bbjnick (meg)írja...

A bejegyzés (egy) előzménye: bbjnick.blog.hu/2013/05/08/_a_tomeg_demokracia_egy_meg_veszett_vak_komondor

Olvasom: „Szabó Tímea: Odamentem az ülésteremben Balogh Józsefhez, megkérdeztem, hogy mégis hogy képzeli hogy bárkit megüt, pláne a nála gyengébbet, és megmondtam: nem méltó arra, hogy itt üljön, ezért adja vissza a mandátumát. Válasz: »azt majd én eldöntöm. Nem látja, hogy dolgozom? Nem érek rá beszélgetni.«

Hát én beszélgetni nem akartam vele, viszont egy légtérben sem szeretnék tartózkodni a nőverő politikussal.

Emlékeztetőül az Együtt-PM által Baloghnak átadott »Vak Komondor« Díj, ami a legelvetemültebb nőverő politikusoknak »jár«. Remélem, képviselőtársaink csatlakoznak az Együtt-PM-hez, és lemondásra szólítják fel Baloghot!” (www.facebook.com/photo.php?fbid=596799167043354)

...Képviselőnő! Önnek ehhez nincs joga! Mit szólna hozzá, ha egy képviselőtársa odamenne Önhöz és közölné, hogy „nem méltó arra, hogy itt üljön, ezért adja vissza a mandátumát”, mert értesülései szerint Kegyed szexuális, gyermeknevelési stb. szokásai ilyenek vagy olyanok (számára elfogadhatatlanok)? Ugye, visítana?! Akkor hogyan képzeli, hogy Ön ugyanezt megteheti mással?... (mandiner.hu/cikk/20131104_szabo_timea_nem_melto_arra_hogy_itt_uljon#comment2446644)

...Baloghról semmit sem tudunk, illetve annyit, hogy a személyes problémáját hecckampány céljaira használja a ballibbandita söpredék. Megnézném én akármelyik ballib, überemberijogista férfit vagy nőt, ha a magánéleti problémáiból ilyen alja kampányt kreálna bárki is --- nyilván, fölháborodásának adna hangot (jogosan!), hogy ez sérti az ő személyiségi jogait!...

...A családonbelüli/párkapcsolati erőszak magánügy. Ami nem jelenti azt, hogy nem bűncselekmény. Ha valaki félholtra veri a hozzátartozóját és az följelenti ezért a rendőrségen, annak meglesznek (meg kell, hogy legyenek) a büntetőjogi következményei. De ez nem véleményműfaj, nem X vagy Y erkölcsi értékítéletének függvénye, hanem a hatályos büntetőjogé...

...A kérdés itt most (elsődlegesen) nem a fizikai (párkapcsolati) erőszak körül forog, hanem a személy és a család autonómiája körül. Vagy van jogom ítélkezni a másik személyes szférája felett (és akkor a házasságtörők, homoszexuálisok vagy akár a gyereküket --- szerintem --- nem megfelelően nevelők stb. fölött is megtehetem) vagy nincs és a hatályos törvényekre bízom az ítélkezést... (mandiner.hu/cikk/20131109_kormendy_zsuzsanna_a_komondor_lehet_vak_mi_nem#comment2458054 & mandiner.hu/cikk/20131109_kormendy_zsuzsanna_a_komondor_lehet_vak_mi_nem#comment2458237 & mandiner.hu/cikk/20131109_kormendy_zsuzsanna_a_komondor_lehet_vak_mi_nem#comment2458298)

Idézek egy kommentsorból (innét: mandiner.blog.hu/2013/11/06/horthy_miklosrol_es_a_szoborallitas_uzeneterol?fullcommentlist=1#comments):

„(...)

Alfőmérnök 2013.11.07. 00:03:15

@bbjnick: „A kommuniumusnak nevezett zsidó uralom alatt az irodalomban az egyetlen merész és kiáltó tiltakozása voltam a kereszténységnek és a magyarságnak.

És jött azután a ‚keresztény nemzeti kurzus’ , amikor a kis impotensek jóllaktak, a kötnivalók vádoltak és ítéltek. És szegény magyarság ebbe sem halt bele, de nagyon beteg és jaj, mit hoz a holnap?” (Szabó Dezső)

(...)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.07. 00:16:52

@Alfőmérnök: (...) A Horthy-rendszerben teljesen érthető és hiteles álláspont volt (nemzeti [radikális] szemszögből) a fennálló „görénykurzus”-ozása. No, de azóta eltelt hetven év és ma már nem a rezsimmel van dolgunk, hanem annak örökségével! Már ’43-ban így beszélt Németh [László]: „Végigtekintettem az akkor lezáruló koron, figyelmeztettem őket, ne higgyék el, hogy ez a két magyar évtized, az azóta annyit emlegetett Horthy-korszak nemzeti szempontból olyan meddő és gyatra volt, mint a rendszer, amely nevét adta.” Mit szóljunk mi, akik azóta megtapasztalták a létező szocializmust és a rendszerváltás rendszerét? Mi nekünk nemzeti szempontból a Horthy-rendszer öröksége?! (...)

(...)”

„...Mi lett azokból az ígéretekből, amelyeket a demokratikus hatalmak ígértek a második világháború alatt és után? Szabadságot, egyenlőséget, jólétet ígértek a boldogtalan világ népeinek. S mi valósult meg a világ nagy részében?...”

„Nyolc napja folyik kis országunk és a főváros hősies küzdelme a rájuk támadt brutális hordákkal és tank-tömegekkel szemben. A szembenállók ereje szívszorítóan aránytalan. A fővárost nemsokára a temető csendje borítja. Halottak és sebesültek hekatombája az utcákon: hős munkások és egyetemisták ezrei. Hírek szerint csak a nyolc nap halottjainak száma 5000-re rúg, sebesültjeit 20000-re becsülik. Azután elindulnak a deportáló vonatok Szibéria felé, 10-12-18 éves magyar fiúkkal, leányokkal, akik teleírt papírlapokat dobálnak ki a lelakatolt marhavagon-résein. A vidék még helyenként hősiesen állja a harcot, miközben a Szovjet által kinevezett új Kádár-kormány lapjai, a meghamisított híreket, jelentéseket közlik.

Magyarországot 1944 és 1956 október huszonharmadika között az idegen kommunista megszálló hatalom börtönbe helyezte. Azután tizenegy napig (...) újra szabadon lélegzettünk. November negyedikétől újra Kelet vastömlöce lett az ország: a Vasfüggöny újra lezárult.

Milyen felemelő volt a kis magyar nép erkölcsi ereje, hihetetlen bátorsága, összetartása, embersége, szívóssága. És vigasztaló volt a nagyvilág millió tisztességes lelkének együttérzése velünk.

Mi lett azokból az ígéretekből, amelyeket a demokratikus hatalmak ígértek a második világháború alatt és után? Szabadságot, egyenlőséget, jólétet ígértek a boldogtalan világ népeinek. S mi valósult meg a világ nagy részében? Bolseviki diktatúrák, deportáció, terror, nyomor és vérözön.

A nagyvilág együttérzése szabadságharcos népem iránt felemelő volt, igen. De a hatalmak szófecsérlése és mozdulatlan tehetetlensége szégyene és szomorúsága marad a történelemnek.

A nagyvilág hatalmai attól a Szovjet-hatalomtól féltek, amelyet a kis Magyarország fiatal iskolásai oly csúffá tettek egy egész héten keresztül a pesti utcákon. S aztán, a kétségbeesett kiáltásokra már semmi visszhang nem érkezett a nagyhatalmaktól.

Spaak a nagytekintélyű, humanista-szocialista belga államférfiú, az Északatlanti Szövetség főtitkára a Nyugat mozdulatlanságát az egész világ előtt megbélyegzi. Bidault a francia parlamentben ostorozza Nyugat gyengeségét és gyámoltalanságát a magyar üggyel kapcsolatban. Pineau külügyminiszter az ENSZ <<roppant mulasztásáról és gyengeségéről>> nyilatkozik az Európa-Tanács 1957. január 11-én tartott ülésén. Az UNO úgynevezett határozatait csak a nyugati nemzetek veszik komolyan – állapítja meg. A Szovjet markába nevet.

Így a magyar szabadságharc két vesztese: az erkölcsileg lezüllött világkommunizmus és a tétlen, megbénult, erejét vesztett Nyugat lett, az Egyesült Nemzetek Szervezetével az élen.

A Nyugat roppant vak is volt. A bolsevista betyárok – népek kiirtói – nemsokára királyi udvarokban kezdtek szalonképesek lenni. Nyugat miniszterelnökei és külügyminiszterei tülekedve vívtak közelharcot, hogy ki jusson előbb Moszkvába. 1955-56 nagy ténye az, hogy amilyen mérvben megutálták a Vasfüggöny népei az orosz kommunista világot, oly fokban növekedett az elgyengült lelkét lassan elvesztő Nyugat államaiban a Szovjet befolyása. Tengernyi magyar vér is folyt azért, hogy a Nyugat vakhályoga leváljon. De minden áldozat hiába volt.

XII. Pius pápa ugyanakkor magatartásával példát mutatott a világnak. Minden rendelkezésére álló eszközzel küzdött érettünk s egyetlen napon háromszor állt a világ elé Magyarországért.

Amilyen nagy volt az öröme november 2-án, oly nagy a fájdalma, amikor a magyar szabadságharcot vérbe fullasztották. (...) a vallás, a civilizáció és az emberi igazságérzet nevében tiltakozik november 10-i rádiószózatában a <<brutális, törvénytelen elnyomás>> ellen. Nyíltan szemébe mondja a hatalmaknak, hogy a védelmi háború ilyen embertelen támadással szemben: jogos. Azt kérdezi: közömbössé válhat-e a világ, amikor ennyi ártatlan vért ontanak igazságtalanul. <<Bárcsak Isten felköltene tunyaságodból, s kiszabadítana a zsarnokkal való bűnrészességedből!>> – kiáltja a világ felé. (...)”

Részlet Mindszenty József emlékirataiból
(Mindszenty József: Emlékirataim. Szent István Társulat, Bp., 1989.)

(A bejegyzés) Innét: magyarido.blog.hu/2008/11/05/a_magyar_szabadsagharc_ket_vesztese