Blogikus fixáció

Kis KÖZÉL, kis MAGÁNÉL, no meg némi KULTÚRA. De mindenek előtt MÉLTÁNYOSSÁG, ÁLLHATATOSSÁG - és BÉKESSÉG!
 
Ugyanakkor: CETERUM CENSEO CARTHAGINEM ESSE DELENDAM!

bbjnick (meg)írja...

Mélymagyarveszély!!!

A bejegyzések...

...teljes címlistája és leadje megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Az olvasók és kommentelők iránti tiszteletből...

...a blogon előzetes moderációt alkalmazok.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Közösségi blogolás

bbjnick olvassa...

A blog tartalma (Valamennyi bejegyzés)

...

Creative Commons Licenc

Napi elkeserítő (és földerítő?)... (2008 – 2010 – 2014)

2014.06.16. 08:33 bbjnick

(E bejegyzések 2008 augusztusában, 2009 januárjában, áprilisában és májusában, valamint 2010 januárjában, áprilisában és novemberében születtek.)

Napi elkeserítő (és földerítő?), 10-12-dik Aug. 2008.

Megettem három omlós (natúr) tejkaramellát (nem volt finom), miközben átolvastam az internetes napi sajtót. Olvastam ezt és olvastam azt, de olvashattam bármit, mindenütt csak ugyanazt találtam: a valóságtól való menekülés különböző stratégiáit. Nem mondom, egyik-másik, igencsak tetszetősen volt fölépítve és prezentálva, de tápértéküket (valóság-, igazságtartalmukat) tekintve, végeredményében, mind csak üres ballaszt. Tudom (én), értem (én), hogy a mai magyar (többé-kevésbé) „írástudók” ugyanannak a dezinformációs örvénynek a foglyai, mint aminek a társadalom (a nemzet) egésze (is), de ugyanakkor tudom azt is, hogy az ebből való kilépés korántsem olyan elképzelhetetlen, mint amilyennek (az örvény foglyaként) tűnik.

Néhány hónappal ezelőtt írtam egy bejegyzést a labirintusról (1). Miközben a tejkaramella ipari ízét próbálkoztam semlegesíteni egy pohár víz, majd egy szál cigaretta segítségével, rájöttem, hogy e mostani bejegyzésem (tervezett) gondolatmenete, annak, az egykorinak fordított sorrendben történő újragondolása. Úgyhogy, most kihagyok egy logikai lépést, és, nagyjából, ahol akkor abbahagytam, onnét (nagyjából onnét) folytatom mondókámat tovább.

Bár erről is írtam már, többször is, mégis kikerülhetetlennek tartom megemlíteni: bármilyen szintű és bármilyen jellegű közösség elengedhetetlen feltétele (valamiféle) tradíció és (valamiféle) közösségi etika (2). Ezek nélkül a kvázi közösség szükségszerűen dezinformációs örvénybe kerül és kriminalizálódik. Ha most ezt a kijelentést a jelenkori magyar rögre vonatkoztatjuk, akkor személyes tapasztalataim azt mondatják velem, mint reménybeli negyvenessel, hogy korosztályom nagyszülei voltak az utolsó generáció, amelynek még az autonóm személyiség megélésének lehetősége megadatott. Az ötvenhat után fölnövekedett nemzedékek tagjai, ha ragaszkodtak személyes autonómiájukhoz, ezért többnyire már olyan árat kellett fizetniük, amelyet nagyon kevesen voltak hajlandók vagy képesek megfizetni. A személyiség ismérve a választás képessége: ha kényszer alatt cselekszik, akkor is tudatosul benne a választás ténye; a kádárkor Magyarországának embere azonban már csak kényszerek között mozgott (nem választ, vagy enged a kényszernek vagy…), ezért a társadalmi létezés szintjén, szükségképpen, konformista, alamuszi és korrumpálható volt. A rendszerváltoztatás egyetlen valós esélyt hozott a magyaroknak: a közösség helyreállításának esélyét. Tudjuk, hát ne ragozzuk, ezt az esélyt elsikkasztotta, elhazudta a későkádári „elit”.

Én is tudom, te is tudod, mindenki tudja, hogy ami ma zajlik, az már a végjáték. Ugyanúgy tudja a hatalombitorló „balelit” is, mint bárki más. Meglehet, él még néhányukban a remény, hogy talán, éppen a megfelelő pillanatban, megérkezhet még (a) Kádár János SMS-e, hogy aszonygya: kedves elvtársak, mindenki nyugodjon meg és ropogtasson el egy puncsfurét! (Egy puncsfurét.) De hát, ugye, nem fog. Persze, mindegy is, akár küldhetné Kádár apánk láncban az SMS-eket, mert az elvtársak már kis- és nagypályás törvényenkívüli üzlettársaikon kívül mindenki számára merő absztrakcióvá váltak. Létezésük és tevékenykedésük fogalmi jelleget öltött, a társadalom viszonya hozzájuk nem az aktuálisan kormányzó politikai „elithez” való viszony, hanem, sokkal inkább, valamiféle, elvontságában megfoghatatlan jelenséggel szembeni értetlenség és bizalmatlanság. És ez így is van rendjén, hiszen érintkezésük a valósággal esetleges, és, ugye, akkor is destruktív.

Olvasom a napi sajtót és mindenütt ugyanazt látom: a valóságtól való menekülés különböző stratégiáit. Így kétségtelenül nem fogunk boldogulni. Ahhoz, hogy szabadulhassunk a dezinformációs örvény fogságából kapcsolatba kell lépnünk saját valóságunkkal (3). A „valóság fölfedezése” pedig, jónéhány ezer év óta, a tradíció megismerésén és a közösségi etika megélésén át vezet. A valóság csapatjáték, „egyedül nem megy”: végy kellő méltányosságot, kellő állhatatosságot és szükség szerint közösségi ethoszt (4).

csontvarykt_k_k_zrinyikirohanasa_szpvrz_bbjnckblghzvrz_.jpg

Ha engem kérdeztek, azt mondom, kezdjük el még ma, és ne várjunk holnapig. A „mégis hogyan”-kérdésre pedig csak azt mondhatom: ésszerűnek tűnnék „igazságtétellel” kezdeni…

…L. tovább olvasott és tovább röhögött: „Figyelj, ez a bekezdés meg, mint egy echte náci programkiáltvány!” „Tényleg?”, kérdeztem riadtan. „Nem”, válaszolta…

(Részlet a Riasztó szimptómák nincsenek.!? c. blogbejegyzésből)

(1) neonepiprimitiv.blog.hu/2008/02/08/into_the_labyrinth

(2) bbjnick.blog.hu/2008/07/03/ha_szeljegyzet_jelen_allapotainkhoz

(3) bbjnick.blog.hu/2007/11/22/riaszto_szimptomak_nincsenek_a_kikuldott_1

(4) bbjnick.blog.hu/2007/12/18/a_vegtelen_itt_belul_1_2_amp_3

(A bejegyzés) Innét: magyarido.blog.hu/2008/08/13/napi_elkeserito_es_folderito_10_12_dik_aug_2008

Napi elkeserítő (és földerítő?), 4-7-dik Jan. 2009.

„Oly sokáig voltunk lenn, / Hogy nem is tudjuk, milyen fenn.

 Igyunk az új Istenekre, / Mosolyuk egyre nagyobb, / Nem tettem ellenük semmit, / Azt hiszik, nem is vagyok.

 Oly sokáig voltunk lenn, / Hogy nem is tudjuk, milyen fenn.”

Néhány nappal ezelőtt Sz. barátom fölhívott telefonon és ígérte meglátogat. Tegnapelőtt, a megbeszélt időpontban, be is váltotta ígéretét. Mikor a csöngetésre kinyitottam az ajtót Sz.-t egy hatalmas PLUS-os reklámszatyorral egyensúlyozva találtam ott a hóban. Lemezeket (LP, bakelit, hogy mondjam, hogy értse még valaki?) hozott (vissza), tetemes mennyiségű és súlyú hanglemezt (többségében komplett művek albumait: teljes Karácsonyi oratórium, teljes Máté-passió, soklemezes népzenei gyűjtemények, effélék) és néhány video (VHS)- és hang (kompakt)-kazettát. Évekkel ezelőtt adtam még kölcsön neki ezeket, gondolom, végighallgatta, kitanulmányozta, megértette, elunta kerülgeti a kupacot, visszahozta. Köszönés után a testes pakk fülét nyomban a kezembe nyomta, amit én azonmód „beejtettem” a kabátfogas alá.

Sz.-szel hosszan beszélgettünk, súlyos és nehéz dolgokról is (igen, többnyire súlyos és nehéz dolgokról). Életünk olyan szakaszát éljük mindketten, ami alapvetően befolyásolja, lényegileg is meghatározza „sorsunk” további alakulását. Nyilvánvaló (mindkettőnk számára), hogy innen, így, nincs tovább.

Sokáig bíztam abban (bár ezt a bizalmat sokkal inkább a remény táplálta, mint bármiféle logikus következtetés), hogy ez – a „helyzet” – csak a mi „generációs pechünk”. És hogy, ha más nem is, de az a lehetőség még a mi korosztályunknak (kb. a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején születetteknek) is megadatott, hogy azzal, ha erőn felüli vállalásaival és bizonyos értékekhez való konok ragaszkodásával „rá (is) megy”az „átmenetre”, (kitartásával?, példájával?) egyúttal talán utat is nyit az utánunk jövőknek egy a mostaninál kevésbé beteg élet alapjainak lerakásához. Ám mára ebbéli bizalmam végletesen megkopott. Be kellett látnom, hogy az a „prepotens immoralitás” (szemtelenül fölényes és felháborítóan magabiztos erkölcstelenség, vagy ahogyan Z. barátom mondaná: „kacér önfertőzés”), mely lassan a legkisebb sejtjéig átjárja és megmérgezi a nemzetet, sokkal virulensebb annál, mint hogy méltányossággal és állhatatossággal gyöngíteni és (végül) megszüntetni lehessen.

(Mert) Ennek az immoralitásnak a táplálója, nem az „életösztön” (egy, több évtizedes kontraszelekciós folyamat következményeként kialakult, alkalmatlan „elit” pozícióihoz mindenáron való ragaszkodása és új pozíciók szerzésére irányuló törekvése), hanem a „halálösztön”, a meghasonlottság, a dekadencia, „a taxi / a praxi / a gyerünk zabálni / a füstölgő tüzes Cotopaxi / a jöhet akármi (…)”. Ennek az „elitnek” nincs és már nem is lesz, nemhogy stratégiája, de még ötlete sem, nemhogy nemzete, de még saját túlélésére sem. Ez az „elit” már nem irányít, nem vezet és nem uralkodik, ez az „elit” már csak tobzódik: (mert) ez az „elit”, lényegében, már nincs tudatánál. S ha valóban így állunk (mint ahogyan valóban így), akkor…

Erről az „akkor…”-ról beszélgettünk Sz.-szel, saját életünkre vonatkoztatva: egzisztenciánk (pontosabban „egzisztenciátlanságunk”), testi és lelki egészségünk, a magunk és szeretteink sorsának fényében. (Egy kis szociográfia: hosszas gondolkodás után sem találtam egyetlen, általam ismert, kortársamat sem, akinek helyzete ne volna – minden józan emberi számítás szerint – kilátástalan.)

Az Sz. látogatását követő napon húztam csak elő a PLUS-os reklámszatyrot a kabátfogas alól. A lemezek tetejére (nyilván, hogy a hó ne hulljon rájuk) barátom paksamétányi gyűrött, szakadt, megsárgult papírt (géppapírt, kitépett füzetlapot) tett. A „masét” félreraktam és fölpakoltam a polcra a lemezeket és kazettákat. Majd a „csomagolópapír” között kezdtem turkálni és egészen felvidultam. Valamikor a(z ezerkilencszáz)kilencvenes évek legelején születhetett ez a „papírhulladék”, és többnyire próbákon készült jegyzeteket tartalmazott. Akkordsorok, ritmusképletek, kíséretek, szövegtöredékek, effélék, még egy demofelvétel számlálóállás- és hangszersávelosztás-listája is közöttük volt. És ez (is):

Mily gyönyörű is, mikor arat a gép, / Forog a tengely és csattog a csép. / Árad az élet és száll a pelyva – / Csak vigyázzatok a sertésállományra!

Mily felemelő, mikor szorgos a kéz, / Serény a munka, a szem merre néz. / Boldog jövők felé épül a pálya – / Csak vigyázzatok a sertésállományra!

Refr. / Tekeredik a kígyó, rétes akar lenni, / Tekeredik a rétes, kígyó akar lenni, / Tekeredik a kígyó, rétes akar lenni, / Tekeredik, a tekeredik!

Mily mámorító, mikor alkot az elme, / Világot szervez elegáns rendbe. / Bévül a rendszeren nem lehetsz árva – / Csak vigyázzatok a sertésállományra!

A dal eredetileg C-ben íródott, de az egyik lapon ott van az F-be transzponált akkordkíséret ritmizálva. Tehát F-ben játszottuk… Emlékszem (eszembe jutott), micsoda vita volt a szaxofonszóló körül… Valahogy így volt ez akkoriban…

tekerakigyogepeltkeziratmegkk_szpvrz_bbjnckblghoz.jpg

kalasnyikovgeppisztolyforeszei_szpvrz_bbjnckblgz_.jpg

Nemrég, a kocsmában, azt próbáltam fejtegetni az asztaltársaságnak, hogy bizonyára valamiféle feladat vár még ránk, mivel az előttünk járók befürödtek, az utánunk jövők pedig, látjuk, ugye, nemhogy szándékot nem mutatnak a cselekvésre, de még a helyzet iránti érdeklődést se’ nagyon. Kicsit félve beszéltem erről, mert valljuk be, ez így – natúran – elég lilán hangzik. Meglepetésemre H. barátom csöndesen és komolyan helyeselt. Úton hazafelé pedig még meg is nyugtatott (mint nem katonaviselt embert): ÁK-t tárazni egyáltalán nem ördöngős dolog.

Csutakaszürkeló reakciója a bejegyzésre itt olvasható:

magyarido.blog.hu/2009/01/08/a_jozan_emberi_gondolkodas_ot_megilleto_helyerol_valos_ertekerol_praktikumarol_torpe_kolobosz_janos_

(A bejegyzés) Innét: magyarido.blog.hu/2009/01/08/napi_elkeserito_es_folderito_4_7_dik_jan_2009

Napi elkeserítő és földerítő, 27-dik Márc. – 1-ső Ápril. 2009.

E bejegyzés közvetlen előzményét „túlhaladták” az események. Mire megszülethetett volna „fölülírta” az idő.

E bejegyzés előzménye így kezdődött volna: „A közvélemény jelentős részének – melyet az <<okosak>> alkotnak – túlzottnak és alkalmatlannak, sőt egyenesen bosszantónak tűnhet, hogy továbbra is mint nagyon fontos kérdést tartjuk napirenden a megfogant és meg nem született élet tiszteletben tartásának problémáját. Az abortusszal kapcsolatos törvényhozást – mely az utóbbi 15 évben szinte minden nyugati országban megtörtént – követő kínos viták után nem kellene-e végre megoldottnak tekinteni a problémát, s elkerülni a túlhaladott ideológiai ellentétek újjáélesztését? Miért nem nyugszunk bele abba, hogy ezt a csatát elveszítettük, s miért nem fordítjuk energiáinkat olyan kezdeményezésekre, melyek nagyobb társadalmi egyetértésre találhatnak? (…)” (1)

E bejegyzés előzményében levelelezőlapot kaptam volna a …-i szanatóriumban fekvő Z.-től, amelyben arról írt volna, hogy: „Az enyészponttal kapcsolatos gyanúd igazolva. Megvagyok! Z.” (Az enyészponttal kapcsolatos gyanúmat lásd itt: magyarido.blog.hu/2008/12/07/hello_evribadi_hello_szambadi?fullcommentlist=1#c4287714)

E bejegyzés előzményében kocsmába is mentünk volna, ahol rajtunk kívül csak egy jólszituált ötvenes házaspár üldögélt volna és viszonylagos csönd és a hely funkciójához mérten kellemetes nyugalom fogadott volna bennünket és ahol konstatáltuk volna a tényt (mármint, hogy ez a csönd és nyugalom jó), majd elfoglaltunk volna egy asztalt a lehalkított nagyképernyős tévé alatt és lassan, de következetesen inni kezdtünk volna.

Majd e bejegyzés előzményében legmélyebbről hirtelen feltörő indíttatásaimnak engedelmeskedtem volna és a művi abortusz azonnali betiltása mellett érveltem volna – mint olyan lépés mellett, ami a magyarság lelki ébredésének elsődleges feltétele, mondhatnánk úgy is, kulcsa –, s ezzel némiképp túlhevítettem volna a kocsmai beszélgetés hőfokát és nem kis diszkomfortérzést és ellenálláskényszert keltettem volna asztaltársaimban; (e bejegyzés előzményében) barátaim feszengő ellentmondása oly mértékben meggyőzött volna igazam elementáris voltáról, hogy a témát könnyűszívvel ejtettem volna.

E bejegyzés előzményének befejezésében fázósan hazatrappoltam volna, ahol a könyvespolcról, mintegy véletlenszerűen, találomra, leemelt könyvből a következőket olvastam volna: „Van azonban a Teremtés könyvében egy részlet, amely megindítóan szól a mi problémánkról. Arról az áldásról van szó, amelyet Isten Noénak és fiainak adott az özönvíz után; ebben az áldásban újra megerősítést nyernek azok a törvények, melyek egyedül képesek biztosítani a bűn után az élet folytatását az emberi nem számára.

A teremtés, mely abszolút tökéletesen került ki Isten kezéből, az ősszülők bűne következtében eltorzult és rendje felbomlott. Az erőszak és a gyilkosságok megsokasodtak a világban, és lehetetlenné tették az igazságosság rendje szerint berendezett társadalmi élet békéjét. Most, az özönvíz nagytakarítása után Isten leteszi haragjának nyilát és újra átöleli a világot a maga irgalmasságában, s tekintettel a jövendő megváltásra, elmondja a fennmaradás lényeges szabályait: <<A ti lelketek vérét számon fogom kérni minden vadállattól; az ember kezéből is, a testvér kezéből is számon fogom kérni az ember lelkét. Tehát bárki embervért ont, annak ember ontsa ki a vérét; mert Isten képmására teremtetett az ember.>> (Ter 9,5-6)” (2)

Erről szólt volna e bejegyzés előzménye. De mire megszülethetett volna „fölülírta” az idő: mert akinek „ezt” még magyarázni kell, annak teljességgel fölösleges.

E bejegyzés azzal kezdődik, hogy Valóság nagybátyánk megborotválkozik, tiszta, vasalt inget vesz föl és kihúzva magát (olyan szépen, ahogyan csak egy öregember tudja kihúzni magát) ül le kocsmasarki asztalához. Maga elé teszi pohár vörösborát és önfeledten szemléli a pultnál tevő-vevő Mancikát.

E bejegyzés azzal folytatódik, hogy Csutakaszürkeló bloggerrel megérkezünk a kocsmába. A pultnál foglalunk helyet, ahol is Mancika, rá egyáltalán nem jellemző módon, egy ajánlattal fogad minket:

– Nem innának vörösbort?! Most bontatott fel velem egy üveget az öreg.

Összenézünk Csutakaszürkeló bloggerrel és (gyakorlatilag) egyszerre bólintunk. És kérünk szépen kétszer két deci vörösbort.

Mikor a kitöltött ital után nyúlok tekintetem, asztalt keresve, végigfut a (tulajdonképpen) üres kocsmán és találkozik Valóság nagybátyánk tekintetével, aki rámmosolyog és poharat emel felénk.

Viszonzom gesztusát és Csutakaszürkeló, látva mozdulatomat, szintazonképp.

– Isten, Isten… – köszönt bennünket Valóság nagybátyánk.

– Isten, Isten… – köszöntjük mi is.

www.youtube.com/watch?v=-WnTBq3sDKc

(1)Ratzinger, Joseph: Benedek Európája a kultúrák válságában. Szent István Társulat, Bp., 2005., 57. p.

(2)i. m. 58.-59 p.

subterraenhomesickbluesfoto77grn_cntrst_mrtzs_szpvrz_bbjnckblghzvrz_.jpg

(A bejegyzés) Innét: magyarido.blog.hu/2009/04/02/napi_elkeserito_es_folderito_27_dik_marc_1_so_april_2009

Napi elkeserítő és földerítő, 20-dik Máj. 2009.

…Az én generációm, a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején születettek, nagykorúvá válása egybeesett a „rendszerváltozással”. Már kellően érettek és még eléggé fogékonyak voltunk ahhoz, hogy a történéseket a maguk valóságában, jelentőségük súlya szerint (sem nem alulbecsülve, sem nem túlértékelve) éljük meg. Gyanítom (pontosítok: tudom), hogy a velem egyívásúak közül nagyon sokak számára a „rendszerváltozás” legfontosabb hozadéka „a történelembe való visszatérés” volt. A diktatúra irrealitásából (ahol a napi élet csak mint egy abszurd színdarab kényszerű játékosaként volt túlélhető) beléptünk/visszaléptünk a történelem realitásába, ahol tények vannak, s ahol a múlt és a jelen újból megismerhető és elbeszélhető. Azonban, látnunk kellett, hogy ez a „visszatérés” már az első lépéseknél megtorpan… (*)

1. Három nappal ezelőtt ezt írtam egy blogposzthoz írott hozzászólásomban (Grift nicknek válaszul): „a magyar jövőbe nagyon szűk ösvény vezet” – írod. Ebben teljesen egyetértünk. Ám, hogy ezt a „nagyon szűk ösvényt” közelítőleg is megtaláljuk, egy (nagyon) komoly társadalmi-kulturális-gazdasági leltárra volna szükség (lett volna szükség már 1990-ben). Nagyjából az elmúlt száz év újragondolására és értékelésére. (…) Tisztázni kell valós viszonyainkat. És mindent, ami értékes az elmúlt időkből újra elő kell venni és „meg kell mérni” az új viszonyok között is. (**)

Másnap, a sajtót böngészgetve, egyik igen neves véleményformálónk következő szavaira akadtam: „A rendszerváltást elölről már biztosan nem lehet kezdeni, hiszen a szerkezet adott, a nemzeti egységre semmi remény, de az elmúlt száz év tisztázása biztosan sokat segítene…” (***)

Ezen az „elmúlt száz év tisztázása biztosan sokat segítené”-n egy kicsit elmorfondíroztam. Vajon mire gondol(hatot)t (neves véleményformálónk), amikor ezt mondta? Cinikus (szellemi) elterelő hadműveletként dobta be (ilyesféle megfontolásból: bajlódjatok ti csak az elmúlt száz év tisztázásával, addig sem a rendszerváltással és az azóta történtekkel foglakoztok); elegánsnak vélt szófordulatnak szánta bizonytalansága kifejezésére (mivel azt mégsem mondhatta, hogy: elk*rtuk, b*’zdmeg, és f*ngom sincs, hogy mi a lóf*sz lesz itt velünk); esetleg óvatos felvezetésnek egy általa (is) már körvonalazódni látszó új szükségszerűség jelzésére? Csak remélni tudom (sajnos, bízni már rég nem tudok benne (értsd: bennük)), hogy a legutóbbira. S milyen szép is volna, ha neves véleményformálónk, mintegy jó példával elől járva, a tisztázást saját, a rendszerváltozásban és azóta játszott szerepének feltárásával és megmérésével kezdené.

2. Az e bejegyzés elején idézett bekezdés egy régebbi bejegyzésemből származik, amely az „emlékezetvesztésről” és az ebből következő identitásvesztésről szól. A kollektív emlékezetvesztés nem csak a közösségi identitást, hanem a személyes önazonosságot is lehetetlenné teszi. Az elmúlt húsz év ennek (a közösségi és személyes ellehetetlenülésnek) jegyében állt. Ha teljesen őszinték próbálunk magunkhoz lenni, akár még azt is beismerhetjük: nem volt ez az időszak minden értelem nélkül való: aki kellően fogékony a tanulságokra az szembesülhetett vele (modellértékű példát kaphatott arról), hogy hová is vezethet egy efféle folyamat. És megismerhette, milyen érzés (is) a nullponton/a forrponton állni.

Van ebben valami rendkívül felemelő és ugyanakkor megtisztelő is. Próbálj belenézni a jövőbe! S mit látsz ott? Egy egyértelmű választást: meglehet, nem telik el néhány év és az 1990 és 2010 közötti időszakot úgy fogják emlegeti, mint a tizenkilences kommün, a negyvennégy-negyvenötös nyilasuralom és a Rákosi-korszak után az elmúlt száz év szellemileg legsötétebb korszakát; aminthogy meglehet, beáll (ad absurdum: intézményesül) a jelenlegi „sötétség” és az éjben fel-felvillanó „tremendumoktól” elcsigázott/felajzott csőcselékként halálrarettegjük magunkat és/vagy agyonmarcangoljuk egymást. (****) Hogy ezt láthatod: méltóság. S ha ez nem tölt el hálával és bizalommal és nem ad erőt, ahhoz, hogy lépj, akkor ugyan mi adhatna?!

3. Nemrégiben M. I.-t néztem a tévében, aki azt bizonygatta: nincs kire fölesküdnünk, mint O. V.-re. Ez, ugye, azt is jelent(het)i, hogy rajta kívül nincs más (akire fölesküdhetnénk) és azt is, hogy föl kell rá esküdnünk. Utánaolvastam az „eskü”-nek, itt is (*****), ott is (******) és, persze, másutt is. Majd, némi gondolkodás után, a következőre jutottam:

Fölesküszöm O. V.-re, még azon a napon, amikor ő fölesküszik ránk.

Várom O. V. válaszát!

muciusscaevola_kk_szpvrz_bbjnckblghz_.jpgMucius Scaevola (Magyar Nemzeti Múzeum, Lapidárium) (*******)

(*) magyarido.blog.hu/2008/07/30/szabadsag_szabadsag_nelkul_bevezetes

(**) reakcio.blog.hu/2009/05/15/a_jobbik_fanatikus_konyvtara

(***) nol.hu/belfold/tolgyessy_peter__nem_lehet_a_rendszervaltast_ujra_kezdeni

(****) www.artpool.hu/Hamvas/Forradalom/csontvary03.html

(*****) lexikon.katolikus.hu/E/eskü.html

(******) www.jak.ppke.hu/hir/ias/200634sz/varia.pdf

(*******) magyarido.blog.hu/2009/05/11/felhivas_171

(A bejegyzés) Innét: magyarido.blog.hu/2009/05/20/napi_elkeserito_es_folderito_20_dik_maj_2009

Napi elkeserítő és földerítő, 26-dik Jan. 2010.

Ostromállapot van.

Az éjjel betegségem felébresztett. Ültem kiült fotőjömben, szíttam a cigarettákat, szürcsölgettem egyik bögre teát a másik után és éltem az ostromállapotot. Nem kellett semmit elképzelnem, elég volt egyet s mást felidéznem.

Felidéztem hát, szépen sorjában, azoknak a tekintetét, akiket a bizonytalanság betegesen gyanakvóvá tett, azokét, akiket kapzsivá, azokét, akiket apatikussá és azokét, akiket halottá. Nem kellett hosszan keresgélnem, mindre van emlékem bőségesen.

S míg így idézgettem dohányfüstbe, teagőzbe és nem viselhetetlen, de a róla megfeledkezésre alkalmat nemigen adó fájdalmamba burkolózva, hogy „hányan kipusztultak, hányan elrohadtak, hányan a fenébe elrohantak, s nem épp a rohadtak”, valahonnét hátulról és mélyről egy dallam kezdett beszivárogni tudatom aktívabb rétegeibe. Megörültem neki mikor észrevettem és felismertem, és hívtam, hogy jöjjön, minél előrébb.

Ültem az ostromállapotban és gondolatban együtténekeltem a karral. És akkor ott ott-tudtam abban a karban mindazokat (is), akik már (így vagy úgy, ezért vagy azért, de) nincsenek velem.

Királyi zászló jár elől, / Keresztfa titka tündököl, / Melyen az élet halni szállt /S megtörte holta a halált.

Kegyetlen lándzsa verte át / Gonosz vasával oldalát. / S mely szennyet, vétket eltörölt: / Belőle víz és vér ömölt.

Az ősi jóslat itt betelt, / Mit a hű Dávid énekelt: / Az Úr, halljátok nemzetek! / Kereszten trónol köztetek.

Rajtad tündöklik, drága fa, / Királyi vérnek bíbora. / Ó választott jeles faág, / Ki szent testét karoltad át!

Világ bűnének zálogát,/  Ó boldog ág, te hordozád, / Az ellenség gonosz fejét / Megváltónk rajtad zúzta szét.

Ó kereszt, áldunk, szent remény, / A szenvedés ez ünnepén. / Kérünk, kegyelmet adj nekünk, / Add vétkünkért vezeklenünk.

Szentháromság, dicsérjenek, / Üdvösség kútja, mindenek./ Legyen győzelmünk, add meg ezt, / A diadalmas szent kereszt.

(A bejegyzés) Innét: magyarido.blog.hu/2010/01/26/napi_elkeserito_es_folderito_26_dik_jan_2010

Napi elkeserítő és földerítő, 21-dik Ápril. 2010.

„Az igazságot a szeretet »ökonómiájában« kell keresni, megtalálni és kifejezni, ugyanakkor másrészről pedig a szeretetet az igazság fényében kell megérteni, értékelni és gyakorolni.”

www.vatican.va/holy_father/benedict_xvi/encyclicals/documents/hf_ben-xvi_enc_20090629_caritas-in-veritate_hu.html

E bejegyzés közvetlen előzménye oly megállíthatatlanul és oly mértékben terjeszkedett, hogy menthetetlenül túlnőtt önmagán. Mit volt mit tenni, hagytam, hadd menjen, elengedtem (a viszontlátás reményében)…

E bejegyzés közvetlen előzménye – ahogyan nőtt – egymás után egyre több motívumot szívott fel magába, mígnem leszakadt a gerendáról, melyhez kötve volt, lebucskázott a padlásról, kigördült a főutcára és…

E bejegyzés közvetlen előzménye, ahogy távolodik tőlem, egyre karakteresebb formát mutat.

E bejegyzés közvetlen előzménye azzal kezdődött, hogy egy igen kimerítő tér-idő-ugrás után, mivel föléledt bennem a romlatlan természet utáni vágy, megkértem Nathaniel Bumppo barátomat, hogy csatlakozhassam hozzá egy cserkészútján. Így is lett. A Nap még föl sem kelt, s mi már mélyen benn jártunk a vadonban.

E bejegyzés közvetlen előzménye azzal folytatódott, hogy egy tisztáson, egy magányosan álló kecskerágócserje tövében (tkp. mókás körülmények között), ráakadtunk Szürkelóra, aki, némi ösztönzés, bagosi házipálinka és elemózsia hatására, meglepően gyorsan visszatért módosult tudatállapotából és elmesélte, hogy…

E bejegyzés közvetlen előzménye itt több szálra bomlott és párhuzamosan futott.

Míg Szürkeló a William Henry-erődben lezajlott választásokról elmélkedett,

aközben Z. barátunk a …-i szanatórium második emeleti férfivécéjének egyik fülkéjébe zárkózott és bárhogy könyörögtünk neki, semmiféle hívásra, kérésre, utasításra nem volt hajlandó elhagyni rejtekhelyét („Elnyel az enyészpont!” – hajtogatta kétségbeesetten),

K*rácsony G*rgely, LMP-szóvivő, az egykori párizsi Szent Jakab-templom kopott lépcsőjén üldögélt és a „morálisan vállalható/nemvállalható” nagy dilemmájáról vallott nekem,

*rbán V*tor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök, pedig a CEU-n, nagyszámú külföldi követ, vállalkozó és újságíró jelenlétében, a magyar ethoszról tartott előadást, mondandóját időnként dalrafakadva színesítve, alátámasztva („Jaj, régi szép magyar nép! / Az ellenség téged miképp / Szaggat és tép! / Mire jutott állapotod, / Romlandó cserép...” – kissé fojtott baritonjával nem jelentéktelen sikert aratva a megjelentek között).

E bejegyzés közvetlen előzménye mindazonáltal elsődlegesen mégiscsak Szürkeló William Henry-erődbeli számlálóbiztosi tapasztalatait volt hívatott prezentálni: különös hangsúlyt kapott benne a mohikánok megosztottsága, az irokézek újkeletű Fidesz-vonzalma és az a mély döbbenet, amit Szürkeló K*rácson G*rgely, az LMP-ben betöltött szerepével szembesülve érzett. A nap folyamán, míg a vadont jártuk, Szürkeló többször vissza-visszatért a számára megfejthetetlen sötét titokhoz: „Vajon ki lehet a William Henry-erődben az a három «idegenszívű» és/vagy «retardált», aki szavazatát az LMP-re adta le?”

borharisnya_konyvboritreszlet_51szkk_szpvrz_366457_lgjbb_bbjvrzhz_.jpgWürtz Ádám rajza

E bejegyzés közvetlen előzménye egy képpel ért véget: a képen Natty Bumppo, Szürkeló és jómagam voltunk láthatóak, amint a vadonból kiérve a William Henry-erőd mögött lebukó Napban gyönyörködünk, míg fejünk fölött, egészen alacsonyan, két izraeli kémrepülőgép húz el.

÷÷÷

E bejegyzés azzal kezdődik, hogy a nővérke feladja Z. barátunk „tojtatását” és úgy dönt, az igazgató-főorvoshoz fordul utasításért. Megkérem a nővérkét, hogy még mielőtt a Főnénit vagy az igazgató-főorvos urat bevonnánk a „mókába”, tegyünk egy utolsó kísérletet Z. meggyőzésére.

– Z., gyere ki! – szólítom.

– Nem megyek, mert elnyel az enyészpont! – válaszolja ugyanazt már nagyonsokadszor.

Itt most trükkhöz folyamodom:

– Nem nyel el, Z., mert már rég elnyelt. Valamennyiőnket. Téged is, engem is, a nővérkét is. Igaz nővérke?! – a nővérke tanácstalanul néz rám.

– Biztos? – bizonytalanodik el Z.

– Szerinted, Z.? – kapaszkodom bele bizonytalankodásába.

– Jó, kimegyek, ha megígérsz valami! Hozol nekem valami jóféle könyvet Szent Sophiáról és az ő három lányáról, Fidesről, Spesről és Caritasról.*

Megígérem neki.

÷÷÷

* Magyar Katolikus Lexikon > H > hit, remény, szeretet

hit, remény, szeretet (lat. fides, spes, caritas, gör. pisztisz, elpisz, agape): 1. a három →isteni erény, a kegyelmi élet alapja és gyümölcse (vö. 1Kor 13,13). - 2. az ókorban személynevek. - 3. szentek, Szt Zsófia (→bölcsesség) leányai: Fides, Spes, Caritas (gör. Pisztisz, Elpisz, Agape). - A →hagiográfiában is vitatott, hogy valós személyek, vt-k voltak-e, vagy csupán a legfontosabb erények allegóriái. K-en és Ny-on egyaránt bőséges lit. és ikgr. emlékek tanúskodnak tiszt-ükről, ugyanakkor a korai és hiteles martirológiumok nem tudnak róluk. A 6. sz: János presbiter említi, hogy Rómában a Via Aurelia mentén gör., a Via Appia mentén lat. nevük szerint tisztelték őket. 7-8. sz. passiójuk szerint (mely lat., gör., szír, örmény és georgiai ford-ban is elterjedt), a 3 leányt Trajanus idejében szept. 30-án ölték meg, anyjuk 3 nap múlva természetes halállal halt meg. A hagyomány szerint I. Pál p. (ur. 757-767) idején maradványaikat a Via Aureliáról átvitték Szt Szilveszter p. mars-mezei tp-ába. - A teol. patrónusaiként is tisztelték őket. - ~ kultusza a reformáció, ill. a tridenti zsin. lit. szigorításai miatt szűnt meg, a lengy-eknél ma is virágzik, és a 20. sz. szlovák szakrális néphagyomány számon tartja. - Ü: Ny-on szept. 30. és aug. 1., K-en: aug. 1. és szept. 17. - 3. Az ikgr-ban a ~ igen kedvelt képtípus, mely anyjukkal, a →bölcsességgel, Szt Zsófiával együtt ábrázolja őket. Attrib-aik: a →korona és a →kard (Varsó, Nemz. Múz., 2 táblakép, 1460/70). II. Baszileiosz menologionjában a leányok lefejezése és temetése látható (Róma, Vat. Kvtár, 10. sz. vége). - Legendájuk az Érdy-kódexben található. Emlékezetüket őrzi az a szárnyasoltár 1440-ből, mely Zólyomszászfalu tp-ából került a besztercebányai múz-ba. Egyéb gótikus táblaképeik: Bártfa (Mettertia-oltár, 1500; Pieta-oltár), Berzenke (1500), Kassa (szegyh., 1470; Bártfáról, Múz, 1520), Kispalugya (1510), Lőcse (1410), Magyarfenes (1499, a gyulafehérvári ppi rezidenciában), Németlipcse (1450, Szl. Nemz. Galéria), Gyöngyös (1490). Faszobra: Pozsony (1510, Szl. Nemz. Galéria). Oltárai: Eperjes (1462), Nagyvárad (1513). - Patrocíniumaik: besztercebányai egyhm.: Dubravica (15. sz.), Szucsány (13. sz.); nyitrai egyhm.: Barossháza, Ösvényes, Sztrecsény; kassai egyhm.: Zboró. - Az →egri főszékesegyházban M. →Casagrande kompozíciójaként láthatók. **

BS XI:1277. - Bálint II:143. - Sachs 1980:319.

lexikon.katolikus.hu/H/hit,%20rem%C3%A9ny,%20szeretet.html

(A bejegyzés) Innét: magyarido.blog.hu/2010/04/21/napi_elkeserito_es_folderito_21_dik_april_2010

Napi elkeserítő és… (és nincs és), 1-ső Nov. 2010.

vilagos_capitulaton_of_hungarian_army_at_vilagos_1849_kk59sz_bbjnckblghzvrz_457342_szpvrz_.jpgA kép (csak) illusztráció

…Olvasom a napi sajtót és mindenütt ugyanazt látom: a valóságtól való menekülés különböző stratégiáit. Így kétségtelenül nem fogunk boldogulni. Ahhoz, hogy szabadulhassunk a dezinformációs örvény fogságából kapcsolatba kell lépnünk saját valóságunkkal (…). A „valóság fölfedezése” pedig, jónéhány ezer év óta, a tradíció megismerésén és a közösségi etika megélésén át vezet. A valóság csapatjáték, „egyedül nem megy”: végy kellő méltányosságot, kellő állhatatosságot és szükség szerint közösségi ethoszt (…)…

magyarido.blog.hu/2008/08/13/napi_elkeserito_es_folderito_10_12_dik_aug_2008

…Nemrég, a kocsmában, azt próbáltam fejtegetni az asztaltársaságnak, hogy bizonyára valamiféle feladat vár még ránk, mivel az előttünk járók befürödtek, az utánunk jövők pedig, látjuk, ugye, nemhogy szándékot nem mutatnak a cselekvésre, de még a helyzet iránti érdeklődést se’ nagyon. Kicsit félve beszéltem erről, mert valljuk be, ez így – natúran – elég lilán hangzik. Meglepetésemre H. barátom csöndesen és komolyan helyeselt. Úton hazafelé pedig még meg is nyugtatott (mint nem katonaviselt embert): ÁK-t tárazni egyáltalán nem ördöngős dolog…

magyarido.blog.hu/2009/01/08/napi_elkeserito_es_folderito_4_7_dik_jan_2009

...a sajtót böngészgetve, egyik igen neves véleményformálónk következő szavaira akadtam: „A rendszerváltást elölről már biztosan nem lehet kezdeni, hiszen a szerkezet adott, a nemzeti egységre semmi remény, de az elmúlt száz év tisztázása biztosan sokat segítene…” (…)

Ezen az „elmúlt száz év tisztázása biztosan sokat segítené”-n egy kicsit elmorfondíroztam. Vajon mire gondol(hatot)t (neves véleményformálónk), amikor ezt mondta? Cinikus (szellemi) elterelő hadműveletként dobta be (ilyesféle megfontolásból: bajlódjatok ti csak az elmúlt száz év tisztázásával, addig sem a rendszerváltással és az azóta történtekkel foglakoztok); elegánsnak vélt szófordulatnak szánta bizonytalansága kifejezésére (mivel azt mégsem mondhatta, hogy: elk*rtuk, b*’zdmeg, és f*ngom sincs, hogy mi a lóf*sz lesz itt velünk); esetleg óvatos felvezetésnek egy általa (is) már körvonalazódni látszó új szükségszerűség jelzésére? Csak remélni tudom (sajnos, bízni már rég nem tudok benne (értsd: bennük)), hogy a legutóbbira. S milyen szép is volna, ha neves véleményformálónk, mintegy jó példával elől járva, a tisztázást saját, a rendszerváltozásban és azóta játszott szerepének feltárásával és megmérésével kezdené…

magyarido.blog.hu/2009/05/20/napi_elkeserito_es_folderito_20_dik_maj_2009

…Ostromállapot van.

Az éjjel betegségem felébresztett. Ültem kiült fotőjömben, szíttam a cigarettákat, szürcsölgettem egyik bögre teát a másik után és éltem az ostromállapotot. Nem kellett semmit elképzelnem, elég volt egyet s mást felidéznem.

Felidéztem hát, szépen sorjában, azoknak a tekintetét, akiket a bizonytalanság betegesen gyanakvóvá tett, azokét, akiket kapzsivá, azokét, akiket apatikussá és azokét, akiket halottá. Nem kellett hosszan keresgélnem, mindre van emlékem bőségesen…

magyarido.blog.hu/2010/01/26/napi_elkeserito_es_folderito_26_dik_jan_2010

…Míg Szürkeló a William Henry-erődben lezajlott választásokról elmélkedett,

aközben Z. barátunk a …-i szanatórium második emeleti férfivécéjének egyik fülkéjébe zárkózott és bárhogy könyörögtünk neki, semmiféle hívásra, kérésre, utasításra nem volt hajlandó elhagyni rejtekhelyét („Elnyel az enyészpont!” – hajtogatta kétségbeesetten),

K*rácsony G*rgely, LMP-szóvivő, az egykori párizsi Szent Jakab-templom kopott lépcsőjén üldögélt és a „morálisan vállalható/nemvállalható” nagy dilemmájáról vallott nekem,

*rbán V*tor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök, pedig a CEU-n, nagyszámú külföldi követ, vállalkozó és újságíró jelenlétében, a magyar ethoszról tartott előadást, mondandóját időnként dalrafakadva színesítve, alátámasztva („Jaj, régi szép magyar nép! / Az ellenség téged miképp / Szaggat és tép! / Mire jutott állapotod, / Romlandó cserép...” – kissé fojtott baritonjával nem jelentéktelen sikert aratva a megjelentek között)…

magyarido.blog.hu/2010/04/21/napi_elkeserito_es_folderito_21_dik_april_2010

…Ismét kézzelfogható közelségben a rendszerváltozáskor elpuskázott nagy lehetőség, a valóság rehabilitálása.

Ebből készülünk kivenni a részünket. Hogy a régi és az új politikai erők közül melyekhez »esünk közelebb« a jövőben, az – paradox módon – sokkal inkább múlik rajtuk, mint rajtunk.”

magyarido.blog.hu/2010/04/16/olvasom_ismet_kezzelfoghato_kozelsegben_a_rendszervaltozaskor_elpuskazott_nagy_lehetoseg_a_valosag_r

S ma is csak várakozunk.

Most mit mondhatok/írhatok (erre)? Panaszkodjak? Mondjam/írjam azt, hogy a dezinformációs örvény nagyobb tajtékot vet, mint valaha? Hogy a valóság fölfedezése és rehabilitálása helyett forradalmi demagógiában, a közösségi ethosz kibomlása helyett nyílt uszításban fuldoklunk? Hogy méltányosság és állhatatosság helyett szemérmetlen képmutatás és arrogancia az osztályrészünk? Mondhatnám/írhatnám ezeket is és nem mondanék/írnék valótlant. De van, ami ezeknél fontosabb. Mindezek a jelenségek (is) csak azt mutatják, azt támasztják alá, hogy erkölcsi válságból csak morális megújulással vezethető ki egy közösség: nincs az a hatalomtechnika, az a kommunikációs stratégia, ami pótolhatná a hatalomgyakorlók nyílt szín- és hitvallását és személyes példamutatását, felelősségvállalását. A morál nem im- és exportálható és a felelősség sem átruházható, a politikai vezetők is csak személyek, követhető vagy elutasítható példák és nem médiumok: megválasztásukkor a választóktól kormányzati felhatalmazást kapnak és nem (speciális) erkölcsöket. A demokrácia erkölcsi értelemben (mint a mellékelt ábra is − kétharmados fülkeforradalmastól, NER-estől, NENYI-stől, stb.-stől − mutatja) tohuvabohu: az erkölcsi válságnak csak egy „igazságtétel” vethet véget, amely azonban nem alapulhat máson, mint a hatalomgyakorlók (jó) erkölcsein, tisztességén és felelősségérzetén.

Röviden ennyi.

S talán még annyi, hogy mindazonáltal:

„…én nyugodt vagyok, nyugodt a barna paraszt s a széles mezők nyugodtságával”

Várok és figyelek.

(A bejegyzés) Innét: magyarido.blog.hu/2010/11/01/napi_elkeserito_es_es_nincs_es_1_so_nov_2010

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bbjnick.blog.hu/api/trackback/id/tr906298738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.