„…Itt emberek sokaságának kell végre felállítania egy (amolyan hazafias) értékrendet, aztán, akár a jelenlegi, oly gondosan felépített egzisztenciát is eldobva, belekezdeni az építésbe. Bevállalni, mint anno az Újvilágban. Nem szabad pártokra és politikusokra várni. Tudod, ez a kis falu - egy ideje már tudatosan figyelem a dolgot - mindig leképezi, valami láthatatlan és óriási pantográf által, arányaiban precízen, az ország gazdasági- és közállapotait. Sőt, valahogy előbb jelentkeznek a tünetek itt, nálunk. ...Látom, látom a jövőt...” (
magyarido.blog.hu/2009/06/26/hagyjatok_most_a_politikat_magasabb_politikara_van_szukseg)
„Az Elnök Úr áldozatot - már vér és élet - nem akar, ellenben átfogó és mindent átjáró erkölcsi megújulást igen. A hazára meg majd a fénynek a derűje rája.
Volt valamikor, nagyvárosi hírlapkézbesítő koromban egy munkatársam, a 94-es választások idején ő már olyan jó negyvenes lehetett, aki egy koratavaszi hajnalon, a körzetből már hazafelé pedálozva (odafelé, hajnali fél hatkor bedobtunk egy vinjakot talpas pohárból, egy olyan kocsmában, amit egy valamikori szükségbarakkból alakítottak ki, mer' hogy van ebben a városban - folyik - egy olyan patak, ami száz éve úgy, de úgy kiöntött, hogy úszott minden - az árvízről Balu424, a kézbesítők nevezetes italozásairól Borisfedor tudna, annak aki helytörténetileg kíváncsi), kilométereken át méltatlankodott, hogy látott ő a városi TV-n egy vitaműsort, ahol az egyik párt képviselőjelöltje, amúgy teljesen rendben találtatott öltönyéhez fehér frottírzoknit húzott...
MOST e hajdanvolt kollega egykori döbbenetével kérdezem - emberek, elvtársak! -, hogy J. Menzel Hóvirágünnepje (speciálisan thanks B. Hrabalnak, persze) után még mindig nem érti az európai műveltséggel rendelkező művelt európai, hogy véráldozat nélkül ez nem megy?” (
magyarido.blog.hu/2010/03/16/egy_nagycsomagos_mag_a_tobbier_rogo)
Orbán Viktor, 2009 őszén, Kötcsén nagyívű beszédben foglalta össze kormányzati-kormányzási vízióját-koncepcióját (hogy mit is mondott, arról bőv(ebb)en itt:
magyarido.blog.hu/2010/03/31/a_kotcsei_dilemma_bevezetes). Mára már (azok közül is, akik annak idején ezt nem látták) egyre többek számára nyilvánvaló, hogy „kötcse” (
magyarido.blog.hu/tags/k%C3%B6tcse) vakvágány. Itt most közlünk egy rövid részletet egy „alternatív kötcsei beszéd”-ből, azaz (bemutatunk) egy (olyan) szövegrészletet, amely olyan elemeket tartalmaz, amelyeknek a kötcsei beszédben mindenképp el kellett volna hangoznia.
Íme:
„(...)
...a közösségek szerepe óriási. Megtartó erőt, támaszt és védelmet jelentenek az elesetteknek, ugyanakkor alapvető tájékozódási pontul szolgálnak saját tagjaik számára. A jövő ezeké a közösségeké. A falura települt, legtöbb feladatukat maguk ellátó közösségek válhatnak jellemzővé, melyek a tudásközpontokkal állnak kapcsolatban, ahonnan beszerzik azt, amelyet csak ezek a régi városmagokra épült központok állítanak elő - persze csak akkor, ha sikerül a békés átmenetet biztosítani.
Jelenleg Magyarországon az egyetlen nagyjából világos jövőképpel rendelkező, a teljes országot lefedő szervezet a katolikus Egyház, és a történelmi felekezetek. Mivel azt nehéz megjósolni, hogy milyen hatalmi változások várhatók a magyar állami életben, ezért úgy kell készülni, mintha nem várhatnánk külső segítségre. A teendők világosak.
1. A KÉSZ segítségével fel kell kutatni azokat az értelmiségieket, akik elfogadják a fentieket, és hajlandók tenni valamit az ügy érdekében. A feladat a következő: magasan képzett szakembercsoport vizsgálja meg a lehetséges utakat, illetve a legjobb megoldás kidolgozása után készítse elő a híveket és a papságot a teendőkre. Az ismeretek átadása, illetve a megoldások felvázolása fontos lehet akár egy plébánia felújításakor, de az egyházmegyei tudásközpontok létrehozásakor is.
2. A meglévő egyházi közösségeket fel kell készíteni, hogy sokkal nagyobb nyomást is kibírjanak, mint amilyen ma nehezedik rájuk, ugyanis ez csak lélektani, míg akkor fizikai lesz. A közösségi tudat, és a társadalmi/személyes kapcsolatok erősítése képessé tehet egy közösséget azonosságtudat és túlélőkészség kifejlesztésére egy olyan világban, ahol a polgárok egy része rendezetlenségbe fullad. Az alapvető közösségek, közösségi magok nem árt, ha egybeesnek a jövendő fenntartható faluközösségekkel, de legalább részét képezik annak.
3. Minden egyházmegyében ki kell jelölni 5-10 fontos plébániát, melyeket fenntartható módon fel kell szerelni, és amelyekből szükség esetén ellátható akár az egész egyházmegye. A papság és a hívek részaránya ezekben a zűrzavaros időkben növekedni fog, hiszen a társadalmi összeomlás folyamatában az egyetlen szilárd pont maradhat, mely világos értékrendet képvisel. A pásztori feladatok ellátása azonban legjobb esetben is az 1930-as évek színvonalán képzelhető el; a szerző becslése szerint a hanyatlás közepesen derűs előrejelzés szerint itt állítható meg.
(...)
Az összeomlást csak olyan közösségek képesek túlélni, melyek rendelkeznek azokkal az ismeretekkel, melyek a fenntartható élethez szükségesek, továbbá ismerik azt a hibás utat, melyet elődeik jártak be. Helyes és az ember számára üdvösséget adó jövőképpel rendelkeznek a történelmi keresztény gyülekezetek, főképp pedig a Katolikus Egyház. Országos hálózatuk biztosan szerephez jut a jövendő összeomlás utáni értékmentésben. Ráadásul itt még fellelhetőek a gondolkodás korrumpálódása előttről való bölcseleti elemek, amelyek mentén felismerhető a szerző által is leírt elcsúszás az istenképűségtől az emberiség történelme során. Ha pedig megvan a hiba, talán még egyszer nem sétálunk bele.
Az élő közösségek képesek elviselni azt a lelki és fizikai nyomást, melyet a mai rend szétesése eredményez majd, és képesek lesznek hálót alkotni ahhoz, hogy létrejöhessen egy új társadalom. Az Egyház szerepe óriási. Vezetői itthon még nem mindig látják tisztán a teendőket, néha még a válságot sem – de itt minden lehetőség adott a felismerésekhez, és a társadalom továbbéléséhez. Hiszen a Isten Egyházát a Szentlélek vezeti.
(...)
Ha nem teszünk semmit, hazánk, a nyugati világ részeként 2015-ig bezárólag belesodródik a polgárosult világ végét jelentő erőforrásválságba, mely porba dönti a tudományos és ipari vívmányok mellett a ma megszokott egész életünket. Ehhez semmit sem kell tenni, csak folytatni eddigi életvitelünket…
***
Apdét vagy kiegészítés, 2011. november 29.:
„...Én javasolnám neki, hogy ha Nyugatról tovább támadják, és nincs vesztenivalója, akkor legalább most jöjjön elő ezzel a szöveggel. A kormányzatban vannak, akik képben vannak ez ügyben, pl. az energia terén Bencsik, erre épp készül kirúgatni magát Lázárral...” (
delphoijosda.blog.hu/2011/11/28/ix_37/fullcommentlist/1#c15076066)
