Nemrég újranéztem a Bibó Breviáriumot, Forgács Péter Privát Magyarország című sorozatának tizenharmadik filmjét (http://www.forgacspeter.hu/prev_version/hun/main/filmek/privat_magyarorszag/bibo_breviarium/bibo_breviarium.htm). Majd levettem a polcról és hosszan lapozgattam néhány Bibó-kötetet. A Bibó Breviáriumban korabeli filmfelvételek futnak, mialatt Dobszay László (tematikusan szerkesztett) Bibó-idézeteket olvas fel.
Forgács korántsem „vádolható” elfogulatlansággal, de művész és nem ideológus, s, pláne, nem csaló. Így a film, erős tematizáltsága ellenére is, szuggesztív és (lényegét tekintve) hiteles Bibó képet ad.
Bibó a nyolcvanas évek „demokratikus ellenzékének” nagy „ikonja” (referenciaszemély(iség)e és -gondolkodója) volt. Majd a „rendszerváltoztatással” olyan gyorsan hullott le a piedesztálról, hogy eltűnése (gyakorlatilag) észrevétlen maradt.* S hogy miért, annak igen egyértelmű oka van.
Bibó egy „demokratának” ma vállalhatatlan. A maga korában ugyan a „keresztény úri Magyarország” egyik legfelkészültebb, legkövetkezetesebb és legengesztelhetetlenebb kritikusa volt, a háborút követő koalíciós években pedig a „legmesszebbmenőkig” demokrata, de kultúrájában, kötődéseiben oly mértékben a keresztény úri középosztály gyermeke (még ha annak legműveltebb, legeuropéerebb elemei közé tartozott is), hogy megértéséhez elengedhetetlen az osztályával való bizonyos mértékű szellemi azonosulás. Márpedig ha valaki tagadja a magyar keresztény úri középosztály (egykori) létének/szerepének történelmi (lét)jogát, akkor, ugyan, mit kezdhetne Bibóval?!**
Kedvelem Bibót!
*Bibó egy állam- és közigazgatási jogász volt, akinek a politikai filozófia volt a hobbija (amit igen magas szinten művelt); ötvenhatos és ötvenhat utáni szerepe, a Kádár-korban körülötte kialakult (értelmiségi) mítosszerűség (és az, hogy már nem tudott tiltakozni ellene, hogy visszaéljenek a nevével) tette alkalmassá arra, hogy rendszerváltás-trade markot csináljanak belőle azok, akik azt csináltak. Volt néhány jól idézhető mondata, azokat sűrűn mondogatták, de hogy hogyan alakult Magyaro. sorsa ’89-’90 után az legkevésbé t’án Bibón, az ő szellemi örökségén múlott — kötve hihetjük, hogy a nagyhatalmak Bibóhoz igazították volna a posztkomm. országokkal kapcsolatos elképzeléseiket...
**Bibó azért lett „elsikkasztva” (vagy sokkal inkább elsüllyesztve), mert azok, akik zászlójukra tűzték, megsejdítették, ki is ő valójában. Bibó, ugyanis, a par excellence keresztény úri magyar. Bibó ül a tornácon, a pulykataknyok árnyékában (azok nagy, rózsaszín virágú növények) a református lelkésszel, a helyi módos parasztgazdával, a zsidó orvossal és egy-két egyetemi kollégával, a feleségek a gyerekekkel az udvaron játszanak, míg a férfiak boroznak, cigarettáznak, filozofálnak és politizálnak. Bibó nem ideologikus, hanem pragmatikus és személyes. Bibó alapállása nem az absztrakt társadalmi igazságosság, hanem a méltányosság. Bibó nem megmond, hanem gondolkodik és várja a reakciókat gondolataira. Hát, valahogy így...
[film, 2002, dokumentumfilm, filmsorozat, magyar film, experimentális film, kísérleti film, Bartók Béla, Bibó István, Forgács Péter, Dobszay László, Szemző Tibor, Kurutz Márton, Vida Zoltán, Ravasz László ifj, Bibó Breviárium, Privát Magyarország]