Hóman Bálint, a XX. század egyik legkiemelkedőbb magyar történésze és kultúrpolitikusa, halála után több, mint hatvan évvel sem foglalhatja el méltó helyét a nemzeti emlékezetben? Van abban valami szimbolikus, hogy a jelent és a jövőt a múltban megnyerni igyekvő (notórius történelemhamisító) progresszió épp egy történész szobrában találja meg aktuális ellenfelét. A magyar progresszió (jelen állapotában: szoclib-ballib-liberálbolsevizmus) fő ellensége ugyanis maga a történelem; progresszívjaink ideológia-koholmányai, hatalombitorlási kísérletei rendre megbuknak vizsgáin.
Huszonöt évvel a létező szocializmus, a kommunista totalitarizmus gyakorlati megvalósulásának csődje után veszélyt látni egy, a két világháború közötti időszakban alkotó-tevékenykedő tudós-politikus szobrában (és farkast kiáltani amiatt) igen látványos bizonyítéka, hogy a totalitárius gondolkodás máig velünk él. Ugyan, miféle effektív veszélyt jelenthet számunkra egy két rendszerrel korábban élő, annak a világnak a valóságába beágyazott jeles magyar emlékezete, hacsak nem tekintünk mindent, ami nem a mi aktuális doktrínáink szerint való, megsemmisítendőnek? S mi ez, ha nem totalitarizmus?
Saját korunk értékrendjét, erkölcseit számon kérni megelőző korokon, aszerint mérni azokat, nem csak szánalmasan ostoba, de ugyanakkor ön- és közveszélyes is. A legkevesebb, hogy múltunkat veszítjük általa, de egyúttal önreflektív képességünk is súlyosan sérül (s ez, ha lehet, a kollektívum szintjén még veszélyesebb, mint a személy esetében). A történelemmel nem árt jóban lennünk, s ha erre törekszünk, nem árt tudnunk: nem mi állítunk ki bizonyítványokat a múltról, hanem a múlt állít ki rólunk, nem mi mérjük, minősítjük a múltat, hanem az mér, minősít minket, mennyire vagyunk képesek kilátni saját időnkből és saját kereteinkből, s így, mennyire vagyunk képesek túllátni azokon.
Kérdezzük meg progresszívjainkat! Ha Hóman szobra számukra nem a személy és kora máig ható pozitív teljesítményeit idézi, hanem a negatívumokat, akkor mikor állnak neki – a helyzet komolyságához illő következetességgel – a magyar múlt valamennyi nagyja valamennyi szobrának megsemmisítéséhez; „a múltat végképp eltörölni”?