„(...)
Adventi programm.
(...) Magunkba térni és magunkból kilépni.
a) Az eszmélődő élet.
Az eszmélődő lélek Isten felé igazodik. Istennel rokonok lévén, jelentkezik bennünk a vágy feléje törni, hozzá közeledni, vele egyesülni, benne megnyugodni. Nem okoskodunk sokat azon, hogy ki ő, mi ő; nem ütődünk meg azon, hogy el nem képzelhetjük; sebaj; a virág sem érti a napot, a gyökér sem a földet, s mégis neki való lévén, feléje fordul, beléje tör: így teszek én Istenemmel.
1. Első érzelmem, hogy mélyen megalázom magamat; leülök lábaihoz, s hozzá simulok s mondom; íme itt vagyok; veled vagyok; kezeid alkotása; itt vagyok, mert ide vonzottál, te . . . te, édes Úr!
2. Eltelek nagyságának, fölségének élvezetével, gondolatainak nagyságával, eszményeivel s teremtő, üdvözítő akaratával, s jól esik nekem arcraborulva tisztelni, dicsérni őt. Ó édes tisztelet, mily finom érzéket adsz, hogy Isten szemébe nézhetek;
i h l e t s z . . . s fölüdülök, mint magas hegyeiden.
3. Jobbágyi készséggel ajánlgatom föl magamat; tanácskozom: mit is akarhat tőlem ő, az én nagy Uram?
4. Hallgatok rá; kíváncsi vagyok akcentusára: szólj Uram, hallja szolgád. Tanulmányozom gondolatait, ahol föl-fölcsillámlanak, természetben, evangéliumban, szent testvéreim lelkén. — A hit világossága és fényei nekem oly tanulmány, mint a festőnek az alkony színei. — Kezdek látni lelki világot, azt, hogy az ember testvér, hogy az élet Istenszolgálat, nem tengődés, hogy célom hivatás, nem sors, hogy segítség s kegyelem környékez s nem véletlen, s hogy az ember álca, míg a látszat s a világtörténés millió szálából font gubóból ki nem repül.
5. Hozom közelebb magamhoz . . . a lélek segít rá . . . «Implemini Spiritu sancto», teljetek el Szentlélekkel, buzdít az apostol; foglaljátok le azáltal, hogy szívvel dolgoztok, így: hiszek, töltekezem Veled! Napsugaram vagy, és én magamba szőlek. . . szomorúságomban éj vagy, sötét és felséges, de lelkem denevérszárnyakon, a finom érzés tapogatódzásával eltalál hozzád. Remélek Uram, feszül a lelkem, te vagy a tavaszom! Növök, kitárom lelkem millió pórusát; én erőm! Szeretlek Isten, Jézus, édes testvér, édes gyermek! Te Isten s villámló, nagy emberi lélek, ki rám gondolsz s rám pazarolsz isteni életet.
6. S kópiázok. Átviszem lelkemre vonásait, az örökké tevékeny, a fejlődő életnek vonásait; az egyre szebben kialakuló, tiszta öntudattá kristályosodott ösztönnek, hajlamnak, szenvedésnek s szenvedélynek vonásait. Én, én, én több, szebb, mélyebb, igazabb élet akarok lenni. Evangélium, szentmise, oltáriszentség, sugallatok, kegyelmek, mindezek eszközei az én életemnek, annak az életnek, melyben Krisztus az én eszményem, erőm és tüzem!
b) A tevékeny élet.
1. A lélek, amely tenni akar, erős kezét mindenekelőtt megérezteti alaktalan, torz, bűnös, belső világával s azt mondja: itt rend legyen. Rend az Isten szent akarata. Ami vele ellenkezik, azt megtöröm, azzal szakítok. Először is a bűnre, a rendetlenségre teszem rá kezemet. . . vaskezemet, s kitisztítom, kisöpröm házamat. Törekvésem tehát először is arra irányul, hogy ne legyen rajtam bűn, hogy tiszta legyek; de ezzel be nem érem, hanem mindig a pozitív erényt sürgetem s gyakorlom.
2. Rendet teremt a szenvedély, a hajlam, az ösztön vásáros világában, s tágra nyitja szemét a fény felé. Teremt hitet; nem kételkedni, hanem élni. Baj, hogy nem élvezzük azt, amink van, nem éljük át. «Man philosophiert zu viel und lebt <zu> wenig aus der Wahrheit.» Én tudást, hitet, reményt, mind arra használom, hogy melegen, nemesen éljek. Sokat akarok tudni, hogy sokat szeressek. — Teremt reményt s hűséget. Kedélyhangulataink forgatnak, mint a tavaszi szél a szélkakast. A religio nem szélkakas, de isteni kötelékekkel lefogott lelkület. «Keine Gefühlsreligion», mert az én igém szellem és lélek. Életemnek tartalma nem lehet változó hangulat, hanem jól megalapozott s hűségesen átélt erkölcsiség. Öntudatában akarok lenni annak, hogy amit érzek s teszek, azt mind én akarom, — az mind belőlem való, — én vagyok azért felelős, mert én teszem, én alakítom, én teremtem erkölcsi világomat.
3. Rendet teremt világi életében. Kötelesség, munka, hivatal, foglalkozás, divat, illem, udvariasság, családi s társas élet, emberi érzés, ez nekem nem kikapcsolt világ, mely hittől, Isten-tisztelettől külön áll; dehogy, én ezt mind Krisztus gondolatai s szándékai szerint alakítom. Amit az ész követel, amit a tisztes élet sürget, milyenek a testápolás, kenyérkereset, szórakozás, érintkezés, mindezt erkölcsi világomba állítom bele.
4. Érzületemmel, tisztult öntudatommal iparkodom magam körül is hatni. Lelkem mécses, tehát világit; szívem tűzhely, tehát melegít. Energiákká váltódtak ki hitem s elveim; következőleg érvényesítem azokat, úgy hogy jót teszek másokkal, nemesítve, javítva, biztatva, segítve hatok rájuk. Mindenki, aki így él, higgye, hogy ő «a világ világosságai». Higgye; Krisztus mondta.
(...)”
Az idézet forrása: gondola.hu/media/prohaszka/Prohaszka06.pdf
(A bejegyzések) Innét magyarido.blog.hu/2011/11/27/magunkba_terni_es_magunkbol_kilepni_prohaszka_ottokar_adventi_programm_ja_1 és innét magyarido.blog.hu/2011/12/04/magunkba_terni_es_magunkbol_kilepni_prohaszka_ottokar_adventi_programm_ja_2
