@tesz-vesznek és minden jóakaratú nicknek
@inszeminator bloggerrel (inszeminator.blog.hu), remek Tormay Cécile-bejegyzése alatt (inszeminator.blog.hu/2009/01/05/tormay_cecile), a kommentsorban, jóizű beszélgetésbe elegyedtünk a mindkettőnk által tisztelt, nagyrabecsült Cécile asszony munkásságáról és korabeli megítéléséről. Szóba került (mert szóba hoztuk), többek között, Schöpflin Aladár, Szerb Antal és, igen, Szabó Dezső Tormay-képe is. Ez utóbbit valóban én hoztam szóba, s még idéztem is egy Levél Tormay Cécilének című, eredetileg 1923-ban, az Aurórában megjelent Szabó Dezső-cikkből. Az idézet nagyjából ez volt:
„Ön, Asszonyom, igazán szívbeható hazafias tremolóval szokott megemlékezni, hogy milyen kár Adyért, milyen kár Móricz Zsigmondért, milyen kár Szabó Dezsőért, hogy annyi tehetséggel destruktívak, és nem valók a hazafias magyarság kezébe, vagy veszélyesek. Közben Ön szelíd bátorsággal analizálja műveinket a magyar psziché szempontjából, és zsenge megjegyzéseket tesz: hogy ilyen magyar nincs, magyar ember ezt nem teszi stb. Teszi ezt Ön, akinek a pszichéje minden csücskében abszolúte német, Ön, akinek az írásaihoz képest az Óh du, lieber Augustin nyers ősi turáni káromkodás. Teszi Ön, akinek annyi fogalma sincs és nem is lehet a magyar lélekről mint nekem a hottentotta nőegyletek mai financiális viszonyáról.”
A Szabó Dezső-cikk, megítélésem szerint, már a maga korában is remek pamflet volt, mára pedig egyenesen klasszikussá érett (ide is linkelném rögves, ha, khmmm!, fönn volna a Világhálón), az indulat pedig, ami szerzőjét fűti, nem egészen indokolatlan, tekintve, hogy, mint olvashatjuk az idézetben is, Tormay Cécile, úgy is, mint irodalmár és úgy is, mint a kor kurzusirodalmának egyik „inaugurált” megmondója keményen „ledestruktívozta”, „lemagyartalanozta” és „lehazafiatlanozta” nemcsak Szabót, de Adyt, Móriczot, azaz az egész „radikálisan nemzeti” magyar irodalmat is. Mikor Szabót idéztem, sokminden eszembe jutott, az azonban nem, hogy ezzel Tormay Cécile jelentőségét csökkentem. Mert igaz ugyan, hogy irodalmi és politikai értelemben is (ki tudná ezeket Magyarországon különválasztani?) Szabó Dezső és Tormay Cécile kibékíthetetlen szellemi ellenfelek voltak, de ettől még egyikük sem lett sem jobb, sem rosszabb író. Velük kapcsolatban is azt gondolom (mint általában is gondolom), hogy nem árt látni „az egész látóhatár”-t.
@tesz-vesz blogger (kkbk.blog.hu), ugyancsak e bejegyzés kommentsorában, olvasva Szabó Dezső „kirohanását”, úgy találta, hogy ellent kell mondania − „nagyon nincs igaza szabó dezsőnek ugyanis nem a származás tesz vkit magyarrá, hanem az identitás.” − és ugyanakkor fel kell tennie a kérdést (nekem címezve): „vagy szabó dezső és te nácik vagytok?” (inszeminator.blog.hu/2009/01/05/tormay_cecile/fullcommentlist/1#c10963092). Hálás vagyok neki kérdéséért, több okból is. Részint, mert nekem ilyet eddig csak kijelentő módban szegeztek (nekem), kérdő módban még soha, részint, mert alkalmat adott arra, hogy elgondolkozzam rajta, hogyan is lehetne egy ilyen kérdésre méltósággal és stílusosan válaszolni (természetesen, szigorúan az irodalmi hitelességhez ragaszkodva). A következőre jutottam:
„És jól jegyezze meg mindenki, hogy mi a szíriai fajnak azért vagyunk ellenségei, mert a magyarság anyagi és szellemi fejlődését elnyomta, és ha más csinálja ezt, éppen olyan könyörtelen öklökre talál bennünk, legyen bár busmann, gurka, szamojéd vagy »keresztény nemzeti«.”
Az idézet forrása: www.tabulas.hu/szabodezso/muvek/virradat/19210310.html
