„Hosszú betegség után életének 77. évében, pénteken elhunyt Dobszay László Széchenyi-díjas zenetörténész, karnagy, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia volt elnöke, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa.” (MTI)
„Életének 77. évében, hosszú betegség után elhunyt Dobszay László. »Az elmúlt hetekben a szentségekkel megerősítve, tiszta tudattal, emberi és tudományos dolgait elrendezve készült a Teremtőjével való találkozásra.«” (sztkereszt.blogspot.com/2011/08/elhunyt-dobszay-laszlo.html)
...2010. május 27-én, este nyolc óra után néhány perccel, a HírTV Rájátszás című műsorában a műsorvezetőnő (N*gy K*talin) egy (nyilván, a műsorszerkesztő által az orra alá dugott) tematizáló-műsorbevezető felkonfban a következőt „üzente” Dobszay Lászlónak: „a tudományosságról meg csak annyit, hogy a fajelméletet is tudósok alapozták meg”... (bbjnick.blog.hu/2010/05/29/a_hirtv_adaleka_a_nemzeti_egyuttmukodes_rendszere_hez_a_kotcsei_dilemma_a_szekely_himnusz_es_a_torok)
„(...) A probléma másutt van: ott, hogy vannak-e a társadalmak életében járható utak, melyeken az emberek az ilyen zenékhez eljutnak; hogy felkeltik-e az ember gondolatvilágában, tudatában annak az igényét, hogy megbecsülje, és ennek megfelelően az életéhez hozzákösse ezeket az értékeket. A régi ember azt gondolta - mert így tanították neki, és ő ezt elfogadta- , hogy az életünknek legszentebb dolga az, ami a templomban történik. És ami ott történik, ahol történik, ami ott elhangzik és ahogy elhangzik, annak a legméltóbbnak és legszebbnek kell lennie. Ezzel a szellemi felkészítéssel ült be: nem kritizálta a templom épületét, a musica sacrát, a templomi cselekményeket, hanem természetszerűen részesült annak szellemiségében, következésképpen annak esztétikumában is, meggyőzve-meggyőződve afelől, hogy így kell lennie.
Korunk igazi és megoldhatatlan nehézsége, hogy a társadalom sokfelé szakadt, és a generációk felhalmozott értékeinek a továbbadása nincs biztosítva. A megőrzés és az újítás integráló mechanizmusai nem működnek megfelelően, illetve ezek működése, hatása csak elszigetelt emberekre, kicsiny csoportokra terjed ki. Ebben az értelemben a kultúrával, a jó zenével való élés az egyéni kedvtelés szintjére kerül, s e szinten egyenrangúnak tűnik esetleg teljesen más jellegű és értékű tárgyakkal: mindezt egyenrangúként kezelve »tolerálja« a társadalom.
És itt már réges-régen nem a zenéről beszélünk, hanem az utolsó évtizedek vagy talán inkább évszázadok alapvető irányváltásáról: a társadalmi egység megbomlásáról, ami az egészséges értékközvetítés egész mechanizmusát megzavarja. Ez részemről nem konzervatív szöveg, hanem tragikus szöveg, mivel nem látok semmi megoldást.
Az európai társadalom egy lélekkel átjárt kényszertársadalom volt. Arra épült, hogy kényszerrel megalapozza az emberi együttélés tartalmát, ugyanakkor azt átlelkesíti; ezáltal a külső kényszer belső indítássá válik. A külső kényszernek már nem kell érvényesülnie csak rendkívüli esetekben. De ez a mechanizmus a múlté. Sok rossz lehetett benne; viszont a kétségtelen jó az volt, hogy töméntelen érték-elemet természetesként adoptált. A társadalom abban a tudatban élt, hogy az értékek adva vannak, akár élünk velük, akár nem. Ez nem azt jelenti, hogy szentek éltek volna a földön. Hasonlatképpen: lényegében közmegegyezés volt az erkölcsi törvény, amelyet többé-kevésbé betartottak; de mindenki tudhatta, hogy amikor nem tartotta be, vétkezett. (...)” (Dobszay László, itt: www.mek.oszk.hu/02900/02950/02950.htm#9)
„Dobszay László nemcsak a gregorián zene kutatásában és muzikológiában, hanem a zenepedagógia, a jelenkori liturgikus zene és az előadóművészet terén is kiemelkedőt alkotott. [...] így például amellett, hogy mértékadó tanulmányokat közölt a gregorián ének történetének és stílusának tárgyában, egyúttal bevezette ezt az éneket az iskolai énektanítás tankönyveibe egészen az alsó fokig, adaptálta a gazdag repertoárt, az anyanyelvű egyházzenei gyakorlat számára, s a Schola Hungaricával új mintát teremtett a gregorián ének értő válogatásában és előadásában [...]Az egymást kiegészítő zenei ágak jótékony kölcsönhatásának másik példája Dobszay László tevékenységében az a mód, ahogy a népzenekutatásban szerzett tapasztalatok beépültek gregorián tanulmányaiba, legújabban a magyarországi források teljes offícium antifónarepertoárjának szisztematikus kiadásában. Zenetudományi munkái ugyanakkor a 16-18. századot is átfogják, Bartók zenéjének is tekintélyes ismerője, s a monumentális Musicalia Danubiana sorozat irányítói közé tartozott.”
David Hiley méltatása, mely elhangzott a Dobszay László 60. születésnapja tiszteletére tartott konferencián. Megjelent: Laborare fratres in unum. Festschrift László Dobszay zum 60. Geburtstag. Hildesheim und Zürich: Weidmann, 1995.
Név: DOBSZAY LÁSZLÓ
Született: 1935, Szeged
Tudományos fokozat, egyetemi beosztás: DSc., CSc., egyetemi tanár, professzor emeritus
Tanszék: Egyházzene
Oktatott tárgyak: zeneelmélet, zenetörténet, analízis, egyházzene (gregorián, módszertan)
Tanulmányok:
1957: Ferenc Zeneművészeti Egyetem - zeneszerzés diploma (tanárai többek között Viski János – zeneszerzés, Engel Iván – zongora, Kodály Zoltán – népzene, Szabolcsi Bence – zenetörténet voltak)
1959: Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Budapest – történelem-magyar szak
Oktatói tevékenység:
1956-1966: főként pedagógiai tevékenységet folytatott, írásokat közölt, zeneszerzéssel foglalkozott, s magyar zeneoktatás átfogó reformjának részeként pedagógiai anyagokat állított össze.
1970: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kinevezett tanára
1988: alapítója és vezetője Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem az újonnan alapított Egyházzene Tanszakának
1990-2000: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene szakának vezetője,
1995 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának alapítója és az Egyházzenei alprogram vezetője
Fontosabb koncertek, felvételek:
1969: Szendrei Jankával közösen, Rajeczky Benjamin támogatásával megalapította a Schola Hungaricát. A kórus gregorián zene előadására alakult, számos késő középkori művet és liturgiát énekelt Magyarországon, Franciaországban, Olaszországban, Svédországban és Csehországban. Az együttest fémjelzi repertoárjának mély zeneelméleti kutatómunkája és ezek hangversenyszerű előadása. A több, mint 50 felvételével az egyik legtöbb felvételt készített régi zene énekegyüttes, Magyarországon és külföldön számos kitüntetésben részesült.
Karmester Kurtág György, Jeney Zoltán, Sáry László műveinek magyarországi bemutatóin és világpremierjein
Főbb kutatási területek:
1966: Kodály és Rajeczky Benjamin meghívására bekapcsolódott az MTA Népzenekutató Csoportjának munkájába (amely 1974-ben az újjáalakított Zenetudományi Intézet részévé vált). Észak-Kelet Magyarországon és Erdélyben népzenegyűjtéseket végzett, a népdalok rendszerezésével foglalkozott (ennek a munkának eredményeként született meg a magyar népzene új, stiláris alapú rendszerének kidolgozása - Szendrei Janával együtt.) Emellett összehasonlító tanulmányokat folytatott egyfelől a népzene történetéről, másfelől a dokumentált európai énekanyag területéről. A dallamtörténeti vizsgálódások mellett jelentősen hozzájárult a liturgikus ének kutatásához is, a források és repertoárok elemzésével, tartalmuk szisztematikus zenei osztályozásával. Az ekkoriban, illetve a későbbiekben született kutatási eredmények egy részét a CAO-ECE (Corpus Antiphonalium Offícii Ecclesiarum Centralis Europae) sorozatban jelent meg.
1975: kandidátusi fokozat (disszertáció: A siratóstílus dallamköre zenetörténetünkben és népzenénkben)
1976: az MTA Zenetudományi Intézet Régi Zenetörténet osztályának vezetője.
1982: a Musicalia Danubiana forráskiadvány-sorozat alapítója
1984: ’Cantus Planus’ munkacsoport alapító tagja, ezeknek a találkozóknak fő szervezője; Az International Society of Musicology vezető testületének tagja
1990: a Zenetudományi Intézet Népzenei Osztályának vezetője
2003: a Magyar Tudományos Akadémia doktora (disszertáció: „Corpus Antiphonarum -Európai Örökség és hazai alakítás)
Főbb publikációk:
Publikációk, könyvek, tudományos cikkek száma: 339; kispublicisztika: 293; hanglemez: 52
1990: a Zenetudományi Intézet Népzenei Osztályának vezetője
1979: Szendrei J. - Dobszay L. – Rajeczky B.: XVI-XVII. századi dallamaink a népi emlékezetben. I-II. Budapest (Akadémiai Kiadó), 1979. 246+192 oldal
1984: Magyar Zenetörténet. Budapest (Gondolat), 1984. 421. old. 2., bővített kiadás: Budapest (Planétás), 1998.
1988: Dobszay László - Szendrei Janka: A Magyar Népdaltípusok Katalógusa – stílusok szerint rendezve. Budapest, 1988. 1047 oldal. = The Catalogue of the Hungarian Folksong Types – Arranged According their Styles. Budapest, 1990.
1988: Corpus Antiphonalium Officii Ecclesiarum Centralis Europae — A Preliminary Report. Budapest, (MTA Zenetudományi Intézet), 1988. 393 old. – I/A: Salzburg (Temporale). Budapest (MTA Zenetudományi Intézet), 1990. 254 old.
1993: A gregorián ének kézikönyve. Budapest (Zeneműkiadó), 1993. 525 oldal.
1999: Antiphons. (Szendrei Jankával). Monumenta Monodica Medii Aevi. V/1-2-3. Kassel, Basel, etc. (Bärenreiter), 1999. 1573 oldal.
1999: Antiphons. (with J. Szendrei). In Monumenta Monodica Medii Aevi. V/1-2-3. Kassel, Basel, etc. (Bärenreiter), 1573 odal
2000: Liber Ordinarius Agriensis (1509). In: musicalia Danubiana Subsidia I. MTA Zenetudományi Intézet, 416 oldal
2003: „The Chant in 20th-Century Hungarian Art Music.” In: The Past in the Present. Budapest, Liszt Ferenc Music Academy: 445-481.
2003: “The Bugnini Liturgy and the Reform of the Reform. In: Musicae Sacrae Meletemata. Church Music Association of America. Front Royal VA. 217 oldal
2003: Corpus Antiphonarum: Európai örökség és hazai alakítás. (European Tradition and Hungarian Formation). Budapest (Balassi Kiadó), 412 oldal
2003: „Concerning a Chronology for Chant.” In: Western Plainchant in the First Millenium. Studies in the Medieval Liturgy and its Music. (Ed. by S. Gallagher, J. Haar, etc.). Ashgate,: 217-229.
Tagságok:
Széchenyi Művészeti Akadémia tagja
Magyar Tudományos Akadémia – Zenetudományi Bizottság
A Magyar Egyházzenei Társaság örökös tiszteletbeli elnöke
Az International Society of Musicology vezető testületének tagja
Nemzetközi sorozatok és folyóiratok (Monumenta Monodica Medii Aevi,
Plainsong and Medieval Music, Historiae, stb.) szerkesztőbizottságának tagja
Az Európai Tudományos Akadémia (Academia Europaea) meghívott tagja
Díjak, kitüntetések:
1984: Erkel Ferenc díj
1992: Musica Omnium díj
1995: a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje
1998: Budapestért kitüntetés
1999: Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének Nagydíja
2000: Magyar Tudományos Akadémia Elnökségének Akadémiai Díja
2000: Köztársasági Elnök Aranyérme
2004: Széchenyi díj
2006: „Pro Civitate” díj
Saját honlap:
www.zti.hu/earlymusic/earlym.html
(Az életrajzi adatok forrása: www.lfze.hu/oktatok/1120)
„Életének 77. évében, hosszú betegség után elhunyt Dobszay László. »Az elmúlt hetekben a szentségekkel megerősítve, tiszta tudattal, emberi és tudományos dolgait elrendezve készült a Teremtőjével való találkozásra.«” (sztkereszt.blogspot.com/2011/08/elhunyt-dobszay-laszlo.html)
...2010. május 27-én, este nyolc óra után néhány perccel, a HírTV Rájátszás című műsorában a műsorvezetőnő (N*gy K*talin) egy (nyilván, a műsorszerkesztő által az orra alá dugott) tematizáló-műsorbevezető felkonfban a következőt „üzente” Dobszay Lászlónak: „a tudományosságról meg csak annyit, hogy a fajelméletet is tudósok alapozták meg”... (bbjnick.blog.hu/2010/05/29/a_hirtv_adaleka_a_nemzeti_egyuttmukodes_rendszere_hez_a_kotcsei_dilemma_a_szekely_himnusz_es_a_torok)
„(...) A probléma másutt van: ott, hogy vannak-e a társadalmak életében járható utak, melyeken az emberek az ilyen zenékhez eljutnak; hogy felkeltik-e az ember gondolatvilágában, tudatában annak az igényét, hogy megbecsülje, és ennek megfelelően az életéhez hozzákösse ezeket az értékeket. A régi ember azt gondolta - mert így tanították neki, és ő ezt elfogadta- , hogy az életünknek legszentebb dolga az, ami a templomban történik. És ami ott történik, ahol történik, ami ott elhangzik és ahogy elhangzik, annak a legméltóbbnak és legszebbnek kell lennie. Ezzel a szellemi felkészítéssel ült be: nem kritizálta a templom épületét, a musica sacrát, a templomi cselekményeket, hanem természetszerűen részesült annak szellemiségében, következésképpen annak esztétikumában is, meggyőzve-meggyőződve afelől, hogy így kell lennie.
Korunk igazi és megoldhatatlan nehézsége, hogy a társadalom sokfelé szakadt, és a generációk felhalmozott értékeinek a továbbadása nincs biztosítva. A megőrzés és az újítás integráló mechanizmusai nem működnek megfelelően, illetve ezek működése, hatása csak elszigetelt emberekre, kicsiny csoportokra terjed ki. Ebben az értelemben a kultúrával, a jó zenével való élés az egyéni kedvtelés szintjére kerül, s e szinten egyenrangúnak tűnik esetleg teljesen más jellegű és értékű tárgyakkal: mindezt egyenrangúként kezelve »tolerálja« a társadalom.
És itt már réges-régen nem a zenéről beszélünk, hanem az utolsó évtizedek vagy talán inkább évszázadok alapvető irányváltásáról: a társadalmi egység megbomlásáról, ami az egészséges értékközvetítés egész mechanizmusát megzavarja. Ez részemről nem konzervatív szöveg, hanem tragikus szöveg, mivel nem látok semmi megoldást.
Az európai társadalom egy lélekkel átjárt kényszertársadalom volt. Arra épült, hogy kényszerrel megalapozza az emberi együttélés tartalmát, ugyanakkor azt átlelkesíti; ezáltal a külső kényszer belső indítássá válik. A külső kényszernek már nem kell érvényesülnie csak rendkívüli esetekben. De ez a mechanizmus a múlté. Sok rossz lehetett benne; viszont a kétségtelen jó az volt, hogy töméntelen érték-elemet természetesként adoptált. A társadalom abban a tudatban élt, hogy az értékek adva vannak, akár élünk velük, akár nem. Ez nem azt jelenti, hogy szentek éltek volna a földön. Hasonlatképpen: lényegében közmegegyezés volt az erkölcsi törvény, amelyet többé-kevésbé betartottak; de mindenki tudhatta, hogy amikor nem tartotta be, vétkezett. (...)” (Dobszay László, itt: www.mek.oszk.hu/02900/02950/02950.htm#9)
„Dobszay László nemcsak a gregorián zene kutatásában és muzikológiában, hanem a zenepedagógia, a jelenkori liturgikus zene és az előadóművészet terén is kiemelkedőt alkotott. [...] így például amellett, hogy mértékadó tanulmányokat közölt a gregorián ének történetének és stílusának tárgyában, egyúttal bevezette ezt az éneket az iskolai énektanítás tankönyveibe egészen az alsó fokig, adaptálta a gazdag repertoárt, az anyanyelvű egyházzenei gyakorlat számára, s a Schola Hungaricával új mintát teremtett a gregorián ének értő válogatásában és előadásában [...]Az egymást kiegészítő zenei ágak jótékony kölcsönhatásának másik példája Dobszay László tevékenységében az a mód, ahogy a népzenekutatásban szerzett tapasztalatok beépültek gregorián tanulmányaiba, legújabban a magyarországi források teljes offícium antifónarepertoárjának szisztematikus kiadásában. Zenetudományi munkái ugyanakkor a 16-18. századot is átfogják, Bartók zenéjének is tekintélyes ismerője, s a monumentális Musicalia Danubiana sorozat irányítói közé tartozott.”
David Hiley méltatása, mely elhangzott a Dobszay László 60. születésnapja tiszteletére tartott konferencián. Megjelent: Laborare fratres in unum. Festschrift László Dobszay zum 60. Geburtstag. Hildesheim und Zürich: Weidmann, 1995.
Név: DOBSZAY LÁSZLÓ
Született: 1935, Szeged
Tudományos fokozat, egyetemi beosztás: DSc., CSc., egyetemi tanár, professzor emeritus
Tanszék: Egyházzene
Oktatott tárgyak: zeneelmélet, zenetörténet, analízis, egyházzene (gregorián, módszertan)
Tanulmányok:
1957: Ferenc Zeneművészeti Egyetem - zeneszerzés diploma (tanárai többek között Viski János – zeneszerzés, Engel Iván – zongora, Kodály Zoltán – népzene, Szabolcsi Bence – zenetörténet voltak)
1959: Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Budapest – történelem-magyar szak
Oktatói tevékenység:
1956-1966: főként pedagógiai tevékenységet folytatott, írásokat közölt, zeneszerzéssel foglalkozott, s magyar zeneoktatás átfogó reformjának részeként pedagógiai anyagokat állított össze.
1970: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kinevezett tanára
1988: alapítója és vezetője Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem az újonnan alapított Egyházzene Tanszakának
1990-2000: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene szakának vezetője,
1995 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának alapítója és az Egyházzenei alprogram vezetője
Fontosabb koncertek, felvételek:
1969: Szendrei Jankával közösen, Rajeczky Benjamin támogatásával megalapította a Schola Hungaricát. A kórus gregorián zene előadására alakult, számos késő középkori művet és liturgiát énekelt Magyarországon, Franciaországban, Olaszországban, Svédországban és Csehországban. Az együttest fémjelzi repertoárjának mély zeneelméleti kutatómunkája és ezek hangversenyszerű előadása. A több, mint 50 felvételével az egyik legtöbb felvételt készített régi zene énekegyüttes, Magyarországon és külföldön számos kitüntetésben részesült.
Karmester Kurtág György, Jeney Zoltán, Sáry László műveinek magyarországi bemutatóin és világpremierjein
Főbb kutatási területek:
1966: Kodály és Rajeczky Benjamin meghívására bekapcsolódott az MTA Népzenekutató Csoportjának munkájába (amely 1974-ben az újjáalakított Zenetudományi Intézet részévé vált). Észak-Kelet Magyarországon és Erdélyben népzenegyűjtéseket végzett, a népdalok rendszerezésével foglalkozott (ennek a munkának eredményeként született meg a magyar népzene új, stiláris alapú rendszerének kidolgozása - Szendrei Janával együtt.) Emellett összehasonlító tanulmányokat folytatott egyfelől a népzene történetéről, másfelől a dokumentált európai énekanyag területéről. A dallamtörténeti vizsgálódások mellett jelentősen hozzájárult a liturgikus ének kutatásához is, a források és repertoárok elemzésével, tartalmuk szisztematikus zenei osztályozásával. Az ekkoriban, illetve a későbbiekben született kutatási eredmények egy részét a CAO-ECE (Corpus Antiphonalium Offícii Ecclesiarum Centralis Europae) sorozatban jelent meg.
1975: kandidátusi fokozat (disszertáció: A siratóstílus dallamköre zenetörténetünkben és népzenénkben)
1976: az MTA Zenetudományi Intézet Régi Zenetörténet osztályának vezetője.
1982: a Musicalia Danubiana forráskiadvány-sorozat alapítója
1984: ’Cantus Planus’ munkacsoport alapító tagja, ezeknek a találkozóknak fő szervezője; Az International Society of Musicology vezető testületének tagja
1990: a Zenetudományi Intézet Népzenei Osztályának vezetője
2003: a Magyar Tudományos Akadémia doktora (disszertáció: „Corpus Antiphonarum -Európai Örökség és hazai alakítás)
Főbb publikációk:
Publikációk, könyvek, tudományos cikkek száma: 339; kispublicisztika: 293; hanglemez: 52
1990: a Zenetudományi Intézet Népzenei Osztályának vezetője
1979: Szendrei J. - Dobszay L. – Rajeczky B.: XVI-XVII. századi dallamaink a népi emlékezetben. I-II. Budapest (Akadémiai Kiadó), 1979. 246+192 oldal
1984: Magyar Zenetörténet. Budapest (Gondolat), 1984. 421. old. 2., bővített kiadás: Budapest (Planétás), 1998.
1988: Dobszay László - Szendrei Janka: A Magyar Népdaltípusok Katalógusa – stílusok szerint rendezve. Budapest, 1988. 1047 oldal. = The Catalogue of the Hungarian Folksong Types – Arranged According their Styles. Budapest, 1990.
1988: Corpus Antiphonalium Officii Ecclesiarum Centralis Europae — A Preliminary Report. Budapest, (MTA Zenetudományi Intézet), 1988. 393 old. – I/A: Salzburg (Temporale). Budapest (MTA Zenetudományi Intézet), 1990. 254 old.
1993: A gregorián ének kézikönyve. Budapest (Zeneműkiadó), 1993. 525 oldal.
1999: Antiphons. (Szendrei Jankával). Monumenta Monodica Medii Aevi. V/1-2-3. Kassel, Basel, etc. (Bärenreiter), 1999. 1573 oldal.
1999: Antiphons. (with J. Szendrei). In Monumenta Monodica Medii Aevi. V/1-2-3. Kassel, Basel, etc. (Bärenreiter), 1573 odal
2000: Liber Ordinarius Agriensis (1509). In: musicalia Danubiana Subsidia I. MTA Zenetudományi Intézet, 416 oldal
2003: „The Chant in 20th-Century Hungarian Art Music.” In: The Past in the Present. Budapest, Liszt Ferenc Music Academy: 445-481.
2003: “The Bugnini Liturgy and the Reform of the Reform. In: Musicae Sacrae Meletemata. Church Music Association of America. Front Royal VA. 217 oldal
2003: Corpus Antiphonarum: Európai örökség és hazai alakítás. (European Tradition and Hungarian Formation). Budapest (Balassi Kiadó), 412 oldal
2003: „Concerning a Chronology for Chant.” In: Western Plainchant in the First Millenium. Studies in the Medieval Liturgy and its Music. (Ed. by S. Gallagher, J. Haar, etc.). Ashgate,: 217-229.
Tagságok:
Széchenyi Művészeti Akadémia tagja
Magyar Tudományos Akadémia – Zenetudományi Bizottság
A Magyar Egyházzenei Társaság örökös tiszteletbeli elnöke
Az International Society of Musicology vezető testületének tagja
Nemzetközi sorozatok és folyóiratok (Monumenta Monodica Medii Aevi,
Plainsong and Medieval Music, Historiae, stb.) szerkesztőbizottságának tagja
Az Európai Tudományos Akadémia (Academia Europaea) meghívott tagja
Díjak, kitüntetések:
1984: Erkel Ferenc díj
1992: Musica Omnium díj
1995: a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje
1998: Budapestért kitüntetés
1999: Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének Nagydíja
2000: Magyar Tudományos Akadémia Elnökségének Akadémiai Díja
2000: Köztársasági Elnök Aranyérme
2004: Széchenyi díj
2006: „Pro Civitate” díj
Saját honlap:
www.zti.hu/earlymusic/earlym.html
(Az életrajzi adatok forrása: www.lfze.hu/oktatok/1120)
Szolgálhat-e számunkra a természettudomány „létmagyarázat”-ként? Nem. Nézzen csak utána bátran bárki, hogyan is látja ma a tudománytörténet a modern természettudomány múltját: még a népszerű tudománytörténeti munkákban is azt fogja találni, hogy az európai természettudomány a középkori univerzalista tudományosság peremvidékén, az alkímia féllegális-illegális közegében született --- azaz a keresztény tudományosság törvénytelen gyereke. Évszázadokig viták tárgya volt létjoga-legitimitása, mígnem nagyjából a XIX. század második felében --- a pozitivizmus térnyerése idején --- komolyan nem kezdték venni. Ám a XX. század elején, (nagyjából) a modern fizika megjelenésével, mint egyfajta létmagyarázat (végleg) elveszítette presztízsét és hitelét.
Igaz-e, hogy aki nem szereti Esterházy Péter „magyargondozós” szövegét (Így gondozd a magyarodat! c. munkáját), az csak valami szuroksötét, bugris, tuskó, bunkó, lábszagú mucsai lehet? Ugye, ismert erdei körökben az az általános nézet, hogy aki nem szereti Esterházy „magyargondozós” szövegét, az csak valami szuroksötét, bugris, tuskó, bunkó, lábszagú mucsai lehet, aki nem képes megérteni a szerző szándékait. De mi van, ha éppen azért nem szereti, mert nagyon is érti?
Hogyan menthetnénk meg a devizahiteleseket az adósságspiráltól és/vagy a kilakoltatástól? Ha már egyszer forradalom van, akkor az állam nyugodtan átvállalhatná (ha azok kérik) a hitelesek bedőlt hiteleit (ha már a bankszektort többször hajlandó volt csilliárd-milliárd-billiárdokkal konszolidálni, akkor egyszer segíthet a polgárain is) --- aztán egyezkedhetnének a bankok az állammal a visszafizetési kondíciókon ---, a tartozást pedig az adósokon behajthatná (jövedelmükhöz igazodva, ahhoz ütemezve) közteherként.