— Rövid, de annál „velősebb” bejegyzés (kommentválasz) egy olvasói kérdésre —
Orbán (a) 2009. őszi kötcsei beszéd(é)ben magyar észjárásról, centrális politikai erőtérről, az értékviták mellőzéséről és szerény értelmiségről beszélt. Már akkor nyilvánvaló volt, hogy ezzel a programmal egy fenomenológiai feketelyukat hív létre. Az elmúlt időszak ezt (az aggályt) teljes mértékben igazolta. A kormányzást ugyan senki és semmi nem gátolja --- mivel a kormányzati lépések nemcsak hogy nem vitathatok, de nem is értelmezhetők (ahol nincs értékrend [lásd: a Nemzeti Együttműködés Rendszere, mint doktriner demokratizmus], ott, ugyan, mi alapján volna megítélhető egy-egy lépés tartalma, célja és minősége, helyessége-helytelensége?) ---, de senki és semmi nem is alapozza meg, nem is támogatja és nem is igazolja. Lassan és biztosan mindent elnyel a fenomenológiai feketelyuk, beleértve magát a kormányzást is. Másként megfogalmazva: a kormányzás organikus történet: a test --- a nemzet --- különböző részei folyamatos kölcsönhatásban állnak, ezen kölcsönhatások jelentik (adják magukat) az (élet)funkciókat. Ha tagadjuk ezeket a kölcsönhatásokat, ha megszüntetjük azokat az eszközöket, amik ezeket (a kölcsönhatásokat) biztosítják, akkor először dezorientálódik, majd megáll a szervezet működése (meghal a szervezet). Az agy is csak addig tud irányítani, amíg a test különböző részeiből megfelelő (értelmezhető) információkkal látjuk el --- „kötcse” elsősorban az ingerátvivő funkció(nak a) létjogát/szükségességét vonja kétségbe.
--- Az eredményt látjuk.
(Innét: mandiner.blog.hu/2011/09/06/kerenyi_asztala_ilyen_orszag_pedig_nincs_cclxxxvi/fullcommentlist/1#c14643208)
(Innét: mandiner.blog.hu/2011/09/06/kerenyi_asztala_ilyen_orszag_pedig_nincs_cclxxxvi/fullcommentlist/1#c14643208)
