Itt: magyarido.blog.hu/2008/11/22/a_magyargyulolet_okai_1_so_levonas
„Akkor a fáraó elvezette őket erre a helyre, ahol mi most állunk, és a piramisokra mutatott” (A magyargyűlölet okai. 1-ső levonás)
2008.11.30. 00:31 bbjnick
Szólj hozzá!
A dolgok állása vagy „Semmi komoly Hamvas Béla, esküszöm, de tényleg”
2008.11.28. 15:27 bbjnick
(Ez a bejegyzés tulajdonképpen egy komment, ehhez a poszthoz:konzervatorium.blog.hu/2008/11/27/jobb_nyelvek_szerint Ám mivel terjedelme jócskán meghaladná egy jóravaló kommentét, ezért itt kapott tőlem helyet.)
„Nem kell azokra a fanyalgásokra hallgatni, hogy miért kell a jobboldali médiában szerepelni, meg hogy inkább nyissunk egy konzervatív hippikocsmát sok-sok performansszal. Vegyétek már észre: a fejlődő ifjúkonok érdeklik a jobboldali médiát, piacvezetők vagyunk a saját generációnk konzervatív köreiben, amely napról napra szélesebb. Ehhez minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy a médiába kerüljünk!”
Max Ernst: Kalap teszi az embert
11 komment
Illyés, a magyarok és mi 1.
2008.11.25. 05:01 bbjnick
„A magyar az, aki bátran szembenéz a nép bajaival: a nemzet fejlődésének akadályaival. Aki a szabadságot ma is minden téren meg akarja valósítani. Aki a népnek műveltséget, egészséget, jólétet akar. Aki a földmívesnek földet, a munkásnak méltó hasznot, mindenkinek emberi bánásmódot kíván, egyéni érdeke ellenére is. Aki egy nyomorult, éhező vagy jogfosztott láttán saját magát is sértve érzi, emberi, magyari mivoltában. (…) Magyar énelőttem az, aki nem bírja a homályt, sem a börtönben, sem a gondolatban. Magyar az, aki az értelmet szereti, aki szenvedélyét csak akkor engedi szabadon, midőn a szó már nem használ az igazság elfogadtatására. Minden nép közösség. Jó magyar az, aki emberi, jó tagja a magyar közösségnek.” (Illyés Gyula)
(Ez egy blogbejegyzés. (Mint megtanultam) Alkalmatlan arra, hogy hosszabb fejtegetésekbe, elemző-értekező kalandokba bocsátkozzék a blogger. Megpróbálom tehát mondandómat a tőlem telhető maximális tömörséggel, időnként gondolati ugrásokkal is élve előadni. Próbáljatok a mondandóra és ne a „stílusra” koncentrálni. Pont.)
Mostanában majd mindenről Illyés Gyula jut eszembe. Kénytelen voltam valamiféle magyarázatot keresni az okra. Majd, miután megtaláltam, vadul olvasni kezdtem Illyéstől és Illyésről, hogy magyarázatom hitelességét ellenőrizzem. Pillanatnyilag úgy tűnik, igazam van.
Illyés nem egyszerű képlet. Sem mint „sors”, sem mint alkotó. Pályája elején, a két világháború között, egzisztenciaépítő őstehetség (az egzisztencia szót itt a létező legtágabb értelmében értem). Élete delén, az ötvenes évek poklában, a biológiai és az erkölcsi túlélésért küzdő elhívatott alkotó. Míg a hatvanas-hetvenes években, a kádárvilág vizeletszagú mocskában, egy végletesen kiszolgáltatott, megalázott, megtört és felőrölt, ugyanakkor méltóságát mindezeken túl is megőrizni képes „költőkirály” (akinek nevével és tekintélyével rendre visszaél a kommunista hatalom, de élni valójában sohasem tud).
Emberi-alkotói minőségét (vonzalmainak és behódolásainak motivációit) sokan és folyamatosan vitatták-vitatják. Talán mert nem értik, talán mert túlságosan is. Az illyési életút magyar viszonylatban hosszúnak tekinthető, az életmű pedig egyenesen hatalmasnak, mindenki találhat bennük fogódzót prekoncepcióihoz. A Horthy-kor „pusztájáról”, a cselédsorról Párizsba, a legvadabb modernizmusba, onnét a szociográfiába, majd a népiségbe, a népi mozgalomba, a demokráciába, a szocializmusba, a patriotizmusba, majd az „esszenciális magyarságba”, aminthogy a lírától a prózán át a drámáig, az esszéig és egy új minőségű líráig (az „esszenciális magyarságba”) korántsem rövid az út – éppen egy élet. Számunkra azonban már adatott, hogy egységében, egészében nézzünk Illyés művére – s ne a részleteken keressük a „bogokat”, hanem –, megpróbáljuk egy tekintetben átfogni, és levonni a nekünk (is) megnyíló tanulságokat.
Ami Magyarországon és a magyarsággal az elmúlt húsz évben történt valószínűleg példátlan jelenség. Ha száz év múlva lesznek még (egyáltalán), akik „társadalomtudományokkal” foglakoznak, gyaníthatóan kuriozitásként (egzotikus kutatási témaként) fognak tekinteni a második ezredforduló-környéki magyar történelemre (a kor politikájára, társadalmára és kultúrájára). Az önveszejtés és az önvesztés kora – beláthatóan így fogják emlegetni.
Mostanában majd mindenről Illyés Gyula jut eszembe… Ahogyan nap mint nap az önveszejtés rafináltabbnál rafináltabb és kétségbeesettebbnél kétségbeesettebb módozataival kell szembesülnünk (bár nem könnyű, most ellenállok a kísértésnek, hogy ennek az önveszejtésnek a taglalásába fogjak) , gondolom, természetes is, hogy, ha van bennünk egy szemernyi tudatosság és életösztön, akkor analógiák, mint a megoldások kulcsai, után kapkodunk. És, mit ad Isten, hogy hogy nem elvtársak, már ha csak huszadik századi kultúránkra tekintünk, szinte mást sem látunk csak analógiákat. Éljünk velük!
Folyt. köv.
(A bejegyzés) Innét: magyarido.blog.hu/2008/11/25/illyes_a_magyarok_es_mi_1
Szólj hozzá!
Aki kedveli a Völkischer Beobachter vagy a Szabad Nép stílusbravúrjait bizonyára értékelni tudja...
2008.11.20. 01:30 bbjnick
Magyargyűlölet Magyarországon
„Bármennyire nem tetszik a határon túli magyarokért aggódó honfitársaimnak és a mélymagyaroknak, bizony köszönetet kell mondanom Robert Ficonak és kormányának. Köszönet jár a szlovák politikának, mert ki merte mondani, fel mert lépni a nyíltan náci szervezetek tagjai ellen. Fellép, eljárást indít, vállalja véleményét, szembenéz a két ország közötti konfliktus esetleges elmélyülésével, de kijelenti: nem kér a nácikból, és ami a lényeg, tesz is ellenük! A magyarok meg behúzzák fülüket-farkukat, egymásra mutogatnak, vagy önös, anyagi, politikai célokra használják fel a kialakult helyzetet.”
Aki kedveli a Völkischer Beobachter vagy a Szabad Nép stílusbravúrjait bizonyára értékelni tudja az alábbi szösszenetet is:
www.romnet.hu/jegyzet/jegyz313.html
Ha jól sejdítem sajtótörténeti jelentőségű művel állunk szemben. (A jegyzet utolsó bekezdése különösképpen izgalmas.) Ilyen nyíltan (és elvakultan) magyargyűlölő szöveget talán még sohasem írtak le magyar nyelven.
(A bejegyzés) Innét: magyarido.blog.hu/2008/11/19/magyargyulolet_magyarorszagon
4 komment
„Aki ebből egy szemernyit le mer tagadni, azt a gyanút kelti, hogy felidézésében részes és védelmezi”
2008.11.17. 12:57 bbjnick
„Az IMF-szerződés ismerete reális, de nem időszerű igény” – jelentette ki tegnap Magyarország egyik vezető politikusa, a jelenleg regnáló kormány egyik minisztere...
Az IMF-szerződés ismerete és a fekete egzisztencia
„Az IMF-szerződés ismerete reális, de nem időszerű igény” – jelentette ki tegnap Magyarország egyik vezető politikusa, a jelenleg regnáló kormány egyik minisztere. Próbáltam értelmezni e kijelentést többféle megközelítésben is, de, nem tehetek róla, valamennyi gondolatsor végén (mindig) csak ide jutottam:
„A csatornalakó a trónuson. Ha a mai emberiséget jellemezni óhajtanám, ezt kellene mondani. Mindenki meghódol előtte. Senki sem romlottabb és aljasabb és hitványabb, és ez van legfelül. Ez a szemét, ez a vérszomjas és fekete egzisztencia, ez a botrányos és obszcén szarházi.
Nincs helye semmiféle önmérsékletnek. Ismerd meg önmagad. Hahaha. Nem csak szennyes, hanem magára is hányja. Ez nem őszinteség és nem bűnbánat. Éppen olyan ízléstelen köpködés, mint a többi. A csatornalakó a trónuson.
Mit jelent az, hogy a csatornalakó a trónuson? Azt, hogy a nép ügyét aláveti saját sötét és piszkos ösztöneinek. Szegény nép. Úgy kell neki. Miért választott így. Mit jelent az, hogy államfő? Hogy a népet leköpdösi és megrugdalja. Négyezer, nyolcezer, tizenötezer. Begyűjtés. Be is vallja. Féreg, mindenki féreg. Hőst csinál önmagából. Irodalmat. Az ifjak ilyenek akarnak lenni, ilyenek is lesznek. Egyetlen szó sem lehet bennük igaz, ő a piszkos hős, a színdarab főszereplője. Minél szarházibb, annál inkább ő a hős. Önmagából irodalmat csinál.
A bűnbeesett világ pocsolyájában. Aki ebből egy szemernyit le mer tagadni, azt a gyanút kelti, hogy felidézésében részes és védelmezi.
Sok pénztől megbüdösödött költészet.
Korrumpálni őket. Mivel? Pénzzel. Az egyetlen, amivel mindent el lehet pusztítani.
Kiagyalták. Megjelent. De azt nem remélték, hogy a varangy a nyakukba ül.
Újságírók, színészek, írók, költők, muzsikusok, festők, sok pénzt adok nekik, felöltöztetem őket divatosan, díjakat tűzök ki, hogy egymást túllicitálják. Most már azt csinálom velük, amit akarok. Befogom az orrom, ha róluk van szó.”
Hamvas Béla: Ugyanis (regény, 1966-67)
(A kép forrása: Internet)
(A bejegyzés) Innét: magyarido.blog.hu/2008/11/14/az_imf_szerzodes_ismerete_es_a_fekete_egzisztencia
