Mélymagyar-hangulat (1.)
2009.04.18. 12:16 bbjnick
13 komment
Énekeltek?
2009.04.18. 12:07 bbjnick
Internacionálé most
Nomen est omen – ahogy a latin mondja. A Szófia név jelentése bölcsesség, szeretet (azaz mindkettő egyszerre, hiszen a kettő egy). Ha valaki ezt a keresztnevet viseli, szinte bizonyos, nagy dolgokra hívatott.
– Nocsak! – mondtam és nyomban mutattam is, mi „Nocsak!”. Tőlünk nem messze, a rendezői jobbon, egy tolókocsit toló nő és egy a tolókocsiban ülő idős férfi kettőse fordult rá a rekettyés takarásából a padunk előtt elhaladó kavicsos ösvényre. A nő földúltnak látszott és folyamatosan beszélt, az idős férfi ugyanakkor üres tekintettel bámult a semmibe és állhatatosan dohányzott.
A …-i szanatórium kertjében ültünk Z.-vel; az Igazgató-főorvos úr Z. pszichéjének „puha gócával” már több hete nem boldogult (az empátiarohamok, minden orvosi erőfeszítés ellenére, folytonosan vissza-visszatértek), így barátom ismét hosszabbidejű benntartózkodásra kényszerült.
– Csak nem? – kérdeztem Z.-t a közeledő párosra utalva.
– De, de. Szofi szinte mindennap meglátogatja Gyufa bácsit, hosszan sétálgatnak a parkban; Szofi mesél, Gyufa bácsi cigarettázik – orientált Z.
A Gyufa bácsit toló Szofi felénk közeledve sem hagyta abba vagy halkította le monológját, így feszengeni kezdtem. Z. nemkülönben. Beszélgeti nem tudtunk, mivel (hogy tudjunk), meg kellett volna emelni a hangunkat. Ez, ugye, kínos lett volna. Hallgatni viszont ugyancsak kínos volt, hisz olybá tűnhetnék, mintha hallgatóznánk. Így, jobb híján, magunk elé meredve vártuk, hogy a páros elgurigázzon előttünk.
Ám a monológ egyszer csak hirtelen megszakadt. Önkéntelenül fölnéztem és a megszakadt monológ irányába tekintetve nagyon különös látvány fogadott. Tőlünk talán három méterre (jobbra) tolószékében kucorogva, buddhaian üres tekintettel ott cigizett Gyufa bácsi, mögötte pedig sóbálvánnyá meredve ott állt Szofi, olyan arccal, amilyet még életemben nem láttam. Könyökömmel (segítségkérően) megböktem Z.-t, ám Z. nem reagált. A jó Z. szintén sóbálvánnyá meredt.
Nem tudom, mennyi ideig tarthatott ez az állapot, talán néhány másodpercig, talán egy percig is. Cudar volt, annyi bizonyos. Kínomban csak ide-oda forgattam a fejem, hol Z.-t, hol Szofit, hol Gyufa bácsit bámultam. Ám egyszer csak Szofi rám villantotta addig üveges tekintetét, mélyen a szemembe nézett, majd Z.-re, és lassan, bizonytalan léptekkel megindult, szótlanul tolva el a kocsit előttünk.
– Láttad te is?! – szólalt meg kis idő múltán Z.
– Mit is? – kérdeztem vissza értetlenül.
– Ez rettenetes – válaszolta Z. – Mindenütt bitófák álltak, itt, mindenütt, köröskörül. És minden bitófán egy-egy akasztott ember. Csúf, foszló tetemek. Alacsony, magas, sovány, kövér, öreg, fiatal tetemek, itt lógtak, mindenütt. Lógtak és énekeltek.
– Énekeltek?
– Énekeltek.
– A foszló hullák énekeltek?
– Ühüm, azok.
– Itt a parkban hullák énekeltek?
– Itt a parkban.
– És most már nem énekelnek?
– Most már nem.
– És mit énekeltek?
Elhibázott kérdés volt, mert kérdésemre Z. dallal válaszolt. Énekelni kezdett egy dalt, melynek dallamából hátborzongató sóvárgás áradt. Sohasem hallottam még olyan muzsikát, amely így ki tudta fejezni a sóvárgást. És ugyanakkor, meg nem tudnám mondani, hogy s mint, de ennek a zenének humora is volt (igen, határozottan, humora is volt). A szöveg viszont teljesen érthetetlen volt számomra. Ahogy Z. abbahagyta az éneklést, nyomban meg is kérdeztem tőle:
– Te értetted, hogy mit énekelsz?
– Konkrétan?
– Konkrétan.
– Hát, nem is tudom.
Mikor eljöttem Z.-től, a kapuban összefutottam az Igazgató–főorvos úrral. Érdeklődött a hogylétem felől, amit megköszöntem, és faggatott arról, mit gondolok Z.-ről, amire kitérő választ adtam. Mit mondhattam volna neki?
Vasárnap este a tévét nézve, újra láthattam Szofit, az MSZP-kongresszus színpadán. Néztem, ahogy ott énekelt elvtársai között, és tekintetében újra azt a furcsa (számomra ezidáig ismeretlen) „nemistudommit” véltem fölfedezni, amit a parkban is láttam.
Cudar dolgok ezek.
(A bejegyzés) Innét: magyarido.blog.hu/2009/04/07/internacionale_most
Szólj hozzá!
„Aztán ők magukhoz tértek, mi meg nem.”
2009.03.11. 03:10 bbjnick
„De jó, hogy demokrácia van!”
„Szóljatok M.V.-nek, hogy állitsa meg M. A.-t !
Az alábbi idézet Martin Amis angol írótol való. Én a »magyar interneten« nem merném az alábbiakat magyarul leírni. Ezért egy angol idézet következik innen:
Vintage Open-Market ISBN:978-0-307-38666-3
(Martin Amis: House of meetings)
Persze kiragadott, pontozott, miazmás...
Fontos, hogy aki azt mondja: »They were, I said« az a szereplő orosz.
»...in the thirties and forties of the twentieth century, who was more disgusting, Russia or Germany? They were, I said. Much more disgusting. But something follows from that. They were much more disgusting than we were. Still, they recovered and we did not.« ... »In 2004 the German offense is a very slightly lighter thing than was. The Russian offense, in 2004, is still the same offense.«... »The conscience, I suspect, is a vital organ. And when it goes, you go. If it was up to me, I'd demand a formal apology, in writing, for the tenth century;and for all others in between.«...»Say sorry,someone.Someone tell me they're sorry. Go on. Cry me Volga, cry me Yenisei, cry me the Moscow River.«” (neonepiprimitiv.blog.hu/2009/03/05/allitsatok_meg_m_v_t?fullcommentlist=1#c5154202)
„(…) …a huszadik század harmincas-negyvenes éveiben ki volt undorítóbb, Oroszország vagy Németország? Ők voltak (…) Sokkal undorítóbbak.
Ebből viszont következik valami. Ők sokkal undorítóbbak voltak nálunk. Aztán ők magukhoz tértek, mi meg nem. Németország nem fonnyadt el, mint azt Oroszország teszi. A szigorú vezeklés – és pedig nem elsősorban igazságlátó bizottságok létesítése és az állami jóvátétel, hanem a bíróság elé állítás, bebörtönzés, és igen, kivégzés, vezeklő öngyilkosság, idegösszeomlás, önkínzás, hajtépés – csökkenti a kihágás súlyát. Vagy mire jó a vezeklés? Mit használ? 2004-ben a német bűn kicsivel kisebb, mint volt. 2004-ben az orosz bűn ugyanakkora.
(…) Gyanítom, hogy a lelkiismeret létfontosságú szerv. Ha odavan, te is odavagy.
Ha rajtam múlna, én hivatalos, írott bocsánatkérést követelnék a tizedik századért, meg az összes többiért azóta. (…)
Valaki mondja ki, hogy sajnálja. Valaki mondja nekem, hogy sajnálja. Na. Sírj nekem, Volga, sírj nekem, Jenyiszej, sírj nekem, Moszkva-folyó.”
(A idézet forrása: Amis, Martin: Találkozások háza (ford.: Pék Zoltán) Európa Kk., Bp., 2005., ISBN 978 963 07 8468 9)
+++
Apdét (vagy kiegészítés):
Schmidt hadnagy a témához kapcsolódóan ajánlja Csutakaszürkeló blogger remek Gorgiasz-parafrázisát; itt olvasható: magyarido.blog.hu/2009/01/20/a_horror_ideje
(A bejegyzés) Innét: magyarido.blog.hu/2009/03/11/de_jo_hogy_demokracia_van