Blogikus fixáció

Kis KÖZÉL, kis MAGÁNÉL, no meg némi KULTÚRA. De mindenek előtt MÉLTÁNYOSSÁG, ÁLLHATATOSSÁG - és BÉKESSÉG!
 
Ugyanakkor: CETERUM CENSEO CARTHAGINEM ESSE DELENDAM!

bbjnick (meg)írja...

Mélymagyarveszély!!!

A bejegyzések...

...teljes címlistája és leadje megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Az olvasók és kommentelők iránti tiszteletből...

...a blogon előzetes moderációt alkalmazok.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Közösségi blogolás

bbjnick olvassa...

A blog tartalma (Valamennyi bejegyzés)

...

Creative Commons Licenc

„Ha film, úgymond, hadd legyen film!” (A csupasz filmestészta vagy vizuálattack a blogtérben. Bevezetés)

2007.12.21. 02:12 bbjnick

 
„Differenciált individuum nélkül integrált szocialitás nincs, s ez már nem a kultúra, hanem a fennmaradás kérdése.”
(Hamvas Béla)
 
„A film legfontosabb formaalkotó elve, amely legkisebb ízéig áthatja, a megfigyelés… Művész az, akinek elgondolásában vagy filmjében egy sajátos képi világ és a való világról alkotott egyéni gondolatrendszer jelenik meg.”
(Andrej Tarkovszkij)
 
Bevallom, csak ámulok-bámulok, mennyire téma a film, mint olyan, a „blogtérben”. Idekattintasz-odakattintasz s itt is egy filmajánló, ott is egy filmajánló – nemritkán mindjárt „kritika” –, mindenkinek van „egy” véleménye. Jó, nem maszatolok, tudom én azt nagyon jól, hogy miért is van ez (lényegében: helyesen) így. El is fogom mondani szép sorjában (már ahogyan én látom) ezt is és még számos más (szerintem) pikáns észrevételt is (már ami a film-tematikát illeti). Monománozni azonban elég tré játék, úgyhogy, ha ide-idepottyintok néha-néha valami „okosságot”, semmi másért nem teszem, mint hogy egy-egy hős blogger rátromfoljon (de az sem baj, ha egyetértést imitál, netalán pontosít-helyretesz).
 

 Paczanek István szövőgyári munkás és neje 1952-ben. Vagy talán mégsem?

 

Néhány évvel ezelőtt erőteljesen részt vállaltam egy slusszprojektben, aminek az „eszméje” az volt, hogy prevenciós-értékorientációs tevékenységet végezzünk fiatalok körében a mozgókép segítségével, lehetőleg minél indirektebb módon. Több sorozatot állítottunk össze, mind a maga módján egyfajta „bevezetés a mozgóképes godolkodásba”-jellegű filmsor volt. A szerintem legsikeresebb sorozat ez volt:
 
Vigyázz a kendődre, Tatyjána! (Aki Kaurismäki, finn, 1993)
Posztmodern road-movie sok-sok humánummal és sajátos humorral. Két kivénhedt finn rocker, két szovjet turistanő, egy ócska Volga, teméntelen vodka és kávé…
Vattatyúk (Ferenczi Gábor, Dobos Mária, Szőke András, magyar, 1990)
Az első magyar amatőr nagyjátékfilm. Kecskeméti műkedvelők nyolcmilliméteres meséje egy tsz-melléküzemágról és az aranytojást lenyelő tyúkról.
Tűz van, babám! (Milos Forman, csehszlovák-olasz, 1967)
Szatírikus parabola a szocializmusról a cseh “új hullám” modorában. Egy tűzoltóbál tánccal, tombolával, szépségversennyel és tűzzel.
Playtime (Jaques Tati, francia, 1964)
Modern “burleszk” az ember és a technológia viszonyáról. Hulot úr a hatvanas évek elejének Párizsában “bolyong”.
Aranyláz (Charlie Chaplin, USA-beli, 1926)
Chaplin első nagyjátékfilmje. A “csavargó” kalandjai Alaszkában.
A hét szamuráj (Kuroszava Akira, japán, 1953)
A legeurópaibb japán rendező legnépszerűbb munkája, a filmtörténet talán legizgalmasabb és legköltőibb kalandfilmje.
Négyszáz csapás (Francois Truffaut, francia, 1959)
A francia “új hullám” nyitódarabja. A kiskamasz Antoine “veszélyes csínytevései”.
Ferenc, Istennek lantosa (Roberto Rossellini, olasz, 1950)
Az olasz neorealizmus összefoglaló alkotása, Szent Ferenc Virágoskertje és Boróka testvér története nyomán.
Ének a búzamezőkről (Szőts István, magyar, 1947)
Móra regényének korszakos, betiltott adaptációja.
Jeanne d’Arc (Carl Theodor Dreyer, francia, 1928)
A némafilm klasszikusa, az Orleans-i Szűz periratainak expresszionista filmnyelvre adaptált változata.
Amerikai anzix (Bódy Gábor, magyar, 1975)
Világhírű kísérleti munka (experimentális film) az emberi létezés céljáról és lehetőségeiről. Negyvennyolcas honvédtisztek találkozása az amerikai polgárháborúban. 
A szabadság fantomja (Luis Buñuel, francia, 1974)
A szürrealizmus nagymesterének álmokból és freudista toposzokból szőtt játéka a totalizálódó szabadságról. Buñuel összegző trilógiájának (A burzsoázia diszkrét bája, A szabadság fantomja, A vágy titokzatos tárgya) középső darabja.  
Talán az ördög (Robert Bresson, francia, 1977)
Szikár filmmeditáció egy tizenhét éves fiú haláláról a francia filmművészet legautonómabb rendezőjétől
Tükör (Andrej Tarkovszkij, szovjet, 1975)
A filmtörténet egyik legszebb és legbonyolultabb mozgóképe. A Tükör egy ember arcképe az emlékek, az álmok, a művészet, a történelem és a hit tükrében.
Kizökkent világ (Godfrey Reggio, USA-beli, 1980)
Egy hopi indián jóslat amerikai filmváltozata Philip Glass zenéjére.
 
Ebben a sorrendben néztük végig a filmeket (valamennyi mű egy-egy lépéssel beljebb vitte nézőjét a vizuális gondolkozás „galaxisába”, újabb és újabb perspektívákat, kontextusokat, narratívákat mutatva be), a nézőket kellő (a tájékozódáshoz szükséges) információval láttuk el az alkotókra-alkotásokra vonatkozóan (természetesen, még a vetítést megelőzően), majd a vetítést követően (végeredményében) „kötetlen”, de kellően koordinált beszélgetésekben dolgoztuk fel a látottakat.
 
Életreszóló tapasztalatokra tettünk szert e vetítések során. Talán majd mesélek ezekről is egyszer.
 
És ti mit szóltok ehhez a filmsorhoz?
 
(Folyt. köv.)
 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bbjnick.blog.hu/api/trackback/id/tr91270998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.