Blogikus fixáció

Kis KÖZÉL, kis MAGÁNÉL, no meg némi KULTÚRA. De mindenek előtt MÉLTÁNYOSSÁG, ÁLLHATATOSSÁG - és BÉKESSÉG!
 
Ugyanakkor: CETERUM CENSEO CARTHAGINEM ESSE DELENDAM!

bbjnick (meg)írja...

Mélymagyarveszély!!!

A bejegyzések...

...teljes címlistája és leadje megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Az olvasók és kommentelők iránti tiszteletből...

...a blogon előzetes moderációt alkalmazok.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Közösségi blogolás

bbjnick olvassa...

A blog tartalma (Valamennyi bejegyzés)

...

Creative Commons Licenc

...így megy ez... Ezt is Kurt Vonnegut írja

2014.07.02. 17:11 bbjnick

„(...)

Egy idő múlva kitört a háború, nekem is részem volt benne, elfogtak, így hát egy kicsit megnézhettem Németországot belülről, miközben a háború folyt tovább. Közlegény voltam, zászlóalj-felderítő, és a genfi egyezmény előírásai szerint a munkámmal kellett megkeresnem az ellátásom költségeit, ami jó volt; nem pedig rossz. Nem kellett minden időmet valami eldugott, vidéki börtönben töltenem. Eljutottam egy városba, nevezetesen Drezdába, ahol megnézhettem magamnak az embereket és életüket.

Körülbelül százan voltunk a munkaosztagunkban. Szerződéses munkára küldtek bennünket egy gyárba, ahol a terhes nők számára készítettek vitaminnal dúsított malátaszirupot. Híg mézre emlékeztetett, amelyen mintha hikorifüst aromája érzett volna. Jó volt. Bárcsak most is volna belőle. És szép volt a város is, cicomás, akárcsak Párizs, és nem hagyott nyomot rajta a háború. Úgynevezett »nyitott« város volt, amelyet nem kell támadni, mert nem összpontosul benne sem katonaság, sem hadiipar.

De körülbelül huszonegy évvel ezelőtt, 1945. február 13-án amerikai és brit repülőgépek robbanószereket dobtak Drezdára. A bombáknak nem volt közelebbről meghatározott célpontjuk. Abban a reményben dobták le őket, hogy sok éghető törmelék keletkezik, és a tűzoltóknak el kell bújniuk az óvóhelyekre.

Aztán apró gyújtóbombák százezreit szórták az éghetőtörmelékre, mint magot a frissen szántott termőföldre. Újabb bombákat dobtak le, hogy a tűzoltók ne jöhessenek elő, és a kis tüzek nőttek, összeolvadtak, egyetlen ítéletnapi lángörvény lett belőlük. Úgy bizony: tűzvihar! Mellesleg ez volt az európai történelem legnagyobb mészárlása. Hát aztán.

Mi nem részesültünk a tűzvihar látványában.

Mi egy hideg húsraktárban lapultunk egy vágóhíd alatt a hat őrünkkel és a hosszú, hosszú sorokban lógó, bontott marha-,sertés-, ló- és birkatetemekkel. Hallottuk, ahogy odafenn trappolnak a bombák. Hébe-hóba megremegett a mennyezet, festék hullt ránk. Ha fölmentünk volna, hogy körülnézzünk, átalakultunk volna apró tűzdarabokká, fél-egy méteres, elszenesedett üszkökké - nevetségesen kicsiny emberkékké vagy gigászi sült szöcskékké, ahogy tetszik.

A malátaszirupgyár semmivé lett. Minden semmivé lett, csak a pincék maradtak meg, bennük 135.000 Hansi és Gréti összesülve, mint a mézeskalácsfigurák. Így hát befogtak minket hullabányászoknak, hogy hatoljunk be az óvóhelyek mélyére, hozzuk ki a tetemeket. És akkor nagyon sokféle, ilyen-olyan korú németet láttam, ahogy rájuk talált a halál, rendszerint az értéktárgyaikkal az ölükben. Néha odajöttek a rokonok is, nézték, ahogy ásunk. Ők is érdekesek voltak.

Ennyit a nácikról és rólam.

Ha Németországban születtem volna, alighanem náci lettem volna, csépelem a zsidókat, cigányokat, lengyeleket, nyomomban bakancsok merednek ki a hóhalmokból, erényeim titkos tudata melenget belülről. Így megy ez.

(...)” (Kurt Vonnegut: Éj anyánk, 1966)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bbjnick.blog.hu/api/trackback/id/tr246468277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.