„(...) Így működik a véleményterror! Rástartolunk egy személyre, ezzel fenyegetettségérzetet ébresztünk másokban is, így visszük át az akaratunkat. (...) Mindig személyre támad a »demokratikus közvélemény«. Megpróbáljátok ellehetetleníteni, egzisztenciálisan tönkretenni áldozatotokat, hogy az ő sorsából más is tanulja meg a »miheztartásvégett«-et. (...)” (koznaplo.blog.hu/2014/04/26/nacizmus_a_birosagon_itt_tartunk?fullcommentlist=1#comments)
2012. december 4-én írtam: ...Amikor M.-t meghurcolták k_ssoltatok (s ma is, amikor már az egzisztenciájára törnek, ma is k_ssoltok), amikor Sch.-et lincselték, tapsoltatok, éljeneztetek, amikor J. és S. megfojtásán serénykedtek/serénykednek alakoskodtatok/alakoskodtok, amikor a legsötétebb, legszemérmetlenebb és legaljasabb módon (ávóstempó) a s_ggfej Gy. és bandája (s velük a törvényesség utolsó szikráinak is) elpusztításán munkálkodnak, együtt röhögtök, hörögtök, vonyítotok a gazemberekkel --- amikor ti kerültök sorra, (...), már (senki) nem lesz, aki megszólaljon (vagy akár csak egy imát is elmondjon) értetek... (bbjnick.blog.hu/2012/12/04/_amikor_ti_kerultok_sorra_683)
*jobbegyenes.blog.hu/2014/04/26/mindannyian_mucsi_erikak_vagyunk
÷÷÷
A véleményterrorról a bbjnick.blog.hu-n: bbjnick.blog.hu/search?searchterm=v%C3%A9lem%C3%A9nyterror&searchmode=or&submit=Keres%C3%A9s
Az embervadászatról a bbjnick.blog.hu-n: bbjnick.blog.hu/search?searchterm=embervad%C3%A1&searchmode=or&submit=Keres%C3%A9s
÷÷÷
Apdét vagy kiegészítés, 2014. április 27.:
Szerény észrevételek a „Mucsi Erika-ügyről”...
1 jegyzet
...Heves támadások érik balliberális/emberijogista/ántifáscista (mindösszességében: liberálbolseviki) megmondó és mozgalmász részről Mucsi Erika bírónőt (természetesen, szigorúan a személyét!), mert „egy ítéletének indoklásában szociológiai megállapításokat merészelt tenni a cigányságra vonatkozólag” és/vagy mert „mocskos, náci kurva”. Ezek a támadások, amellett, hogy (a megszokott) kétségbeesett liberálbolseviki kísérletek a közbeszéd tematizálására és (mindenek előtt) a véleménymonopólium magukhoz ragadására, ugyanakkor látványosan szemléltetik a liberálbolsevizmus „elviselhetetlen könnyűségét” (vagy ha úgy jobban tetszik: értelmetlen és tarthatatlan voltát) is.
Mert mi is a bírónő „bűne”?
Aki akkor és ott volt, emlékezhet rá, hogy az 1980-as évek második felében tömegével jelentek meg szociológiai vizsgálatok, szociográfiák, miegymások, a magyarországi cigányságról --- még az irodalmi folyóiratok is ilyesfélékkel voltak tele. Majd, 1990 után, ezek a munkák, mivel nem feleltek meg az új ideológia és a politikai korrektség kritériumainak, inkább gyorsan, mint lassan, háttérbe szorultak, sőt, egyeseknek egyenesen kínosakká kezdtek válni. Többek maguk, ezen dolgozatok szerzői is azt kezdték vallani, hirdetni, hogy a „cigányproblematika” alapvetően nem szociológiai, hanem jogi (emberijogi) probléma. Azok pedig, akik (szakmájuk szabályai szerint) korrekt kutatásokat igyekeztek végezni a témában, „jogvédők” célkeresztjébe kerültek, bírálatoknak, támadásoknak tették ki magukat --- nem meglepő tehát, hogy meglehetősen kevés használható „cigánytematikájú” szociológiai anyag/szociográfia áll rendelkezésünkre az elmúlt két évtizedből.
Nem bizarr, hogy azért bírálják a „jogvédők” a bírónőt, mert társadalomtudományos, szociológiai kérdésekbe „nyúl bele a jog eszközével” --- holott ők, a „jogvédők”, negyedszázada folyamatosan ezt teszik?! Nem arról van-e sokkal inkább szó, hogy ugyanazt az ideológiai nyomást/terrort igyekeznek gyakorolni „jogvédőink” a jogalkalmazás terén is, amivel a társadalomtudományos kutatásokat már ellehetetlenítették?! (Nézzük logikusan: ha a „cigányproblematika” alapvetően nem szociológiai probléma, hanem jogi, ha a kutatók, társadalomtudósok tevékenységét a jogászok fölülbírálhatják, akkor a problémakezelés és megoldáskeresés kényszere is a jog oldalára kerül! Vagy ezen speciális esetben (is) vannak jogászok és vannak jogászabbak, van jog és van jog fölötti jog?!)
Itt is, most is, mint általában, ha konkrét problémák kezelésére kerülne sor, a maga leplezetlenségében tárul elénk a liberálbolsevizmus nyomorúsága: a „Mucsi-ügy” egyértelműen rávilágít, hogy mennyire tarthatatlan és társadalmilag mennyire veszélyes az az „emberijogista” taktika, mely szerint gátoljuk a társadalomkutatókat a tényfeltárásban, ha nem az ideológiánkat alátámasztó eredmények születnek egy (adott) kutatás során, akkor a kutatót megbélyegezzük, mint politikailag inkorrektet, mint szakmailag alkalmatlant, s ha a törvényhozás vagy a jogalkalmazás próbál a „cigányproblematikához” hozzányúlni, azt pedig a társadalomtudományos kutatások, a rendelkezésünkre álló adatok, információk elégtelen voltára és a jogászok szociológiai inkompetenciájára hivatkozva utasítjuk el...
Temesi Ferenc (született 1949-ben) a posztmodern magyar irodalom jeles alakja, a „szövegszerkezetek” mestere (írt már szótárregényt, folyóiratregényt, jegyzetregényt, sakkregényt stb.). Bartók c. művében (megjelent 2012-ben) szintén sajátos szövegszerkezettel találkozhatunk: a Bartókban Temesi három+egy történetet (ha úgy tetszik, három+egy regényt) nyújt (át) az olvasónak. Az első történet (regény) az „emigráns” Bartók Béla életének utolsó öt évét (1940 - 1945), a második történet (regény) a nagy magyar zongorista, zeneszerző életpályáját (kisgyerekkortától az USÁ-ba történő „kivándorlásáig”, 1881 - 1940), a harmadik történet (regény) pedig egy Bartókról könyvet tervez(get)ő író elmúlt huszonegynehány évét és „számvetését életéről” meséli el. A három történet a könyv elején párhuzamosan indul (hogy épp melyik történet szövegét olvassuk, minden fejezet elején kis ▲-gel, ■-tel vagy ●-rel jelzi Temesi), majd egy ponton (pontosabban: két ponton) találkozik és egyre inkább egymásba szövődik. Tulajdonképpen mindhárom történet (regény) önmagában is megállná a helyét, mint teljes értékű (önálló, kerek egész) munka, azonban így, ahogyan Temesi elénktárja, elmeséli azokat, adják a negyedik történetet, a komplex művet, a Bartók c. regényt.
