igencsak megfelelt. Kevesen ismerték koruk társadalmát olyan alapossággal és mélységgel, mint ő és talán még kevesebben szemlélték olyan (ha nem is elfogulatlanul, de mindenképp) ideológiamentesen (egy nemcsak másokra, de önmagára is folyamatosan gyanakvó, két lábbal a földön álló paraszt szemével). Móricz riportjainak realizmusa nem tud elavulni, alakjai máig fájóan élők (élők!). „Közérzetből ír.”
A Szépirodalmi Könyvkiadó által megjelentett Móricz-életműsorozat Riportok II. kötetét olvasgatva találtam egy 1932-es cikket (mely eredetileg a Nyugatban jelent meg) A mai cigánykérdés címmel. A „nagy alföldi város” Péró nevű „speciális” cigánynegyedéről ír benne Móricz.
Részlet a riportból:
„(...)
- De hisz maguk kapnak munkanélküli segélyt, ebédet kapnak a várostól.
- Igen, azt kapunk, de mit kapunk kérem. Bablevest? Tessék megnézni, senki se akarja megenni, még most is itt van.
Behozzák a fazekat, ami félig van bablevessel.
- Meg ilyen kalácsot kérem, ez kalács?
Két hófehér veknyiforma kalácska van a kezében s megvetően töri ketté. «Se nem édes, se nem sós.»
Kísérőm nevet és azt súgja: «A cigánynak minden kevés, és minden rossz.»
De a vajda rájuk szól.
- Nem kell bücsmölni, mert ez is jó. Enélkül bizony éhen halnánk. Ez jó kérem, de mit ér. Nem az kell nekünk, hogy egy csajka levessel fizessenek ki, hanem adjanak munkát, ne vegyék a drótszeget a gyárban, hanem csináltassák velünk. Mikor nekünk jól ment kérem, akkor a pékek is jobban éltek, mert megsüttettük magunknak a kalácsot, nem szorultunk a város irgalmára. De ez csak arravaló, hogy ne legyen jajgatás és lázongás, hogy mi hadd éljünk itten csendesen, mint az egerek, meg a vakondokok. Ahelyett, hogy iskolába járatnának és egészséges lakást teremtenének nekünk. De itt még a magunk pénzén se szabad építeni, mert a főbíró úr azt mondja, benne van a programjában, hogy a cigányokat kitelepítik. Igen, de a muzsikus cigányok kérem abba nem egyeznek bele, hogy innen kimenjenek, mert ha kiteszik őket a határba, a Piritóba, a mezőn mikor éjszaka mennek majd hazafelé munka után, agyon is verik őket. Így osztán mindig azzal ütik el, hogy háborúságot csinálnak a cigányok közt, a multkor is nagy gyűlés volt és azt mondta a főbíró út, hogy akartok lakni? Mindenki külön-külön vagy emeletes házakban együtt? Ezen a cigányság összeveszett és még ma sincsen egyesség, mi meg itt maradunk évről évre a nyomoruságban és a tudatlanságban.
(...)”*****
Végigolvastam Móricz A mai cigánykérdését és némiképp megnyugodtam. Lehet ezt így is, gondoltam (illetve idéztem föl magamban a gondolatot, hiszen volt már az úgy, nem is egyszer, hogy én ezt tudtam). Mindössze meg kell fogadni Németh László intelmét, hogyis: „A legigazibb gondolatok: tévedések, s a legnagyobb szellemi tágasság: vakság, ha a közérzet alatta rosszul kever. Jól gondolkozni: olyasvalami, mint jól megfogózni.”
„Jól megfogózni”, nagyjából, mint ahogyan Móricz teszi: elkötelezetten és kritikusan.
* inszeminator.blog.hu
** inszeminator.blog.hu/2009/05/12/somlo_okorito
*** bbjnick.blog.hu/2008/04/22/a_minoseg_forradalma_az_mi_az
**** magyarido.blog.hu/2009/03/03/ertsunk_szot_2
***** epa.oszk.hu/00000/00022/00534/16638.htm