Blogikus fixáció

Kis KÖZÉL, kis MAGÁNÉL, no meg némi KULTÚRA. De mindenek előtt MÉLTÁNYOSSÁG, ÁLLHATATOSSÁG - és BÉKESSÉG!
 
Ugyanakkor: CETERUM CENSEO CARTHAGINEM ESSE DELENDAM!

bbjnick (meg)írja...

Mélymagyarveszély!!!

A bejegyzések...

...teljes címlistája és leadje megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Az olvasók és kommentelők iránti tiszteletből...

...a blogon előzetes moderációt alkalmazok.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Közösségi blogolás

bbjnick olvassa...

A blog tartalma (Valamennyi bejegyzés)

...

Creative Commons Licenc

„...reggel aztán hidegvérrel meggyilkolták őket, puskával, csatabárddal és fejszével...”

2010.09.28. 00:19 bbjnick

„Napról-napra növekedett a megtértek száma; három közösségben telepedtek le a Muskingum mentén, és híresek voltak a szelídségükről, szorgalmukról és vallásosságukról.”

„Az imádkozó indiánok”
    
 E bejegyzés előzményei: magyarido.blog.hu/2010/08/04/kelt_azon_a_napon_amikor_szatocs_gyuri_meg_masok_is_mar_harmadjara_kerte_meg_szurke_lovat_vallalna_e & bbjnick.blog.hu/2008/05/30/bennszulott_nep_dal

deawareindiancsalad_masolat_bbjnckblgvrz_szpv_.jpg
 „Az indiánok és az angolok összetűzése eredetileg a vadász és a földművelő közötti konfliktus természetes következménye volt. De amikor megindult a háború, és már egy álló évszázadon át folyt a vér, a vörösbőrűek nem sokra mentek volna, ha a fegyvert fölcserélik az ekével, a könnyen mozgatható wigwamot pedig az állandó településsel. A morva hittérítők időközben elterjesztették a Biblia tanításait a delaware indiánok között, leküzdötték az indiánok bizalmatlanságát, túlélték a vadaknak az életükre törő cselszövéseit, megtérítették egyik-másik indián törzsfőt, s a szomszédos wyandot indiánokra sem maradt hatástalan a jóindulaton és eltökéltségen alapuló, igazán keresztény életfelfogásuk. Napról-napra növekedett a megtértek száma; három közösségben telepedtek le a Muskingum mentén, és híresek voltak a szelídségükről, szorgalmukról és vallásosságukról. Meggyőződésből fogadták el az evangéliumot, s tanításaikhoz éppen ezért a fehéreknél nagyobb odaadással ragaszkodtak – így van ez a primitív népeknél egy számukra új vallás tételeivel kapcsolatban.
 
Minden idegennel, akár fehér volt, akár rézbőrű, vendégszerető módon viselkedtek, s amikor 1775-ben elkezdődött a forradalmi háború, nem tettek megkülönböztetést angolok és amerikaiak, avagy bármelyikük szövetségesei között. A településeken megforduló csapatokat egyaránt szíves fogadtatásban részesítették, és ellátták készletekkel. Békepártiak lévén, és abban a meggyőződésben, hogy a háború isten ellen való vétek, mindent elkövettek, hogy az ohio indiánokat békés életmódra ösztökéljék; s amikor hírét vették, hogy ellenséges csapatok készülnek megtámadni településeiket, futárokat menesztettek hozzájuk, hogy idejekorán figyelmeztessék őket. Háborús időkben azonban mindkét hadviselő fél sértésnek tekinti békés emberek létezését. Az »imádkozó indiánokra« – mert így nevezték őket – mind az angolok, mind az amerikaiak gyanakodtak.
 
Az angolok végül is elhatározták, hogy eltávolítják őket az amerikai határzóna közeléből, s 1781-ben egy tanácskozáson megkérték az irokézeket, a nyugati vidék e legfőbb urait, hogy ugyan távolítsák már el azokat az »imádkozó indiánokat«. Niagaránál a hat indián törzs meg is vitatta a dolgot, de végül nem voltak hajlandók maguk vállalkozni az akcióra, így aztán üzenetet küldtek az ottawa és az ojibbeway indiánoknak: »Ezennel nektek ajándékozzuk a keresztény indiánokat, főzzetek levest belőlük«. De mindkét törzs visszautasította az adományt: »Semmi okunk ilyen cselekedetre«, válaszolták…
 
Az angol parancsnok előbb szigorúan megbüntette a keresztény indiánokat, majd, 1782 februárjában, megengedte egy részük visszatelepülését, mások angol »védnökség« alatt maradtak.
 
Az amerikaiak, látván, hogy az angolok elengedik a keresztény indiánok egy részét, bizonyítottnak találták, hogy ezek az indiánok elárulták őket, és az ellenséggel cimborálnak; s mivel az Ohio mentén nem egy családot megöltek a vad delaware-ok, az amerikaik az »imádkozó indiánokat« vádolták a mészárlással.
 
Ezért aztán Williamson ezredes körülbelül százfőnyi szabadcsapatot szervezett, és menetelésre fogta katonáit…
 
Az ellenséges erők föltűnésekor az indiánok gyorsan falvaikba menekültek. Ott az mondták nekik, hogy Pittsburgbe telepítik őket, hadd legyenek védett helyen, amíg a háború tart, és két épületbe irányították az embereket, az egyikbe a férfiakat, a másikba a nőket. A szomszéd falu, Salem lakosait is odacsalták, majd megkötözték és gondosan őrizték őket. A csapatparancsnok estére tanácskozást hívott össze annak eldöntésére, hogy mi történjék a »morva indiánokkal«; föltette a kérdést, telepítsék-e őket Pittsburgbe fogolyként, avagy öljék-e meg valamennyit.
 
A mintegy kilencven jelenlévőből mindössze tizenheten szavaztak kegyelemre, úgyhogy a katonaság közölte az indiánokkal, készüljenek a halálra. A szerencsétlen áldozatok imádkozással és himnuszok éneklésével töltötték az éjszakát; reggel aztán hidegvérrel meggyilkolták őket, puskával, csatabárddal és fejszével – 40 férfit. 22 nőt és 32 gyermeket. Majd fölgyújtották az épületeket, úgyhogy a holttestek jórészt bennégtek.”(Francis and Theresa Pulszky White, Red, Black… című könyvéből)
 
Az idézet forrása: Thomas Shapcott: Száműzött fehér szarvas. Európa Kk., Bp., 1988., 151-153. p.

( A bejegyzés) Innét: magyarido.blog.hu/2010/08/09/az_imadkozo_indianok 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bbjnick.blog.hu/api/trackback/id/tr172328410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.