Blogikus fixáció

Kis KÖZÉL, kis MAGÁNÉL, no meg némi KULTÚRA. De mindenek előtt MÉLTÁNYOSSÁG, ÁLLHATATOSSÁG - és BÉKESSÉG!
 
Ugyanakkor: CETERUM CENSEO CARTHAGINEM ESSE DELENDAM!

bbjnick (meg)írja...

Mélymagyarveszély!!!

A bejegyzések...

...teljes címlistája és leadje megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Az olvasók és kommentelők iránti tiszteletből...

...a blogon előzetes moderációt alkalmazok.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Közösségi blogolás

bbjnick olvassa...

A blog tartalma (Valamennyi bejegyzés)

...

Creative Commons Licenc

Chesterton és a szittyák (retrospektív)

2013.03.15. 00:03 bbjnick

Még 2008 második felében „lőttem” néhány bejegyzést Chesterton és a szittyák címmel. Ezeket itt, most, (közkívánatomra s mert minden eddiginél időszerűbbnek érzem üzenetüket) „reaktiválom”. „Tessék van.”

Chesterton és a szittyák 1. (2008.07.10.)

Ülnek a szittyák az örvénylő zagy kellejtős közepén és Chestertont olvassák. Közben időnként félbe-félbehagyják az olvasást és gondolkoznak (mi több, emlékeznek és gondolkoznak) egy sort. A számos fölmerülő kérdés közül a kérdések kérdése talán ez: ha mi ezt tudtuk (márpedig tudtuk), akkor miért nem tudtuk?

A modern világ nem rossz; sőt, bizonyos tekintetben nagyon is jó. Tele van zabolátlan és elpazarolt erényekkel. Ha egy vallási rendszer megrendül (mint a kereszténység a reformáció idején), nemcsak a bűnök szabadulnak el. A bűnök persze elszabadulnak, és pusztítva száguldják be a világot. Csakhogy elszabadulnak az erények is; és az erények még vadabbul száguldoznak, még szörnyűbb pusztítást végeznek. A modern világ tele van a régi jó keresztény erényekkel, melyek megháborodtak. Éspedig azért háborodtak meg, mert elszigetelték őket egymástól, és mindegyik a maga kósza útjára kelt. Ezért aztán vannak tudósok, akik az igazsággal törődnek, és igazságuk könyörtelen. Vannak emberbarátok, akiknek legfőbb gondja a könyörületesség; és könyörületességük (sajnálom, hogy ezt kell mondanom) gyakran igazságtalan. Mr. Blatchford például azért támadja a kereszténységet, mert iszonyúan dühíti egy keresztény erény: a merőben misztikus és majdnem irracionális irgalmasság. Az a különös ideája támadt, hogy könnyebb a bűnöket megbocsátani, ha nincs mit megbocsátanunk. Mr. Blatchford nem csupán őskeresztény, ő az egyetlen őskeresztény, akit az oroszlánoknak fel kellett volna falni. Mert az ő esetében tényleg igaza lett volna a pogány vádnak: irgalmassága nem más, mint puszta anarchia. Valóban ellensége az emberi fajnak – éppen azért, mert annyira humánus. Egy másik szélsőség példájaként nézzük a fanyar realistát, aki szándékosan kiölte magából azt az emberi képességet, hogy a boldog meséknek és a szív gyógyulásának örülni tudjon. Torquemada fizikailag gyötörte meg az embereket a morális igazság kedvéért, Zola viszonyt morálisan gyötörte meg az embereket a fizikai igazság kedvéért. Csakhogy Torquemada idejében legalább volt valamiféle rendszer, mely időnként lehetővé tette, hogy az igazságosság és a béke megcsókolják egymást. Manapság még csak meg se hajolnak egymás előtt. (...)”

(Az idézet forrása: G. K. Chesterton: Igazságot! Az örökkévaló ember. Szent István Társulat kiad., Bp., 1985.)

Chesterton és a szittyák 2. (2008.07.24.)

...ha mi ezt tudtuk (márpedig tudtuk), akkor miért nem tudtuk? – kérdezik a szittyák, miközben a zagy átható, szúrós szaga betölti orr- és arcüregüket és a szájpadlásukra tapadó förtelmes íztől öklendeznek. A szittyák Chesterton-t olvassák, aki az önveszejtésről ír:

„(...) A alázatosságot mindenütt az ember gőgje és végtelen falánksága ellen szabott korlátnak tekintették. (...)

Ámde manapság attól szenvedünk, hogy az alázat nincs helyén. A szerénység lemozdult a becsvágy szervéről, és a meggyőződés szervére telepedett, ahová senki sem hívta. Az embertől elvárták, hogy kételkedjen önmagában, de nem kételkedhetett az igazságban. A dolog most éppen fordítva áll. Manapság az embernek pontosan azt a részét állítják előtérbe, melyet nem volna szabad előtérbe állítani – vagyis önmagát. Ugyanakkor pontosan abban kételkedik, amiben nem volna szabad kételkednie – vagyis az Isteni Értelemben. Huxley olyasfajta alázatról prédikált, amely megelégszik azzal, hogy csakis a Természettől tanul. Ám a legújabb szkeptikus annyira alázatos, hogy még abban is kételkedik: vajon képes-e bármit is megtanulni. Tévednénk tehát, ha elhamarkodottan kijelentenők, hogy nem létezik semmiféle, korunkra jellemző alázatosság. Az igazság az, hogy valóban létezik egyfajta korunkra jellemző alázatosság, de ez százszorta mérgezőbb, mint az arcraboruló aszkéták szertelen alázata. A régi alázatosság olyan volt, mint egy sarkantyú, mely arra ösztönözte az embert, hogy ne álljon meg az úton, s nem olyan, mint a csizmából kiálló szög, amitől az ember lépni se tud. Mert a régi alázatosság arra sarkallta az embert, hogy kételkedjék önnön erőfeszítéseiben, és annál keményebben dolgozzék tovább. Az új alázatosság viszont arra készteti, hogy kételkedjék céljaiban, ami végül is oda vezet, hogy minden munkának befellegzett.

Bármelyik utcasarkon találkozhatunk valakivel, aki eszeveszetten és istenkáromlón kijelenti: nem biztos, hogy igaza van. Minden nap belebotlunk valakibe, aki azt mondja: lehetséges, hogy véleménye nem helytálló. Véleményének természetesen helytállónak kell lennie, másképp nem lehetne az ő véleménye. Lassacskán kitenyésztünk egy emberi fajtát, mely lélekben még ahhoz is túlságosan szerény, hogy az egyszeregyben higgyen. Veszélyesen közel került a pillanat, mikor olyan filozófusokkal találkozhatunk, akik kétségbevonják a gravitáció törvényét, merthogy az nem más, mint önnön képzelgésük. A régi idők hencegői azzal büszkélkedtek, hogy van meggyőződésük; filozófusaink viszont túlságosan szerények ahhoz, semhogy meggyőződésük legyen. A szelídek öröklik majd a földet; igen ám, de a modern szkeptikus még ahhoz is túlságosan szelíd, hogy az örökségre igényt támasszon. (...)

(...)

Mármost a veszély abban rejlik, hogy az emberi értelem, saját jószántából, képes elpusztítani önmagát. Miként egyetlen nemzedék meg tudná akadályozni a következő nemzedék létrejöttét azáltal, hogy mindenki kolostorba vonul vagy a tengerbe ugrik, hasonlóképp: egy csapat gondolkodó bizonyos mértékben meg tudná akasztani a további gondolkodást, ha az ifjú nemzedékeknek azt tanítanák, hogy minden emberi gondolat érvénytelen. Ostobaság unos-untalan az értelem és a hit alternatíváját emlegetni. Maga az értelem is hit kérdése. Hiten alapul, ha azt állítjuk, hogy gondolatainknak valamiféle köze van a valósághoz. (...)

Létezik olyan gondolat, amely megállítja a gondolkodást. S ez az egyetlen gondolat, amelyet meg kell állítani. A legfőbb rossz, mely ellen minden vallási tekintély emeltetett. (...) A hitvallásokat, a keresztes háborúkat, a hierarchiákat és rettentő üldözéseket nem azért találták ki, miként a tudatlanok hiszik, hogy az értelmet elnyomják. Mindezzel pontosan arra a roppant feladatra vállalkoztak, hogy az értelmet megvédjék. Az ember ösztönszerűen tudta, hogy ha a dolgokat elkezdik vadul kétségbevonni, az értelem lesz az, amit először kétségbevonnak. A papok feloldozó hatalma, a pápák tekintélye, hogy a hatalmat szavatolják, még az inkvizítorokét is, hogy elrettentsenek: mindezt csupán komor sáncul emelték egy centrális tekintély köré, amely bizonyíthatatlanabb és természetfölöttibb mindennél, és nem más, mint az emberi gondolkodás tekintélye, az ember képessége, hogy gondolkodjék. Most már tudjuk, hogy így van, és nincs mentségünk, hogy ne tudjuk. Láthatjuk már, miként próbálja a szkepticizmus áttörni a tekintély ősi védőgyűrűjét, láthatjuk, miként inog trónján az ész. Ha a vallás elpusztul, vele pusztul az értelem is. Mert mindkettő alapjaiban autoritatív természetű. Mindkettő bizonyítási módszer, mely maga nem bizonyítható. S az isteni tekintély eszméjének lerombolásával egyetemben jócskán leromboltuk annak az emberi tekintélynek eszméjét, mely által egy aritmetikai osztás elvégezhető. Hosszú és makacs erőfeszítéssel próbáltuk lerángatni a főpapról a püspöksüveget, s akkor vettük észre, hogy vele együtt a feje is lejött.”

(Az idézetek forrása: G. K. Chesterton: Igazságot! Az örökkévaló ember. Szent István Társulat kiad., Bp., 1985.)

Chesterton és a szittyák 3. (Ne féljetek!) (2008.12.14.)

„Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani!” (Mt 10.28)

Az örvénylő zagy kellejtős közepén (a zagy átható, szúrós szagától fuldokolva, a szájpadlásukra tapadó förtelmes íztől öklendezve), a félelemtől szinte bénultan ülnek a szittyák és Chestertont olvassák. Már nem kérdeznek semmit és már nem gondolnak semmit – teljes valójukkal figyelnek. (Chesterton Róma és Karthágó harcáról ír.)

„Vajon miért dédelgetik az emberek azt a furcsa meggyőződést, hogy az aljasnak mindig le kell győznie a nagyszerűt, hogy van valami homályos összefüggés az agyvelő és a brutalitás között, vagy hogy nem baj, ha az ember ostoba, feltéve, hogy egyúttal aljas is? Miért gondolnak magukban minden lovagiasságra úgy, mint érzelemre, úgy, mint gyengeségre? Azért, mert mint minden ember, ők is elsősorban a vallás befolyása alatt állnak. Számukra, és minden ember számára, az elsődleges tényező a dolgok természetéről alkotott saját elképzelésük, elképzelésük arról, milyen világban is élnek. Márpedig hitük szerint az egyetlen végső dolog a félelem, és ezért a világ szíve maga is gonoszság. Hiszik, hogy a halál erősebb, mint az élet, és ezért a holt dolgok is biztosan erősebbek, mint az elevenek; legyenek azok a holt dolgok akár aranyból vagy vasból, legyenek bár gépezetek, sziklák, folyók, természeti erők. Furcsán hatna, ha azt mondanánk, hogy azok az emberek, akikkel a teázó-asztalok mellett vagy a kerti estélyeken találkozunk, titokban Baál vagy Moloch imádói. Pedig ez a fajta kereskedői észjárás sajátos kozmikus világképpel jár, megvan benne az a brutális tompaság, amely Karthágót romba döntötte és ez Karthágó világképe. A pun hatalom azért esett el, mert ez a fajta materializmus az igaz gondolattal szemben az őrületig közömbös. Azáltal, hogy nem hisz a lélekben, eljut odáig, hogy nem hisz az értelemben sem. Mivel túlságosan gyakorlatias ahhoz, hogy erkölcsös legyen, tagadja azt, amit a legegyszerűbb katona is a hadsereg erkölcsének tart. Azt képzeli, hogy a pénz továbbharcol, ha a katona már nem hajlandó harcolni. Így történt a pun kereskedő-hercegekkel is. Vallásuk a reménytelenség vallása volt, hiába volt gyakorlati sorsuk reményteljes. Hogyan is érthették meg, hogy a rómaiak még akkor is képesek voltak reménykedni, amikor helyzetük teljesen reménytelennek látszott? Vallásuk az erőszak és a félelem vallása volt, hogyan is érthették hát, hogy az ember akkor is képes megvetni a félelmet, ha kénytelen alávetni magát az erőszaknak. Világfilozófiájuk legmélyén a kiábrándultság lakozott, miért is értették volna meg azokat, akik még akkor is háborúskodtak, mikor már rég belefáradtak? Egyszóval: hogyan értették volna éppen ők az Emberi Értelmet, amikor már oly régóta hajbókoltak az értelmetlen dolgok, a pénz, a vad erőszak előtt, és olyan istenek előtt, akiknek a szíve helyén vadállati szív dobogott? Hirtelen olyan hírekre ébredtek, hogy a zsarátnok, amelyet még arra sem méltattak, hogy eltapossák, ismét mindenfelé lángbaborult, hogy Hasrubált legyőzték, hogy Hannibál túlerővel került szembe, hogy Scipio átvitte a háborút Spanyolországba, sőt, hogy egészen Afrikáig sikerült áttennie. Az Arany Város tulajdon kapui előtt vívta meg Hannibál utolsó ütközetét – és elveszítette, és Karthágó úgy esett el, ahogyan semmi egyéb a Sátán bukása óta. Az Új Város neve puszta névként él tovább. Nem maradt belőle egyetlen kő sem a homokban. Még egy háborút vezettek a pusztulás előtt, de ez a vereség végleges volt. Csupán a kései ásatások során bukkantak apró holttestek százaira a legmélyebben fekvő alapok között, melyek vallásuk szent ereklyéi voltak. Mert Karthágó bukását az okozta, hogy hű maradt saját filozófiájához, és logikus végkifejletéig követte saját világképét. Moloch felfalta saját gyermekeit!”

(Részlet G. K. Chesterton Az örökkévaló ember című munkájából)

Innét magyarido.blog.hu/2008/07/10/chesterton_es_a_szittyak_1 és innét magyarido.blog.hu/2008/07/24/chesterton_es_a_szittyak_2 és innét magyarido.blog.hu/2008/12/14/chesterton_es_a_szittyak_3_ne_feljetek

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bbjnick.blog.hu/api/trackback/id/tr835135560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.