bbjnick (meg)írja...

 

„…- Drága barátom, drága Walter Starbuck - mondta Dr. Fender -, hát hogy telt eddig a mai napod?

 

Elmondtam hát neki, hogyan ültem a priccsen, és hogy mindig az a nóta ment a fejemben, Sallyről, aki kinn a kertben salakot szitál.

 

Nevetett. Azóta már beleírt engem is és az esetet is egy tudományos-fantasztikus elbeszélésbe, amelyet - büszkén elmondhatom – épp ebben a hónapban közölt a Playboy, szintén PANAMORC-kiadvány. Szerzője, úgymond, egy bizonyos Frank X. Barlow. Az elbeszélés egy volt bíróról szól, a Vicuna bolygón, két és fél tejútnyira a földtől. A bíró kénytelen volt elhagyni a testét, és a lelke az űrben száll; lakható bolygót és elfogadható új testet keres. (…)

 

Odahaza a Vicunán, meséli [a bíró], az elítélt értelmiségi bűnözőknek, akik visszaéltek a beléjük vetett bizalommal, betömik a fülét, hogy a lelkük ki ne szabadulhasson. Akkor aztán ürülékkel feltöltött mesterséges tavakba merítik őket - nyakig. Akkor aztán a helyettes rendőrbírók nagy teljesítményű motorcsónakkal nekihajtanak a fejüknek.

 

Ő maga, a bíró, meséli, százával ítélte ilyen büntetésre a bűnözőket, és azok kivétel nélkül mindig ellenkeztek, mondván: nem szegték meg a törvényt, legfeljebb a szellemét sértették meg, azt is csak éppen egy picikét. Mielőtt elítélte őket, mindig éjjeliedényt húzott a fejére, hogy messzehangzóbbak és félelmetesebbek legyenek a szavai, majd elmondta a formulát:

 

- Fiacskáim, nemcsak a törvény szellemét kapjátok. Megkapjátok ezúttal testestül-lelkestül.

 

Azután, meséli a bíró, behallatszott, amint a törvényszék melletti tavon bemelegítik a helyettesek a motorcsónakjukat: - Vruuuum-a, vruuuum-a, va-va-va-vruuuuuuuuuuuuuuuuuum!...”

 

(Fordította Borbás Mária)

 

 

XCI. SZONET

                    

Mi volna, hogyha Plátó feltámadna

s belépve hozzánk ma este, ahogy

itt ülünk a villanynál s az ablakban

gépek szállnak, mint roppant csillagok?

 

Anyanyelvén köszöntenők; juhsajtot

tennénk eléje, sonkát, friss tejet;

ő enne, inna, meghallgatná Bachot

s azt hinné: mi vagyunk az istenek.

 

Elmondanók: csak az anyagit látja

s az jó; de hogy életünk kvalitása

borzalmas és kultúránk szétesik;

 

hogy idióták s lókötők vezetnek

bennünket, kik semmit se védenek meg;

s hogy itt már nincs is mit megvédeni.

 

(Toronto, 1977)