„A magyar irodalom, szinte első kezdeteitől és szinte alig számbavehető kivétellel…” (a)vagy Prohászka Lajos adaléka a „Nemzeti Együttműködés Rendszeré”-hez 2.
„(…)
(…) A magyar irodalom, szinte első kezdeteitől és szinte alig számbavehető kivétellel, a nemzeti lét kínzó problémájának megszólalása; a fantáziának a lehetőségek felé való szabad röpte helyett borongó, nosztalgiás, sorsmegérző, mulasztásokra és hibákra ráeszmélő megtorpanás a közvetlen, reális történeti erőkkel szemben. Arany művészete (kivált a Buda halálában) ennek talán legbeszédesebb tanúsága; de épp oly joggal idézhetnők Zrínyit és Katonát, Berzsenyit és Keményt, Széchenyit és Madáchot is. A hazafias irodalom másutt az alkotások bizonyos válfajának csupán jelzője (s még hozzá nem is a legdicsérőbb), nálunk valóban az irodalom, a lényeg és a legmagasabb érték is egyben. Mert ez az irodalom, amely a képzelet régióiból jön, hogy végül is reális politikai feladatot vállaljon, vagy legalább is erre ébresszen, ez az irodalom látott nálunk mindenkor igazán és talán egyedül tisztán a politikai életben is, míg a hivatalos politika nagy elképzelésekben és ábrándokban puffogott szét, vagy éppen örvény felé vezetett. De ebből magyarázható viszont az is, hogy irodalmunkban az alkotás tiszta vágyát némileg mindig visszaszorítja a cselekvésnek, vagy legalább is a cselekvésre való buzdításnak vágya, ami azzal a következménnyel jár, hogy az alkotás valahol töredékes marad, csak félig készül el, vagy pedig csak a formában igazán teremtő lelkületű, a tartalomban ellenben, éppen helyzeti vonatkozásánál fogva, nem tud egyetemes értékűt mondani: irodalmunk európai ismeretlenségének többek között ez is egyik s bizonnyal nem az utolsó oka. A magyar irodalom: a lemondások és önfeláldozások oltára. Mivel akarnia kell az ‚egyiket’ és a ‚másikat’ is – lehetőséget és valóságot, fantáziát és politikumot egyaránt, – azért »vándorolnia« kell közöttük, mint thezis és antithezis között, a végső meghonosulást keresve, maga mindig hontalanul.
(…)”
(Az idézet forrása: Prohászka Lajos: A vándor és a bujdosó. Universum K., Szeged, 1990., 153.-154. p.)
(A bejegyzés) Innét: magyarido.blog.hu/2010/11/24/a_magyar_irodalom_szinte_elso_kezdeteitol_es_szinte_alig_szambaveheto_kivetellel_a_vagy_prohaszka_la_2