„Azért támadnak mindig ideológiai síkon, mert haszonelvűek. Ha ideológia vezérelné őket, közgáz témákkal vernék szét egymás ocsmány pofáját.
Budapest az új Jeruzsálem, kapui előtt már máglyát lehetne rakni a holtakból, bár nem több, mint kőhalom. Budapest semmi és minden." (delphoijosda.blog.hu/2012/06/07/xvii_3/fullcommentlist/1#c17052434)
Sz*nyi kapitánytól és K*lmán *lgától (tegnapelőtt) megtudtam az ATV-n (mikor bekapcsolom a tévét, mindig az ATV jelenik meg először, valami EPG-program miatt, amit sugároznak), hogy: Prohászka Ottokár mindenkit gyűlölt, gyűlölte a zsidókat (azokat, mint a férgeket akarta irtani), a budapestieket, a kunokat, a debrecenieket, csak a fajmagyarokért rajongott, pedig ő nem is volt magyar (morvanémet apától és svájcinémet anyától származott)... ...Nincs jó cselekedet, ennyi rossz mellett nincs jó cselekedet! Nem lehet megbocsá(j)tani, nem lehet megbocsá(j)tani!... – lihegte, nyögte, hörögte, a kapitányt így próbálva egyre dühödtebb rohamra ösztökélni, K*lmán *lga... (atv.hu/cikk/video-20120622_szanyi_tibor)
No, de mit ...Nem lehet megbocsá(j)tani, nem lehet megbocsá(j)tani!...?
Nem tudhatom, kinek-kinek pontosan mi lakik az ő fejecskéjében, de úgy sejtem, valószínűleg azt ...Nem lehet megbocsá(j)tani, nem lehet megbocsá(j)tani!..., hogy...
„(...)
Kétségtelen, hogy Prohászka Ottokár Magyarország legújabb kori történetének egyik leghatalmasabb személyi tényezője, olyan személyi erő, amely a maga szellemerkölcsi hatalmával a kereszténység oldaláról a legerősebben szólt bele a magyar nemzeti közösség életébe. Az ő működésének tekintetbe vétele nélkül nem lehet kielégítő magyarázatot találni arra, hogy Magyarországon forradalmak utáni nemzeti megújhodás a kereszténységnek, illetve a kereszténység jelszavainak jegyében indul. Európában egyedül mi azonosítottuk, - legalább szavakban,- a nemzeti megújhodást, a tiszta kereszténységhez való visszatéréssel. Ennek pedig feltalálható okai vannak, mégpedig oly jelenségekben, amelyek Európában csak nálunk találhatók fel.
Igaz, hogy régtől keresztény ország vagyunk, ám Európa más országaiban, ahol az új kezdeményezések közömbösek vagy éppen ellenségesek voltak a kereszténységgel szemben nem kevésbé volt történelmi hagyomány a kereszténység mint nálunk. Tény ugyan, hogy Európában egyetlen keresztény nemzetre sem sújtott olyan erővel végzete, mint reánk, de ez még nem fejti meg miért kellett talpraállási reakciónak a kereszténységhez való visszatérés igényében jelentkeznie. A keresztény ellenes áramlatok éppúgy végigszántottak rajtunk a háború előtt, mint Európa többi országain, hatásuk sem volt kisebb, bár [az] egyházak közjogi kiváltságai[] és anyagi státusza érintetlenek maradtak. Különben is kérdés, hogy az egyházak világi hatalmának a szellemi romlás ellenére való fennmaradása kezére járt-e a keresztény megújhodás kikezdéseinek? Kimerjük mondani, hogy Prohászka nélkül, akinek méltó kortársa külföldön nem volt, az ő óriási életműve nélkül Magyarországon is aligha történhetett volna a nemzeti megújhodás a kereszténység szellemében, pontosabban szólva: az ő előkészítő, ébresztő, ösztönző és átalakító működése hijján az ország aligha helyeselte volna, hogy a nemzeti eszmélés a kereszténység jelszavait tűzze ki követendő csillagaiul.
Nélküle erre a lelkek nem lettek volna előkészítve. Bár igaza van Prohászkának abban, hogy a forradalmak után a mi kereszténységünkről hamarosan kitűnt, hogy inkább csak jelszó és világi hatalmi eszköz, mint bensőséges élet és szellem mégis bizonyos, hogy az ő személyes működésének döntő része van abban is, hogy legalább jelszóként és távoli igényként elfogadta nemzeti közvéleményünk a keresztény politikát, tehát a kereszténységet mint politikai etikumot. Ez mindenesetre a kereszténység tekintélyét mutatta már.
***
Prohászka Ottokártól — Prohászka Ottokárról: bbjnick.blog.hu/search?searchterm=proh%C3%A1szka+ottok%C3%A1r&searchmode=sentence&submit=Keres%C3%A9s
***
Apdét vagy kiegészítés, 2012. június 24.:
Idézek egy kommen(e)temet (innét: mandiner.blog.hu/2012/01/17/alapveto_ertekeink_hivtak_rank_a_bajt/fullcommentlist/1#c15556656):
...Prohászka Ottokár többezer oldal terjedelmű „oeuvre-jének" (a 25 kötetes „válogatott" letölthető itt (is): www.gondola.hu/cikkek/59632) kb. hetven (vagy még több) százaléka katolikus lelkiségi irodalom (prédikációk, népszerű vallásbölcselet, hitbuzgalmi szövegek stb.), a többi vagy teológiai szakmunka, vagy pedagógiai célú anyagok (a magyar papképzés valaha élt egyik legnagyobb alakja volt) vagy modern filozófia (igen jelentős részben neki köszönhetjük pld. a magyar Bergson-recepció kezdeti fontosabb lépéseit), ill. (kis részben) katolikus társadalomfilozófia és a katolikus társadalmi (közéleti) aktivitást (elméletben) megalapozó, generáló, szervező szövegek.
Prohászka olyan formátumú „arc" volt, amilyenből (mondjuk) tíznél több nemigen születik egy században egy nemzet életében (lehet, még annyi sem): most, feltételezhető (a prohászkai mű ismeretétől akár függetlenül is), hogy ez az ember faji gyűlölködéssel űzte (el) unalmát, ütötte el fölös idejét?!
Ha Prohászka zsidókról beszél, (mint mindig) akkor is világosan és egyértelműen beszél. Szövegeiben a zsidók leggyakrabban, mint teológiai, biblikus hivatkozások kerülnek elő. Amit az „okosok" manapság fel szoktak emlegetni, mint „zsidózó prohászkát", az (Prohászka) társadalomkritikájának egyik fontos eleme: a „zsidó-pogány morális" bírálata. Katolikus morális platformról bírál egy számára elfogadhatatlan (számos társadalom- és gazdaságfilozófiai következményt is magában hordó) erkölcsfilozófiai szemléletet. Kritikája (a maga korában is) komoly, megalapozott, alátámasztott (volt) és (történeti távlatban) igazolódott. (Aki nekem nem hiszi el, (ma még/vagy ma épp?!) hozzáférhetőek ezek a szövegek, olvassa el!)
Hogy ezért Prohászka a zsidó faji gőg és gyűlölet egyik kiemelt célpontja lett, a leggonoszabb és legmocskosabb módon rúgják, köpik, átkozzák, sározzák, a legképtelenebb hazugságokat koholnak róla (s mindet elkövetnek, hogy még a nevét is kitöröljék az történeti emlékezetből), az a tényeken mit sem változtat.
Szerintem...
***
Apdét vagy kiegészítés, 2012. június 24.:
...a napokban volt módom átlapozni a Magyarország Alaptörvénye c. albumot, amelyet minden érettségiző megkap(ott) idén (ajándékba) a bizonyítványa mellé. Mindent egybevetve azt kell mondanom: szép ajándék! Millió apró részletbe bele tudnék kötni, de összességében teljesen rendben van a dolog: az új Alaptörvény szövege és „alkotmányosságunk” előzményeiről és állomásairól (Szent István törvényeiről, az Aranybulláról, Werbőczy Tripartitumáról stb.) szóló néhány rövid, tömör összefoglaló mellett a romantika és historizmus magyar festőnagyjainak (Madarász Viktor, Benczúr Gyula, Székely Bertalan, Than Mór stb.) történelmi eseményeket ábrázoló kép(részlet)ei találhatók a könyvben, a Kerényi által megrendelt néhány kép (kortárs képzőművészek munkái), a képeket történelmi forrás-részletek és az alkotok rövid megjegyzései kommentálják; igaz, a tipográfia kicsit gagyis, brosúrás, de a reprodukciók (nagyobbrészt) szépek, a kötés erős, tartós --- (vitathatatlanul) egy életre szóló emlék lehet mindenkinek, aki idén érettségizik...