Blogikus fixáció

Kis KÖZÉL, kis MAGÁNÉL, no meg némi KULTÚRA. De mindenek előtt MÉLTÁNYOSSÁG, ÁLLHATATOSSÁG - és BÉKESSÉG!
 
Ugyanakkor: CETERUM CENSEO CARTHAGINEM ESSE DELENDAM!

bbjnick (meg)írja...

Mélymagyarveszély!!!

A bejegyzések...

...teljes címlistája és leadje megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Az olvasók és kommentelők iránti tiszteletből...

...a blogon előzetes moderációt alkalmazok.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Közösségi blogolás

bbjnick olvassa...

A blog tartalma (Valamennyi bejegyzés)

...

Creative Commons Licenc

...egy-egy alkalommal két (...) pléhkannával vételeztünk vizet, ami nagyjából két napig kitartott úgy, hogy csak ivásra és főzésre használtuk...

2013.08.07. 05:03 bbjnick

Olvasom: „...Ózdon az önkormányzat a 123 nyilvános vízcsapból (ezeket hívják hivatalosan közkutaknak) 62-re szűkítőket szerelt fel, és 27-et teljesen elzártak. Szerintük azért volt erre szükség, mert túl sok vizet pancsoltak el az emberek, és próbálnak spórolni. Ezen sokan felháborodtak, elsősorban azon, hogy a lépést a kánikulai napokra sikerült időzíteni, de sokan roma-, illetve szegényellenes élt is felfedeztek az intézkedésben, hiszen az a vezetékes víz nélküli Tábla és Sajóvárkony cigánysorait érinti.” (index.hu/belfold/2013/08/05/egyetlen_kutat_nyitottak_meg_ozdon)

No, szóval ...egy Tisza-menti tanyán (tanyasoron) nőttem fel a hetvenes években. Vezetékes vizünk, természetesen, nekünk sem volt. A hatvanas években még az ásottkutak vizét itták a környékbeli tanyasiak, de egy nagy kőolajvezeték-épít(kez)és után, amelynek következtében jelentősen romlott a talajvíz minősége, az ásottkutak vize ihatatlanná vált. Ezt a hatóságok is felismerték/belátták és a tanyáktól nagyjából másfél-két kilométerre, a műút mentén, telepítettek egy vezetékes vizet adó közkutat („nyomóskutat”). Mi is arra a közkútra jártunk (biciklivel)  kannákkal ivóvízért, a kannákat a biciklikormányra akasztva szállítottuk. Egy-egy alkalommal két (kb. 15 literes) pléhkannával vételeztünk vizet, ami nagyjából két napig kitartott úgy, hogy csak ivásra és főzésre használtuk (családunk hattagú volt, de rendszeresen csak négyen tartózkodtunk a tanyán). Itatásra, öntözésre, mosdásra, mosogatásra stb. az ásottkút vizét használtuk, mosásra pedig esővizet, amelyet nagyanyám rendszeresen gyűjtött az ereszek széle alá elhelyezett üstben, dézsában, kádban (effélékben)...

Valamint: J a v a s l a t  a közkifolyókkal kapcsolatos döntések meghozatalára, Ózd, 2013. június 27. --- www.ozd.hu/content/cont_51c15c83514216.66390597/9_napirend_Kozkifolyokkal_kapcs_dontes.pdf

***

Schmidt hadnagy (a polgárháború hőse) ajánlja: magyarido.blog.hu/2009/11/23/mely_en_benn_magyar_foldon

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bbjnick.blog.hu/api/trackback/id/tr955448716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.08. 08:10:05

@Mormogi Papa:

Köszönöm az emilt!:-)

Tekintve, hogy az elmúlt húsz évben (legtöbb helyen már a kilencvenes évek közepére) gyakorlatilag eltűntek Magyarországon a közkutak, több, mint abszurd, ez a mostani cirkusz! Nem tudom nem feltenni a kérdést: azok, akik számára az ózdi cigánytelepek (kényelmes és ingyenes!) ívóvízellátottsága ennyire szívügyük, hogyhogy nem vísítottak-ordítottak az elmúlt két évtizedben, amikor ez emberek milliói számára szűnt meg?

A vízszolgáltatók hozzáállása az ügyfeleikhez pedig egy külön történet! Megállás nélkül sorolhatnánk a rémtörténeteket, én elmondom a legutóbbit, ami mifelénk történt:

Mikor itt, mifelénk, valamikor a hatvanas-hetvenes években (be)vezették a vizet, a kor szabványai szerint jártak el (s ezt én nem is vetném, így, utólag, a szemükre:-)). Van, ahol úgy helyezkednek el a vezetékek, hogy egy porta leágazása több másik portát is ellát vízzel. Érdekes módon, ez nem jelentett problémát a magánvízszolgáltató számára, amikor a fő- és almérőket fölszereltette, vígan szedte a vízdíjat, mindig ki tudta számolni (a fő- és almérők állásából, azok különbségeiből), ki mennyi vízdíjat kell, hogy fizessen. Vagy három éve aztán, egy rokonom utcájában, a vízszolgáltató (egy hirtelen támadt ötlet hatására?) közölte az ott lakókkal, hogy vagy fizetnek családonként száznehányezer forintot és akkor ő (mármint a szolgáltató) új fővezetéket helyez el az utcában (amire aztán --- további --- saját költségére minden lakó fölcsatlakozhat) vagy azon tulajdonosok számára, akik nem közvetlenül az utcai vezetékről kapnak vizet ő megszünteti a számlázást. Ebből aztán nagy vita, huzavona kerekedett, aminek a vége az lett, hogy több család vezetékes víz nélkül maradt. (Érdekes, értük nem visítottak a jogvédők!) Ezek az emberek évek óta az ásott- vagy fúrottkútjuk vizét használják, az ivóvizet pedig hozzátartozók hordják számukra műanyagkannákban (ill., ki miben tudja). (Megjegyzem: itt közkút, nemhogy 150 méteren belül, de sehol sincs, én egyről tudok, de az legalább három kilométerre van ettől az utcától.) A vízszolgáltató, bár többször fordultak hozzá megoldást keresve, mindig elhajtotta őket, hogy egyféle megoldás van, amit ő kínál. Most három év után, az egyik ivóviznélkül maradt család egy épületgépész ismerőse kiötlött egy (viszonylag alacsony költségű) be/átkötési tervet, amit először szintén elutasított a vízszolgáltató, majd miután jogi úttal fenyegetőztek, hajlandó volt szóba állni velük. Most, évek után, egy család problémája, talán, megoldódik! Hogy a többiekkel mi lesz...???

De értük, persze, a kutya sem ugatott/ugat! Milyen ország ez?!

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2013.08.08. 10:53:42

@bbjnick: Jellemzésül egy igen régi történet - még valamikor az 1980-as évek legelejéről.
Helyszín: valahol a Bakony közepében. Nyaraltunk éppen, s mivel még gyermektelenek voltunk, vittünk magunkkal egy "kölcsöngyereket" nyaralni. Kirándulni mentünk - eredetileg a hegy tetején lévő fa kilátóhoz indultunk; ám a turistajelzések enyhén szólva sem egyértelműek arrafelé (ma se mindenhol), arról pedig nem volt fogalmunk, hogy a kilátót időközben lebontották…
Summa summárum, egy idő után rá kellett jönnünk, hogy az út sokkal tovább tart majd, mint amire készültünk. A kislány úgy tíz-tizenkét éves volt akkor. Nagy sokára beértünk egy faluba. (Nevét takarja jótékony homály :-P) Mindannyian nagyon szomjasak voltunk már - de sehol egy "közkút", s nagy meglepetésünkre A kocsma is zárva tartott - pedig ilyen kocsmákban akkoriban mértek legalább "kismálnát" és szódavizet is. Vasárnap volt (miért tartottak zárva???) és sehol egy lélek - nyilván ebéd utáni pihenőt tartottak.
Aztán reménysugár villant: megláttunk egy férfit, aki egy kerekeskútból húzott fel vizet.
Köszöntük, és mondogattuk egymás között: mekkora szerencse, hogy van itt egy utcai kút, mert a gyerek már nagyon szomjas. Mi is azok voltunk már, de azt nem mondtuk.
Nos, a férfi (jó ötvenes) felhúzta a vödröt, egy szó nélkül levette a láncról és - elment vele… Annyira megdöbbentünk, hogy csak néztünk utána - a kút hengerén meg csúfondárosan nyikorgott a lánc, meg a csavar, ami addig a vödröt tartotta…
Nem részletezem: visszagyalogoltunk a kocsiúton, és alig kétórás út után egy ismerős házban végre kaptunk vizet.
Hát ilyen ország ez, kérem :-P