bbjnick (meg)írja...

Olvasom: „...Hodosán Róza Facebook-on megosztott fontos mondatai.

»Most új viszonyok vannak, mondja Raffay Ernő, volt besúgó és államtitkár. Ezt is mondja: az áldozatok mindig megkapják, amit akarnak. Az áldozatok. Akiket megöltek. Ezt akarták. Hogy megöljék őket. Aztán most túl érzékenyek, akik nem égtek el a gázkamrában. Ezt mondja. Meg azt, hogy most már hagyjuk, hogy most ‚MI’ felépíthessük az emlékművünket. Kiét Ernő? A besúgóét, a kápóét, a csendőrét, a motozóét, a feljelentőét, a vagonírozóét, a lövészét, a géppuska sorozat vezénylőét, a halálba hajtóét, a gyalázatos múlt takargatóét, a történelem szégyenét, a világ szégyenét? Ezt akarod építeni, Ernő? Uraiddal és parancsolóiddal? Hát felépíted. Ott fog állni a világ szégyenére, és hirdetni fogja örökké bűneiteket. Mert fel mertétek építeni. Minden kéz, aki ehhez a szoborhoz építőként hozzáért, lemoshatatlan gyalázattal lesz megtelve. Így építsetek!«” (mierzsebetvarosunk.blog.hu/2014/04/30/134_fontos_mondatok)

...H*dosán R*za okos nő. S mint ilyen, pontosan értette Raffay szavait. Tehát, amikor szándékosan félreértelmezi (félremagyarázza) azokat, akkor hazudik és uszít.

Raffay így beszél: „Úgy vélem, a holokauszt-túlélők egyszerűen túl érzékenyek. Megértem az áldozatok fájdalmát, de nem lehet mindig így élni. Most új viszonyok vannak. Az áldozatok mindig megkapják, amit akarnak. Éljenek békében, de hagyják, hogy mi most felépítsük ezt az emlékművet.” (www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/377397_ard_diktatori_giccs_es_tortenelmi_hazugsag)

Raffay annyit mond, hogy az áldozatok áldozat voltát senki nem vonta/vonja kétségbe és respektálja azt, ne vonják hát ők sem kétségbe ennek az emlékműnek a létjogát...

Olvasom: „Mi lesz veled, fiatal középosztály? (...) ...mit tegyenek, ha a szembejövő ár maga a politika, a politikum? Az elsősorban az állami transzferekből élőket kiszolgáló, az ő szavazatukra ácsingózó pártok világa? Ha közülük egyesek esetleg konkrétan politizálni akarnak, előbb vagy utóbb szembesülnek a politikum vastörvényeivel, és akkor nyilvánvalóan válaszút elé kerülnek: bele a sűrűjébe vagy sürgősen kifelé onnan? Maradhatnak persze pártpolitikai rendszeren kívül élő, de aktív, érdeklődő, kritikus választópolgárok is. De mit tegyenek, ha a politika egyszerűen nem kínál semmi megvitatandót a számukra? Ha például lefolyhat egy komplett választási kampány komoly, felnőtt, értelmes politikusi viták nélkül? Ha a legsúlyosabb, legkomplexebb szakpolitikai kérdéseket szakmai és nyilvános viták, érlelési idő nélkül, alig pár nap alatt nyomnak keresztül a döntéshozói és végrehajtói rendszeren? Ha a politikai sajtó sem képes kiszolgálni az igényeiket, mert egyszerűen az újságírók sem képesek idő, pénz és felkészültség hiányában utánamenni az elképesztő gyorsaságban megszületett és végrehajtott döntéseknek? Ha nincs miről vitatkozni, nincs miről olvasni, mert a magyar politikai véleményipar évtizedes és évszázados csontokat rág újra, és egyes véleményvezérek semmitől sem félnek jobban, mint az új szempontoktól, a szabad vitáktól és az (ön)kritikus gondolkodástól? Hova jut egy olyan ország, melynek közélete lassan semmit nem kínál a saját fiatal középosztályának? Se stabil, kiszámítható körülményeket; se a valódi vállalkozói avagy gondolati szabadság terét; se szellemi pezsgést? Ha az ország saját teherhordó, jövőre gondoló középosztálya elszakad a politikumtól, ha nem vesz részt a politika alakításában, sem a politikai arénába való belépéssel, sem a politikai vitákban való részvétellel − sőt, már a választásoktól is egyre inkább távol maradva? (...) ...mi lesz veled, Magyarország, a kivonuló középosztály nélkül?” (@rajcsányi.gellért (ergé): Mi lesz veled, fiatal középosztály? --- mandiner.blog.hu/2014/04/29/mi_lesz_veled_fiatal_kozeposztaly)

...Talán Hermann Hesse írja valahol, hogy vannak korok, amelyekben nincsenek válaszok. Ha az egyik korszak a másikba megy át, fölösleges a dolgok értelmét kutatni, mert, mivel átalakulóban vannak, nincs nekik (egyértelmű) értelmük. Szerintem sanszos, hogy mi is egy ilyen korszakot élünk meg most.

Ilyen korokban --- ezt már én mondom, nem Hermann Hesse ---, az ember egy dolgot tehet: lelkiismereti döntéseket hoz. A mai fiatal és koraközépkorú középosztály is tkp. ezt teszi: elutasítja a politikát, elhagyja az országot vagy a nehézségek ellenére az itthonmaradás mellett dönt stb. Ha, teszem azt, újságíró volnék, akkor erkölcsi állásfoglalásokat fogalmaznék a német megszállás-emlékmű, Mucsi Erika bírónő indoklása stb. ellen vagy mellett, mert egyáltalán nem vagyok (arról) meggyőződve, hogy ezek az ügyek „álbalhék”, „évtizedes és évszázados csontok újrarágásai”, sokkal valószínűbbnek tartom, hogy a kor kérdései, mivel nincsenek magátólértetődő formák, ami(k)ben megfogalmazódhat(ná)nak, ilyen, erkölcsi jellegű kihívásokban manifesztálódnak... (Innét: mandiner.blog.hu/2014/04/29/mi_lesz_veled_fiatal_kozeposztaly#comments)

Tegnap este fölhívott telefonon a pápa. (No, jó, valójában nem hívott föl; de fölhívhatott volna!) Miután túlestünk a  (tiszteletteljes) bemutatkozáson, így szólt:

- Lehet egy kérdése!

- Én csak azt szeretném kérdezni, Szentatya, hogy, ugye, abból nem lehet baj, ha, amennyire csak erőmből telik, igyekszem betartani a Katolikus Egyház hivatalos tanításait?

- Abból bizonyosan nem! - válaszolta nevetve.

Így történt. (No, jó, nem történt; de ha történt volna, hitem szerint, így történt volna.)

Olvasom: „Magyarország legnagyobb temetőjének nevezte Auschwitz-ot a köztársasági elnök a megsemmisítő táborról tartott Nemzetközi Élet Menete megemlékezésen.” (inforadio.hu/hir/belfold/hir-633487)

S mi az első, mi eszembe jut e mondatról? (A kiemelések tőlem.)

Kisfaludy Károly: Mohács

Hősvértől pirosult gyásztér, sóhajtva köszöntlek,
Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács!
Hollószárnyaival lebegett a zordon Enyészet,
S pusztitó erejét rád viharozta dühe,
S vak diadalma jelét robogó villámival itten
Honni vitéz seregink holttetemikre süté.
Tomori! büszke vezér! mért hagytad el érseki széked;
Nem halt volna hazánk disze, virága veled.
Harcz tüze lángitá bizton viadalra kikelted',
S érted mennyi dicsők estenek áldozatul!
Szük vala egy ország! be kicsiny most néma lakásod?
Tárogatód megszünt, rozsda emészti vasad,
Nyugodj! rajtad üzé dölyfét a csalfa szerencse;
A békitő sír enyhe takarja porod.
Hány fiatal szivet, tele sok szép földi reménynyel
Sujta le kegyetlen itt a riadó csatavész!
Élte kies tavaszán kora sírt hány ifju talála,
Kit nemrég az öröm lágy öle ringata még!
Disztelen itt fekszik, deli termete összerutitva,
Száguldó paripák vasszegü körmök alatt.
Szög haja fürteivel nem játszik kedvese többé,
Vér- s tapadó portól elmerevedtek azok.
Hasztalan áll az uton váró hive friss koszoruval,
Nem jön-e bajnoka még, félve reménylve vigyáz:
Hogyha levél zördül, őt sejteti véle szerelme,
Néz, piheg, arcza tüzel s keble feszülve haboz.
Ah! de hiába tekint a távol lenge ködébe;
Elmarad a kedvelt, s érzete búnak ered.
Végre megérti Mohács veszedelmét; gyönge virágként
Hervad el a szép szüz néma keserve között.
Sirja felett enyeleg suttogva az alkonyi szellő
S a hüség csendes angyala őrzi porát.
Mennyi nemes bajnok, méltó sok századot élni,
Fénytelen itt szunnyad s kő se' mutatja helyét!
Ősi szabadságért harczolt bár férfikarokkal,
Rendzavaró hévvel vérbe füresztve vasát,
Ámde hol olyan erős, kit meg nem dönt sok ezer kar?
Testhalmok közepett küzd, soha élte szakad.
Sinli szokott terhét tüzménje, nyikogva kapar, vág,
Rugdal, rázza fejét, hosszu sörénye lobog;
Elszáguld, hazatér, s igy hirli vitéz ura hunytát,
Kit repedő szivvel hölgye zokogva sirat;
Mig sürü könnye apad, s ő is hű férje után hal,
S a kiürült háznak csak döledéke marad.
A tölgy, mely zivatar közt annyiszor álla kevélyen,
Dőltében viruló ágait igy temeti.
Hány bajnok hala igy, de csak a boldog leli bérét:
A meggyőzöttnek csillaga véle tünik.
Igy hamvadtak el ők alacsony mohlepte gödörben,
S a feledékenység éje boritja nevök',
Hantra dül a pásztor s fütyörészve legelteti nyáját;
És nem tudja, kinek hőspora nyugszik alatt;
Titkon meg is eped, szomoru dalt zengedez ajka:
A hősárnyékok csendesen ihletik őt.
A csatasikon mély borulattal ballag az utas,
Elgondolva minő kétes az emberi sors;
Néz, és elkomorul s lesütött szemmel halad ismét;
Felpattant sebeit belseje érzi maga.
Ott, hol az esti sugár gőzfátyolt usztat az éren,
Mintha fedezgetné, hogy ne tekintse szemünk;
Ott vergőde Lajos, rettentő sorsu királyunk,
Sülyedező lova érczhimzetü terhe alatt.
Hasztalanul terjeszti kezét; nincs, nincs ki segitse!
Bajnoki elhulltak, nincs ki feloldja szegényt!
Tátogat a mélység, aranyos pánczélja fakó lesz,
S összuzott testét hab fedi s barna iszap.
Ekként halni kinos! s kegyalak! neked életed igy tünt!
Veszteden a magyar ég napja sokára leszállt.
Ifju valál, örvényt nem sejtvén szörnyen adózál;
Szendergő porodat béke lebegje körül!
Hajh! s ezt visszavonás okozá mind s durva irigység,
Egységünk törten törve, hanyatla erőnk.
A sorvasztó láncz igy készüle árva hazánkra;
Nem! nem az ellenség, ön fia vágta sebét.
Gyászemlékü vidék! mi sok inség kutfeje lettél:
Párolgó mezeid bánatos oszlopa ez.
Nagygyá lett Szolimán gőgét Buda ormai nyögték,
S kénye vadon dultán annyi viszályra jutánk.
Hány szűz fonnyada el zsarlónk buja karjain ekkor,
S a Duna szőke vizén hány rabok usztak alá!
Birtok nem vala már, idegen lett a magyar otthon:
Félhold kérkede szét városi tornyairól -
El! ti komoly képek! ti sötétség rajzati, félre!
Uj nap fényle reánk annyi veszélyek után,
Él magyar, áll Buda még! a mult csak példa legyen most,
S égve honért bizton nézzen előre szemünk,
És te virulj, gyásztér! a béke malasztos ölében,
Nemzeti nagylétünk hajdani sirja Mohács!

(mek.niif.hu/00700/00732/00732.htm#21)

„(...) Így működik a véleményterror! Rástartolunk egy személyre, ezzel fenyegetettségérzetet ébresztünk másokban is, így visszük át az akaratunkat. (...) Mindig személyre támad a »demokratikus közvélemény«. Megpróbáljátok ellehetetleníteni, egzisztenciálisan tönkretenni áldozatotokat, hogy az ő sorsából más is tanulja meg a »miheztartásvégett«-et. (...)” (koznaplo.blog.hu/2014/04/26/nacizmus_a_birosagon_itt_tartunk?fullcommentlist=1#comments)

2012. december 4-én írtam: ...Amikor M.-t meghurcolták k_ssoltatok (s ma is, amikor már az egzisztenciájára törnek, ma is k_ssoltok), amikor Sch.-et lincselték, tapsoltatok, éljeneztetek, amikor J. és S. megfojtásán serénykedtek/serénykednek alakoskodtatok/alakoskodtok, amikor a legsötétebb, legszemérmetlenebb és legaljasabb módon (ávóstempó) a s_ggfej Gy. és bandája (s velük a törvényesség utolsó szikráinak is) elpusztításán munkálkodnak, együtt röhögtök, hörögtök, vonyítotok a gazemberekkel --- amikor ti kerültök sorra, (...), már (senki) nem lesz, aki megszólaljon (vagy akár csak egy imát is elmondjon) értetek... (bbjnick.blog.hu/2012/12/04/_amikor_ti_kerultok_sorra_683)

*jobbegyenes.blog.hu/2014/04/26/mindannyian_mucsi_erikak_vagyunk

÷÷÷

A véleményterrorról a bbjnick.blog.hu-n: bbjnick.blog.hu/search?searchterm=v%C3%A9lem%C3%A9nyterror&searchmode=or&submit=Keres%C3%A9s

Az embervadászatról a bbjnick.blog.hu-n: bbjnick.blog.hu/search?searchterm=embervad%C3%A1&searchmode=or&submit=Keres%C3%A9s

÷÷÷

Apdét vagy kiegészítés, 2014. április 27.:

Szerény észrevételek a „Mucsi Erika-ügyről”...

1 jegyzet

...Heves támadások érik balliberális/emberijogista/ántifáscista (mindösszességében: liberálbolseviki)  megmondó és mozgalmász részről Mucsi Erika bírónőt (természetesen, szigorúan a személyét!), mert „egy ítéletének indoklásában szociológiai megállapításokat merészelt tenni a cigányságra vonatkozólag” és/vagy mert „mocskos, náci kurva”. Ezek a támadások, amellett, hogy (a megszokott) kétségbeesett liberálbolseviki kísérletek a közbeszéd tematizálására és (mindenek előtt) a véleménymonopólium magukhoz ragadására, ugyanakkor látványosan szemléltetik a liberálbolsevizmus „elviselhetetlen könnyűségét” (vagy ha úgy jobban tetszik: értelmetlen és tarthatatlan voltát) is.

Mert mi is a bírónő „bűne”?  

Aki akkor és ott volt, emlékezhet rá, hogy az 1980-as évek második felében tömegével jelentek meg szociológiai vizsgálatok, szociográfiák, miegymások, a magyarországi cigányságról --- még az irodalmi folyóiratok is ilyesfélékkel voltak tele. Majd, 1990 után, ezek a munkák, mivel nem feleltek meg az új ideológia és a politikai korrektség kritériumainak, inkább gyorsan, mint lassan, háttérbe szorultak, sőt, egyeseknek egyenesen kínosakká kezdtek válni. Többek maguk, ezen dolgozatok szerzői is azt kezdték vallani, hirdetni, hogy a „cigányproblematika” alapvetően nem szociológiai, hanem jogi (emberijogi) probléma. Azok pedig, akik (szakmájuk szabályai szerint) korrekt kutatásokat igyekeztek végezni a témában, „jogvédők” célkeresztjébe kerültek, bírálatoknak, támadásoknak tették ki magukat --- nem meglepő tehát, hogy  meglehetősen kevés használható „cigánytematikájú” szociológiai anyag/szociográfia áll rendelkezésünkre az elmúlt két évtizedből.

Nem bizarr, hogy azért bírálják a „jogvédők” a bírónőt, mert társadalomtudományos, szociológiai kérdésekbe „nyúl bele a jog eszközével” --- holott ők, a „jogvédők”, negyedszázada folyamatosan ezt teszik?! Nem arról van-e sokkal inkább szó, hogy ugyanazt az ideológiai nyomást/terrort igyekeznek gyakorolni „jogvédőink” a jogalkalmazás terén is, amivel a társadalomtudományos kutatásokat már ellehetetlenítették?! (Nézzük logikusan: ha a „cigányproblematika” alapvetően nem szociológiai probléma, hanem jogi, ha a kutatók, társadalomtudósok tevékenységét a jogászok fölülbírálhatják, akkor a problémakezelés és megoldáskeresés kényszere is a jog oldalára kerül! Vagy ezen speciális esetben (is) vannak jogászok és vannak jogászabbak, van jog és van jog fölötti jog?!)

Itt is, most is, mint általában, ha konkrét problémák kezelésére kerülne sor, a maga leplezetlenségében tárul elénk a liberálbolsevizmus nyomorúsága:  a  „Mucsi-ügy” egyértelműen rávilágít, hogy mennyire tarthatatlan és társadalmilag mennyire veszélyes az az  „emberijogista” taktika, mely szerint gátoljuk a társadalomkutatókat a tényfeltárásban, ha nem az ideológiánkat alátámasztó eredmények születnek egy (adott) kutatás során, akkor a kutatót megbélyegezzük, mint politikailag inkorrektet, mint szakmailag alkalmatlant, s ha a törvényhozás vagy a jogalkalmazás próbál a „cigányproblematikához” hozzányúlni, azt pedig a társadalomtudományos kutatások, a rendelkezésünkre álló adatok, információk elégtelen voltára és a jogászok szociológiai inkompetenciájára hivatkozva utasítjuk el...