bbjnick.blog.hu
...teljes címlistája és leadje megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.
...a blogon előzetes moderációt alkalmazok.
...Z. járóbeteg-rendelésre érkezett a …-i szanatóriumba. Mint megtudta: nem a legszerencsésebb időpontban, mert az igazgató-főorvos úr éppen az intézmény október huszonharmadikai ünnepségén van...
A bejegyzés folytatása itt olvasható:
magyarido.blog.hu/2008/10/23/tapsoljuk_meg_attilat_2008_x_23
...Bizonyára szép lehet olyan világban élni, ahol minden elv (relatíve) egyenértékű, ahol a különböző akaratok egy egységes akarássá képesek összesülni (mindenki legnagyobb megelégedésére) vagy ahol a kisebbségnek mindig igaza van (bár ahol minden elv (relatíve) egyenértékű, ott ez ütközhet apróbb akadályokba, de csak relatíve, természetesen)...
„Tarkán kurtát cserél”
Amikor Bibó István arról beszél, hogy egy elit erkölcsi romlásának szükségszerű következménye (annak) intellektuális hanyatlása is, akkor (többek között) effélékre (is) gondol (ha nem is ennyire penetránsan blőd kivitelben), mint ez a bizonyos „tarkamagyarmicsoda”. Szerintem. Mert ilyen ostoba és hiábavaló pótcselekvés (hogy a „dolog” erkölcstelenségéről és ízléstelenségéről már ne is szóljunk) józan gondolkodású és ép érzésű emberekben föl sem merülhetne; úgy tűnik, itt már nem csak a perspektívák, de a dimenziók is különbözőek. (Emberek, hol éltek ti?!)
Súlyos, ez bizony súlyos. Meglehet annyira az, hogy mentségek keresése itt már indokolatlan is volna. Esetleg valamiféle magyarázatot tákolhatnánk össze, de azt is minek. Az irracionális nem magyarázható mással, mint azzal, hogy nem magyarázható, mert irracionális. (Közbevetőleg: ebben a „tarkamagyarmicsodás” izében egy ember viselkedik csak racionálisan – tudjátok, akit állítólag nem hívtak meg, de mivel ő nem tudta, hogy nem hívták meg, mégis elmegy; igen, ő, akinek „belül van a tarkája”.)
Ha hihetünk a történelemtudománynak Sztálin számára élete legnagyobb dilemmája a szovjet parasztság kérdésének megnyugtató megoldása volt: létezett a marxizmus-leninizmus, mint irányelvek gyűjteménye és létezett a valóság, tele parasztok millióival, akik nem a marxi használati útmutató leírásai szerint működtek. S mivel Marx tévedhetetlen volt, gondolta J. V. Sz., csak a valóságban lehet a hiba, kiigazította hát, néhány millió paraszt élete nem ár az Igazság győzelméért. És mint tudjuk, az utódok ma is mindenesti imájukba foglalják a nagy Generalisszimusz nevét és tetteit.
Ezerkilencszáznegyvennégy őszén Szálasi nemzetvezető kiemelte Magyarországot a valóság posványából, s a nagy eszme termékenyítő ereje olyan energiákat szabadítottak fel a fajban, ami által képes volt megfordítani a történelmet. Ha jól emlékszem tanulmányaimból, a hungaristák vezetése alatt a magyarok megállították, majd Moszkváig űzték a bolseviki hordákat, s ma is az etelközi gyarmatok adják a fél világot ellátni képes szarvasmarhatenyésztésünk legjavát. Aminthogy a nyolcvanas évek végére (hála ideológiai géniuszainknak) a létező szocializmusból átléptünk a kommunizmus világába, ahol a párttitkár együtt legel a munkással a javak hűs forrása mellett.
Bizonyára szép lehet olyan világban élni, ahol minden elv (relatíve) egyenértékű, ahol a különböző akaratok egy egységes akarássá képesek összesülni (mindenki legnagyobb megelégedésére) vagy ahol a kisebbségnek mindig igaza van (bár ahol minden elv (relatíve) egyenértékű, ott ez ütközhet apróbb akadályokba, de csak relatíve, természetesen), és bizonyára kétségbeejtő (de legalábbis rém kellemetlen) lehet (ebből a világok legjobbikából) kilépni a magyar mélyvalóságba, a mélykilátástalanság, a mélykiszolgáltatottság, a mélymunkanélküliség, a mélyszegénység és a mélybűnözés világába. Ámbátor időnként volna a dolognak (a kilépésnek) némi praktikuma.
Ez az ország, több mint hatvan éve, ideológiák szorításában él. Ezen az országon, több mint hatvan éve, elitje odaadó közreműködésével, minden errejáró hatalom ideológiai (és fizikai) erőszakot tesz. Ezt az országot, csak XX. századi történelme folyamán, legalább ötször fosztották ki. Ebben az országban a lakosság leggazdagabb három százaléka birtokolja a javak közel ötven százalékát. Ebben az országban a munkaképes korúak foglalkoztatottsága alig éri el az ötven százalékot. Ebben az országban fiatal roma származású férfiak csoportosan követnek el gyilkosságokat egyedülálló, kiszolgáltatott, magyar származású öregek ellen…
Ki veszélyeztet itt kit?
Amikor Bibó István arról beszél, hogy egy elit erkölcsi romlásának szükségszerű következménye (annak) intellektuális hanyatlása is, akkor (többek között) effélékre (is) gondol (ha nem is ennyire penetránsan blőd kivitelben), mint ez a bizonyos „tarkamagyarmicsoda”.
(A bejegyzés) Innét: magyarido.blog.hu/2008/10/02/tarkan_kurtat_cserel
...Előbb végignéztük Szabó István Hanussenjét, majd némi teafőzés után, csatornaváltás és jött Lugossy István dokumentumfilmje (Végelszámolás) az egykori téesztagság és -vagyon sorsáról. Jó volt; a játéfilm is jó volt és a dokumentumfilm is jó volt. Mindkét film mintaszerűen hozta, amit az alkotók szándéka szerint hoznia kellett...
A bejegyzés folytatása itt olvasható:
magyarido.blog.hu/2008/09/29/kit_mi_motival
„A vizsgálat megkezdéséhez komoly metodológiai akadályokkal kellet megküzdenünk. Nem volt ugyanis kidolgozott eljárás a miénkhez hasonló vizsgálatok elvégzésére.”
A bejegyzés folytatása itt olvasható:
Napok óta Tengiz Abuladze, grúz filmrendező, Vezeklés című filmje jár a fejemben. Nyilván, a grúziai események hívták elő, számos más emlékkel együtt, tokosodó emlékezetem mélyéről. A nyolcvanas évek vége felé, talán nyolcvannyolc tájékán, magyarországi bemutatása idején volt szerencsém látni a filmet (többször is); majd a kilencvenes évek végén, egy videotéka fölszámolásakor, néhányszáz forintért meg is tudtam vásárolni (VHS-kazettán) és alaposabban is el tudtam mélyedni benne. Időnként azóta is elő-elfordult, hogy hivatkoztam rá, bár, ahogy most belegondolok, korántsem elégszer.
Abuladze Vezeklése rendkívül erős film, nem csoda, hogy hatalmas világsikert aratott. Komplex mű: egyszerre tragikus, groteszk és abszurd(!), ami már önmagában is igen nagy teljesítmény, s ami ihletett, mély szimbolizmusának az eredménye. Abuladze tudja, hogy filmje témája, enélkül „a realitástól való elemelés” nélkül, a néző számára befogathatatlanul kegyetlen és nyomasztó volna: így, „elemelve”, azonban „példázatszerűvé” válik és megélhetővé (olyannyira, hogy, jó eséllyel, katartikussá is).
A grúzok legalább háromezer éve élnek jelenlegi hazájuk területén. Történelmük folyamán valószínűleg nem volt olyan ötven év, amikor valamely éppen aktuális környező nagyhatalom ne rontott volna rájuk (Makedón Nagy Sándortól a hellenisztikus utódállamok uralkodóiig, a rómaiaktól Bizáncig, a szasszanidáktól az arabokig, a mongoloktól a perzsákig, a törököktől az oroszokig stb. mindenki „bennük járt, rajtuk taposott”). Gyakran megszállták, kirabolták, nemritkán felosztották, hosszú évszázadokra megszüntették az államiságát, de Grúzia mindig újraéledt. Ha ennek az elpusztíthatatlan életerőnek a titkát keressük, mindenek előtt, a kultúrát és a nép kultúrához fűződő viszonyát kell alaposabban szemügyre vennünk.
A grúz kultúrában az ősi (archaikus), a keresztény és a modern elemek sajátos egységben élnek együtt. Ha metaforát keresünk, amellyel leírhatjuk e sajátos egységet, akkor, nekünk, magyaroknak, szinte magától értetődően adja magát az illyési „haza a magasban”-kép. A grúzoknál, ugyanakkor, a nagyobb történelmi távlat és a nagyobb kiszolgáltatottság sokszorosan fölfokozza e „magasban lévő haza” jelentőségét, sokszorta fölerősíti jelenlétét; aminthogy a hangsúlyok is, e „hazában” – a tulajdonképpeni hagyományban –, sokkal inkább az egyezésekre, mint a különbözőségekre helyeződnek. (Hogy mondandónkat egy példával is alátámasszuk: Cereteliről, a grúzok egyik legjelentősebb költőjéről, tudjuk, hogy mint nemesi család sarja, egy ősi szokás előírásai szerint, gyerekkorának tekintélyes részét apja egyik jobbágyának családjában töltötte, majd, szentpétervári egyetemi tanulmányok után, mint a XIX. századi nemzeti irodalom megújítója lépett föl – modernizált, anélkül, hogy az ősit tagadta volna; számára a múlt (a hagyomány) különböző elemei nem egymást kizáró, hanem egymással kölcsönhatásban álló, a grúz identitást erősítő részek voltak.)
Abuladze Vezeklése e fentebb vázolt „grúz” látásmódnak (mely végeredményében minden, hagyományaiban erősen gyökerező kultúrának, többé-kevésbé, sajátja) tipikus darabja. A film, elsődleges szándéka szerint, a sztálini terrorral való szembenézésről szól, ámde alkotója – úgy, hogy végig egy jól beazonosítható konkrét történelmi helyen és időben bonyolítja cselekményét – az első kockáktól ki is lép, fölül is emelkedik a realitáson és olyan perspektívából mutatja meg nekünk a konfliktust, amely az archaitásból éppúgy értelmezhető, mint a modernitásból.
Folyt. köv.
[film, 1987, 1984, szovjet film, Vezeklés, Abuladze Tengiz, grúz film, Cereteli Akaki, Dzsanelidze Nana, Kveszelava Rezo, Agranovics Mihail, Giorgobiani Ediser, Abuladze Ketevan, Ocsigava Nato, Ninidze Merab, Maharadze Avtandil, Ninidze Ija, Bocvadze Zejnab, Kavszadze Kaki]
***
Gasper blogger küldött jutyubos linket a Vezeklésből. Köszönöm! Megnéztem és volt még ott, ahol az volt. Íme, néhány jelenet Tengiz Abuladze Vezekléséből:
www.youtube.com/watch?v=Hod1LKLLT3o&feature=related
www.youtube.com/watch?v=sW6BGIxwiK0&feature=related
www.youtube.com/watch?v=jSCw4z2HhDk&feature=related
www.youtube.com/watch?v=H1y5nfFuy64
www.youtube.com/watch?v=KWgxbkAUuzw
***
Apdét vagy kiegészítés, 2016. május 28.:
„Varlam Avaridze, a nagy vezető meghal, és ünnepélyesen eltemetik. Másnap a diktátor családja döbbenten fedezi fel, hogy valaki kiásta a holttestet, és kertjükbe vitte. Az eset többször megismétlődik, míg elfogják a tettest: a halott diktátor egyik áldozatának lányát. A nő annak idején megesküdött: a holttestet nem engedi a földben nyugodni, így áll bosszút szülei és mások szenvedéseiért. A bírósági tárgyalás fényt derít az előzményekre. Kiderül, ki is volt valójában Varlam Avaridze...: www.youtube.com/watch?v=qozsPO9Z02U
(A bejegyzés) Innét: magyarido.blog.hu/2008/08/22/tukor_es_vezekles_1
