Arnold Gehlen adaléka a „Nemzeti Együttműködés Rendszeré”-hez
„(…)
Szeretnénk megmutatni, hogy hogyan ér el a kommentár problémája egészen az új festészet belsejéig, amely probléma – hogy a közgazdászokkal szóljunk – strukturális, nem pedig konjunkturális válságra utal. Nem lehet megszabadulni a kérdéstől egyszerűen Picasso szellemes mondásával: »Akik egy képet akarnak megmagyarázni, rendszerint a Holdat ugatják.« Közvetlen kapcsolat van a kép belső gondolati gazdagodása és amaz információs érték között, amely egy kommentár sajátja lehet: a peinture conceptuelle-t megfelelő módon meg lehet magyarázni. Mármost (…) a modern festészet tulajdonképpeni csúcs- és fordulópontjait a peinture conceptuelle-hez lehet sorolni… (…) Elsősorban tehát az volt korszakalkotó, ami peinture conceptuelle-ként jelent meg, és ahol ezt a problémát olcsóvá tették (…), ott a tömeges eredmények kétesek maradtak. Az elvek alapján végiggondolt művészet (…), nem teszi feleslegessé a kommentárt, de megadja annak korrekt alapjait, amelyen állva meg lehet különböztetni a valódit a hamistól.
Csak a továbbfejlődés az absztrakt festészet irányába hozta napvilágra az új problémát: a kommentárok elfolyóvá váltak, és minden irányba terjeszkedni kezdtek. Értjük, miért: a magyarázat igénye ekkor elháríthatatlanná válik, hiszen nem csak a kép mondanivalója, jelentése válik homályossá; ebből a homályból még olyan hangokat is kihallani vélünk, amelyek egy ilyenfajta művészet létjogosultságát vitatják. Aligha valósítható meg ma már az eszközhasználat igazolásának magasabb értelemben vett technikai kritikája, és igen gyakran nem tudjuk, hogy az adott esetben mi is az ötlet, a sajátos képi lelemény. Tehát ugyanabban a pillanatban, amikor maga a kép utasít minket tovább a kommentárhoz, a kommentár úgyszólván lehetetlenné válik, elakad a szava.
Ha a művészet elfordul a peinture conceptuelle eszméjétől, az a veszély fenyegeti, hogy meglepetéssikereket kell keresnie, akkor pedig egybeesik a start és a cél – ez a győzelem nem nagyon meggyőző. A kommentárok harsonázni kezdenek, és ez a két mutatvány jól csenghet együtt. Ezért emelünk szót a peinture conceptuelle mellett: újra többrétegűségnek, elemzésnek, feszültségnek és az elválasztás élességének kellene jönni a képbe, ha lehetséges, műveltségnek is, legfőbb ideje, hogy a művész bizalmatlanná váljon a benne rejlő »alkotószellemmel« szemben, il faut decouranger les génies. (El kell távolítani a zsenit.) Ne gondolkozzanak a képből kinyúlva, de rendkívül sokat gondoljanak befelé a képbe, és ahhoz, hogy felfedezzenek valamit, hasznos feltételezni, hogy az értelem minden Tehetség foglalata, miként Novalis mondotta.
(…)”
Az idézet forrása: Arnold Gehlen: Kor-képek. A modern festészet szociológiája és esztétikája. Gondolat Kk., Bp., 1987., 261.-262. p.)
***
Schmidt hadnagy kommentárja a bejegyzéshez:
Azon gondolkodom, van-e még rajtam kívül valaki ezen a planétán, aki rájött arra, hogy ez a bejegyzés azzal a céllal született, hogy a kötcsei koncepciót és a fennálló hatalom politikáját kritizálja?! Szép és bátor gesztus...
(A bejegyzés) Innét: magyarido.blog.hu/2011/03/23/arnold_gehlen_adaleka_a_nemzeti_egyuttmukodes_rendszere_hez
