bbjnick (meg)írja...

„...provokációkkal nem lehet és nem is szabad vitatkozni!” (Z. barátunk osztályfőnökének intelme egy osztálykiránduláson, a nyékládházi vasútállomáson, 1983 szeptemberében)

Z. barátom kérdése: Ha a Szabadság-térre tervezett német megszállás-emlékmű (mivel megörökíti Magyarország német megszállásának tényét) a magyar állam (akkor, ott: Sztójay-kormány) felelősségének tagadása a megszállás alatt történtekben, akkor a hajdúhadházi ötvenhatos emlékmű (mivel megörökíti a szovjet „intervenció” tényét) a magyar állam (akkor, ott: Kádár-kormány) felelősségének tagadása a forradalom vérbefojtásában és az azt követő megtorlásokban?

Ki érti ezt...???!!!

Olvasom: „...Hodosán Róza Facebook-on megosztott fontos mondatai.

»Most új viszonyok vannak, mondja Raffay Ernő, volt besúgó és államtitkár. Ezt is mondja: az áldozatok mindig megkapják, amit akarnak. Az áldozatok. Akiket megöltek. Ezt akarták. Hogy megöljék őket. Aztán most túl érzékenyek, akik nem égtek el a gázkamrában. Ezt mondja. Meg azt, hogy most már hagyjuk, hogy most ‚MI’ felépíthessük az emlékművünket. Kiét Ernő? A besúgóét, a kápóét, a csendőrét, a motozóét, a feljelentőét, a vagonírozóét, a lövészét, a géppuska sorozat vezénylőét, a halálba hajtóét, a gyalázatos múlt takargatóét, a történelem szégyenét, a világ szégyenét? Ezt akarod építeni, Ernő? Uraiddal és parancsolóiddal? Hát felépíted. Ott fog állni a világ szégyenére, és hirdetni fogja örökké bűneiteket. Mert fel mertétek építeni. Minden kéz, aki ehhez a szoborhoz építőként hozzáért, lemoshatatlan gyalázattal lesz megtelve. Így építsetek!«” (mierzsebetvarosunk.blog.hu/2014/04/30/134_fontos_mondatok)

...H*dosán R*za okos nő. S mint ilyen, pontosan értette Raffay szavait. Tehát, amikor szándékosan félreértelmezi (félremagyarázza) azokat, akkor hazudik és uszít.

Raffay így beszél: „Úgy vélem, a holokauszt-túlélők egyszerűen túl érzékenyek. Megértem az áldozatok fájdalmát, de nem lehet mindig így élni. Most új viszonyok vannak. Az áldozatok mindig megkapják, amit akarnak. Éljenek békében, de hagyják, hogy mi most felépítsük ezt az emlékművet.” (www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/377397_ard_diktatori_giccs_es_tortenelmi_hazugsag)

Raffay annyit mond, hogy az áldozatok áldozat voltát senki nem vonta/vonja kétségbe és respektálja azt, ne vonják hát ők sem kétségbe ennek az emlékműnek a létjogát...

Olvasom: „Mi lesz veled, fiatal középosztály? (...) ...mit tegyenek, ha a szembejövő ár maga a politika, a politikum? Az elsősorban az állami transzferekből élőket kiszolgáló, az ő szavazatukra ácsingózó pártok világa? Ha közülük egyesek esetleg konkrétan politizálni akarnak, előbb vagy utóbb szembesülnek a politikum vastörvényeivel, és akkor nyilvánvalóan válaszút elé kerülnek: bele a sűrűjébe vagy sürgősen kifelé onnan? Maradhatnak persze pártpolitikai rendszeren kívül élő, de aktív, érdeklődő, kritikus választópolgárok is. De mit tegyenek, ha a politika egyszerűen nem kínál semmi megvitatandót a számukra? Ha például lefolyhat egy komplett választási kampány komoly, felnőtt, értelmes politikusi viták nélkül? Ha a legsúlyosabb, legkomplexebb szakpolitikai kérdéseket szakmai és nyilvános viták, érlelési idő nélkül, alig pár nap alatt nyomnak keresztül a döntéshozói és végrehajtói rendszeren? Ha a politikai sajtó sem képes kiszolgálni az igényeiket, mert egyszerűen az újságírók sem képesek idő, pénz és felkészültség hiányában utánamenni az elképesztő gyorsaságban megszületett és végrehajtott döntéseknek? Ha nincs miről vitatkozni, nincs miről olvasni, mert a magyar politikai véleményipar évtizedes és évszázados csontokat rág újra, és egyes véleményvezérek semmitől sem félnek jobban, mint az új szempontoktól, a szabad vitáktól és az (ön)kritikus gondolkodástól? Hova jut egy olyan ország, melynek közélete lassan semmit nem kínál a saját fiatal középosztályának? Se stabil, kiszámítható körülményeket; se a valódi vállalkozói avagy gondolati szabadság terét; se szellemi pezsgést? Ha az ország saját teherhordó, jövőre gondoló középosztálya elszakad a politikumtól, ha nem vesz részt a politika alakításában, sem a politikai arénába való belépéssel, sem a politikai vitákban való részvétellel − sőt, már a választásoktól is egyre inkább távol maradva? (...) ...mi lesz veled, Magyarország, a kivonuló középosztály nélkül?” (@rajcsányi.gellért (ergé): Mi lesz veled, fiatal középosztály? --- mandiner.blog.hu/2014/04/29/mi_lesz_veled_fiatal_kozeposztaly)

...Talán Hermann Hesse írja valahol, hogy vannak korok, amelyekben nincsenek válaszok. Ha az egyik korszak a másikba megy át, fölösleges a dolgok értelmét kutatni, mert, mivel átalakulóban vannak, nincs nekik (egyértelmű) értelmük. Szerintem sanszos, hogy mi is egy ilyen korszakot élünk meg most.

Ilyen korokban --- ezt már én mondom, nem Hermann Hesse ---, az ember egy dolgot tehet: lelkiismereti döntéseket hoz. A mai fiatal és koraközépkorú középosztály is tkp. ezt teszi: elutasítja a politikát, elhagyja az országot vagy a nehézségek ellenére az itthonmaradás mellett dönt stb. Ha, teszem azt, újságíró volnék, akkor erkölcsi állásfoglalásokat fogalmaznék a német megszállás-emlékmű, Mucsi Erika bírónő indoklása stb. ellen vagy mellett, mert egyáltalán nem vagyok (arról) meggyőződve, hogy ezek az ügyek „álbalhék”, „évtizedes és évszázados csontok újrarágásai”, sokkal valószínűbbnek tartom, hogy a kor kérdései, mivel nincsenek magátólértetődő formák, ami(k)ben megfogalmazódhat(ná)nak, ilyen, erkölcsi jellegű kihívásokban manifesztálódnak... (Innét: mandiner.blog.hu/2014/04/29/mi_lesz_veled_fiatal_kozeposztaly#comments)

Tegnap este fölhívott telefonon a pápa. (No, jó, valójában nem hívott föl; de fölhívhatott volna!) Miután túlestünk a  (tiszteletteljes) bemutatkozáson, így szólt:

- Lehet egy kérdése!

- Én csak azt szeretném kérdezni, Szentatya, hogy, ugye, abból nem lehet baj, ha, amennyire csak erőmből telik, igyekszem betartani a Katolikus Egyház hivatalos tanításait?

- Abból bizonyosan nem! - válaszolta nevetve.

Így történt. (No, jó, nem történt; de ha történt volna, hitem szerint, így történt volna.)

Olvasom: „Magyarország legnagyobb temetőjének nevezte Auschwitz-ot a köztársasági elnök a megsemmisítő táborról tartott Nemzetközi Élet Menete megemlékezésen.” (inforadio.hu/hir/belfold/hir-633487)

S mi az első, mi eszembe jut e mondatról? (A kiemelések tőlem.)

Kisfaludy Károly: Mohács

Hősvértől pirosult gyásztér, sóhajtva köszöntlek,
Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács!
Hollószárnyaival lebegett a zordon Enyészet,
S pusztitó erejét rád viharozta dühe,
S vak diadalma jelét robogó villámival itten
Honni vitéz seregink holttetemikre süté.
Tomori! büszke vezér! mért hagytad el érseki széked;
Nem halt volna hazánk disze, virága veled.
Harcz tüze lángitá bizton viadalra kikelted',
S érted mennyi dicsők estenek áldozatul!
Szük vala egy ország! be kicsiny most néma lakásod?
Tárogatód megszünt, rozsda emészti vasad,
Nyugodj! rajtad üzé dölyfét a csalfa szerencse;
A békitő sír enyhe takarja porod.
Hány fiatal szivet, tele sok szép földi reménynyel
Sujta le kegyetlen itt a riadó csatavész!
Élte kies tavaszán kora sírt hány ifju talála,
Kit nemrég az öröm lágy öle ringata még!
Disztelen itt fekszik, deli termete összerutitva,
Száguldó paripák vasszegü körmök alatt.
Szög haja fürteivel nem játszik kedvese többé,
Vér- s tapadó portól elmerevedtek azok.
Hasztalan áll az uton váró hive friss koszoruval,
Nem jön-e bajnoka még, félve reménylve vigyáz:
Hogyha levél zördül, őt sejteti véle szerelme,
Néz, piheg, arcza tüzel s keble feszülve haboz.
Ah! de hiába tekint a távol lenge ködébe;
Elmarad a kedvelt, s érzete búnak ered.
Végre megérti Mohács veszedelmét; gyönge virágként
Hervad el a szép szüz néma keserve között.
Sirja felett enyeleg suttogva az alkonyi szellő
S a hüség csendes angyala őrzi porát.
Mennyi nemes bajnok, méltó sok századot élni,
Fénytelen itt szunnyad s kő se' mutatja helyét!
Ősi szabadságért harczolt bár férfikarokkal,
Rendzavaró hévvel vérbe füresztve vasát,
Ámde hol olyan erős, kit meg nem dönt sok ezer kar?
Testhalmok közepett küzd, soha élte szakad.
Sinli szokott terhét tüzménje, nyikogva kapar, vág,
Rugdal, rázza fejét, hosszu sörénye lobog;
Elszáguld, hazatér, s igy hirli vitéz ura hunytát,
Kit repedő szivvel hölgye zokogva sirat;
Mig sürü könnye apad, s ő is hű férje után hal,
S a kiürült háznak csak döledéke marad.
A tölgy, mely zivatar közt annyiszor álla kevélyen,
Dőltében viruló ágait igy temeti.
Hány bajnok hala igy, de csak a boldog leli bérét:
A meggyőzöttnek csillaga véle tünik.
Igy hamvadtak el ők alacsony mohlepte gödörben,
S a feledékenység éje boritja nevök',
Hantra dül a pásztor s fütyörészve legelteti nyáját;
És nem tudja, kinek hőspora nyugszik alatt;
Titkon meg is eped, szomoru dalt zengedez ajka:
A hősárnyékok csendesen ihletik őt.
A csatasikon mély borulattal ballag az utas,
Elgondolva minő kétes az emberi sors;
Néz, és elkomorul s lesütött szemmel halad ismét;
Felpattant sebeit belseje érzi maga.
Ott, hol az esti sugár gőzfátyolt usztat az éren,
Mintha fedezgetné, hogy ne tekintse szemünk;
Ott vergőde Lajos, rettentő sorsu királyunk,
Sülyedező lova érczhimzetü terhe alatt.
Hasztalanul terjeszti kezét; nincs, nincs ki segitse!
Bajnoki elhulltak, nincs ki feloldja szegényt!
Tátogat a mélység, aranyos pánczélja fakó lesz,
S összuzott testét hab fedi s barna iszap.
Ekként halni kinos! s kegyalak! neked életed igy tünt!
Veszteden a magyar ég napja sokára leszállt.
Ifju valál, örvényt nem sejtvén szörnyen adózál;
Szendergő porodat béke lebegje körül!
Hajh! s ezt visszavonás okozá mind s durva irigység,
Egységünk törten törve, hanyatla erőnk.
A sorvasztó láncz igy készüle árva hazánkra;
Nem! nem az ellenség, ön fia vágta sebét.
Gyászemlékü vidék! mi sok inség kutfeje lettél:
Párolgó mezeid bánatos oszlopa ez.
Nagygyá lett Szolimán gőgét Buda ormai nyögték,
S kénye vadon dultán annyi viszályra jutánk.
Hány szűz fonnyada el zsarlónk buja karjain ekkor,
S a Duna szőke vizén hány rabok usztak alá!
Birtok nem vala már, idegen lett a magyar otthon:
Félhold kérkede szét városi tornyairól -
El! ti komoly képek! ti sötétség rajzati, félre!
Uj nap fényle reánk annyi veszélyek után,
Él magyar, áll Buda még! a mult csak példa legyen most,
S égve honért bizton nézzen előre szemünk,
És te virulj, gyásztér! a béke malasztos ölében,
Nemzeti nagylétünk hajdani sirja Mohács!

(mek.niif.hu/00700/00732/00732.htm#21)