bbjnick (meg)írja...

 

Jönnek a dúlt-keblű mélymagyarok megint,
fűzfapoéták, fűzfarajongók,
jönnek a szarból, csönd van.
Senki se pisszen.
Alantról kevéske hűlt költő csontujja int.
Ó, ha gyilkolni szabadna újra,
csámcsogva, hersegve szívnák a vért -
miért is? ki tudja. Trianonért? -
mered pár utcanév pici csontujja.
Ez olyan klíma: itt folyton beborul,
ez rendben van, de szégyen, szégyen, szégyen,
hogy mindenki kussol, hogy mindenki fél,
és nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek,
hogy bebizonyítsuk:
nemcsak a szemetek tudnak magyarul.

 

 

 

Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,
Cigány-népek langy szívű sihederje,
Verje csak, verje, verje.

 

Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem:
Én magyarnak születtem.
Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,
Üssön csak, ostorozzon.

 

Ha van Isten, földtől a fényes égig
Rángasson minket végig.
Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
Mert akkor végünk, végünk.
 

 

 

 

Szövegértési segédletek:

a magyarido.blog.hu bejegyzései

 

 

 

 

Minden napra jut egy botrány. Egy lebukás. Egy árulás. Egy hamis vád vagy hazug szerelmi vallomás. Mint levedző sebből szivárognak a legtitkosabb/legképtelenebb információk s a képernyőről a rettegéstől az őrülés határán álló arcok pislognak vissza ránk. Permanens hisztéria és erőszak. Véres mocsok. Tények!? Azok mik azok? Ebben élünk.

 

Ebben élünk, ha átadjuk magunkat neki.

 

Ültem kiült fotőjömben, előttem egy, majd újabb és újabb bögre tea, miközben némiképp önkéntelenül gyártottam és szívtam a cigarettákat. És közben Sinka sorai (pontosabban: képei) jártak a fejemben. Ebben éltem.

 

Ebben éltem, mert átadtam magamat neki.(1)

 

Ebben:

 

 

  Sinka István öregkori fényképe

 

*** 

 

(A bejegyzés) Innét:: magyarido.blog.hu/2009/05/05/valasztas_2009_1