„(...)
»Még nem voltam kész és már láttak a szemeid« (Zsolt 138,16): az abortusz szörnyű bűncselekménye.
58. Az összes vétkek között, amit az ember az élet ellen el tud követni, a művi abortusznak olyan vonásai vannak, melyek miatt különösen is súlyos és kárhoztatandó. A II. Vatikáni Zsinat a csecsemőgyilkossággal együtt »utálatos bűncselekménynek« nevezi. (...)
Ma azonban az abortusz bűne súlyosságának tudata sokak lelkiismeretében fokozatosan halványodik. Elfogadása a gondolkodásban, a szokásokban, sőt magában a törvényhozásban az erkölcsi érzék nagyon veszedelmes válságának beszédes jele, mert ez az érzék egyre képtelenebbé válik a jó és rossz megkülönböztetésére még az élet alapvető értékei tekintetében is. Egy ilyen súlyos helyzetben minden korábbinál nagyobb bátorságra van szükség, hogy szembenézzünk az igazsággal és nevükön nevezzük a dolgokat anélkül, hogy kényelmi szempontokra hivatkozva kompromisszumokat kötnénk vagy engednénk az önáltatás kísértésének. Ebben az esetben újra fölhangzik a Próféta kategorikus elmarasztalása: »Jaj azoknak, akik jónak mondják a rosszat, és rossznak a jót, akik fölcserélik a sötétséget világosságra és a világosságot sötétségre!«. (...) Épp az abortusz esetében figyelhető meg egy kétértelmű szóhasználat terjedése – pl. a »terhességmegszakítás« –, mely el akarja kendőzni igazi természetét és csökkenteni akarja a súlyát a közvélemény előtt. Talán ez a nyelvi jelenség maga is jó mutatója a lelkiismeretek eltompulásának. De semmiféle szóhasználat nem tudja megváltoztatni a tényeket: a művi abortusz, bárhogyan hajtják végre, egy ember megfontolt és közvetlen megölése életének kezdeti szakaszában, a fogantatás és a születés közötti időben.
(...)
61. A szentírási szövegek, melyek soha nem beszélnek szándékos abortuszról, nem is tartalmaznak rá vonatkozó kifejezett és közvetlen tilalmakat, úgy tekintik a magzatot, hogy természetes következetességgel rá is érvényes Isten »ne ölj« parancsa.
Az emberi élet szent és sérthetetlen minden pillanatában, születése előtt is. Az ember az anyaméhtől kezdve Istenhez tartozik, aki mindent átlát és ismer, aki kezével formálja és alakítja; aki látja a kis embriót és látja benne a holnapi felnőtt embert, akinek megszámlálta napjait és hivatása be van írva az »élet könyvébe«. (...) Az ember már a méhben – amint sok szentírási hely tanúsítja (...) – Isten szeretetteljes és atyai gondviselésének személyes tárgya.
(...)”
Az idézet forrása: EVANGELIUM VITAE. II. János Pál pápa enciklikája a püspököknek, a papoknak és diakónusoknak, szerzeteseknek és szerzetesnőknek, a laikus krisztushívőknek és minden jóakaratú embernek az emberi élet sérthetetlenségéről. 1995. március 25. — http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=78