Még mindig Kötcse (Mérték vagy mérdek?)
2013.04.14. 13:33 bbjnick
4 komment
Egy kép: „Ferenc pápa elődjével, XVI. Benedek nyugalmazott pápával találkozott a Castel Gandolfó-i pápai rezidencián”
2013.04.14. 07:01 bbjnick
Szólj hozzá!
„S ha mi a sorssal merész, önáltatás nélküli farkasszemre akarjuk rábírni a magyart…”
2013.04.13. 15:33 bbjnick
(E bejegyzés 2008. szeptember 19-én született.)
Gasper és Sámán nicknek (is) ajánlom,
Csutakaszürkeló tudja
A magyarországi rendszerváltoztatás moderátorai semmitől sem irtóztak – és irtóznak a mai napig – úgy, mint a világháborúk és a negyvenöt-negyvenhét közötti időszakban „népi mozgalom” néven emlegetett alapvetően szellemi „mozgolódás” hagyományától. Ezen, persze, a legkevésbé sem csodálkozunk, ha látjuk, hogy ez volt az egyetlen, a huszadik századon átívelő koherens „eszme”, amely mindvégig hiteles és termékenyítő tudott maradni – úgy rázott le magáról minden ideológiát, mint kutya a vizet és úgy éledt újra minden társadalmi kataklizma után, hogy közösségteremtő erejéből mit sem veszített. Innét nézve egyszerű képlet, amely a „népi mozgalmat és folyományait” életképessé tette: azért állhatott mindig talpra, mert egyik lába a tradíció, a másik pedig a szociális gondolat (volt).
Iszonytató!
No, most képzeljük el a mai Magyarországot, ha a rendszerváltoztatók minden módon és minden rendelkezésükre álló eszközzel nem blokkolják e eszmeiség térnyerését! Hol tartana ma ez a szegény kis ország, mily mélységes nyomor és fertő árasztotta volna el, ha a „népi gondolat” teret nyerhetett volna és a felelőtlen polgárok pirulás nélkül mernének olyan nevekkel dobálózni, mint Sinka István, Móricz Zsigmond, Fülep Lajos, Németh László, Kodály Zoltán, Szőts István vagy éppen Ratkó József, Tóth Menyhért, Nagy László neve (és még hosszan sorolhatnánk a sok gyalázatos kútmérgezőt)! Még belegondolni is…!
Persze mindig akadnak antiszociális, mi több, deviáns személyiségek, akik a mételyre, minden óvintézkedés ellenére is, fogékonyak (s akik lázas önkívületükben akár még olyan kijelentésekre is merik magukat ragadtatni, hogy a kormányzás nem hatalomtechnikai, hanem elsődlegesen kulturális és morális kérdés). S éppen ezért, hogy mindenki jól az eszébe véshesse, hová vezethet a szellemi kicsapongás, elrettentésképpen ideidézünk most egy elképesztő szöveget, hogy demonstráljuk, mire képes a „népi gondolat és folyományai”:
„(…) A haladás elmélete szerint nemzedék rakja rá művét nemzedék művére, így emelkedik egyre magasabbra a <<szellem piramisa>>. Nem látják, hogy az élet nem rak piramist. Az életben mindig az első aktus a döntő. A kultúrák sorsát az első jellegteremtő kor szabja meg. (…) Egy kultúrán belül vagy van új, nagy, teremtő aktusokra alkalom, s akkor van, ha nem is haladás, de megújhodás – valami az első teremtés boldogságából –, vagy csak nemzedék rakja művét az előzők művére, s akkor van hanyatlás, sivárodás. Az egyenletes haladás egyenletes kihűlés. (…) Kultúránk nem haladó nemzedékek egymásra rakott műve, hanem nagy teremtő alkotások maradványa. (…) Az először letett arany, a kultúra déloszi kincse, a mohón berakott betétek ellenére is folyton fogy, a csőd veszedelme még egy olyan kultúrában is ki-kiújul, mint az európai, melybe annyi különféle nép dobja bele időről időre vagyonkáját. Egyiptom élt és megmeredt, Sumir prédául esett, Róma kerítései bedőltek. Haladtak, és közben elhasználták Isten bölcsőjükbe dugott pénzét, mint ahogy minden élet hiába próbál újra s újra megfoganni, végül is elveszti a foganással rája szállt vagyont. (…) A tragikus életérzés nem sötétebb, hanem fényesebb, mint a másik. A sors valódi arcába néző ember nem aggodalmasabb, mint a fejlődéshitű, hanem vakmerőbb. A veszély az emberiség legnagyobb ingere. S egy történelemszemlélet, mely kozmikus biztosítóintézet helyett a romlás állandó, szívós készültségével veszi körül a népeket, szívósabbakká, teljesebekké, készültebbekké teszi őket magukat is. (…) S ha mi a sorssal merész, önáltatás nélküli farkasszemre akarjuk rábírni a magyart, nem azért tesszük, mert rémeket látunk, hanem mert rémeket akarunk leküzdeni.”
(Magyarság és Európa. in: Németh László: Sorskérdések. Magvető Kk. - Szépirodalmi Kk., Bp., 1989. 252.-253. p.)
(A bejegyzés) Innét: magyarido.blog.hu/2008/09/19/s_ha_mi_a_sorssal_meresz_onaltatas_nelkuli_farkasszemre_akarjuk_rabirni_a_magyart
Szólj hozzá!
...forog a „magyar univerzum”...
2013.04.12. 00:33 bbjnick
(E bejegyzés 2010. szeptember 22-én született.)
Befogadás (a)vagy túl a tolerancián
1. Az elmúlt húsz év toleranciatébolya letarolt tájat hagyott maga után.
2. Széchenyi már közel kétszáz éve figyelmeztette a Hunniában az érintetteket − „…még estünkben is halálos fogással ragaszkodván hozzátok, velünk együtt fogtok dűlni a számunkra Tiáltalatok nyitott sírgödörbe. S akkor kénye szerint dúlhatja majd a hont a soha nem látott kaján irigység.” −, de szavai sem akkor, sem ma, a kései utódok számára, nem hoztak megvilágosodást. A lehetőség, amely 1990-ben adatott − a visszatérés, a beilleszkedés lehetősége az évezredes magyar kultúrába, e kultúra szerves, megbecsült tagjává válás − nem hálát és megnyugvást váltott ki „kisebbségeinkben”, hanem haramiaindulatokat gerjesztett bennük (tisztelet a kivételnek!) és öncélú és tébolyult belháborúvá − mondhatni: mészárlássá − változtatta a kilencvenes és a kétezres évek szellemi közéletét. Suhogtak a jogi és ideológiai husángok és bunkók, figyelem nélkül arra, kit-mit zúznak össze, s arra is, milyen kisstílű aljas napi érdekek eszközeivé (is) válnak.
3. Ki fogja újjáépíteni az Országot? És miből? A „kaján irigység”, a pusztítás szellemét hogyan válthatja fel a közös gyarapodás szelleme? Csak egy építőanyagunk létezik: kulturális hagyományunk. Ne szégyelljünk újratanulni magyarul! A toleranciatéboly őrületéből − amely, mint a „szerződéses viszonyok szupremáciája”, mint „individualizmus”, mint „szubjektivizmus”, mint „pluralizmus” férkőzött be életünkbe s fordított szembe bennünket egymással − ideje újra visszatalálnunk a többezer éves magyar hagyományhoz, az egymás megismerésén, megértésén, az egymástól való tanuláson, az egymáshoz, egy közös cél érdekében történő kölcsönös alkalmazkodáson alapuló befogadáshoz.
3.+1. Ezer szónál is többet ér egy példa. Weöres Sándor így tanít minket (magyar magyarokat, magyar cigányokat, magyar zsidókat) (ön)reflexióra, önismeretre, önbecsülésre, egyetértésre, méltóságra − magyarul (...forog a „magyar univerzum”...):
Weöres Sándor:
HARMINC BAGATELL (részlet)
CIGÁNY
Éc
péc
kapuléc,
Csimpilimpi hova mész?
Pockot viszek a vásárra,
egy peták az ára.
Besuttyantam a sátorba,
állt feltűrve Bábos Dorka,
benn a pocok táncot ropott,
Bábos Dorka sivalkodott,
árus-polc mögé bebújt,
mézes huszár legurult,
uccu neki fuss!
***
Weöres Sándor:
A ZEMPLÉNI ZSIDÓLÁNY
Módos vagyok én,
csinos vagyok én,
esztendőre vagy kettőre
férjhez megyek én.
Faterom nagy úr,
lova, szekere,
övé híres Gömör, Sáros
Zemplén vármegye.
Három vármegyében
rongyot szedni jár.
Van-e toll? Van-e bőr?
Utcán kiabál.
Uram kapja Zemplént,
ez a hozomány.
Apám marad Gömörben és
Sárosban király.
www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/magyar/weores/
(A bejegyzés) Innét: magyarido.blog.hu/2010/09/22/befogadas_a_vagy_tul_a_tolerancian
Szólj hozzá!
...az ember, gyárilag, konzervatív...
2013.04.12. 00:11 bbjnick
1 jegyzet
...No, nézze! Ha maga szerint az értékrend és az ideológia szinonimái egymásnak, akkor csak sajnálni tudom magát.
Míg (valamilyen) értékrendje mindenkinek volt/van (különben nemigen tudott volna/tudna döntéseket hozni), addig az ideológia egy meglehetősen újsütetű huncutság. (Maga a fogalom is --- ideológia --- egy pozitivista (méghozzá szociológiai indíttatású!) lelemény és a modern rendszerelvű ideatan (értsd: idearendszerek vizsgálata) megnevezésére szolgált.) E „találmány” előtt az emberek álmait nemigen zavarták/riasztották ideológiák:-]
Tudja, az ember, gyárilag, konzervatív:-) Egy konzervatív gondolkodása pedig tradicion(al)ista és (nem rendszer-, hanem) modellelvű. S mint ilyen, alapvetően praktikus (ú. é.: gyakorlatias)... (Innét: mandiner.blog.hu/2013/04/09/tuntetni_nem_kell_felnetek_jo_lesz_863?fullcommentlist=1#comments)