Blogikus fixáció

Kis KÖZÉL, kis MAGÁNÉL, no meg némi KULTÚRA. De mindenek előtt MÉLTÁNYOSSÁG, ÁLLHATATOSSÁG - és BÉKESSÉG!
 
Ugyanakkor: CETERUM CENSEO CARTHAGINEM ESSE DELENDAM!

bbjnick (meg)írja...

Mélymagyarveszély!!!

A bejegyzések...

...teljes címlistája és leadje megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Az olvasók és kommentelők iránti tiszteletből...

...a blogon előzetes moderációt alkalmazok.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Közösségi blogolás

bbjnick olvassa...

A blog tartalma (Valamennyi bejegyzés)

...

Creative Commons Licenc

A harmadik köztársaság „balsorsa”. 1-ső, 2-dik és 3-dik levonás

2014.08.05. 05:01 bbjnick

(E bejegyzések 2008. július 23-án, július 27-én és szeptember 17-én születtek.)

...Huizinga értekezik egyhelyütt arról, hogy a történelem megértésének feltétele (lehet) dramatizálhatósága. (És tényleg!) Most ehhez a módszerhez próbálunk folyamodni, némiképp dramatizálni a közelmúltat, mintegy egy egyszerű választási sémában bemutatni a „baloldali” alternatívát és a következményeket...

A harmadik köztársaság „balsorsa”. 1-ső levonás

„Körülfonták a forradalmat a nyárspolgárság hurkai.

S ez Wrangelnél vészesebb ma már.
Gyorsan,
a kanárikat meg kell fojtani,
nehogy a kommunizmust
legyőzze a sok kanárimadár!”

(V. V. Majakovszkij: A söpredékről)

Ha tömören szeretnénk jellemezni a „magyar bal” egész rendszerváltoztatás utáni tevékenységét, az agresszív, dekadens és destruktív szavaknál pontosabbakat sehogyan sem találunk a leírásra. Az „új magyar demokrácia eredendő bűne” a társadalmi szolidaritás ignorálása volt: fölmerült-e a „magyar bal” részéről egyetlen olyan érdemi kezdeményezés is, amely a társadalmi szolidaritás (közösségvállalás!) kereteinek, jellegének és mértékének egyértelmű meghatározására és kialakítására irányult volna? De menjünk tovább: tudunk-e egyetlen példát is, amikor a „bal”, a társadalomban bárhol-bármikor megnyilvánuló, a napi létet a kádárkor romjaiból újjászervezni igyekvő (akár szellemileg és/vagy akár erkölcsileg megnyilvánuló) bármilyen szintű közösségi erő mellé állt volna? Nézzünk csak a vidék Magyarországára, a munka vagy a civilek világára! Ahol a „magyar ballal” érintkezik… agresszivitás, dekadencia és destrukció.

Miért? Hogyan? Minek?

Él Csokonai emlékművével kapcsolatban egy irodalmi legenda (vagy inkább anekdota), amely, anno, hosszú ideig jóleső derültségben tartotta a művelt magyar közönséget. Röviden így foglalható össze: „Csokonai síriratára nézve Kazinczynak az volt a véleménye, hogy a sírkőre név és dátum után csak ez az egy mondás vésessék: ÁRKÁDIÁBAN ÉLTEM ÉN IS, ami annyit jelent: «Művész valék, s boldogul éltem a művészi szép élet szférájában». A debreceni írók azonban felháborodtak ezen a sírfeliraton. Ők t. i. azt olvasták Calepinusból, hogy Árkádia földje igen derék marhalegelő, kivált - szamaraknak.” (Árkádia. Nyugat folyóirat, 1934. 23-24. szám)

A mai „magyar baloldali véleményformálók” (mint olyanok) identitását és mentalitását el-elnézve, gyakran eszembe jut az egykori anekdota: némiképp olyanok ők, mint azok a bugris cívis skriblerek, akik a XIX. században – jobb híján – egy XV. századi szerzetes latin szótárából kisilabizált félinformációkhoz ragaszkodva, korlátoltságuk és oligarchikus gőgjük foglyaként, sértettségükkel (update: jogaikban korlátozottságukkal) zsarolták/zsarolják környezetüket (ami a „baloldali véleményformálók” esetén, a „túléléséért küzdő” magyar társadalom egésze, ugye).

Elvtársak, az ideológiai harc fokozódik!!!

A harmadik köztársaság „balsorsa”. 2-dik levonás

Elvtársak, az ideológiai harc fokozódik!!!

Ha volna valaminek létjogosultsága – „életértéke” – a történeti, szociológiai és politológiai irodalomban, ha volna „értelme” bármit is kutatnia a ma társadalomtudósainak (és nemkülönben a ma szociálpszichológusainak!), akkor az elsődlegesen az 1990 utáni magyar demokrácia, a harmadik magyar köztársaság „genezise” (1986 – 1994), s különösképp a pártállami, majd egykori pártállami elit (politikai, gazdasági és kulturális elit) szerepe és mozgásai ebben a folyamatban. Ma még csak „visszaemlékezések” (pontosítsunk: „ki-, be- és elszólások”) formájában jutunk valóban érdemi – a viszonyokat mélységükben megvilágító – információkhoz erről az időszakról; ám az ekkor/akkor történtek alapos és szisztematikus föltárása nélkül csak a jelenlegi „krízis” egyre gyorsuló mélyülésére számíthatunk.

Huizinga értekezik egyhelyütt arról, hogy a történelem megértésének feltétele (lehet) dramatizálhatósága. (És tényleg!) Most ehhez a módszerhez próbálunk folyamodni, némiképp dramatizálni a közelmúltat, mintegy egy egyszerű választási sémában bemutatni a „baloldali” alternatívát és a következményeket.

A rendszerváltoztatás pillanatában – valószínűleg, nincs aki kétségbe vonná e tényt – egyetlen „hiperstruktúra” létezett a magyar társadalomban: a későkádári elit kapcsolati hálója. A Párt az utolsó pillanatig igyekezett kezében tartani a politikai folyamatok irányítását, de ezzel párhuzamosan – éppen e kapcsolati háló révén és mentén – hozzálátott a maga „alternatív rendszerváltozásának” lebonyolításához. (Közismertsége miatt bizonyára fölösleges volna e tény bővebb fejtegetése.) A demokrácia első négy éve és a baloldal újjászervezése (Demokratikus Charta: az újrastrukturálódott – „újraregulálódott” ? – „későkádári elit” és az akkor ellenzéki (bal)liberálisok ideológiai-politikai véd- és dacszövetségének létrehozása és bejáratása) azt a tapasztalatot szülte az MSZP és SZDSZ (és az általuk képviselt csoportok) számára, hogy pozícióik megvédésének és erősítésének leghatékonyabb – vagy talán: egyetlen lehetséges? – módja a politikai küzdelem minél szimbolikusabb, minél erősebben ideológiai síkra terelése. A fölismerést tettek követték.

(Közbevetőleg: a posztkommunisták és balliberálisok egymásratalálása korántsem volt történelmi szükségszerűség. Nyugati típusú demokráciákban a balliberálisoknak, mint az etatista törekvések gátlóinak, mint a társadalmi progresszió serkentőinek stb. jól funkcionáló szerepük van/lehet a társadalmi működésben. A magyar ballib is pozícionálhatta volna magát e minta szerint. Ehelyett azonban a „legreakciósabb” politikai tényező, a posztkomm utódpárt fegyvertársául szegődött. Aminthogy az Utódpárt előtt is számos lehetőség állott, amikor szövetségest és ideológiát választott „harcához”: itt van mindjárt a klasszikus szociáldemokrata értékrendszer vagy, ad absurdum, a szélsőséges nacionalizmus…)

E szocialista-balliberális ideológia-politikai hadviselésnek nem képezte/képezi, mivel nem képezhette/képezheti bázisát koherens filozófia, mégkevésbé koherens etika. Ha föltételezzük, márpedig nincs rá különösebb okunk, hogy ne föltételezzük, hogy a „baloldal”-on is erkölcsi lények politizáltak/politizálnak, akkor azt is nyilvánvalónak kell tekintenünk, hogy e szövetségkötés következményeként a „hitelesség” ki kellett, hogy töröltessék az „oldal” politikai szótárából. (Erről ismételten nem szükséges hosszabb magyarázatokba bocsátkozni: bárki, aki áttekinti a magyar „baloldal” elmúlt körülbelül tizenöt évének történetét, mindenütt ott láthatja az egyre erősödő, majd katasztrofális méreteket öltő erkölcsi és szellemi eróziót.)

Az ideológiai harc célja: az értelem feletti uralom megszerzése. Az ideológiai harc legfontosabb eszköze: a vulgarizált tudás. Úgy a szocialisták, mint a balliberálisok teljes mértékben tisztában voltak azzal, hogy a posztszocialista társadalom (a diktatúrából éppen kilépő és a polgári demokrácia intézményi és társadalmi kereteit létrehozni-kiépíteni készülődő országlakosság) számára nem tudnak az átmenetre vonatkozó programot biztosítani. Szövetségkötésük első pillanatától máig – figyeljük meg – még csak föl sem merült efféle törekvés. Átfogó politikai, gazdasági vagy társadalmi koncepciónak még csak nyomával sem találkozunk sokéves kormányzásuk során; amit látunk, az a szociális demagógia és a doktriner liberalizmus olykor groteszk, máskor abszurd kombinációjának/kombinációinak kijátszása minden és mindenki ellen, ami vagy aki – vélhetően vagy tényszerűen –veszélyezteti pozícióikat. Gyakorlatilag nyers ideológiai terrort folytatnak a társadalom egésze ellen: koherens ideológia nélkül. Kormányzásuk nem más, mint (a házikedvencekkel együtt sem több, mint) két-, két és félmillió – nem is túlságosan bújtatott – diktatúrája tízmillió felett. Amely azonban (egy általuk is felismert és ezért rettegett) paradoxonon áll: „hogy pozícióinkat meg tudjuk őrizni folyamatosan harcban kell állnunk, blokkolnunk kell mindennemű szerves társadalmi szerveződést, önvédelmi mechanizmust, ad absurdum: le kell győznünk a társadalmat. Ám ezek a pozíciók csak egy működő, életképes (és így ellenállásra is képes) társadalomban képeznek értéket. Ha végképp megtörtük, legyőztük a társadalmat, akkor milyen pozíciókért is folytattuk/folytatjuk a harcot”?!

Úgyhogy:

Elvtársak, az ideológiai harc fokozódik!!!

A harmadik köztársaság „balsorsa”. 3-dik levonás

Elvtársak, az ideológiai harc már nem fokozható tovább!!!

És lőn! Átbillentünk a csúcsponton. Az elmúlt húsz év gyümölcse beértett, a verejtékes ideológiai harc nem volt hiábavaló, a balliberális „szabadságeszme” a maga pőreségében és teljességében megmutatkozhatott. Megtehette, megtette. Íme:

Ezt látjuk a képernyőn: egy asztal és sok-sok mikrofon mögött férfiak ülnek. Nyilvánvalóan ez egy sajtótájékoztató. A középen ülő férfi, a legnagyobb magyarországi etnikai kisebbség választott vezetője, első embere – nincs ráírva, de mi tudjuk, hogy jelenleg nyomozás folyik ellene egy tízmilliós sikkasztási ügyben –, a következőket mondja (nem szószerinti idézet): mi nem fogjuk hagyni, hogy bennünket is vagonokba pakoljanak, mint annak idején 1939-1940-ben, 1945-ben a német hadsereg a zsidókat. Mi a családunkért, a gyerekeinkért a végsőkig küzdeni fogunk.

Képzeletben tekercseljük vissza a videoszalagot és játsszuk le újra a jelenetet: egy asztal és sok-sok mikrofon mögött férfiak ülnek. Nyilvánvalóan ez egy sajtótájékoztató. A középen ülő férfi, a legnagyobb magyarországi etnikai kisebbség választott vezetője, első embere – nincs ráírva, de mi tudjuk, hogy jelenleg nyomozás folyik ellene egy tízmilliós sikkasztási ügyben –, a következőket mondja (nem szószerinti idézet): mi nem fogjuk hagyni, hogy bennünket is vagonokba pakoljanak, mint annak idején 1939-1940-ben, 1945-ben a német hadsereg a zsidókat. Mi a családunkért, a gyerekeinkért a végsőkig küzdeni fogunk.

No, még egyszer: egy asztal és sok-sok mikrofon mögött férfiak ülnek. Nyilvánvalóan ez egy sajtótájékoztató. A középen ülő férfi, a legnagyobb magyarországi etnikai kisebbség választott vezetője, első embere – nincs ráírva, de mi tudjuk, hogy jelenleg nyomozás folyik ellene egy tízmilliós sikkasztási ügyben –, a következőket mondja (nem szószerinti idézet): mi nem fogjuk hagyni, hogy bennünket is vagonokba pakoljanak, mint annak idején 1939-1940-ben, 1945-ben a német hadsereg a zsidókat. Mi a családunkért, a gyerekeinkért a végsőkig küzdeni fogunk.

Jól az eszébe véste mindenki ezt a jelenetet? Minden egyes részletét? Mert ez, bizony, egy történelmi pillanat. Húsz év kemény ideológiai harcának dicsőséges győzelme (ki- és beteljesedése). Nagyon nagy bennem a késztetés, hogy hosszan soroljam és elemezzem a történelmi párhuzamokat, de legyőzöm, és inkább átadom a szót József Attilának. Ő már tizenkilenc évesen is világosan (és pontosan) tudott fogalmazni. Ha ma élne, ma is (pontosan) ezt írná: „Vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán”.

Igen.

jozsefattila_szpvrzngtv_k_k_fotomas_bbjnckblghz_.jpg

A bejegyzések innét:

magyarido.blog.hu/2008/07/23/a_harmadik_koztarsasag_balsorsa_1_so_levonas

magyarido.blog.hu/2008/07/27/a_harmadik_koztarsasag_balsorsa_2_dik_levonas

magyarido.blog.hu/2008/09/17/a_harmadik_koztarsasag_balsorsa_3_dik_levonas

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bbjnick.blog.hu/api/trackback/id/tr736574359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.