bbjnick (meg)írja...

„(...)

2373 A Szentírás és az Egyház hagyományos gyakorlata a nagy családokban Isten áldásának és a szülők nagylelkűségének jelét látja. [125]

2374 Nagy fájdalma a házastársaknak, amikor rájönnek terméketlenségükre. »Mit adhatsz nekem? -- kérdezi Ábrám Istentől. -- Hiszen gyermek nélkül megyek el!« (Ter 15,2) »Adj nekem gyermekeket, különben meghalok!« -- kiáltja Ráchel a férjének, Jákobnak (Ter 30,1).

2375 Az emberi terméketlenség csökkentésére irányuló kutatások bátorítandók, föltéve, hogy »az emberi személy, elidegeníthetetlen jogai, valódi és teljes javai« szolgálatában végzik azokat, »Isten tervének és akaratának megfelelően«. [126]

2376 Azok a technikák, amelyek a házaspár számára idegen, harmadik személy bevonásával (sperma vagy petesejt adományozásával, méh bérbeadásával) a közös szülőséget fölbontják, súlyosan erkölcstelenek. Ezek a technikák (idegen spermával való [heterológ] megtermékenyítés és beültetés) sértik a gyermeknek azt a jogát, hogy az általa ismert és egymással a házasság köteléke által egyesült apától és anyától szülessen. Megsértik a »házastársak kizárólagos jogát, hogy kizárólag a másik által váljanak apává és anyává«. [127]

2377 Amennyiben a házaspáron belül kerül sor e technikák gyakorlására (homológ mesterséges megtermékenyítés és beültetés), talán kevésbé elvetendők, de erkölcsileg változatlanul elfogadhatatlanok maradnak, mert szétválasztják a nemi aktust az élet továbbadásának aktusától. A gyermek létét megalapozó cselekedet többé már nem olyan aktus, amelyben két személy kölcsönösen odaadja magát, hanem olyan aktus, mely »a magzat életét és identitását orvosok és biológusok hatalmára bízza, és az emberi személy eredete és sorsa felett a technika uralmát vezeti be. Ez az uralmi viszony már önmagában is ellentmond annak a méltóságnak és egyenlőségnek, melynek közösnek kell lennie a szülők és a gyermekek között.« [128] »A nemzést erkölcsi szempontból nézve megfosztják sajátos tökéletességétől, amikor nem a házastársi aktus, azaz a házastársi egyesülés sajátos gesztusának gyümölcseként akarják (...); csak a házastársi aktus két jelentése közötti összefüggés és az ember egységének tiszteletben tartása van összhangban az emberi személy méltóságának megfelelő nemzéssel.« [129]

2378 A gyermek nem járandóság, hanem ajándék. »A házasság legnagyobb ajándéka« egy új emberi személy. A gyermeket nem szabad tulajdonnak tekinteni, mintha követelni lehetne a »gyermekhez való jogot«. Ezen a téren egyedül a gyermek rendelkezik igazi jogokkal; tudniillik, hogy »szülei házastársi szeretete sajátos aktusának gyümölcse legyen, hogy fogantatása pillanatától kezdve személyként tiszteljék«. [130]

2379 Az evangélium megmutatja, hogy a testi terméketlenség nem abszolút rossz. Azok a házaspárok, akik kimerítették a jogos orvosi segítségnyújtás lehetőségeit és terméketlenek maradnak, kapcsolódjanak az Úr keresztjéhez, ami minden lelki termékenység forrása. Elhagyott gyermekek örökbefogadásával és mások javára végzett komoly szolgálatokkal megmutathatják nagylelkűségüket.

(...)" (http://www.katolikus.hu/kek/kek02331.html)

÷÷÷

Lásd még: EVANGELIUM VITAE. II. János Pál pápa enciklikája a püspököknek, a papoknak és diakónusoknak, szerzeteseknek és szerzetesnőknek, a laikus krisztushívőknek és minden jóakaratú embernek az emberi élet sérthetetlenségéről, 1995. március 25. --- http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=78

„(...)

»Még nem voltam kész és már láttak a szemeid« (Zsolt 138,16): az abortusz szörnyű bűncselekménye.

58. Az összes vétkek között, amit az ember az élet ellen el tud követni, a művi abortusznak olyan vonásai vannak, melyek miatt különösen is súlyos és kárhoztatandó. A II. Vatikáni Zsinat a csecsemőgyilkossággal együtt »utálatos bűncselekménynek« nevezi. (...)

Ma azonban az abortusz bűne súlyosságának tudata sokak lelkiismeretében fokozatosan halványodik. Elfogadása a gondolkodásban, a szokásokban, sőt magában a törvényhozásban az erkölcsi érzék nagyon veszedelmes válságának beszédes jele, mert ez az érzék egyre képtelenebbé válik a jó és rossz megkülönböztetésére még az élet alapvető értékei tekintetében is. Egy ilyen súlyos helyzetben minden korábbinál nagyobb bátorságra van szükség, hogy szembenézzünk az igazsággal és nevükön nevezzük a dolgokat anélkül, hogy kényelmi szempontokra hivatkozva kompromisszumokat kötnénk vagy engednénk az önáltatás kísértésének. Ebben az esetben újra fölhangzik a Próféta kategorikus elmarasztalása: »Jaj azoknak, akik jónak mondják a rosszat, és rossznak a jót, akik fölcserélik a sötétséget világosságra és a világosságot sötétségre!«. (...) Épp az abortusz esetében figyelhető meg egy kétértelmű szóhasználat terjedése – pl. a »terhességmegszakítás« –, mely el akarja kendőzni igazi természetét és csökkenteni akarja a súlyát a közvélemény előtt. Talán ez a nyelvi jelenség maga is jó mutatója a lelkiismeretek eltompulásának. De semmiféle szóhasználat nem tudja megváltoztatni a tényeket: a művi abortusz, bárhogyan hajtják végre, egy ember megfontolt és közvetlen megölése életének kezdeti szakaszában, a fogantatás és a születés közötti időben.

(...)

61. A szentírási szövegek, melyek soha nem beszélnek szándékos abortuszról, nem is tartalmaznak rá vonatkozó kifejezett és közvetlen tilalmakat, úgy tekintik a magzatot, hogy természetes következetességgel rá is érvényes Isten »ne ölj« parancsa.

Az emberi élet szent és sérthetetlen minden pillanatában, születése előtt is. Az ember az anyaméhtől kezdve Istenhez tartozik, aki mindent átlát és ismer, aki kezével formálja és alakítja; aki látja a kis embriót és látja benne a holnapi felnőtt embert, akinek megszámlálta napjait és hivatása be van írva az »élet könyvébe«. (...) Az ember már a méhben – amint sok szentírási hely tanúsítja (...) – Isten szeretetteljes és atyai gondviselésének személyes tárgya.

(...)”

Az idézet forrása: EVANGELIUM VITAE. II. János Pál pápa enciklikája a püspököknek, a papoknak és diakónusoknak, szerzeteseknek és szerzetesnőknek, a laikus krisztushívőknek és minden jóakaratú embernek az emberi élet sérthetetlenségéről. 1995. március 25. — http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=78

1 „talált szöveg”

„(...)

(...) Néhány hónapja egy svéd liberális teológussal beszélgettem, aki teljesen magától értetődőnek tartotta, hogy országa békés, toleráns jóléte példaértékű más kultúrák számára. Nem akartam vitába szállni vele, de felvetettem, hogy azért Svédországban tudtommal börtönbe zárják azokat a lelkészeket, akik a szószékről bűnnek nevezik a homoszexuális életvitelt. A teológus azt válaszolta: az ilyen lelkész magát zárja ki a társadalomból. Válasza rendkívül cinikus, de tükrözi azt az új erkölcsöt, amely a nyugati kultúrát egyre inkább meghatározza. A nyugati világban mi, konzervatív (ortodox, katolikus, evangéliumi) keresztények, az erkölcsi hierarchia aljára kerültünk. Nagy a kísértés, hogy a világhoz igazodva ezt a szégyent megpróbáljuk elkerülni.

Fontos, hogy tisztán lássuk: Jézus követőiként most nem moralizálással vádolnak bennünket, nem is képmutatással, hanem kifejezetten erkölcstelenséggel. Nem a homoszexualitás, hanem a homoszexualitás helytelenítése számít ma erkölcstelennek. Nem azt kérik számon rajtunk, hogy vizet prédikálunk és mellette bort iszunk, hanem azt, hogy vizet prédikálunk. Az üzenetünket tartják erkölcstelennek. Ez rendkívül nehéz apologetikai pozíció. Olyan, mint mikor a korai keresztényekről azt gondolták, hogy ateisták, kannibálok és orgiákat rendeznek. Vagy talán még inkább olyan, mint mikor a Nyugat-Római Birodalom bukásáért a felelősséget a keresztényekre hárították (hiszen a pogány istenek ezer éven át védték Rómát). Szükségünk van Augusztinuszhoz hasonló apologétákra, de fel kell készülnünk arra, hogy a pozíciónk egy ideig csak nehezebb lesz.

Komoly hitpróbában állunk. Nekünk itt nyugaton nem olyan keresztényüldözés jutott, mint Szíriában, Iránban vagy Észak-Koreában. Nem veszik le a fejünket, nem akasztanak fel, nem éheztetnek halálra. A mi küzdelmünk szellemi síkon zajlik, a Sátán hazugságaival, aki kezdettől a korlátokat szabó Isten ellen lázítja az embert. Nem szabad meghátrálnunk. Istennek a világ soha nem lehet bírája. A világ téved. Istennek van igaza. Mindig. A homoszexualitással kapcsolatban is. Akkor is, ha a világ erkölcstelennek tartja őt. Nekik kell Hozzá megtérniük, nem nekünk hozzájuk.”

Az idézet forrása: http://divinity.szabadosadam.hu/?p=16555

Nem lehet elégszer elmondani:

„(...) Az asszonyokat ugyanaz a jogszerinti bánásmód illeti meg férjük részéről, mint amivel ők tartoznak férjüknek. A férfiak azonban egy fokkal fölöttük állnak. Allah hatalmas és bölcs.” (Korán 2:228)

„A férfiak fölötte állnak a nőknek, mivel Allah előnyben részesített közülük egyeseket másokkal szemben, s amiatt, amit javaikból a nőkre költenek. A jóravaló asszonyok engedelmesek és vigyáznak arra, ami a kívülállók számára rejtve van, mivel Allah vigyáz arra. Akiknek nyakaskodó természetét félitek, azokat intsétek meg, kerüljétek őket a házastársi ágyakban és lássátok el a bajukat! Ha már engedelmeskednek nektek, ne keressétek ellenük a kényszerítés más útját! Allah magasztos és nagy.” (Korán 4:34)

vesd össze

„(...)

Kol 3.18
Asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogy illik az Úrban.
Kol 3.19
Férfiak, szeressétek feleségeteket, s ne bánjatok durván velük.

(...)

Ef 5.21
Legyetek egymásnak alárendeltjei Krisztus iránti tiszteletből.
Ef 5.22
Az asszony engedelmeskedjék férjének, akárcsak az Úrnak,
Ef 5.23
mert a férfi feje az asszonynak, ahogy Krisztus feje az Egyháznak: testének ő a megváltója.
Ef 5.24
Amint tehát az Egyház alá van vetve Krisztusnak, az asszony is mindenben férjének.
Ef 5.25
Férfiak, szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus is szerette az Egyházat, és feláldozta magát érte,
Ef 5.26
hogy a keresztségben szavával megtisztítva megszentelje.
Ef 5.27
Ragyogóvá akarta tenni az Egyházat, amelyen sem szeplő, sem ránc, sem egyéb efféle nincsen, hanem szent és szeplőtelen.
Ef 5.28
Így a férj is köteles szeretni feleségét, mint saját testét. Aki feleségét szereti, önmagát szereti.
Ef 5.29
A saját testét senki sem gyűlöli, hanem táplálja, gondozza, akárcsak Krisztus az Egyházat.
Ef 5.30
Mert tagjai vagyunk testének.
Ef 5.31
»Ezért az ember elhagyja apját, anyját, feleségével tart, és a kettő egy test lesz.«
Ef 5.32
Nagy titok ez, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom.
Ef 5.33
Szeresse hát mindegyiktek a feleségét, mint önmagát, az asszonyok meg tiszteljék férjüket.

(...)” (Szent Pál kolosszeieknek írt levele és efezusiaknak írt levele (http://mek.oszk.hu/00100/00176/html/))