Olvasom:
„...a nemi szerepek, a testi adottságok, az etikai normák, a szerelem mibenléte, mindezek a fogalmak, kulturális és testi gyakorlatok egy új mintázat mentén rendeződnek át: a homofóbia semmivel nem kisebb, s nem kevésbé neonáci öntudat, mint a rasszizmus bármely formája.
(...) A náci gondolatnál, öntudatnál semmi sem öl gyorsabban.
Az önazonosság ezen formája, ezen uralma – rettenetes csapás volt, amelyből még mindig nehezen térnek magukhoz a leszármazottak. Az önazonosság ugyanis nem testi adottság, hanem folyamatos küzdelem, amelynek centrumában a test és a lélek kritika, reflexió által történő felszabadítása áll. A határátlépés kérdése ezért lett korunk félreismerhetetlenül saját kérdése. Mert csak akkor tudjuk meg, hogy mit tettünk, mit tettünk magunkkal és mással, amikor visszafelé tekintünk.” (www.litera.hu/hirek/gyorgy-peter-a-hataron-az-atvaltozas)
...No, most, a szerző (e nagytekintélyű egyetemi tanár) vagy futób*lond vagy minket néz nyálcsorgató idiótának --- esetleg még az is lehetséges, hogy mindkét tényállás egyaránt fennforog.:-[
(...) (Mert) Meg tudná(-e) nekem magyarázni valaki (akárki, bárki), hogy miért (is) kellene abszolút értéknek tekintenünk a test és a lélek felszabadításának és az önazonosság dekonstruálásának (gyakorlatilag korlátlan) jogát, ha (mint a szerző is konstatálja) azt, hogy mit is tettünk magunkkal és másokkal, csak visszafelé tekintve tudhatjuk meg? Valamint, hogy mitől „kritika és reflexió általi” az ilyen cselekmény (mert tettnek nem igazán tudom, hogy mitől lehetne tekinteni) és mihez képest?
Agyrém!...(Innét: delphoi-josda.hu/2013/03/04/xxviii/comment-page-16/#comments)