Blogikus fixáció

Kis KÖZÉL, kis MAGÁNÉL, no meg némi KULTÚRA. De mindenek előtt MÉLTÁNYOSSÁG, ÁLLHATATOSSÁG - és BÉKESSÉG!
 
Ugyanakkor: CETERUM CENSEO CARTHAGINEM ESSE DELENDAM!

bbjnick (meg)írja...

Mélymagyarveszély!!!

A bejegyzések...

...teljes címlistája és leadje megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Az olvasók és kommentelők iránti tiszteletből...

...a blogon előzetes moderációt alkalmazok.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Közösségi blogolás

bbjnick olvassa...

A blog tartalma (Valamennyi bejegyzés)

...

Creative Commons Licenc

Németh László Emelkedő nemzete

2009.10.22. 23:45 bbjnick

 
„Amikor tizenhárom évvel ezelőtt a második szárszói konferencián utolszor találkoztam a fiatal magyar értelmiség színe-javával, tudtam, hogy tán sohasem szólhatok többé hozzá. Végigtekintettem az akkor lezáruló koron, figyelmeztettem őket, ne higgyék el, hogy ez a két magyar évtized, az azóta annyit emlegetett Horthy-korszak nemzeti szempontból olyan meddő és gyatra volt, mint a rendszer, amely nevét adta.
 
Az igaz, hogy a Tanácsköztársaság bukását követő ellenforradalom elsikkasztotta a magyar forradalmat, s Habsburg-császár nélkül, de súlyosabb formában a Habsburg-birodalom maradványait restaurálta. A magyar nyelvet törő tengerésztiszt a kormányzói székben jelképe volt annak, ami történt. Egy kis képességű, anakronizmust jelentő réteg kormányozta az országot. Ennek a rétegnek azonban volt egy előnye más későbbi, még kisstílűbb, szintén anakronizmust jelentő rétegekkel szemben, hogy nem volt túlságosan éhes.
 

Miután egy kicsit megszívta magát, nem avatkozott túlságosan mélyen az életbe, sőt bizonyos bűntudat is fejlődött ki benne. A magyar társadalom fejlődését, ha nem is segítette elő, de akadályozni is csak kismértékben tudta. S épp ez az ellentét, a reformokra képtelen maradi vezető réteg, alatta a maga életéhez bátorságot kapó társadalom döbbentett rá engem előbb halk remény, aztán a bizonyosság formájában, hogy a magyar a rend ellenére, amelybe beleszorították, emelkedő nemzet.
 
Ez annál feltűnőbb volt, mert ugyanebben az időben Európának több nagy népe nyugaton, keleten új technizálódása ellenére a hanyatlás jeleit kezdte mutatni. A magyar emelkedés főként szellemi és gazdasági téren volt szembeszökő. Mindig nagy honvággyal néztünk a reformkorra, a szabadságharcot megelőző évtizedekre. Az igazság azonban az, hogy akkor közel sem volt annyi nagy írója, művésze, muzsikusa, tudósa ennek a nemzetnek, mint a joggal megbélyegzett Horthy-rezsim alatt. Két nagy nemzedék dolgozott egymás mellett, a viszonylagos szabadságot a lényegek kimondására, az elviselhető korlátozást a klasszikus tömörítésre használva ki. A magyar zene ebben az időben emelte a világ fölé az első kultúrhistóriai jelentőségű nagy nevet, a Bartókét, s az ismeretlen, nyelvébe zárt magyar irodalom ekkor támasztott reményt, hogy ugyanezt megismétli.
 
De csaknem ugyanilyen volt a haladás gazdasági téren, ahol pedig az állam tehetetlensége teljesen megakadályozta a nagyobb méretű kezdeményezést. Különösen a kisemberek bizonyították be, hogy a magyar gazdaságilag is tehetséges nép. A halogatott földreform ellenére százezrek szakítottak le maguknak egy darabka földet, amelybe szorgalmuk beleölhették. Jól gazdálkodó kisbirtokok, kertek ezrei lepték el az országot. Nem véletlen, hogy épp ebben az időben merült fel a Kert-Magyarország terve: a szövetkezett minőségi gazdaságokból fölépített, okosan iparosított, kertész-színvonalon álló gazdáktól megművelt magyar föld látomása. Ezzel egyidőben az ipari munkásság szakképzettsége, általános műveltsége is megnőtt. A főváros körüli kertvárosokat az ő házacskáik népesítették be. Nem volt vad álom többé a másik gondolat, az értelmiségi színvonalra emelt munkás- és parasztnép s a néphez húzó értelmiség testvériesülése egy értelmiségitársadalomban.
 
Ahhoz, hogy a nemzet emelkedésében igazán bízni tudjak, egy hiányzott. A nemzet erkölcsi és politikai érzés dolgában nem állt olyan magasan, mint szellemileg. Szinte a legelemibb összetartás is hiányzott. Az elért vívmányokat engedte kicsikarni a kezéből. A megszálló német csapatok rendőrei mondták, hogy egyetlen országban sem kaptak ennyi följelentést. Még vége sem volt a háborúnak, már megkezdődött a kergetőzés az új pozíciókért, a másik magyar fölajánlása a jövendő gazdáinak. Tisztelet a kivételeknek, de a magyar természet nem nagy ellenkezéssel, sőt sokszor igazán könnyű szívvel viselte, hogy legjobbjait kiemeljék a fészekből, az otthonból. Ami történt, egy kelet-európai nép sem kerülhette el. De hogy ez így történt, annak a magyar túlzás és irigység majdnem olyan mérvben volt oka, mint az idegen ügynökök szolgalelkűsége.
 
Az elmúlt hét azért volt óriási élmény a számomra, mert ez a néhány nap mutatta meg, nemcsak nekem, de az egész világnak, hogy a magyar nép erkölcsileg mekkorát emelkedett. Hiszen nem mondom, voltak jelek rá eddig is. Még a tömlöcszerű elzártságban élő elfeledett ember is érezte, hogy az ifjúságból más levegő csap fel, mint kortársai közül. De hogy a nemzetgyötrésben, megaláztatásban így összeforrt, hogy diákok, munkások, katonák minden előzetes szervezkedés nélkül közös elszántságukban így megszerveződhettek, a vezér nélküli felkelőknek ez a csodálatos látványa meghaladta nem reményemet, de képzeletemet is.
 
Sajnos, azok közé az emberek közé tartozom, akik a természettől a veszélyt látó képzeletek kapcsán gyötrő ajándékul kapták a nagy bajokat is. A sok éven át tartó rettegés, az aránytalan munka, erkölcsi nyomás börtön nélkül is összeroppantott. Harmadéve beteg vagyok, az utolsó hét, az izgalmas feszültség még rontott is az állapotomon. A forradalom kitörése előtti nap azzal az elhatározással utaztam vidékre, hogy kiadatlan kézirataim rendezésének élek, s nem térek vissza többé a fővárosba. A rettenetes aggodalom napjai után csak egy éjszakát birkóztam az örömmel. Azóta már csak a felelősség szorítását érzem, amit ma minden értelmiségi embernek éreznie kell. Az utolsó ötven év magyar szellemi fejlődése világosan fölírta a nemzet elé a célokat, amelyek felé egy magyar forradalomnak törekednie kell.
 
De az utóbbi évtizedek gazdái tudták, hogy miért tiltották könyveinket. Ezt a magyar eszmevilágot kevesen ismerik. S most rájuk, a kevesekre vár, hogy a nagyszerű lökést, amelyet a nemzet eltökéltsége adott, ne engedjék félresiklani. Még csak annyit láttam, amennyit a rádió s a vidéki események látni engedtek, már világosan állt előttem a veszély. Először a közvetlen veszély, hogy a nemzet szent felindulásában az indulat sugalmazására hallgatva olyasmit talál elkövetni, amit később nem lehet jóvátenni. S a kissé távolabbi veszély, hogy mialatt az egész fegyvert fogott nép figyelme a szovjet csapatok kivonulása felé fordul, az új pozíciók felé törtető emberek, akik régi fényük visszatérését várják, megfelelő hadállást foglalnak el, s a forradalomból ellenforradalmat, az 1956-os magyar szabadságharcból holmi 1919-es kurzust csinálnak.
 
Kinek kell ezt megakadályozni, ha nem nekünk, akik látjuk, mit lehet itt elveszíteni. Az alól, hogy szóljunk, felmentést a halál, vagy még az sem adhat. Az első alkalmi autóval Pestre jöttem, szobámba zárkózva ideültem, mint valami gépfegyver, az írógépem mögé, hogy amíg bírom, csattogtassam. Gépem mellől arra a fiatal lányra gondolok, akinek a Kálvin téri ház tetején valamennyi férfitársát kilőtték, de ő tovább járatta a fegyvert, amíg csak fiatal feje is oldalt nem konyult.
 
Nem tudom, pontosan így történt-e. De az én szívemben ez a lány most múzsa. Ő int a háztetőről: rajta, öreg hullajelölt; ha én odadobtam szép ifjú életem, miért kell neked, szegény emberi maradvány, a magadéhoz görcsösen ragaszkodnod? Az emelkedő nemzet órája ütött. Megyek.”
 
(Németh László: Emelkedő nemzet)
 
 
Elhangzott a Magyar Rádióban 1956. november 1-én.
 
Megjelent:
Irodalmi Újság, 1956. november 2., 2.p.
Hírünk a világban, 1956. november—december, 1.-2. p.
Új Látóhatár, (München) 1956., 330-332.p.
Testvériség, 1957. február, 4-6.p.
Németh László: Életmű szilánkokban I.-II. Magvető és Szépirodalmi Kk., Bp., 1989., II. kötet 189.-192. p.
 
***
 
Apdét vagy kiegészítés (2009. október 27.):
 
Néhány Németh Lászlóval és 1956-tal kapcsolatos bejegyzés:
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bbjnick.blog.hu/api/trackback/id/tr1001468874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2009.10.24. 12:29:52

"S a kissé távolabbi veszély, hogy mialatt az egész fegyvert fogott nép figyelme a szovjet csapatok kivonulása felé fordul, az új pozíciók felé törtető emberek, akik régi fényük visszatérését várják, megfelelő hadállást foglalnak el, s a forradalomból ellenforradalmat, az 1956-os magyar szabadságharcból holmi 1919-es kurzust csinálnak."

Megtörtént.
Akkor és úgy, ahogyan előre látta.
Bár a korábbi szavai is beteljesülnének, melyek az emelkedésről szóltak.
Lehet, hogy lesz egy esély.
A helyezkedők már készülődnek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.10.25. 04:35:35

Kedves @inszeminator:

Ami most készülődik, arra én is kíváncsi vagyok:-)

Németh soraihoz pedig:

Hol és mikor hallottad Némethnek az Emelkedő nemzet c. cikkét idézni 1956 kapcsán? Szerinted ugyan miért tűnt el a magyar kögondolkodásból 1990 után Németh László? Ugyan kik tüntették el? És Illyést és Adyt és Szabó Dezsőt és az egész népi irodalmat? És még sokakat másokat is? Csak nem azért kellett eltűnniük a "kultúrából", mert sokaknak nem jött volna jól ha ilyeneket olvas a magyar: "Nem volt vad álom többé a másik gondolat, az értelmiségi színvonalra emelt munkás- és parasztnép s a néphez húzó értelmiség testvériesülése egy értelmiségitársadalomban."

(De sokan gondolták azt 1956-ban, hogy ott folytatja majd az ország, ahol 1943-ban - a második szárszói találkozó idején - megszakadt egy folyamat! De sokan féltek attól 1990-ben, hogy sokan úgy gondolják majd, hogy ott kellene folytatni, ahol 1956-ban abbahagytuk!)

A napokban hallottam két számomra új momentumot:

Amikor az MSZMP átalakult és létrejött az MSZP, akkor, állítólag Csoóri, Pozsgayra utalva, a következőket mondta szűk MDF-es körben: "Én azzal az emberrel soha többé nem állok szóba!" Nyilvánvaló(nak tűnik), hogy Csoóriéknak ígérete volt Pozsgaytól, hogy az MSZMP nép-nemzetijei cserbenhagyják a Pártot, ezzel ellehetetlenítve azt. De a reformkommunisták megtorpedózták ezt az ellehetetlenítő manővert. Pozsgayban vagy elég erő vagy elég bátorság vagy elég elszántság (ki tudja melyik?!) nem volt ahhoz, hogy meggátolja ezt az átmentős történetet.

Más: az inconnus Molnár Tamás meséli a tévében: amikor a 301-es parcellában a fejfákat állították, akkor készítettek egy emlékplakátot a fejfaerdő fényképével és Illyés Egy mondatának egy részletével. Nagyon kevés példány készült belőle, csak a "nagy nevek" kaptak belőle egyet-egyet. Kis Jánosnak ő maga adott át egy tiszteletpéldányt. Kis elvette, megnézte, majd cinikusan elmosolyodott, összegönygyölte és félretette.

Mondom, kíváncsi leszek a Fideszre, mert fogalmam sincs mennyire a maguk urai (úgy szellemi, mint politikai értelemben). Szellemileg minimális koherenciát nem tudnak felmutatni, ami pedig a politikát illeti... Naponta találkozik az ember efféle történetekkel (egy időben rendszeresen dolgoztam vidéki önkormányzatoknak, tehát személyes tapasztalataim is vannak) és ezek nem túl jó ómenek:

vastagbor.blog.hu/2009/10/22/egy_sikeres_ember

ü
bbjnick

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2009.10.25. 14:21:51

Kedves @bbjnick:
Apám 56/57 fordulóján egy este azzal állított be rajongó ábrázattal, hogy Németh Lászlóval találkozott a fasorban, hosszan beszélgettek, s aztán rámtekintve kitört belőle: Mge fogom kérni Németh Lászlót, hogy tanítsa történelemre a fiamat...!
Ahhoz már nagy voltam, hogy időnként leverjen a lábamról szíjjal, nem szerettem az ilyesmit, de a túlfűtött érzelemkitöréseiért sem rajongtam.
Később amikor már a magam erejéből ismerkedtem az író gondolatvilágával, gyakran eszembe jutott ez a jelenet.
Hogy mikor hallottam utoljára az Emelkedő nemzetről szóló írást emlegetni természetesen nem emelékszem.
A "mi köreinkben", pasaréti ifjusági kör / akkori /- az ilyesmi gyakran előfordult.
Most látom a Heti Válasz címlapján Karátson Gábort, ő pl. jeles alakja volt e körnek.

Sokat beszélnek, ill. beszéltek a korábbi rendszer Írástudóinak árulásáról.
A rendszer változása után, egy talán még nagyobb árulás következett, mert az általad említettek teljesen háttérbe vannak szorítva.
Szinte nincs is magyar irodalom. Valami katyvasz kavarog színes csomagolásban, de ennek is van egy furcsa hatása.
A maiak nem tudnak lekötni, súlytalanok, nem tudom mi marad belőlük.
A külföldi díjakra ácsingózó szolgalélek, nem teremt színvonalas m. irodalmat.
Ami pedig a Fidesz szegényes szellemi hátterét illeti...
Megint Apámmal hozakodok elő.
Elvitt a teljesen mellőzött, félretett Karácsony Sándorhoz. Tanítványaként kereste fel, s hogy engem bemutasson. Fontosnak tartotta, hogy találkozzam olyan emberekkel, akikre felnézett.
Köszönet jár érte.
Ha Mikszáth képet látok, ő is eszembe jut.

Üdv:
Inszeminator

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.10.26. 02:04:55

Kedves @inszeminator:

"Szinte nincs is magyar irodalom. Valami katyvasz kavarog színes csomagolásban, de ennek is van egy furcsa hatása." --- írod.

Ez a mondatod felidézett bennem valamit, ami bejegyzést kíván:-D Ha nem sikerül magamban legyőznöm a késztetést rövidesen megírom :-D Talán az lesz a címe, hogy A rendszervált/oz/ás demiurgoszairól...:-D

ü
bbjnick