Blogikus fixáció

Kis KÖZÉL, kis MAGÁNÉL, no meg némi KULTÚRA. De mindenek előtt MÉLTÁNYOSSÁG, ÁLLHATATOSSÁG - és BÉKESSÉG!
 
Ugyanakkor: CETERUM CENSEO CARTHAGINEM ESSE DELENDAM!

bbjnick (meg)írja...

Mélymagyarveszély!!!

A bejegyzések...

...teljes címlistája és leadje megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Az olvasók és kommentelők iránti tiszteletből...

...a blogon előzetes moderációt alkalmazok.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Közösségi blogolás

bbjnick olvassa...

A blog tartalma (Valamennyi bejegyzés)

...

Creative Commons Licenc

Énekeltek?

2009.04.18. 12:07 bbjnick

Internacionálé most

Nomen est omen – ahogy a latin mondja. A Szófia név jelentése bölcsesség, szeretet (azaz mindkettő egyszerre, hiszen a kettő egy). Ha valaki ezt a keresztnevet viseli, szinte bizonyos, nagy dolgokra hívatott.
 
– Nocsak! – mondtam és nyomban mutattam is, mi „Nocsak!”. Tőlünk nem messze, a rendezői jobbon, egy tolókocsit toló nő és egy a tolókocsiban ülő idős férfi kettőse fordult rá a rekettyés takarásából a padunk előtt elhaladó kavicsos ösvényre. A nő földúltnak látszott és folyamatosan beszélt, az idős férfi ugyanakkor üres tekintettel bámult a semmibe és állhatatosan dohányzott.
 
A …-i szanatórium kertjében ültünk Z.-vel; az Igazgató-főorvos úr Z. pszichéjének „puha gócával” már több hete nem boldogult (az empátiarohamok, minden orvosi erőfeszítés ellenére, folytonosan vissza-visszatértek), így barátom ismét hosszabbidejű benntartózkodásra kényszerült.
 
– Csak nem? – kérdeztem Z.-t a közeledő párosra utalva.
 
– De, de. Szofi szinte mindennap meglátogatja Gyufa bácsit, hosszan sétálgatnak a parkban; Szofi mesél, Gyufa bácsi cigarettázik – orientált Z.
 
A Gyufa bácsit toló Szofi felénk közeledve sem hagyta abba vagy halkította le monológját, így feszengeni kezdtem. Z. nemkülönben. Beszélgeti nem tudtunk, mivel (hogy tudjunk), meg kellett volna emelni a hangunkat. Ez, ugye, kínos lett volna. Hallgatni viszont ugyancsak kínos volt, hisz olybá tűnhetnék, mintha hallgatóznánk. Így, jobb híján, magunk elé meredve vártuk, hogy a páros elgurigázzon előttünk.
 
Ám a monológ egyszer csak hirtelen megszakadt. Önkéntelenül fölnéztem és a megszakadt monológ irányába tekintetve nagyon különös látvány fogadott. Tőlünk talán három méterre (jobbra) tolószékében kucorogva, buddhaian üres tekintettel ott cigizett Gyufa bácsi, mögötte pedig sóbálvánnyá meredve ott állt Szofi, olyan arccal, amilyet még életemben nem láttam. Könyökömmel (segítségkérően) megböktem Z.-t, ám Z. nem reagált. A jó Z. szintén sóbálvánnyá meredt.
 
Nem tudom, mennyi ideig tarthatott ez az állapot, talán néhány másodpercig, talán egy percig is. Cudar volt, annyi bizonyos. Kínomban csak ide-oda forgattam a fejem, hol Z.-t, hol Szofit, hol Gyufa bácsit bámultam. Ám egyszer csak Szofi rám villantotta addig üveges tekintetét, mélyen a szemembe nézett, majd Z.-re, és lassan, bizonytalan léptekkel megindult, szótlanul tolva el a kocsit előttünk.
 
– Láttad te is?! – szólalt meg kis idő múltán Z.
 
– Mit is? – kérdeztem vissza értetlenül.
 
– Ez rettenetes – válaszolta Z. – Mindenütt bitófák álltak, itt, mindenütt, köröskörül. És minden bitófán egy-egy akasztott ember. Csúf, foszló tetemek. Alacsony, magas, sovány, kövér, öreg, fiatal tetemek, itt lógtak, mindenütt. Lógtak és énekeltek.
 
– Énekeltek?
 
– Énekeltek.
 
– A foszló hullák énekeltek?
 
– Ühüm, azok.
 
– Itt a parkban hullák énekeltek?
 
– Itt a parkban.
 
– És most már nem énekelnek?
 
– Most már nem.
 
– És mit énekeltek?
 
Elhibázott kérdés volt, mert kérdésemre Z. dallal válaszolt. Énekelni kezdett egy dalt, melynek dallamából hátborzongató sóvárgás áradt. Sohasem hallottam még olyan muzsikát, amely így ki tudta fejezni a sóvárgást. És ugyanakkor, meg nem tudnám mondani, hogy s mint, de ennek a zenének humora is volt (igen, határozottan, humora is volt). A szöveg viszont teljesen érthetetlen volt számomra. Ahogy Z. abbahagyta az éneklést, nyomban meg is kérdeztem tőle:
 
– Te értetted, hogy mit énekelsz?
 
– Konkrétan?
 
– Konkrétan.
 
– Hát, nem is tudom.
 
Mikor eljöttem Z.-től, a kapuban összefutottam az Igazgató–főorvos úrral. Érdeklődött a hogylétem felől, amit megköszöntem, és faggatott arról, mit gondolok Z.-ről, amire kitérő választ adtam. Mit mondhattam volna neki?
 
Vasárnap este a tévét nézve, újra láthattam Szofit, az MSZP-kongresszus színpadán. Néztem, ahogy ott énekelt elvtársai között, és tekintetében újra azt a furcsa (számomra ezidáig ismeretlen) „nemistudommit” véltem fölfedezni, amit a parkban is láttam.
 
Cudar dolgok ezek.

(A bejegyzés) Innét: magyarido.blog.hu/2009/04/07/internacionale_most

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bbjnick.blog.hu/api/trackback/id/tr291072472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.