Szentviktori Ádám:
Urunk születéséről
Mert akarta, nem mert kellett,
jött Teremtő mint teremtett.
Alkotásként itt jelent meg
Alkotói dicsőség.
Szent Látók Őt elő-mondták;
tér kit nem fog, kor, se korlát,
szűk sorunkon vett új formát,
nem veszítve elsőjét.
Ég a földhöz leszáll véle,
ember s Isten egybefére.
Ez Egységnek szolgál égbe'
angyal: fönti fénylő nép!
Király pappá szenteltetik
mindenségre -- s ezt jelentik:
,,Földnek béke!'' -- meghirdetik --
,,Magasságba dicsőség!''
Kérded okát, mindnek célját?
Ok: mindenki bűnössé vált,
s Úr akarta igaz-voltát
kegyelembe újítón.
Mily frissítő édes fűszer,
gyógyos írral élni fűt fel,
míg ecetet, epét ízlel
vérbe ázott Megváltónk!
Óh te üdvös szentség-titka!
Igás-hátra minket bízva,
sebünk kente áldott írja,
Szamaritán irgalma!
Elizeus Ô, második!
bűnös-voltra: ránk változik.
Istenember föltámaszt itt,
Él Szunamit fia ma!
Erős órjás útnak lendült
halál-törvény tőle ledűlt.
Boldog első Hon! Megkerült
bárányt odavisz vállán.
Istenember él s uralgat!
Almán-vesztőt mélyből ragad!
Örvendj ember, égig haladt!
Teljes Karban tízes szám.
(Bujdosó Bálint fordítása)
Forrás: www.ppek.hu/k44.htm