„Aki az atomenergiával játszik, az ahhoz az emberhez hasonlatos, aki olyan állatot tart, amit nem tud megfékezni, ha az megvadul. Aki az atomenergia alkalmazása mellett »érvel« az ahhoz a zugdílerhez hasonlít, aki olyan autót árul, amiről tudja, hogy rossz a féke.” (Z. barátunk megnyílt tudatából kiáramló örökérvényű bölcsességek. Elhangzottak a Tatai Nemzetközi Környezetvédelmi Konferencián (1990-ben?), egy „átmeditált” éjszaka után.)
A napokban meglepetten olvastam az ojságba’:
„Várhatóan ma dönt a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. igazgatósága a paksi atomerőmű bővítésének finanszírozási modelljéről (…). A program elfogadása még nem azt jelenti, hogy megvan a kész pénzügyi struktúra, csak annak »receptje« készül el, mondta korábban Süli János vezérigazgató.
Az erőmű vezetésének álláspontja szerint legalább ötven plusz egy, de inkább hetvenöt százalékos állami szerepvállalás a cél a várhatóan 2020-2025 között befejeződő, mai áron 2000 milliárd forintos beruházásban. A fejlesztési program összességében 2000 megawatt új termelési kapacitást hozhat létre.
Ma öt erőműtípus van a piacon, ezek közül négy már jelezte szándékát az új blokkok szállítására - mondta tegnap Rónaky József, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója egy szakmai rendezvényen. Meg kell vizsgálni a hatósági szervezet alkalmasságát, illetve az engedélyezési eljárás egyszerűsítésének lehetőségeit. Pakson jelenleg négy blokk működik, a tavaly befejeződött teljesítménynövelés eredményeként egyenként 500 megawatt névleges teljesítménnyel. (index.hu/gazdasag/magyar/2010/02/26/dontenek_a_paksi_bovites_finanszirozasarol/)
Mivel értetlenül áltam a hír visszhangtalansága előtt, kicsit körbenéztem a világhálós fórumokon: valahol talán csak belebotlok egy kis (ösztönös) ellenállásba vagy felháborodásba(?!). De nem. Amerre én jártam ott (bizony) semmiféle ellenállással nem találkoztam, sokkal inkább (tetemes adag) efféle-afféle (és nagyon rosszízű) önáltatással és önigazolással.
Ma Magyarország egy olyan hely, ahol egy atomerőműbővítés bármiféle előzetes „társadalmi egyeztetés” nélkül – suba alatt – eldönthető és (annak) előkészítése elindítható, s a döntéshozókban (és a döntéshozókkal szemben a Zemberekben) nemhogy a magyarázat vagy az igazolás igénye nem merül fel, de még a „korrekt” tájékoztatásé sem.
Ha a Fidesz „fülkeforradalmának” nemzeti centruma egy kicsikocsi- és bevásárlóközpont-függő új, posztmodern kádári középosztály, ami/amely mikróban fel/meglangyosított ad hoc eszmékkel táplálja önérzetét és egyetlen stabil fundamentuma önzése, (ha ez valóban így van) akkor talán érthető, hogy egy ilyen hír minden különösebb visszhang nélkül lecsoroghat(ott) a tömegkommunikáció (mocskos és zavaros) csatornáin: de ha ez a „forradalom” (célirányosan) egy ilyen bázisra építi a jövőjét, (ha ez valóban így van) akkor, bizony, (már jóelőre) vastagon és mélyen megrágta a fene az egészet.
Nem az volt-e az elmúlt két évtized hatalmi szisztémájának (mindannyiunk által leginkább kárhoztatott) bűne, hogy mély (és sötét) erkölcsi válságba taszította a nemzetet? S nem az volt-e valamennyiünk legerősebb óhajtása, hogy ez az erkölcsi válság egy koherens közösségi etikában feloldásra találjon (hogy a bűnösök bűnösökként, a tisztességesek pedig tisztességesekként méressenek és ítéltessenek meg a napi létezés kis és nagy terein)? S ha ma szétnézünk magunk körül, azt látjuk-e, hogy valóban ebbe az irányba (egy koherens közösségi etika irányába) haladunk?
Az atomenergia alkalmazása (minden ellenkező híresztelés ellenére) elsősorban nem technikai, technológiai, gazdasági, energiapolitikai, energetikai, hanem (elsősorban) erkölcsi kérdés. Most – a fukusimai krízis napjaiban – (gondolhatnánk) felesleges is ezt hosszasabban magyaráz(gat)ni. Hiszen egy atomerőmű telepítése, építése annyi ember életét érint(het)i és olyan nagymértékű és olyan hosszútávú kockázat- és tehervállalást jelent, hogy önmagában technikai, technológiai gazdasági, energiapolitikai, energetikai kérdésként értelmezhetetlen. Nem véletlen tehát, hogy amióta csak létezik atomenergetika, azóta folytonosan (folyamatos) konfliktusok forrása: két ethosz csap ezekben (a konfliktusokban) újból és újból össze.
Ha az új hatalom egy (atom)erőműbővítést (mintegy) magátólértetődően gazdasági-energiapolitikai kérdésként kezel, azzal azt üzeni a nemzetnek, hogy számára a kérdés erkölcsi vonatkozásai értelmezhetetlenek és/vagy érdektelenek. Valóban ez volna az új hatalom célja? Tudatosan egy olyan társadalmi bázis „öntudatraébresztésén” és erősítésén munkálkodik, amely skrupulusok nélkül támogatja és szolgálja céljait és érdekeit? Valóban ez volna az új hatalom célja? Atomot a népnek? Valóban...?