Blogikus fixáció

Kis KÖZÉL, kis MAGÁNÉL, no meg némi KULTÚRA. De mindenek előtt MÉLTÁNYOSSÁG, ÁLLHATATOSSÁG - és BÉKESSÉG!
 
Ugyanakkor: CETERUM CENSEO CARTHAGINEM ESSE DELENDAM!

bbjnick (meg)írja...

Mélymagyarveszély!!!

A bejegyzések...

...teljes címlistája és leadje megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Az olvasók és kommentelők iránti tiszteletből...

...a blogon előzetes moderációt alkalmazok.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Közösségi blogolás

bbjnick olvassa...

A blog tartalma (Valamennyi bejegyzés)

...

Creative Commons Licenc

„Fölmagasodni nem bírhatsz. De lobogsz még...”

2009.06.02. 23:53 bbjnick

 
 
...Elképzeltem én is, de azonmód hirtelenjében nemigen tudtam mit válaszolni...
 
„…a fű közt, a gazban, az aljban…”
 
Pista bátyánk meghalt (mesélte Z.). Túl a nyolcvanon, magányosan élt a tanyáján. Évtizedek óta nem találkoztam már vele, nem sokat tudtam róla, tulajdonképpen annyit, amennyit egy-egy rokon, ha véletlenül szóba került, elejtett felőle. A temetés után összegyűlt a család Béla sógoréknál; ettünk, ittunk, megbeszéltük kivel mi történt az elmúlt időben és dicsekedtünk, szégyenkeztünk, örvendeztünk, sajnálkoztunk, együttéreztünk vagy éppen hallgattunk (ki-ki indíttatása szerint), ahogy az már ilyenkor lenni szokott.
 
A rokoni örvénylésből Béla sógorral egy-egy üveg sör társaságában kimenekültünk az ámbitusra bagózni. Fújtuk a füstöt, kortyolgattuk a sört, s közben Béla sógor beavatott a problémáiba. Arról mesélt, amiről tudott, leginkább arról, hogy hogyan „nem megy már itt semmi”. Beszélt a tanya gondjáról is. Tanyást kell keresni mihamarább (Pista bátyánk elárvult tanyájára), mert ha magára hagyják (a tanyát) szinte napokon belül lerombolják, széthordják. Erzsi ángyival már holnap kimennének összeszedni, ami mozdítható, menteni, ami menthető, ha volna valami rossz utánfutó.
 
Hallgattam, bólogattam (mesélt Z.) és eszembe jutottak Sanyiék: Sanyinak van utánfutója, s t’án még kölcsön is adná, ha szépen kérnénk. Még ahejt fölhívtam hát (Sanyit), s másnapra meg is beszéltük az utánfutót. Béla sógor köszönte és reggel nyolckor ott állt az öreg Ladával a házunk előtt.
 
Elhajtottunk az utánfutóért, majd nyomban a tanyára mentünk. Még mielőtt értem jött, Béla sógor kivitte Erzsi ángyiékat, hogy takarítsanak, pakolgassanak (hogy „haladjunk”). Mikor kiértünk a bejárat mellett már több jól megpakolt rafiazsák és kartondoboz döntötte a falat: ágynemű, ruhanemű, edények (egy özvegy öregember éppen felszámolt háztartása).
 
– Menj, köszönj be Erzsiéknek, kell ott még lennie egy kis pálinkának is, én megnézem a tehenólat – mondta Béla sógor és hátrabicegett.
 
A konyha üres volt, Erzsi ángyi és szomszédasszonya a szobában tett-vett. A nyitott ajtón át (be)köszöntem, fogadták, majd Erzsi ángyi rögtön Béla sógor holléte után érdeklődött. Megmondtam neki.
 
– Z.-kém, ha nincs szükség rád odakint, átnéznéd a konyhafiókot, hogy van-e benne valami, ami kellhet még?! Pista bátyád abban tartotta a papírjait. Ami meg nem kell, az meg mehet a sparheltba – instruált Erzsi ángyi. – Van ott egy kis pálinka is, szolgáld ki magad.
 
A konyhaszekrény nagyfiókja a konyhaasztalon feküdt (mesélte Z.). Aki látott már ilyet, az tudja, miről beszélek. Vékony kötözőzsineg, lapos zseblámpa, ácsceruza, csigacsináló (mindkét eleme, nem tudom, melyiket hogy hívják), megrozsdásodott olló, kávéfőző-tömítőgumi, több papírzacskónyi különböző méretű szeg és sok efféle holmi mellett (még egy igen régi katolikus énekeskönyv is hevert közöttük) néhány fénykép és rengeteg irat. Rögtön nyilvánvaló volt számomra, hogy nem igazodok ki közöttük. Honnét is tudhatnám én azt, hogy a sok évtizedes képes- és levelezőlapok, levelek, telerótt kockás füzetlapok, orvosi zárójelentések, nyugdíjigazgatósági, föld- vagy éppen kárpótlási hivatali értesítések, határozatok és végzések, s ki tudja még mi minden közül, mi az, aminek máig jelentése-jelentősége van.
 
– Míg pakolásztam, ez akadt a kezembe – húzott elő a zsebéből és nyújtott át a kocsmaasztal fölött egy összehajtogatott papírlapot Z.
 
Elvettem és széthajtogattam. Egy nagyjából könyvoldal-méretű lap volt, másfél oldala versszerű szöveggel telenyomtatva, az eredetileg üres felület pedig golyóstollal szálas betűkkel, számokkal sűrűn teleírva (nevek, címek…). A papír állapota, anyaga és a nyomtatott szöveg tipográfiája alapján legalább harmincévesnek tűnt, talán egy szabadföldkalendárium-szerű kiadványból téphették ki, még annak idején. A nyomtatott szöveg valóban egy vers volt.
 
Illyés Gyula:
 
KOSZORÚ
 
Fölmagasodni
nem bírhatsz. De lobogsz még,
szél-kaszabolta magyar nyelv, lángjaidat
kígyóként a talaj szintjén iramítva - sziszegvén
néha a kíntól,
többször a béna dühtől, megalázott.
Elhagytak szellemeid.
 
Újra a fű közt, a
gazban, az aljban.
Mint évszázadokon át a behúzott
vállú parasztok közt. A ne szólj szám, nem
fáj fejem aggjai közt. A
nádkúpban remegő lányok közt, mialatt
átrobogott a tatár. A
szíjra fűzött gyerekek közt, amidőn csak
néma ajak-mozgás mímelte a szót,
mert hangot sem tűr a török, mert
arcba csap ostor -:
most mutatod meg,
most igazán - nekem is, mire vagy jó,
most a pedigréd: a címered, hajszálgyökerednek
kőharapó erejét.
 
Összemosolygás nyelve; a titkon
össze-világló könnyek nyelve; a hűség
nyelve; a föl nem adott hit
tolvaj-nyelve; remény laissez-passer-ja; szabadság
(percnyi szabadság, kortynyi szabadság, foglár háta mögötti szabadság)
nyelve; tanár-kigunyolta diák, szerzsán-legyalázta baka,
összeszidott panaszos, hivatalnokok-unta mamácska
nyelve; csomaghordók, alkalmi favágók, mert
gyárba se jó, szakmára sem alkalmas (mert
nyelv-vizsgát se megállt) proli nyelve; az ifjú
főnök előtt habogó veterán
nyelve; a rendőrőrsön azonnal
fölpofozott gyanúsított
mélyebbről fakadó tanúság-
tétele, mint Lutheré;
kassai zúgárus, bukaresti cselédlány,
bejruti prostituált szüle-hívó
nyelve; köpések-
mosta, dühpírja-törölte
orcájú fiaid közül egy, íme:
szólni tudó más nyelveken is,
hű európaiként
mondandói miatt figyelemre,
bólintásra becsült más népek előtt is:
nem léphet föl oly ünnepi polcra,
nem kaphat koszorút
oly ragyogót, amelyet, szaporán lesietve ne hozzád
vinne, ne lábad elé
tenne, mosollyal bírva mosolyra vonagló
ajkad, fölnevelő
édesanyám.
 
Végigolvastam a verset, átfutottam a lapra tollal felrótt neveket, címeket és kérdőn Z.-re néztem. Z. nagyot kortyolt sörösüvegéből (és ezt mondta):
 
– Amíg te itt olvasgattál, elképzeltem, hogy O. V.-t, miután a párt vidéki választmányi tagjai lemondatták, a pártszékházból kilépve egy tüntető leköpi. Nem szükségeltetett hozzá különösebb fantázia.
 
Elképzeltem én is, de azonmód hirtelenjében nemigen tudtam mit válaszolni.
 
– Újra kellene alapítani Magyarországot – törte meg a pillanatnyi zavarom okozta csöndet és nyúlt a papírlapért Z., amelyet, miután visszaadtam neki, összehajtogatott és zsebre tett.
 
a_fuzfa_es_a_szel_kep01_ff_kk_bbjnckblghoz_.JPG
Egy kép Mohammad Ali Talebi A fűzfa és a szél című filmjéből
 
 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bbjnick.blog.hu/api/trackback/id/tr671160444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.