Blogikus fixáció

Kis KÖZÉL, kis MAGÁNÉL, no meg némi KULTÚRA. De mindenek előtt MÉLTÁNYOSSÁG, ÁLLHATATOSSÁG - és BÉKESSÉG!
 
Ugyanakkor: CETERUM CENSEO CARTHAGINEM ESSE DELENDAM!

bbjnick (meg)írja...

Mélymagyarveszély!!!

A bejegyzések...

...teljes címlistája és leadje megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Az olvasók és kommentelők iránti tiszteletből...

...a blogon előzetes moderációt alkalmazok.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Közösségi blogolás

bbjnick olvassa...

A blog tartalma (Valamennyi bejegyzés)

...

Creative Commons Licenc

...a tényfeltárás (...) szembesítéssé válik (...), majd önreflexióvá...

2014.03.18. 11:01 bbjnick

(E bejegyzések 2009 októberében és 2011 júliusában születtek.)

Fotográfia (a)vagy a „kizáródási pont” (Egy fontos kulcs az életünkhöz 3.) 1.

„Amikor üzenni akarok, postára szoktam menni.
(Valóság nagybátyánk mondása –
mint kutakodásomból kiderült, a mondás
eredetileg Lindsay Andersontól származik)

„Nem értem, de tudom mi ez.”
(Z. barátom mondása)

2009. október 15-én, csütörtökön, 20 órától és október 16-án, pénteken, 17 óra 35 perctől a Filmmúzeum tévécsatorna levetíti Zolnay Pál Fotográfia c. filmjét.

Gondolkodtam rajta: hogyan is adhatnék ennek a bejegyzésnek némi „nagytávlatot”, hogyan is tudnám értelmesen és érdekesen leírni (anélkül, hogy rosszízű prekoncepciókkal megmérgezném a filmmel való első találkozás izgalmát, örömét), milyen „tárnákat” is nyitott (és nyit), milyen perspektívákat is előlegezett (és előlegez) meg (szerintem) a Fotográfia c. film? Végülis arra jutottam, hogy ajánlom az alkotást és miután bemutatásra került (s akit érdekelt, megnézhette), akkor mondom csak el „észrevételeimet”. Így lesz.

Fotográfia
1972, fekete-fehér, 80 perc, Zolnay Pál

Bár a fotós készíti a képeket, a retusőr munkája talán még fontosabb. Ő szerzi a faluban az üzletet, de ami még lényegesebb, ő szépíti meg az igazságot az embereknek. Sokan választják ezt, a nyers valósághoz az élet már így is túl kemény: például Nyerges nénié, aki egy fotóról idézi fel férje és meggyilkolt lányainak tragédiáját, és a gyilkos anya fotója is előkerül. Mert amíg a retusőr retusál, a fotós mélyre ás a falra akasztható történelem bugyraiba.

Rendező: Zolnay Pál
Forgatókönyv: Zolnay Pál, Székely Orsolya
Dramaturg: Köllő Miklós
Operatőr: Ragályi Elemér
Vágó: Szécsényi Ferencné
Zene: Sebő Ferenc
Hang: Arató János
Gyártásvezető: Forgács Lajos
Gyártó: Hunnia Játékfilmstúdió Vállalat
Szereplők: Zala Márk, Iglódi István, Sebő Ferenc

A hatvanas-hetvenes években a magyar film(művészet) számos remekművet hozott létre. E remekművek fontossága, értéke nem kétséges. Ugyanakkor jónéhány olyan alkotást is (létrehozott a magyar film), amely korántsem tekinthető (esztétikai értelemben) remekműnek, de máig nagy segítséget nyújthat annak megértésében, hogy „Honnan jöttünk? Mik vagyunk? Hová megyünk?”. Egyik-másik ilyen alkotás, innét, kétezerkilencből, revelatív hatással bír(hat). Ezek közé tartozik (meggyőződésem) a Fotográfia.

zolnaypalafotografiaforgatasan_kk_szpvrz_286383_bbjnckblghz_.jpg
Valóság nagybátyánk egyetértésével és Schmidt hadnagy homlokráncolása mellett ajánlom megtekintésre Zolnay Pál Fotográfia c. filmjét.

Fotográfia (a)vagy a „kizáródási pont” (Egy fontos kulcs az életünkhöz 3.) 2.

„Meg kell a búzának érni, meg kell a búzának érni,
ha minden nap meleg éri, ha mindennap meleg éri.
Meg kell szívemnek hasadni, meg kell szívemnek hasadni,
ha mindennap bánot éri, ha mindennap bánot éri.” (1)

„… mi sem áll távolabb tőlem, mint annak a felszínes és felelőtlen filmcsinálási módszernek a dicsérete, hogy <<felveszek egy csomó anyagot, aztán a vágóasztalon majdcsak összeáll belőle valami film>>. Számomra természetes, hogy tisztességes és lelkiismeretes dokumentumfilmes csak olyasvalamihez kezdhet a kamerával is utánajárni, amit elméletben tud és már alaposan ismer. De ilyen esetekben is, adott pillanatokban rendszerint létrejön egy úgynevezett <<kizáródási pont>>. Amikor az emberek és a dolgok egyszer csak másról kezdenek vallani, nem a szorosan vett, eltervezett témáról. Éppen ezeknél a <<kizáródási pontoknál>> kell nagyon érzékenynek bizonyulnia a dokumentumfilmesnek, s a váratlanul felvetődő más problémát, más szituációt követni a kamerával. Ilyenkor szinte önmagát termeli ki a téma, s születnek a jelentős, valóban jó dokumentumfilmek, mert ilyenkor jelenik meg az anyagban a líra, a költészet is. Tapasztalatom és meggyőződésem, hogy a dokumentum és a költészet bizonyos ponton találkozik, s egyszer csak megjelenik a vásznon a nyers, kisszerű köznapi élet poézis. Engem ez érdekel leginkább: hogyan lehet újra és újra létrehozni ezt a különös varázslatot.” (2)

Ha a(z ezerkilencszáz)nyolcvanas évek végén írnám ezt a bejegyzést, Zolnay Pál (3) idézett (eredetileg 1972-ben megfogalmazott) gondolatait a maga korában nagyon bátor és nagyon újszerű (tulajdonképpen áttörést hozó) gondolatokként jellemezném. Ma (kettőezerkilencben) azonban úgy kell jellemeznem, mintha 1972-ben írnám ezt a bejegyzést: nagyon bátor és nagyon újszerű (gondolatokként). Így jártunk.

A Fotográfia c. film keletkezéstörténete ugyancsak érdekes és tanulságos történet. Zolnay elbeszéléséből tudjuk, hogy az alapötlet egy árvízi dokumentumfilm forgatása közben ötlött fel benne: egy gazzal felvert udvaron, egy összeomlott vályogház mellett beszélgettek egy asszonnyal, aki (a természeti katasztrófában) gyakorlatilag mindenét elvesztette. Egyetlen dolgot sikerült megmentenie, egy olcsó esküvői színes fotográfiát. „Legfontosabb, hogy ezt sikerült megmenteni a víztől. Ez olyan érték nekem, hogy nem adnám egy tehénért!” (4) – mondta az asszony a filmeseknek. A stáb köré hamarosan körégyűltek a szomszédok is, akik mind hasonló helyzetben voltak és mind hasonló lelkesedéssel mutogatták (a víztől szerencsésen megmentett) vándorfotográfusok által készített igénytelen-giccses családi képeiket. Ez az élmény egy a vándorfotográfusok tevékenységéról, annak hatásáról szóló rövid(dokumentum)film elkészítésére ösztönözte Zolnayt. A rövidfilm készítése során szerzett élmények és tapasztalatok azonban tovább foglalkoztatták, eladdig, hogy egy „dokumentum-játékfilm” forgatásába kezdett. Két nagyszerű (és kellően „szituációérzékeny”) színésszel (Iglódi Istvánnal és Zala Márkkal), a vándorfényképészek tevékenységét imitálva, a helyzetben rejlő lehetőségeket kihasználva, járja a Fotográfia c. film forgatócsoportja a magyar vidéket és rögzítik mindazt, ami rögzíthető. Az alapkoncepció, a tényfeltárás („ugyan miért is adja egy vidéki nyugdíjas másfélhavi nyugdíját oda egy otromba giccsért?”) azonban lassan szembesítéssé válik (erre (is) utal Zolnay e bejegyzés elején idézett interjúrészletben), majd önreflexióvá: nem mi (a filmesek, az „értelmiségiek”) ítéljük meg őket (a „népet”), hanem ők, az ő életükben rejlő mélységek ítélnek meg minket. (A film utolsó kockáin Zala Márk tekintete erről a felismerésről – „sorsélményről”, „gyökérélményről” – üzen nekünk.)

Igen messzire vezetne, ha most a Fotográfia születésének idején uralkodó társadalmi környezet és kulturális atmoszféra boncolgatásába fognánk. Legyen elég itt most annyi, hogy a hetvenes évek legeleje volt ez, az értett kádárkor kezdete. A rezsim túl volt már a megtorláson, túl volt már a téeszesítésen, túl volt már a bedőlt új gazdasági mechanizmuson, eddigre/addigra elkészült már a (manapság csak) kádári kompromisszum néven emlegetett mákony (méreg), mely a kezetört-lábatört, magatehetetlen társadalom végletes és végleges tudatvesztését volt hivatott biztosítani (ez a méreg a hetvenes évek folyamán fel is szívódott és el is érte célját). A Fotográfia szereplői ennek a világnak az alakjai. És ezek az alakok (még) meg tudják fogalmazni, meg tudják jeleníteni nekünk az „egzisztenciális konzekvenciát”: számukra és az általuk megjelenített karaktereken keresztül számunkra még megnyílnak a „tárnák” és megelőlegeződnek a perspektívák, és még meg tud fogalmazódni a kérdés (amelynek csak így, a maga teljességében van értelme és megfogalmazásának képessége, megfogalmazódása maga a válasz): „Honnan jöttünk? Mik vagyunk? Hová megyünk?”.

És azóta?

(…)

…meglehet, nem telik el néhány év és az 1990 és 2010 közötti időszakot úgy fogják emlegeti, mint a tizenkilences kommün, a negyvennégy-negyvenötös nyilasuralom és a Rákosi-korszak után az elmúlt száz év szellemileg legsötétebb korszakát; aminthogy meglehet, beáll (ad absurdum: intézményesül) a jelenlegi „sötétség” és az éjben fel-felvillanó „tremendumoktól” elcsigázott/felajzott csőcselékként halálrarettegjük magunkat és/vagy agyonmarcangoljuk egymást… (9)

fotografia_egy_kep_a_filmbol_kk77_szpvrz_385297_bbjnckblghz_.jpg

E blogban eddig is igen gyakran írtuk már le a valóság (5), a valóságigény (6) és a valóságérzékelés (7) szavakat. Némiképp performansz jelleggel két felhívást is közzétettünk, ugyancsak a valóságért folytatott küzdelem jegyében (8). E „filmajánlót” is tekintsd, Olvasó, a valóságigény egy újabb megnyilvánulásának.

A valóságért folytatott küzdelem (tervezett) következő állomása egy a tükörkonstrukciókról és az analogikus gondolkodásról szóló bejegyzés lesz. (Ha eső nem lesz, lesz…)

(1)www.folkradio.hu/album/felvetel_show.php?id=10467 & hu.wikipedia.org/wiki/Tizen%C3%B6t_magyar_parasztdal

(2)Zsugán István: A nyers valóság poézise. Zolnay Pál. in: Zsugán István: Szubjektív filmtörténet 1964 – 1994. Osiris-Századvég, Bp., 1994., 216. p. (eredetileg megjelent: Filmvilág, 1972. 9. szám)

(3)www.filmtortenet.hu/object.cd8f8e26-5b73-4b42-92cf-26d1053538ab.ivy & www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=21

(4) Zsugán István: A nyers valóság poézise. Zolnay Pál. in: Zsugán István: Szubjektív filmtörténet 1964 – 1994. Osiris-Századvég, Bp., 1994., 216. p. (eredetileg megjelent: Filmvilág, 1972. 9. szám)

(5)magyarido.blog.hu/tags/val%C3%B3s%C3%A1g

(6)magyarido.blog.hu/tags/val%C3%B3s%C3%A1gig%C3%A9ny

(7)magyarido.blog.hu/tags/val%C3%B3s%C3%A1g%C3%A9rz%C3%A9kel%C3%A9s

(8)magyarido.blog.hu/2008/08/24/tegy_a_motivalatlansag_ellen & magyarido.blog.hu/2009/05/11/felhivas_171

(9)magyarido.blog.hu/2009/05/20/napi_elkeserito_es_folderito_20_dik_maj_2009

„Meg kell a búzának érni, meg kell a búzának érni, / ha minden nap meleg éri, ha mindennap meleg éri. / Meg kell szívemnek hasadni, meg kell szívemnek hasadni, / ha mindennap bánot éri, ha mindennap bánot éri.” (Zolnay Pál Fotográfiája megjelent DVD-n)

fotografia_zolnay_pal_filmje_dvd_borito_kk51sz_szpvrz_306457_bbjnckblghz_.jpg

Fotográfia
fekete-fehér, magyar játékfilm, 1972
rendezte: Zolnay Pál

Képarány: 4:3
Hang: magyar, 2.0
Hossz: 74 perc
Felirat: angol

Extrák:
Kelj fel és járj! (1969) dokumentumfilm, r: Zolnay Pál
Fotográfia (1971) dokumentumfilm, r: Zolnay Pál
Szilveszter (1974) kísérleti film, r: Ragályi Elemér
Filmsámán - Zolnay Pál portréfilm (1995), r: ifj. Nádasdy László - részlet

Kiadja és forgalmazza a Magyar Nemzeti Filmarchívum, 2010

(www.filmarchive.hu/kiadvanyok/dvd/index.php)

(A bejegyzések) Innét magyarido.blog.hu/2009/10/14/fotografia_a_vagy_a_kizarodasi_pont_egy_fontos_kulcs_az_eletunkhoz_3_1 és innét magyarido.blog.hu/2009/10/20/fotografia_a_vagy_a_kizarodasi_pont_egy_fontos_kulcs_az_eletunkhoz_3_2 és innét magyarido.blog.hu/2011/07/04/meg_kell_a_buzanak_erni_meg_kell_a_buzanak_erni_ha_minden_nap_meleg_eri_ha_mindennap_meleg_eri_meg_k

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bbjnick.blog.hu/api/trackback/id/tr365867256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.