bbjnick (meg)írja...

Szent Ferenc megszabadul egy kísértéstől

Sz. barátomnak ajánlom

„Azokban az időkben, amikor Szent Ferenc Szűz Máriának ugyancsak ebben a kolostorában tartózkodott, történt, hogy lelkének tökéletesítésére igen súlyos lelki kísértést bocsátott rá az Úr. Emiatt benseje és külseje, lelke és teste nagyon gyötrődött, sőt néha olykor még a testvérek társaságából is kivonta magát. Leginkább azért, mert a kísértés miatt képtelen volt olyan jókedvűnek mutatkozni előttük, mint amilyen egyébként szokott lenni. Sanyargatta magát nem csak az ételtől, hanem a beszédtől való megtartóztatással is. Gyakran járt a templom közelében lévő erdőbe imádkozni, hogy fájdalmát szabadabban kimutathassa, és könnyeit bővebben onthassa az Úr előtt, hogy az Úristen, aki mindent megtehet, ekkora szorongattatásban legyen kegyes, és küldje el neki az égből orvosságát. Mikor ez a kísértés éjjel-nappal több mint két éven át így zaklatta, történt, hogy egy nap, míg Szűz Mária templomában állt imádkozva, lelkében a szent evangélium ezen igéjét halotta: >>Ha akkora hited lenne, mint a mustármag, és azt mondanád ennek a hegynek, hogy helyéről más helyre menjen át, úgy lenne.<< (1) Szent Ferenc megkérdezte: >>Mi az a hegy?<< Ezt a feleletet kapta: >>A hegy a kísértésed.<< Erre Szent Ferenc így szólt: >>Akkor legyen úgy, Uram, ahogy mondottad.<< (2) Erre tüstént olyan tökéletesen megszabadult, hogy úgy tűnt neki, mintha soha nem is lett volna ez a kísértése.” (Az idézet forrása: Assisi Szent Ferenc perugiai legendája. Helikon Kiadó, Bp., 1990.)

Giotto di Bondone: Az ördögök kiűzése Arezzóból

(1)Vö. Mt 17, 20.
(2)Vö. Lk 1, 38.

(A bejegyzés) Innét: magyarido.blog.hu/2009/02/20/szent_ferenc_megszabadul_egy_kisertestol

...És most nagyon alpári, mocskosszájú és ordenáré és minden ilyesféle leszek. Előre is elnézést kérek...

Mimagyar, minemaz 2009-be’?

A napokban több bejegyzést is olvastam jeles bloggerektől, mely bejegyzések mondandója a magyarság jelen állapotát próbálta pöcögtetni; vérmérséklettől függően, ki így(ebben), ki úgy(abban) fogalmazta meg kérdéseit-kétségeit. Például ők így:

inszeminator.blog.hu/2009/01/21/mi_a_magyar_mi_az_ir

masikmagyarorszag.blog.hu/2009/01/21/egy_rendszer_moralis_alapjai

osember.blog.hu/2009/01/05/szimbola

magyarido.blog.hu/2009/01/20/a_horror_ideje 

tajkep.blog.hu/2009/01/23/mi_a_magyar_2009_ben

Magyaridő. A kép forrása a Zinternet.

Gasper blogger, a tajkep.blog.hu szerzője, az Új érzékenység mozijának alkotóihoz hasonlóan, alapvetően esztétikai alapú kritikával élt a Kacsin'gatós (Kádár) és rendszere irányába, majd némiképpen önmarcangoló attitűdöt vett fel. Ez az attitűd indított arra, hogy válaszoljak neki. Azon nyomban kommenteltem is posztjához egyet:

bbjnick · bbjnick.blog.hu 2009.01.23. 06:00:38

Kedves Gasper!

(...)

(...) (idézek egy régebbi bejegyzésemből) Kocsmai beszélgetéseink során társaságunk gyakran két részre szakad, ha az ország állapotáért való felelősség kérdéséről esik szó. Két nagyon pregnáns, nagyon egyértelmű álláspont kerül egymással ilyenkor szembe: vannak közöttünk, akik szerint, fölösleges a felelősök keresése, hiszen valamennyien, egyként felelősek vagyunk, ha másért nem, hát azért, mert hatalomba juttattuk és megtűrtük „magunkon” az elmúlt közel húsz év politikai vezetőrétegét (úgyhogy, csak azt kaptuk, amit érdemeltünk); mások másként gondolják: szerintük a hatalom birtoklása egyben a felelősség viselését is maga után vonja, hiszen a hatalmon lévők rendelkez(het)nek csak a felelős döntésekhez elengedhetetlen információkkal (és perspektívával). Én rendszerint az utóbbi állásponthoz csatlakozom. (idézet vége)

Éspedig azért (csatlakozom az utóbbi állásponthoz), mert (és itt kapcsolódnék mostani bejegyzésedhez) lényegében akkor sem volt igazi alternatívája a "népnek" amikor a szocializmust, és akkor sem, amikor a kapitalizmust a nyakába kapta. (Vagy tévednék?)

Éppen ezért (szerintem): hagyjuk az önostorozást és a h*lyemagyarozást, és keressük ott a bajok forrását, ahol van. Ortega y Gassett (remélem jól írtam a nevét:-)) is megmondta, hogy a történelem az elitek játéka:-( Szóval, arrafelé keresgéljünk egy kicsit...

És most nagyon alpári, mocskosszájú és ordenáré és minden ilyesféle leszek. Előre is elnézést kérek:-)

Tegnap este láttam a tévében Dzs*szt L*cika műsorát (M*gánbeszélgetés), amelyben T*más P*l cucillomókussal b*zizták egymást. No, ha valaki megtekinti a hivatkozott műsort, akkor abból minden világossá válhat számára az elmúlt húsz-harminc év történéseit illetően. És most egy kicsit sem túloztam.

Ezek a korrupt, öntelt, közmagyarvéren hízlat, kiégettlelkű fennhéjázó sz*rok, akik ménsztrímértelmiséginek hívják és valakinek képzelik magukat, de akik valójában máshoz sem értenek, mint az öngerjesztő handabandázáshoz és a módszeres s*ggnyaláshoz (pszeudoegzisztens öncsalás, szisztematikus létrontás, szellemi parazitizmus, exkvizit immoralitás, prepotens hitetlenség stb.), ezek jelen helyzetünk elsődleges felelősei. (Milyen jól mondja szegény Hamvas Béla, hogy ez a magatartás - valójában sokkal inkább létállapot - nem más, mint "a bestiális politikai önkényuralmak másik, mondjuk, privát oldala". Ugye, milyen szépen meg is találták egymást a múltban is, a jelenben is?!)

Személy szerint semmi bajom T*más P*llal (nem ismerem, nem volt alkalmam vele sem összehaverkodni, sem összekülönbözni), de tegnap ott abban a műsorban olyan látványosan demonstrálta a "magafajta" minden jellegzetességét, hogy aki abból nem ért, az semmiből.

És, bizony, hátulról ezek t*sszák, alulról ezek b*szgatják azt a politikai "elitet", amely, mint talajvesztett bolsevikok, s*gghülye kiszfiúk-lányok és kis- és középpályás bűnözők gyülekezete, ezek nélkül a ménsztímesek nélkül nemhogy a hatalmat nem birtokolhatná, de még egy kisebbféle bandacsetepatéban is alulmaradna.

(...)

Ha ez túlzásnak tűnik, kedves Gasper, ajánlom nézd meg a Dzs*szt L*cika műsorát és nem fog annak tűnni:-(

Nem elitellenes indulatok íratják velem ezeket a sorokat, hanem éppen ellenkezőleg, a méltóság tisztelete és a méltányosság utáni vágy:-) És a hazaszeretet.

Egy szó mint száz, mielőtt leönmarcangolnánk magunkról a maradék bőrt és saját "fajtánk" iránti gyűlöletben élnénk ki kétségbeesésünket, kicsit nézzünk szét magunk körül és mérlegeljünk...

No, ide a végére még mondok egy "nagyot": Ahogy mi mérünk másokat, mi is úgy mérettetünk!

baráti ü:-)
bbjnick

Talán fölösleges (talán nem) e kommenthez hozzáfűznöm, hogy nem személyek ellen, hanem magatartásformák (létformák) ellen íródott. Ez nem személyes kérdés. Illetve mégiscsak az, amennyiben lelkiismereti kérdés.

A többit az olvasóra bízom. 

(A bejegyzés) Innét: neonepiprimitiv.blog.hu/2009/01/23/mimagyar_minemaz_2009_be

„(...) A szubjektum fejlődése többé nem indulhat el azon az úton, melyet az objektumok fejlődése követ, ebből következően zsákutcába téved, vagy a legbelsőbb és legsajátabb élet kiüresedéséhez vezet… (...)”

Evidence

...Evidence looks into the eyes of children watching television - in this case Walt Disney’s „Dumbo”...

Godfrey Reggio Evidence c. filmje a Youtube-on:

www.youtube.com/watch?v=vuI_nCADnW0

Háború van! Kulturpesszimizmus vagy a Naqoyqatsi

„A hübriszt jobban kell oltani, mint a tűzvészt.”
(Hérakleitosz)

Különvéleményt jelentek be. A Naqoyqatsi című film egy műremek. Sőt, még tovább is megyek: egy önmagán messze-messze túlmutató műremek. (Nem remekműként, hanem műremekként jellemzem a Naqoyqatsit; kérem az Olvasót, hogy ez a lényegi különbségtétel ne kerülje el a figyelmét!)

Nemrégiben láttam a Duna tévében Godfrey Reggio „qatsi-trilógiájának” (ezen) utolsó darabját és erősen megfogott. De amennyire megfogott és föllelkesített (mert föllelkesített), legalább annyira kíváncsivá is tett. Ugyanis, gondoltam, a Naqoyqatsi fogadtatása és befogadása (hatása) valószínűleg még magánál a műnél is izgalmasabb és tanulságosabb lehet. Azon nyomban utána is eredtem...

A „qatsi-trilógiáról”: Godfrey Reggio a hetvenes években határozta el, hogy egy ősi amerikai hopi indián szöveg (prófécia) nyomán filmet készít a „világ végéről” (pontosabban a mi világunk végéről, merthogy a hopik több világkorszakról tudtak/beszéltek). Sokéves munka után 1983-ban került bemutatásra a Koyaanisqatsi: Life Out of Balance (magyarul: Kizökkent világ) című film. A Kizökkent világban a hopi prófécia kiteljesedésének és beteljesülésének folyamatát és állomásait láthatjuk értő módon fényképezett-összeállított természeti és dokumentumfelvételek során keresztül, Philip Glass repetitív (meditatív?) zenei kíséretével. A film nem tartalmaz sem párbeszédeket, sem kísérőszöveget: a képek és a zene mondják el a „történetet”, világunk megromlásának és pusztulásának történetét. Bemutatása után a Koyaanisqatsi rövidesen kultfilmmé vált; részint aktualitása, részint innovativitása, részint minősége miatt (mert a maga nemében valóban nagyszerű film).

A Kizökkent világ sikerén föllelkesülve (és nyilván, annak köszönhetően) Reggio 1988-ban újabb „qatsi-filmet” forgatott Powaqqatsi: Life in Transformation (magyarul: Változó világ) címen. Az elbeszélésmód ebben a filmben is (a Koyaanisqatsi-ban megismert) „hopi-narratíva”, a „történet" pedig, amelyet elénktár: a civilizáció és a kultúra/kultúrák konfliktusa, a civilizációs erőszak és párbeszédképtelenség, a kulturális sokszínűség veszélyeztetettsége és pusztulása (mely végeredményében az emberiség végéhez is vezet).

A „qatsi-sorozat” harmadik darabja a Naqoyqatsi: Life as War (magyarul: Erőszakos világ) 2002-ben került a mozikba.

A Naqoyqatsi: Reggio a Naqoyqatsiban nagyot és bátrat lép előre. Az előző két „qatsi-filmben” (Koyaanisqatsi, Powaqqatsi) a hopi prófécia koncepciójára fölfűzött képsorokat látunk (Reggio tulajdonképpen illusztrálja a jóslatot), a harmadik film (Naqoyqatsi) azonban már lényegileg más módszerhez folyamodik. Itt (a Naqoyqatsiban) a legkülönfélébb audiovizuális-tömegkommunikációs anyagok (propagandafilmek, tudósítások, reklámok, játékfilmek, zenei videók, a legkülönbözőbb televíziós munkák – a showműsoroktól a sportközvetítésekig –, természet- és dokumentumfilmek, tudományos és oktatófilmek, számítógépes animációk stb.) részleteinek, töredékeinek és (a digitális feldolgozásnak köszönhetően) elemeinek felhasználásával létrehívott „autonóm” és „koherens” vizuális nyelvvel találkozhatunk, amely önmagán kívül nem tud másról szólni és amely, bár mi, emberek hoztuk létre, már rég a maga belső logikája szerint működik. E vizuális nyelv, természetesen, nem Reggio és munkatársai leleménye (vagy, méginkább, alkotása), ők csak feltárják, koncentrálják, és nyilvánvalóvá teszik számunkra.

A film eredeti alcíme: Life as War: az Élet, mint Háború. Reggio következetesen végigvezeti a próféciát: a pusztítás nem csak természeti és kulturális környezetünket sújtja, hanem a személy legmélyére is behatol és fölszámolja azt. A háborút mi folytatjuk önmagunk ellen; mi készítjük az egyre rafináltabb és kivédhetetlenebb fegyvereket önmagunk elpusztítására. És, semmi kétség, nyerésre állunk.

Reggio, a hopik és Simmel: A Naqoyqatsi hatása alatt üldögélve felötlött bennem Simmel és az ő „kulturpesszimizmusa”: „Minden kultúra fogalmához hozzátartozik, hogy a szellem egy önálló objektívet teremtsen, és ezáltal a szubjektum önmagától önmagáig ívelő fejlődésébe utat találjon. Azonban pontosan emiatt ez az integráló, kultúrát feltételező elem oly saját fejlődésre rendeltetett, mely egyre inkább elemészti a szubjektumok erőit, saját pályájába ránt szubjektumokat, anélkül, hogy ezzel őket saját magasságukra emelné. A szubjektum fejlődése többé nem indulhat el azon az úton, melyet az objektumok fejlődése követ, ebből következően zsákutcába téved, vagy a legbelsőbb és legsajátabb élet kiüresedéséhez vezet...” Simmel pontosan leírja a(z egyik) jelenséget (elidegenedés), ami (végeredményében) egy kultúra pusztulásához vezet; ebben kétségtelenül partiban van a hopikkal. Arról azonban már hallgat (legalábbis az általam ismert munkáiban nem találkoztam ilyen irányú fejtegetésekkel; ha mégis beszélne, itt kérek elnézést), hogy hogyan volna kivédhető/elkerülhető az általa fölvázolt folyamat. Pedig, pedig... (No, erre még érdemes volna visszatérni.)

Bejegyzésem elején írtam arról, hogy megpróbáltam némiképp utánajárni a Naqoyqatsi fogadtatásának és befogadásának. Úgy tapasztaltam, hogy akik nem reklámcélzattal vagy a munkát alapvetően félreértve írtak a Naqoyqatsiról, azok többségükben nem szerették ezt a filmet. Általánosnak mondható a fanyalgás, de méginkább az ironizálás, úgy a Naqoyqatsit, mint Reggiot és az ő hopijait illetően. Kétségtelen, hogy nem hibátlan munkával állunk szemben, mint ahogyan az is, hogy ez a produkció moziforgalmazásra készült, tehát nem minden kompromisszumtól ment(es). De mégiscsak beemel a „fősodorba”, láthatóvá tesz (és, tegyük hozzá, nem is akárhogyan) egy olyan problémát, ami sokakhoz másként nemigen jutna el. Annyit mindenképp megérdemelne, hogy érdemben foglalkozzanak vele azok, akiknek ez a hivatásuk. Gyanítom, hogy ez a (lényegében) elutasítás és mellőzés legalább annyira (méginkább?) szól a témának, mint magának a filmnek.

Mindenesetre én különvéleményt jelentek be. A Naqoyqatsi című film egy műremek. Sőt, még tovább is megyek: egy önmagán messze-messze túlmutató műremek.

Innét: magyarido.blog.hu/2009/01/17/haboru_van_kulturpesszimizmus_vagy_a_naqoykatsi

És innét: csupaszfilmesteszta.blog.hu/2009/01/17/evidence