(E bejegyzés 2008. augusztus 7-én született. De volt-e a téma bármikor is aktuálisabb, mint épp manapság?!)
Émile Faguet, francia irodalomtörténész, még valamikor a XX. század legelején könyvet írt a kontárság kultuszáról (magyarul több kiadást is megélt már a mű, legutóbb: Faguet, Émile: A kontárság kultusza (rövidített változat). Kossuth Kk., Bp., 1994.). Franciásan szellemes munkájának alapgondolata, hogy a demokrácia, nem más, mint a kontárság kultusza, mivel: „(…) ha élni akar, lehetetlenség tekintettel lennie a hivatottságra, és majdnem a lehetetlenséggel határos, hogy ne mellőzze azt”.
„(…) Volt Athénban egy főtörvényszék, amely a törvény ismeretére tanított bírákból állt (…). A nép azonban nem szerette ezt a bíróságot és minden erejével azon volt, hogy önmagával, a néppel helyettesítse. A nép így gondolkozott: Jól tudom alkalmazni a törvényeket, mert én hozom azokat. A következtetés helyes volt, s amit meg lehet támadni, az a szillogizmus altétele. A népnek ezt lehetne felelni: Kétségtelenül alkalmazhatod a törvényeket, mert te hoztad azokat, de talán nincs igazság abban, hogy te hozod azokat. Annyi bizonyos, hogy a nép belefogott a törvények alkalmazásába (…). Ez a plebejus-törvényszék igen sokáig ítélkezett. Leghíresebb döntése Szókratész halálos ítélete volt. Lehet, hogy megbánták ezt az ítéletet, viszont meg volt mentve az elv: sértetlen a kontárság szuverenitása.”
Faguet művében erős példákkal szemlélteti a hivatottság háttérbeszorulását és a kontárság térnyerését a törvényhozás, a kormányzás, a jogszolgáltatás és a közerkölcsök (!) területén (is), majd megpróbál választ keresni arra a kérdésre, hogy: „Melyek azok a gyógyszerek, amelyeket e modern betegség, az értelmi és erkölcsi kontárság ellen alkalmazhatunk?”
„[A demokrácia] Emlékezetébe kell idézni, hogy a kormányzatok éppen úgy elenyésznek alapelvük elhagyása, mint annak túlhajtása által (…).
(…)
Mi a kormányzat alapelve? (...) Az, ami tevékenységre indít; az emberi szenvedélyek ezek, amelyek mozgásba hozzák. Világos tehát, hogy a szuverenitás, az egyenlőség és a kontárság szenvedélye nem elegendők, hogy egy kormányzatnak teljes és erős életet adjanak.
Meg kell adni a maga részét a hivatottságnak (…). Részt kell adni a szabályszerű, az értelmi, az erkölcsi hivatottságnak, még ha (…) az egyenlőség eszméje szenvedne is miatta.
A népnek különösen szüksége van egy demokratikus elemre, de éppen úgy szüksége van az arisztokratikus elemre is. A demokratikus elemre azért, nehogy magát csupán passzív elemnek érezze (…). (...)
Legyen ennek helye például egy kamara (...), ehhez társul még a sajtószabadság és a társulati- és egyesületi szabadság. Szükséges, hogy a nép tudathassa, amit óhajt és képes legyen mérlegelni a kormány határozatait, egyszóval értsék meg és hallgassák meg.
De legyen a nemzetben és a nemzet kormányzatában arisztokratikus elem is, nehogy azt, ami benne helyes, elnyomja az, ami benne zavaros, nehogy, ami benne határozott, elhomályosítsa az, ami benne ingadozó, és nehogy azt, ami benne akarat, megzavarja a benne lévő szeszélyes és összefüggéstelen velleitások miatt. (...)
A demokrácia és az arisztokrácia keveréke ad jó alkotmányt. De nem szabad, hogy ez a vegyes alkotmány egyszerű egymás mellé helyezés legyen, ami nem lenne más, mint érintkezésbe hozni egymással az ellenséges elemeket. (…) Szüksége, hogy az ügyek kezelésénél az arisztokrácia és a demokrácia egymással összehangoltan működjön.”
E viszony lényegét Faguet abban látja, hogy: „Kell, hogy a kicsinyek szeressék a hazát a nagyokban, és hogy a nagyok szeressék a hazát a kicsikben, és hogy emiatt úgy az egyik, mint a másik egyet akarjon. Amicitia sit!”
(Ha valakinek kétsége támadna a fentieket olvasva, itt biztosítom arról, hogy Fauget könyve alapos, tartalmas és, mindenekelőtt, igen szórakoztató munka: ám kétségtelenül nem a legalkalmasabb mű arra, hogy erényeit néhány kiemelt mondattal szemléltessük.) Akinek ideje-ereje engedi, ne hagyja ki ezt a tanulságos kirándulást, okvetlenül olvassa el Faguet-könyvét!
***
E bejegyzés előzménye egy Sámán blogger reszvetelidemokratia.blog.hu című blogján olvasott poszt volt, amelyben, Sámán, a HírTV-MSZP-kokainügy kapcsán, a jelenlegi pártokrácia, már a hivatásrendek területére is betörő és romboló tevékenységéről és a civil világ ellenállásának lehetséges módozatairól írt. E posztot nem rösteltem megkommentolni, és a szerzőnek, a demokratikus intézményeket eszközül és fedezékül használó „politikai elit” megfékezésének egyik lehetőségeként, a (lényegében hivatásrendi alapon szerveződő felsőházzal működő) kétkamarás parlamentet ajánlani. A kétkamarás parlament-téma juttatta eszembe a kb. másfél évtizede olvasott Faguet könyvet, amelyet újra elővettem és átolvastam. Így történt.
(A bejegyzés) Innét: magyarido.blog.hu/2008/08/08/magyarorszag_megmentese_1_a_jovo_heten_ujra_megprobaljuk
