Blogikus fixáció

Kis KÖZÉL, kis MAGÁNÉL, no meg némi KULTÚRA. De mindenek előtt MÉLTÁNYOSSÁG, ÁLLHATATOSSÁG - és BÉKESSÉG!
 
Ugyanakkor: CETERUM CENSEO CARTHAGINEM ESSE DELENDAM!

bbjnick (meg)írja...

Mélymagyarveszély!!!

A bejegyzések...

...teljes címlistája és leadje megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Az olvasók és kommentelők iránti tiszteletből...

...a blogon előzetes moderációt alkalmazok.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Közösségi blogolás

bbjnick olvassa...

A blog tartalma (Valamennyi bejegyzés)

...

Creative Commons Licenc

Miłosz és a feladat (Egy könyvről)

2008.07.04. 22:10 bbjnick

...Nagyesszé írásába kezd hát [Miłosz] Urlo országáról („Blake-től vettem az Urlo szót. Azt a tájékot jelenti, ahol a megnyomorított ember kénytelen elviselni lelki gyötrelmeit. Maga Blake nem az Urlo országában élt, bár betelepültek már oda a tudósok, a newtoni fizika hívei és a filozófusok, s majd minden festő és költő. Akárcsak utódaik, a XIX. és a XX. században, mind a mai napig.”), a személyes és a kollektív – és a kettő viszonyának – fényében...
 
Miłosz és a feladat (Cz. Miłosz: Az Urlo országa) 
 
Félelemtől reszketve, úgy bizony, úgy végzem majd,
Ha csak rá nem szánom magam, hogy nyíltan megvalljam
A hazug komédiát, mit űztünk én és a kor:
Kedvünkre visíthattunk a koboldok s démonok nyelvén,
Ám a tiszta s magasztos szavak tiltottak voltak,
Oly kemény büntetéssel, hogy az, ki csak egyet is
Kiejtett, a kárhozat fiának hitte magát.
 
Czesław Miłosz: Feladat (fordította: Zsille Gábor)
 
Valamennyien – majdnem valamennyien – önimádók vagyunk. De mi van, mi lehet az önimádaton túl? Talán az irónia, az önirónia. És azon túl? Talán a teória, a teoretikus gondolkodás („A teória életrendet teremt, (...) azon a tényen nyugszik, hogy nincs olyan megállapítás, amelynek ne lenne egzisztenciális súlya és morális konzekvenciája” – írja Hamvas Béla). Igen. De azon túl?
 
Közbevetőleg: Csak a nagyon h*lye vagy nagyon gonosz skriblerek, „recenzensek” szokták az általuk bemutatott munkákat „elmesélni” vagy „megfejteni”, a művel való első találkozás izgalmát, örömét a befogadó számára prekoncepciók sugalmazásával elrontani. Magam is megpróbálnék tartózkodni ezektől a hibáktól; s nem csak azért, mert nem szeretnék rossz színben föltűnni, de azért is – és ez az, ami igazán fontos –, mert az általam ajánlani szánt könyvet sokkal jelentősebbnek és értékesebbnek tartom annál, hogy egy ostoba „pársorossal”, már elolvasása előtt, elidegenítsem lehetséges olvasóitól. (Tehát, jó előre szólok: „kivonatolással” és „megmondással” nem szolgálhatok. Fukarkodni fogok az információkkal és az értelmezésekkel is, csak olyan támpontokat adok, amelyek a befogadás autonóm voltát – reményeim szerint – érdemben nem zavarnák meg.)
 
Czesław Miłosz (lengyel költő, 1911 – 2004) nekem már nagyon régen „megvan”. Inkább még a nyolcvanas évek végén, mint a kilencvenes évek elején még kölyökként (ha nagykölyökként is, de mégis csak kölyökként) akadtam rá verseire – koncentrált, feszes és világos líra volt ez, éles „metafizikai irányzékkal” –, s érdeklődésem Miłosz iránt azóta is töretlen. Amikor a Rabul ejtett értelem magyarul is elérhetővé vált, ez az érdeklődés még erősödött is bennem, Az Urlo országa elolvasása után pedig már mélyült is. Mint buta és katolikus ember mindig vonzódtam az esszéisztikus szemlélet- és előadásmódhoz, s Miłosz ennek egyik legnagyobb huszadik századi mestere: semmi csoda nincs hát abban, hogy prózája is magával ragadott.
 
miloszngtvurloorszagaboritokk_spvrz125201_pztvbbjnckblghzgymskvltzt_.jpgAz Urlo országa szerzőnk 1977 környékén írott nagyesszéje (a magyar kiadás 368 oldal). Ezidőtájt Miłosz a hatvanas évei közepén járó, a szabad nyugati világban élő, ott polgári egzisztenciát teremtett, lengyel emigráns költő. Már elég jelentős alkotói pálya áll mögötte és elég ismert és elismert személyiség ahhoz, hogy a memoárírás kényszerét (mint elvárást és mint feladatot) folyamatosan érzékelje-érezze, ugyanakkor (az Urlo-ban részletesen kifejtett okok miatt) még következetesen ellenáll ennek. Már bizonyosan nem motiválják a karrier- és presztízsszempontok, az öregkori művekre oly jellemző sajátos melankólia azonban még nem érkezett el hozzá. Nagyesszé írásába kezd hát Urlo országáról („Blake-től vettem az Urlo szót. Azt a tájékot jelenti, ahol a megnyomorított ember kénytelen elviselni lelki gyötrelmeit. Maga Blake nem az Urlo országában élt, bár betelepültek már oda a tudósok, a newtoni fizika hívei és a filozófusok, s majd minden festő és költő. Akárcsak utódaik, a XIX. és a XX. században, mind a mai napig.”), a személyes és a kollektív – és a kettő viszonyának – fényében.
 
„Hosszú halogatás után mesélek most néhány szellemi kalandomról, amelyekről, ha szóba kerültek is olykor, nem szívesen tartózkodóan beszéltem. Végül beláttam, hogy lejárt az idő, mind összezsugorodott Földünk, mind egyetlen életem története arra késztet, hogy végre úrrá legyek az olvasó iránti, szűnni nem akaró bizalmatlanságomon.” Az esszé kiindulópontja a jelen (a megírás helye és ideje); s innét személyes élmények és „szellemi kalandok” felidézése, egymásba szövése, utólagos értelmezése során bontakozik ki előttünk Miłosz ön- és helyzetértékelése („szellemi alapállása”). Időnként mintha memoárt olvasnánk, amely hirtelen irodalomtörténeti vagy éppen történelmi, filozófiai értekezésbe csap át, majd ismét emlékező jelleget ölt, hogy ennek apropóján idézetek hosszú sorával vezesse tovább az olvasót a szöveg gondolatmenetében. S mindezt bámulatosan világos, tiszta nyelvezettel, gyönyörű, (s talán ezt le sem szabadna írni) egységes – „értekező prózai” – stílusban.
 
„Nem Goethe nem félt attól – írja [Erich] Heller –, hogy a Genezis könyvét, mint örök érvényű, változatlan könyvet megfosztják hitelétől a nagy becsben tartott geológiai, biológiai és antropológiai iskolák; csak az a gondolat töltötte el rémülettel, hogy a mechanisztikus természetfilozófiával szövetkezett kísérleti tudomány, mely oly ügyesen kérdez és ad választ, ha minden dolgok hogyanjáról van szó, olyan pontosan állapítja meg a viszonyokat, melyek előre láthatóan vagy váratlanul jöttek létre ez, az és amaz között, hogy végül kiolthat minden alkotó jellegű érdeklődést az iránt, hogy mi ez, az és amaz, és mit jelentenek. Mert Darwin elmélete számtalan babonás hiedelem táptalaja lett, melyek azóta tenyésztek, hogy a középkori skolasztika vereséget szenvedett Francis Bacontől.” Az Urlo országáról megjelent számos recenzió közül szinte egyből sem hiányzik az az észrevétel, hogy „[Miłosz művében] szóhoz juttat (…) szereplőket és műveket, akik és amelyek így együtt a modern racionalizmus szépirodalmilag hitelesített gnosztikus korrektívumát kínálják az olvasónak.” (Az idézet Bazsányi Sándor ÉS-beli recenziójából származik.) S, kétségtelen, úgy a címbeli Blake-re való utalás, mint a műben megidézett, hivatkozott, nemritkán elemzett kortársak, barátok és „mesterek” névsora (Gombrowicz, Blake, Swedenborg, Goethe, Simone Weil, Dosztojevszkij, Mickiewicz, a szerző rokona, a francia költő, Oscar Milosz stb.) lehetővé teszi azt az értelmezést is, amely Az Urlo országát az „újkori messianisztikus hagyomány” összefoglalásának, ad absurbum, a „racionalizmussal szembeni szabadságharcát vívó szellem” egyfajta sajátos kézikönyvének tekinti. S aki így olvassa, nagy bizonyossággal, nem is fog csalódni. Ugyanakkor, véleményem szerint, Miłosz könyve több is és más is, mint (még)egy „katasztrofista” munka. A huszadik század egyik legnagyobb költőjének értékálló és értékteremtő alkotása ez, aki, az önmaga számára kitűzött „feladathoz” hűen (lásd: a bejegyzés mottójául idézett verset), megpróbál közelebb jutni és ezáltal bennünket is közelebb juttatni a tisztábban látáshoz, a kérdések érdemi föltevéséhez: gondolkodni és szemlélni tanít.
 
E hevenyész kis ajánlót egyfajta hozzájárulásnak szántam a Konzervatóriumon rendszeresen hivatkozott szerzők listájának bővítéséhez. Remélem, sikerült kedvet csinálnom az olvasáshoz, mert bár magam sem „katasztrofista”, sem „miłoszista” nem vagyok (általában idegenkedem a szektárius gondolkodástól), de Az Urlo országát hiteles és értékes műnek tekintem, amely („helyesen olvasva”) nagyban hozzájárulhat az ilyen-olyan szektárius gondolkodásmódok oldásához-oldódásához.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bbjnick.blog.hu/api/trackback/id/tr73553905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.