...Orbán (a) 2009. őszi kötcsei beszéd(é)ben magyar észjárásról, centrális politikai erőtérről, az értékviták mellőzéséről és szerény értelmiségről beszélt. Már akkor nyilvánvaló volt, hogy ezzel a programmal egy fenomenológiai feketelyukat hív létre. Az elmúlt időszak ezt (az aggályt) teljes mértékben igazolta. A kormányzást ugyan senki és semmi nem gátolja --- mivel a kormányzati lépések nemcsak hogy nem vitathatók, de nem is értelmezhetők (ahol nincs értékrend [lásd: a Nemzeti Együttműködés Rendszere, mint doktriner demokratizmus], ott, ugyan, mi alapján volna megítélhető egy-egy lépés tartalma, célja és minősége, helyessége-helytelensége?) ---, de senki és semmi nem is alapozza meg, nem is támogatja és nem is igazolja. Lassan és biztosan mindent elnyel a fenomenológiai feketelyuk, beleértve magát a kormányzást is... (bbjnick.blog.hu/2011/10/07/nem_gondol_itt_senki_semmit_komolyan_a_vagy_kotcse_az_mi_az)
...Chesterton (...) 1926-ban kötetben foglalta össze kora demokráciájának leglátványosabb és szerinte legveszélyesebb ellentmondásait. A munkának A józan ész nevében (The Outline of Sanity) címet adta. Orb*n Vikt*r,– aki egy időben beszédeiben igen nagy előszeretettel idézte Chestertont –, július 22-i országgyűlési értékelőjében, regnálásuk ötvenhat napjának legnagyobb eredményeként a „Nemzeti Centrum” a „józan ész közössége” létrejöttét nevezte meg. Chesterton „józan eszét” és Orb*n Vikt*r „józan eszét” azonban, a közös szóhasználat ellenére, fényévek választják el egymástól. Aki halotta/olvasta az Orb*n-beszédet, annak egy pillanatig sem lehet kétséges, hogy a „józan ész” az ő fogalomrendszerében (beszéde szövegösszefüggésében mindenképp) „common sense”, míg Chesterton (mint műve eredeti címe is bizonyítja) a „józan eszet” annak „sanity” „épelméjűség”, „józanság” értelmében használja. A „common sense” (hasonlóan, ahogyan annak idején latintanárom a „res” szó jelentését magyarázta) egy politikai beszédben nem jelent mást, mint „izé” (talán: közvélekedés), s mint ilyen, értéksemleges fogalom… (bbjnick.blog.hu/2010/07/23/a_jozan_esz_neveben_h_a_sz_n_vazlat)
...a Fidesz legnagyobb betegsége, hogy összekeverik a taktikát a stratégiával. Most ugyanezt látom, s mert a jelenlegi helyzetben is ugyanezt látom, így most már le merem írni: ez nemzedéki betegség. A Fidesz keménymagját alkotók (Fidesz-vezérkar) nem tudták kinőni azt a szocializációs hendikepet, amivel a Kádár-rendszerból megérkeztek. Baj van az erkölcsi érzékkel!... (magyarido.blog.huu/2010/05/16/de_vajon_erno_e_az_orban_a_vagy_a_kotcse_a_forradalom_a_nemzeti_egyuttmkodes_rendszere_es_a_burkina)
...Kétségeimet megosztottam Z. barátommal. S mivel egyetértően (de legalábbis együttérzően) bólogatott, meg is kérdeztem tőle:
– Z., most mondd meg nekem: ez mi ez?!
– Emlékszel mit mondott Valóság nagybátyánk a kapitalizmusról és a kommunistákról?
Emlékeztem (itt elolvasható, mit mondott: magyarido.blog.hu/2008/11/03/egy_pillantas_a_negyedik_dimenzioba_emeszpes_koremilek).
Z. így folytatta:
– No, hát akkor megpróbálok neked Valóság nagybátyánk szellemében válaszolni: Ez a nemzeti együttműködés, ha liberális demokraták csinálják... (U.o.)
...Ha ott ülnék Szoboszlón (...) nagyon nyomorultul érezném magam és az első adódó alkalommal lelécelnék arról a frakcióülésről. Sétálnék a hűvös szoboszlói éjszakában, cigarettáznék és az a képtelen meglátásom támadna, hogy „a rendszerváltás rendszerét” nem buktatta meg „a mi fülkeforradalmuk” („mi” alatt a Fidesz-KDNP-frakciószövetség tagságát értem, mert (hiszen) most képzeletben úgy sétálok a hűvös szoboszlói éjszakában, mint a frakcióülés egyik résztvevője), hanem, ha lehet, most jár csak igazán csúcsra. Igaz, hogy kidobtuk „a rendszerváltás rendszerének” léghajójából a – doktriner – liberalizmust, mely mint hatalomtechnikai eszköz végletesen elhasználódott, s csak felesleges ballasztként – holtsúlyként – terhelte a rendszert, de ezzel nemhogy megszabadultunk – volna – a rendszer doktriner demokratizmusától is, hanem éppen hogy felszabadítottuk, megerősítettük azt. „Ezek után nincs az az Isten, ami megállíthatna minket!” – hasítana belém. – „Népet ennél/annál jobban nem lehet kiszolgáltatni »demokratikus politikai elitjének«, mint ahogyan Miniszterelnökünk Kötcsén installálta számunkra a hatalmat!”... (bbjnick.blog.hu/2011/09/13/kiszolgal_es_kiszolgaltat_es_ami_utana_kovetkezik_3_europa_legstabilabb_politikai_rendszere)
„Felütöm” az ojságot, s mit olvasok?! „A régi BTK szerint »aki tizennegyedik életévét be nem töltött személlyel közösül (...), bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő«. A július 1-jén életbe lépő új BTK-ból viszont az vezethető le, hogy 12 éves kor fölött bele lehet egyezni a szexbe, feltéve, ha a partner nem idősebb 18-nál. (...) A jogalkotók a fiatal nemzedékek életmódjának változásával indokolták a változtatást.” (mandiner.hu/cikk/20130808_lejjebb_vittek_a_buntetlen_szex_korhatarat)
Nem tudom, a „jogalkotók” és a „törvényhozók” láttak-e már tizenkétévest és tizennyolcévest, de ha nem, azt gondolom, épp itt volna az ideje, hogy --- ha csak távolról is, ha csak futólag is --- megtekintsenek mindkétnembeli egy-egy „példányt”! (Hogy, esetleg, szóba is elegyedjenek velük, hogy képet alkothassanak lelki, szellemi érettségükről, vágyaikról, látásmódjukról, életvitelükről stb., azt már jóideje senki nem is várja tőlük (ú. é. a jogalkotóktól és a törvényhozóktól)...)
Mert hisz értjük mi, hogy magyar észjárás, hogy centrális politikai erőtér, hogy az értékviták mellőzése, hogy szerény értelmiség és így tovább, ebben a szellemben, de azért, hölgyeim és uraim, pedofil törvényeket (azért) t'án mégsem kellene hozni! Mert bármiféle (sajátosan magyar) rugóra is jár a maguk „józan esze”, olyanra (azért) csak nem járhat, ami azt diktálná, hogy gyerekeinket kiszolgáltassák beteg tendenciák és beteg emberek kényének-kedvének!
Addig kéne megállni és visszakozni, amíg nem késő!!!
***
„Köccse van”!: bbjnick.blog.hu/search?searchterm=k%C3%B6tcs&searchmode=or&submit=Keres%C3%A9s
Thomas Merton (1915-1968) trappista szerzetes-pap, költő, író, a XX. századi amerikai katolikus irodalom legnagyobb hatású alakja. Új-zélandi–amerikai festőművész-házaspár gyermekeként született Franciaországban. Kisgyermekként édesanyját, kamaszként édesapját is elveszítette; gyermek- és kamaszkora részben apjával a „világban bolyongva”, részben amerikai nagyszülei családjában, részben francia és angol bentlakásos iskolákban telt. Egyetemi tanulmányait az angliai Cambridge-ben és az amerikai Columbia Egyetemen folytatta: angol irodalomból doktorált, írónak, művészet- és irodalomtörténésznek készült. 1938-ban (az apja révén anglikán vallású Merton) római katolikus hitre tért, 1941-ben pedig belépett a trappista szerzetesrendbe. Elvonultságában a katolikus misztika és lelkiségi irodalom több jelentős (korszakos hatású) művét alkotta meg; versei az amerikai költészet első vonalába emelték; társadalmi kérdésekről (a vallásközi párbeszédről, a hidegháborús konfliktusról, a szociális kérdésről, a polgárjogi mozgalmakról stb.) szóló írásai pedig nemcsak a katolikus, de az egész korabeli amerikai (értelmiségi) közgondolkodásra is befolyást gyakoroltak. Ötvenhárom évesen egy baleset (egy áramütés) következtében hunyt el.
Thomas Merton és a dalai láma
Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin (1918-2008) orosz író, a „szovjet világ” egyik legnevesebb megörökítője. Egyetemi tanulmányainak befejezését követően (szinte nyomban) a frontszolgálat várta. A Vörös Hadsereg tüzértisztjeként szolgált a németek elleni harcokban, amikor 1945 februárjában, a szovjet politikai rendőrség (egy barátjának a harctérről hazaírott levelében megfogalmazott néhány meggondolatlan tréfa és kijelentés miatt) letartóztatta és életének elkövetkező tizenegy évet a GULAG, a szovjet kényszermunkatáborok, különböző bugyraiban töltötte (ebből nyolc évet börtönökben s, főként, lágerekben, három évet internálásban). 1956-ban rehabilitálták és matematikatanárként dolgoz(hat)ott, miközben hozzálátott lágertapasztalatai módszeres megörökítéséhez. 1962 és 1965 között lehetőséget kapott a hatalomtól egyes műveinek (illetve azok egyes részleteinek) publikálására, ezt követően azonban (főként, miután több, a Szovjetunióban a cenzúra szűrőjén fennakadt munkáját Nyugatra csempészték és azok ott megjelentek) tevékenysége, majd személye is, nemkívánatossá vált. 1970-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki, amelyet azonban „nem volt módja” átvenni. Mivel ahhoz nemzetközileg túl ismert volt, hogy (a korabeli bevett gyakorlatnak megfelelően) meggyilkoltassák, bebörtönözzék vagy kényszer-elmegyógykezelésnek vessék alá, ezért végül (1973-ban) a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának határozata alapján megfosztották állampolgárságától és kiutasították a Szovjetunióból. Ezt követően (Svájcban, majd) az USÁ-ban élt és alkotott, egészen 1994-ig, amikor is (miután orosz állampolgárságot kapott) végleg hazatért.
