Blogikus fixáció

Kis KÖZÉL, kis MAGÁNÉL, no meg némi KULTÚRA. De mindenek előtt MÉLTÁNYOSSÁG, ÁLLHATATOSSÁG - és BÉKESSÉG!
 
Ugyanakkor: CETERUM CENSEO CARTHAGINEM ESSE DELENDAM!

bbjnick (meg)írja...

Mélymagyarveszély!!!

A bejegyzések...

...teljes címlistája és leadje megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Az olvasók és kommentelők iránti tiszteletből...

...a blogon előzetes moderációt alkalmazok.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Közösségi blogolás

bbjnick olvassa...

A blog tartalma (Valamennyi bejegyzés)

...

Creative Commons Licenc

Illyés, a magyarok és mi 1.

2008.11.25. 05:01 bbjnick

 
„A magyar az, aki bátran szembenéz a nép bajaival: a nemzet fejlődésének akadályaival. Aki a szabadságot ma is minden téren meg akarja valósítani. Aki a népnek műveltséget, egészséget, jólétet akar. Aki a földmívesnek földet, a munkásnak méltó hasznot, mindenkinek emberi bánásmódot kíván, egyéni érdeke ellenére is. Aki egy nyomorult, éhező vagy jogfosztott láttán saját magát is sértve érzi, emberi, magyari mivoltában. (…) Magyar énelőttem az, aki nem bírja a homályt, sem a börtönben, sem a gondolatban. Magyar az, aki az értelmet szereti, aki szenvedélyét csak akkor engedi szabadon, midőn a szó már nem használ az igazság elfogadtatására. Minden nép közösség. Jó magyar az, aki emberi, jó tagja a magyar közösségnek.” (Illyés Gyula)
 
(Ez egy blogbejegyzés. (Mint megtanultam) Alkalmatlan arra, hogy hosszabb fejtegetésekbe, elemző-értekező kalandokba bocsátkozzék a blogger. Megpróbálom tehát mondandómat a tőlem telhető maximális tömörséggel, időnként gondolati ugrásokkal is élve előadni. Próbáljatok a mondandóra és ne a „stílusra” koncentrálni. Pont.)
 
Mostanában majd mindenről Illyés Gyula jut eszembe. Kénytelen voltam valamiféle magyarázatot keresni az okra. Majd, miután megtaláltam, vadul olvasni kezdtem Illyéstől és Illyésről, hogy magyarázatom hitelességét ellenőrizzem. Pillanatnyilag úgy tűnik, igazam van.
 
Illyés nem egyszerű képlet. Sem mint „sors”, sem mint alkotó. Pályája elején, a két világháború között, egzisztenciaépítő őstehetség (az egzisztencia szót itt a létező legtágabb értelmében értem). Élete delén, az ötvenes évek poklában, a biológiai és az erkölcsi túlélésért küzdő elhívatott alkotó. Míg a hatvanas-hetvenes években, a kádárvilág vizeletszagú mocskában, egy végletesen kiszolgáltatott, megalázott, megtört és felőrölt, ugyanakkor méltóságát mindezeken túl is megőrizni képes „költőkirály” (akinek nevével és tekintélyével rendre visszaél a kommunista hatalom, de élni valójában sohasem tud).
 
Emberi-alkotói minőségét (vonzalmainak és behódolásainak motivációit) sokan és folyamatosan vitatták-vitatják. Talán mert nem értik, talán mert túlságosan is. Az illyési életút magyar viszonylatban hosszúnak tekinthető, az életmű pedig egyenesen hatalmasnak, mindenki találhat bennük fogódzót prekoncepcióihoz. A Horthy-kor „pusztájáról”, a cselédsorról Párizsba, a legvadabb modernizmusba, onnét a szociográfiába, majd a népiségbe, a népi mozgalomba, a demokráciába, a szocializmusba, a patriotizmusba, majd az „esszenciális magyarságba”, aminthogy a lírától a prózán át a drámáig, az esszéig és egy új minőségű líráig (az „esszenciális magyarságba”) korántsem rövid az út – éppen egy élet. Számunkra azonban már adatott, hogy egységében, egészében nézzünk Illyés művére – s ne a részleteken keressük a „bogokat”, hanem –, megpróbáljuk egy tekintetben átfogni, és levonni a nekünk (is) megnyíló tanulságokat.
 
Ami Magyarországon és a magyarsággal az elmúlt húsz évben történt valószínűleg példátlan jelenség. Ha száz év múlva lesznek még (egyáltalán), akik „társadalomtudományokkal” foglakoznak, gyaníthatóan kuriozitásként (egzotikus kutatási témaként) fognak tekinteni a második ezredforduló-környéki magyar történelemre (a kor politikájára, társadalmára és kultúrájára). Az önveszejtés és az önvesztés kora – beláthatóan így fogják emlegetni.
 
Mostanában majd mindenről Illyés Gyula jut eszembe… Ahogyan nap mint nap az önveszejtés rafináltabbnál rafináltabb és kétségbeesettebbnél kétségbeesettebb módozataival kell szembesülnünk (bár nem könnyű, most ellenállok a kísértésnek, hogy ennek az önveszejtésnek a taglalásába fogjak) , gondolom, természetes is, hogy, ha van bennünk egy szemernyi tudatosság és életösztön, akkor analógiák, mint a megoldások kulcsai, után kapkodunk. És, mit ad Isten, hogy hogy nem elvtársak, már ha csak huszadik századi kultúránkra tekintünk, szinte mást sem látunk csak analógiákat. Éljünk velük!
 
illyeseskozmutzaflora_kk_1960foto_vrz_.JPG
 
Folyt. köv.
 
 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bbjnick.blog.hu/api/trackback/id/tr585126994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.