Demonstratio:
„(...)
VAZUL: Hol az az Isten? Még nem láttam. Mutassa magát.
KIRÁLY (feláll): Itt áll előtted. Isten felkentje vagyok. Isten helyettese vagyok. Az én szavam: Isten szava.
VAZUL: No, hát én az én hitves asszonyomat meg nem alázom még az Atyaúristen kedvéért sem.
Szünet.
KIRÁLY (feláll): Nem azért bocsájtottalak ki a börtönből, hogy alkudozzam veled. Azért állsz itt, hogy halljad akaratomat és kimondd a megmásíthatatlan ítéletet magad fölött és az ország fölött. Az én akaratom egyetlenegy: királyt, egész királyt népemnek! Királynak való egy van az országban: te vagy az. Én nem akarok senkit, én nem szeretek senkit, én nem ismerek senkit, csak téged. Az én számomra csak te élsz egymagad. Az Istennek úgy tetszett, hogy a mi kezünkbe tegye le ennek az országnak a sorsát, a mienkbe, Árpád-fiakéba. Minekünk többet adott az Isten, mint másoknak, látóbb szemet, tévőbb kart. Többet is kíván tőlünk, mint másoktól. Kezünkbe adta a pálcát, el nem hajíthatjuk. Vállunkra tette a terhet, le nem rázhatjuk. Tenyerünkbe tette le az ország lelkét, mi felelünk róla Isten és ember előtt, ezen a földön és a másvilágon. Neked is felelned kell, nehéz, végzetes, megmásíthatatlan igével. Adok neked egy félnapot. Addig emberrel nem találkozol. Nézz bele a lelkedbe és kérdezd meg a te istenedet. Mire a Göncöl-szekere feljön az égre, magam elé állítalak és rákérdezlek: megesküszöl-e az én kezembe, mindenre, ami szent előtted, az égi Istenre, apád emlékére, a fiaid fejére, égi-földi üdvösségedre, hogy királya leszel ennek a népnek, keresztény királya, alkuvás nélkül, tétovázás nélkül, az, ami én voltam. Ha megesküszöl, akkor tied a korona és az ország, a tied és a fiaidé és az unokáidé, isteni és emberi jusson, elidegeníthetetlen, sérthetetlen, szentséges örökséged, valameddig a mindenható Úristennek magvadat megtartani tetszik. Ha pedig le nem teszed a kezembe az esküt, bizony hogy visszalöklek a börtön fenekére és esküszöm az élő Istenre, hogy nem látod többet a napot. Mert felségárulás és országrontás és istenkáromlás akkor minden lélekzetvételed attól a perctől kezdve. És én megtorlom a felségárulást és elpusztítom az országrontást és kiirtom az istenkáromlást, ha a szívem szakad is veled. Mert ezt parancsolja nekem az én népem és az én lelkiismeretem, az én hajlíthatatlan, erős Istenem. Árpád-vére, Vazul! hallottad a te urad parancsolatát. Eredj és e szerint cselekedjél! (Kardjával megüti a földet.)
(...)”
(Sík Sándor: István király)
***
Z. barátunk a kocsmában, a harmadik pohár száraz vörösborból valahogyan ekképpen olvasta ki az örökigazságot: A közösség nem szálazható szét vérre, hagyományra, hitre, ideológiára, mifenére; közösség addig van, míg akarjuk azt (hogy legyen). S ha tudjuk (ha tudatosul bennünk), hogy anélkül mi sem vagyunk, akkor nagyon akarjuk (hogy legyen), akkor harcolunk érte.
