Blogikus fixáció

Kis KÖZÉL, kis MAGÁNÉL, no meg némi KULTÚRA. De mindenek előtt MÉLTÁNYOSSÁG, ÁLLHATATOSSÁG - és BÉKESSÉG!
 
Ugyanakkor: CETERUM CENSEO CARTHAGINEM ESSE DELENDAM!

bbjnick (meg)írja...

Mélymagyarveszély!!!

A bejegyzések...

...teljes címlistája és leadje megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Az olvasók és kommentelők iránti tiszteletből...

...a blogon előzetes moderációt alkalmazok.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Közösségi blogolás

bbjnick olvassa...

A blog tartalma (Valamennyi bejegyzés)

...

Creative Commons Licenc

Chestertonról és rólunk (1.)

2013.04.07. 05:11 bbjnick

 
(E bejegyzés 2009. február 12-én született.)
 
„Az egészen világi ember nem érti még a világot sem; ráhagyatkozik néhány cinikus életszabályra, ami ráadásul nem is igaz. Emlékszem, egyszer egy sikeres kiadóval sétáltam. Olyasféle megjegyzést tett, minőt már azelőtt is sokszor hallottam, s csakugyan, e megjegyzés a modern világ mottója lehetne. Nyilván többször hallottam a kelleténél, s egyszeriben rájöttem, hogy nincsen veleje. A kiadó ezt mondta valakiről: <<Ez az ember még sokra viszi; hisz önmagában.>> (…) …így szóltam a kiadóhoz: <<Megmondjam-e önnek, hol vannak azok az emberek, akik leginkább hisznek önmagukban? Tudom, hol vannak. Ismerek embereket, akik százszorta jobban hisznek önmagukban, mint Napóleon vagy Caesar. Tudom, hogy merre világol a biztonság és siker állócsillaga. El tudom vezetni önt a Felsőbbrendű ember trónusához. Azok, akik igazán hisznek önmagukban, mind a bolondokházában vannak.>> (…)” (Részlet Chesterton Igazságot!-jából)
 
Chestertonra véletlenül akadtam rá. Valamikor a nyolcvanas évek közepén, egy leárazott könyvek boltjában, ahová rendszeresen bejártam olvasgatni, keresgélni. Egy napon itt emeletem le a polcról egy (inkább puritánnak vagy célratörően egyszerűnek, mint igénytelennek mondható borítójú) könyvet, amely, amint belelapoztam, azon nyomban magával ragadott. Egyszerű és világos stílusú, ugyanakkor ízlésesen szellemes értekező prózát olvastam, amelyből intellektuális tisztaság áradt. Igaz, akkor ezt még nem tudtam így megfogalmazni, de érezni már igen. A szöveg befogadása komoly koncentrációt igényelt, ugyanakkor nem fárasztotta, hanem frissítette a gondolkodást. Máig emlékszem az élményre, a hatásra, ahogyan kótyagos kamaszfejemre hatott. A kötet egy Chesterton két munkáját (Igazságot!; Az örökkévaló ember) tartalmazó kiadvány volt, Lukácsi Huba és Radnai Ferenc fordításában, a Szent István Társulat kiadásában. E könyv azóta is társam, nem tudnám megmondani, hányszor olvastam már végig, és hányszor vettem elő, csak hogy egy-egy jól ismert részletét újra- és újraolvassam.
 
Chesterton, Gilbert Keith (Kensington, 1874. 5. 29. – Beaconsfield, 1936. 6. 14.) (…) Ch. a St. Paul’s Schoolban, majd a Slade festészeki akad.-án tanult. Irod. működését is művészettörténeti könyvek ismertetésével kezdte, és karikatúrákat rajzolt, pl. BELLOC szatirikus reg.-eihez. Később számos angol és amerikai fi. munkatársa lett. 1900-tól csak irod.-mal foglakozott; írt reg.-t, nov.-t, vígj.-t, esszét, kritikai tan.-t stb. 1922-ben áttért a római katolikus vallásra, s ettől kezdve a vallási kérdések minden művét áthatják. Több esszét írt kifejezetten a katolicizmus védelmében, és szépirod. műveit is konzervatív-vallásos motívumok szövik át. Ch. mint költő elsősorban balladáival (…) és bordalaival szerzett megbecsülést. Az ún. „light verse” (könnyed vers) képviselője. Írói módszerei a megdöbbentés, a groteszk túlzás, amelyet azonban terjengőssége sokszor nem enged érvényesülni. Detektívregényeinek főhőse, a jámbor Brown atya, DOYLE Sherlock Holmesének és CHRISTIE Poirot-jának méltó párja. (…)
 
– tudhattam meg Chestertonról A huszadik század külföldi írói című, Köpeczi Béla és Pók Lajos szerkesztette, 1968-ban, a Gondolat Kiadónál megjelent könyvből. Sokkal több információra ennél egy kósza gimnazista, a nyolcvanas évek közepén, nemigen tehetett szert. Márpedig amit én az Igazságot!-ból és Az örökkévaló emberből kiolvastam és kikövetkeztettem, az egy (ettől: a hivatalostól) erősen elütő Chesterton-kép volt.
 
Chestertonnal való első találkozásomat nem sokkal követően a Helikon Kiadó (1987-ben) kiadta Az ember, aki Csütörtök volt című Chesterton regényt. Majd (1989-ben) a Magvetőnél is megjelent (egy Chestertonnal való ismerkedésemet nagymértékben segítő munka) Szerb Antal A világirodalom története.
 
Először a Csütörtök került a kezembe és elolvasva igazolódni láttam azt a gyanúmat, hogy Chesterton jóval több, mint egy „a katolicizmustól megkótyagosodott, bár nem tehetségtelen ánglius bordanász” vagy egy „terjengősségtől terhelt, de krimiszerzőként nem utolsó kismester”. A Csütörtök egy végletekig kiélezett és erősen groteszk példázat a XIX. századvég és a XX. századelő dekadens világáról; amint Chesterton maga írja regényéről: „...a vad kételkedés és a kétségbeesés világát akartam bemutatni benne, azt, amelyet abban az időben a pesszimisták oly gyakran festettek elénk. Csak egyetlen reménysugár csillan föl benne a végén, ahol kitetszik magának a kételkedésnek kétértelmű természete, amit, a maguk rapszodikus módján, még maguk a pesszimisták is éreznek.” (Részlet Chesterton, az Illustrated London News-ban, 1936. június 13-án, halála előtt egy nappal megjelent cikkéből)
 
Szerb Antal világirodalomtörténetében Chesterton az egyik legtöbbet hivatkozott szerző. Ennek számos oka is van, messzire vezetne ezeket mind sorra venni. De hogy, a legfontosabbak közül, egyet említsünk, például az, mint erre maga Szerb is utal, hogy: Dickens, a Brontë-k, Ruskin vagy akár G. B. Shaw, H. G. Wells – és általában a XIX. század és a XX. század első harmadának angol irodalma – tárgyalásánál megkerülhetetlenek Chesterton „szellemes és lényeglátó” meglátásai, megállapításai (azaz hogy a témában írott tanulmányai, esszéi és monográfiái). Ugyanakkor Szerb számára Chesterton nemcsak mint forrás, de mint téma is fontos jelentőséggel bír.
 
shawbellocchesterton_kk_foto_457325_szpvrzbbjnckblghz_.jpgShaw, Belloc és Chesterton
 
Mint minden valamirevaló irodalomtörténet, Szerb Antal könyve is rendszeres és ugyanakkor természetesen prekoncepciókra épülő – így a szerző, az irodalomról alkotott képét, felfogását is erősen magán viselő – munka. És, mi tagadás, Szerb különösképpen kedveli Chestertont. Olyannyira, hogy a XIX.-XX. századforduló angol burzsoá (értsd: polgári, középosztálybeli) világának egyik jelentős (Wilde-dal és Shaw-val egy lapon tárgyalható) „kulcsszerzőjeként” ír róla. Úgy véli, hogy „a három nagy paradoxonmondó” (Wilde, Shaw, Chesterton) ugyanannak az „ethosznak” három különböző arcát mutatja – míg Wilde a frivol, Shaw pedig a szocialista (értsd: modernista, utópiákra fogékony, azokban hinni képes), addig Chesterton e polgári „önkép” demokrata (értsd: a demokráciából, mint „a közép-ember szabadságeszményéből” még ki nem ábrándult) aspektusát jeleníti meg és képviseli. S közöttük messze a legmodernebb Chesterton; aki annyira modern, hogy már túllépett a modernitáson, annak dogmáin és hiedelmein, és fölfedezte a hagyományt.
 
„Sokszor elgondoltam, hogy regényt írok az angol hajósról, aki egy kissé eltévesztette az irányt, és fölfedezte Angliát. Abban a téves hitben tette lábát az <<új>> szigetre, hogy a Déli Tenger egy ismeretlen pontjára bukkant. (…)
  
… van nékem egy sajátságos okom (…), hogy az Angliát fölfedező hajós példájával előhozakodjam. Mert ama hajós én vagyok magam. Én fedeztem fel Angliát. (…)
 
… azt képzeltem elsőként léptem Brightonban partra, ám később úgy találtam, én voltam a legutolsó. (…) Őszintén bevallom a tizenkilencedik század végének valamennyi őrült ambícióját. Én is, miként a többi fennkölt kisfiú, meg akartam előzni koromat. Úgy, miként ők, tíz percnyi előnyt akartam szerezni az igazság felkutatásában. És úgy kellett találnom, hogy tizennyolcszáz évvel vagyok mögötte. Fájdalmas, ifjonti erőlködéssel feszítettem meg torkom, hogy igazságomat világgá kiáltsam. Aztán a legmegfelelőbb és a legkomikusabb módon bűnhődtem, mert megtartottam igazságaimat, de fölfedeztem, nem ám azt, hogy nem igazságok, hanem egyszerűen azt, hogy nem azt enyémek. Midőn úgy éreztem, hogy egyedül állok, egyszercsak abban a nevetséges helyzetben találtam magam, hogy az egész kereszténység van a hátam mögött. Isten bocsássa meg, én megpróbáltam eredeti lenni, de rájöttem, hogy csupán hitványabb kópiája vagyok a civilizált vallás eleven hagyományainak. A hajós azt gondolta, hogy elsőként találta meg Angliát, én meg azt gondoltam, hogy elsőként találtam meg Európát. Próbáltam megalapítani önnön eretnekségemet, s midőn feltettem rá az utolsó ecsetvonásokat, akkor fedeztem fel, hogy nem más az, mint az ősi hit.” (Részlet Chesterton Igazságot!-jából)
 
(Folyt. köv.)
 
 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bbjnick.blog.hu/api/trackback/id/tr335204931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.