Blogikus fixáció

Kis KÖZÉL, kis MAGÁNÉL, no meg némi KULTÚRA. De mindenek előtt MÉLTÁNYOSSÁG, ÁLLHATATOSSÁG - és BÉKESSÉG!
 
Ugyanakkor: CETERUM CENSEO CARTHAGINEM ESSE DELENDAM!

bbjnick (meg)írja...

Mélymagyarveszély!!!

A bejegyzések...

...teljes címlistája és leadje megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Az olvasók és kommentelők iránti tiszteletből...

...a blogon előzetes moderációt alkalmazok.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Közösségi blogolás

bbjnick olvassa...

A blog tartalma (Valamennyi bejegyzés)

...

Creative Commons Licenc

„...Miért kell antiszemitává lennem?...”

2016.08.25. 17:15 bbjnick

1 „talált szöveg”

„(...)

MIÉRT KELL ANTISZEMITÁVÁ LENNEM?

nemethlaszlo1934fotoportre200201ff.jpgAzt hiszem, egy írót, aki legalább húsz kötetnyit írt, mégsem lehet három mondata alapján megítélni. Munkásságom nyilvános, aki ismeri, annak tudnia kell, hogy milyen része volt benne az antiszemitizmusnak. Miben voltam én antiszemita? Antiszemita voltam abban, hogy olyan szerepet töltöttem be, vagy iparkodtam betölteni, amely a Nyugat korában zsidó monopólium volt. Helyemet puszta tehetségemmel szereztem és tartottam meg, bal- vagy jobboldal, íróklikkek, újságok, kiadóhivatalok támogatása nélkül, olyan pőrén, amilyen pőre ebben az országban csak az ország érdeke lehet. Tulajdonképp szépírónak készültem, s csak azért lettem az, ami lettem, mert úgy éreztem, hogy hiába nagy író, nagy alkotás, ha nemzettest és írók közt nincs igazi korrespondencia. Ebben voltam én antiszemita, s ha az voltam, bűnhődtem és bűnhődöm érte; aki pályámon végigtekint, sok egyéb jel közt megláthatja rajtam a fordított sárga foltot. De ezek az urak, akik nagyon is jól ismerik írásaimat, azt is tudják, hogy miben nem voltam antiszemita. Hatvany szerint én kritikusi gyakorlatomban üldöztem a zsidó írókat. Ez a legtudatosabb hazugság, amit íróember leírt. Igaz, hogy a magyar életnek a közepéből és nem a perifériájáról néztem az irodalom jelenségeit, de ki volt figyelmesebb méltányolója a zsidó író nemes küzdelmének, aki művészetében nemcsak a kifejezés, de az idegen vérmérsékre szabott nyelv nehézségeivel is küzdött. Köztudomású, hogy legtöbbet felhányt »túlértékeléseimet«, melyeket én egyáltalán nem tartok azoknak, épp zsidó vagy zsidó származású írók javára követtem el. Hol a zsidó kritikus, aki Gellért Oszkárt többre becsülte, egy Pap Károly vagy Fenyő László útját nálam jobban egyengette? Ki iparkodott azt, amit mások idegennek éreztek bennük, hozzánk közelebb hozni? Fiatal zsidó írók, Gelléri, Pap Károly, Friss Endre, Vas István, ha hozzám fordultak, nem bíbelődtem-e műveikkel épp oly lelkiismeretesen, mintha a magaméi lettek volna? A Napkeletet, akkoriban utolsó menedékemet azért hagytam ott, mert két zsidó íróról, Fenyőről s Gellértről írt kritikámat nem akarták közölni. Lakásomat, mert tiszteltem, egy olyan íróval osztottam meg, akivel a saját fajtájabeliek egy asztalhoz sem igen akartak leülni. Mi a magyarázata hát ennek a vérvádnak?

A magyarázat egyszerű. A zsidó érzékenység, mint végtelen háló futja be az országot, ha egy helyen megütik, az egész hálózat csörög, reszket, vonaglik. Ma különösen. Aki ennek a hálónak az ura, annak hatalmas eszköz van a kezében, hogy sérelmeit megbosszulja. Ezek az urak részben személyes bosszúból, részben hatalmi okokból rázták meg a hálót, azzal a jól bevált kétszínűséggel, amellyel az »üldözöttek« szokták nálunk az »üldözőket« proskribálni. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy Hatvany cikke nyomán a könyvnapról folyóirataim nyomtalanul eltűntek.

ZSIDÓK ÉS ZSIDÓK

Ne értsenek félre: nem mosakszom. Rosszul ismeri az Shylockot, aki azt hiszi, hogy őt más, mint a font hús, megnyugtatja. Én elsősorban e csaták nem zsidó nézőit figyelmeztetem, hogy ne azonosítsák Hatvanyékat a zsidósággal. Szomorú volna, ha az a fajgyűlölet, amelyet ők szítanak humanista álcájuk alatt, hátunk mögött megint indulatba borítaná az ifjúságot, vagy épp a mi szemünk előtt mosná össze a zsidóságot. A hitlerista áramlat fénykorában arra a kérdésre, hogy a faji gondolatra kell-e felesküdnünk, ezt válaszoltam: »Ha a faj embertani fogalom: nem, ha erkölcsi: igen. A népet többnyire tökéletlenül fedő élettani változat nem lehet eszmény; a nép sorsához illő magatartás: igen. Magyarországon a fajtisztaság német ideáljának nincs helye. A magyarságot sorsa és helyzete más népekre utalja. Vagy megtanul összefogójuk lenni, vagy elpusztul. S hogy erre képes-e, annak egyik legfőbb próbája a zsidókérdés.«

A magyarországi zsidóságnak ma három főtípusa van. Az egyik maga is idegennek érzi itt magát. Népe múltjába merül, sorsát felszívja ez a hatezer esztendős sors, s az országot, melyben él, úgy tekinti, mint új fedelet a hosszú bolyongás egyéb fedelei után. Ez a típus, melynek legkiválóbb irodalmi kifejezője Pap Károly, egyenes és tiszteletreméltó. Épp zsidók ellen sokszor védtem is. S hogy az ő Mikáélje magyar nyelven jelent meg, azt a magyar nyelv éppolyan szerencséjének tartom, mint ahogy a görögnek is szerencséje volt, a sorstávolság ellenére is, hogy az újtestamentum görögül olvasható. A második zsidótípus kilépett ebből az ősi népi sorsból, s lojálisan közelít a közösséghez, melybe születés vagy véletlen vetette. Alkalmazkodni iparkodik legjobb hagyományához, s gazdagítani törekszik ezt a hagyományt színekkel és szempontokkal, amelyeknek a beszövésére őt alkata képessé teszi. Mivel irodalomtörténete (a legjobb magyar irodalomtörténet eddig), épp most jelent meg, tegyük meg e típus irodalmi képviselőjévé Szerb Antalt. A harmadik típus a Hatvany Lajosoké. Ezek arra emlékeznek, amikor még a műveltség zsidó privilégium volt Magyarországon, s a változott viszonyokon azt az időt követelik, amikor ők voltak itt az egyetlen »új nemesség«, mely egyenkint s külön hűségnyilatkozatok ellenében fogadta be a magyarság menekült kiválóbbjait. Ennek a rétegnek egyszer már kezében volt az ország, s most a fogát csikorgatja, hogy kiszalajtotta. Csak egyszer kerüljünk még felül, sziszegi ez a »shylocki« zsidóság, s mi, akik önállóan, de senkit sem bántva, próbáltunk itt minden néposztály érdekében írók lenni, tőlük tanuljuk meg, mint ez az eset is bizonyítja, hogy mi az a humanista inkvizíció.

SHYLOCK HUMANIZMUSA

Ennek a tábornak legfőbb törekvése, hogy a mai bal-jobb ellentétet minden áron fenntartsa, s mivel a jobboldalon az íróféle elhelyezkedést nehezen talál, íróinkat az ő meglévő kereteikbe kényszerítse, fegyelmükre rászoktassa, szellemi kincseiket, mint a »baloldali« érdemek fegyverét csillogtassa. Harcmodorukra jellemző a fiatal Ignotusnak A horogkeresztes hadjáratról írt könyve. Az »örök baloldalt« magasztalja ebben a könyvben, melyhez a nyugtalan szellemek, újítók, költők, humanisták tartoznak s fognak tartozni a tömeggel szemben. De ügyes szemfényvesztéssel ezt a baloldalt azzal a politikai baloldallal azonosítja, melyen ő áll, mintha a világ összes zsenijei csak azért éltek volna, hogy az Esti Kurír álláspontját sub specie aeternitatis fényövezzék. Holott az igazság épp az, amit ők gondosan elhallgatnak, hogy ez a baloldal a gondolkozásnak épp magasabb fórumain bukott meg, s hogy a bal-jobbnak az a korhadt ellentéte, amelyet nálunk is csak néhány száz bal- és jobboldali érdeke tart fenn, az egész világon összeomlóban van.

(...)” (Németh László: Egy különítményes vallomása, 1934 --- dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?docId=0000010998&secId=0000996220)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bbjnick.blog.hu/api/trackback/id/tr3611651946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.