bbjnick (meg)írja...

1 „talált szöveg”

„(...)

Megértem, Verának sem könnyű, de hát mit tehetek? Az isten irgalmazzon nekem, néha félek, hogy kezet emel rám – mondjuk, fejbe vág egy kalapáccsal, amíg alszom. És nem azért, mert én vagyok én, hanem csak mert férfi vagyok. Néha azt kell gondolnom, hogy a mai nők a világtörténelem legnyomorúságosabb teremtményei. Úgy értem, ott fuldokolnak az óceán kellős közepén. Például rajtakaptam, hogy Pete Barnstable-lel nyalják-falják egymást a spájzban. Azon az estén, mikor elveszítette a fülbevalót, és én megjöttem Minneapolisból. Szóval mikor hazaértünk, és még nem vettem észre, hogy az egyik fülbevaló nincs meg, előálltam, hogy mit jelentsen ez az entyempentyem Pete Barnstable-lel. Erre ő – nagyon emancipáltan – kijelenti, hogy egy nőtől nem várható el, hogy beérje egyetlen férfi hódolatával. Erre én megkérdezem, hogyan értsem ezt, ez az elv rám is vonatkozik-e? Ha ő kikezdhet Pete Barnstable-lel, én miért ne vihetném ki Mildred Rennyt a parkolóba? Mire ő kijelenti, hogy én mindenféle szennyes dolgot magyarázok az ő szavaiba. Ha ilyen mocskos a fantáziám, neki kár velem szóba állni. Ezek után vettem észre, hogy elvesztette a fülbevalót, itt jön az, hogy milyen hideg kő a zafír, utána meg...

(...)” (Cheever, John: Az óceán (1964). In: A vörös bútorszállító kocsi. Elbeszélések. Európa Kk., Bp., 1983., 321. – 322. p.)

Tegnap este történt.

Ártatlan egykedvűséggel leültem a tévé elé, átfutottam a kínálatot és megakadt a szemem egy előzetesen: a hírTv épp rövidesen kezdődő, Alinda című műsorát promotálta, amelyben a műsor névadó műsorvezetője, Veiszer Alinda, Bodrogi Gyulával beszélget (majd). Nem bánom, gondoltam, zárjuk a napot egy kis Bodrogival. Kidöcögtem a konyhába teát főzni és mire visszatértem kedvenc kiült fotőjömhöz már futott is az Alinda műsorfőcíme.

A beszélgetés a szokásos mederben indult, Bodrogi kedélyes színészsztorizásba kezdett, de nagyjából az ötödik percnél már becsapódott az első adag fekália: Veiszer Alinda a Bodrogi által mesélt történetet, mint a színész anyagiasságának, pénzéhségének illusztrációját értelmezte és ekként kommentálta. És innéttől kezdve, a hátralévő szűk háromnegyed óra arról szólt, hogy a szituációt egyébként bravúrosan (illetve még ennél is jobban: nagyon elegánsan és udvariasan) kezelő, zavarba hozhatatlan Bodrogi Gyula megnyilvánulásaira hogyan tud a műsorvezető minél értelmetlenebb, képtelenebb és sértőbb módon reagálni — egy pillanatig nem hagyva kétséget, hogy célja vendége (akár alpári) inszinuálása. Veiszer ebben a műsorban egy a közönségességig primitív és az ostobaságig gonosz nő arcát mutatta (hogy valójában ilyen-e vagy sem, érdektelen, mivel a néző nem miatta, hanem beszélgetőtársai miatt ül a képernyő elé), aki azon igyekszik (azzal tetszeleg maga és mások előtt?), hogy lelkének minél üresebb és sötétebb bugyrait villantsa meg nyilvánosan egy közismert, közkedvelt és komoly tekintéllyel rendelkező művész megalázása végett.

Bő negyven éve tévézek (ú. é.: nézek tévét), láttam egyet s mást, de olyan kellemetlen érzéseket, mint a tegnapi Alinda Show, még egyetlen kulturális műsor sem ébresztett bennem. Bodrogit (mint embert és mint művészt) valószínűleg nem sikerült megsebeznie Veiszernek (nem kimondottan az a sebeződő típus), engem, a nézőt (mint nézőt), azonban igen. S nem tudok és nem is akarok átlépni azon a kérdésen, hogyan tekint az a (kulturális) újságíró (televíziós műsorvezető) a közönségére, aki ilyen gyalázattal kínálja meg?

Gondol! Gondol! Gondol!

Veiszer Alinda ámokfutása a hírTV honlapján is megtekinthető (amíg megtekinthető): hirtv.hu/alinda/bodrogi-gyula-1361388