„(...) Valójában a körülmények (...) adják meg minden politikai elv sajátos színezetét, megkülönbözető jegyét. A körülmények alakítanak minden polgári és politikai rendszert az emberiség számára hasznossá vagy kártékonnyá. (...) Vajon pusztán azért, mert a szabadság elvontan szemlélve az emberiség áldásai közé tartozik, jókívánságaimat kell-e kifejeznem az őrültnek, aki megszabadult cellája védelmező rácsaitól és biztonságos sötétjéből, amiért visszanyerte a fény és a szabadság élvezetét? Gratuláljak a börtönéből megszökött útonállónak vagy gyilkosnak, hogy visszanyerte természetes jogait? Ezzel csupán a gályarabságra ítélt gonosztevők és megmentőjük, a metafizikus Búsképű Lovag jelenetét állítanám újra színpadra. (...)” (Burke, Edmund: Töprengések a francia forradalomról... Atlantisz–Medvetánc K., Bp., 1990., 89. - 90. p.)
...Aki ma a nyugati világban valóban konzervatív, azt nyomban megbélyegzik és kirekesztik: vagy a radikális (tehát szélsőséges) bélyeget ütik rá (mivel nem fogadja el a társadalmi közmegegyezést?!) vagy a fundamentalista bélyeget (nagyjából ugyanezzel az indoklással), esetleg mind a kettőt. Ez tkp. semmiben sem különbözik attól a gyakorlattól, amit a „létező szocializmusban” alkalmaztak a társadalom kussoltatására: ott is lehettél antiszociális vagy rendszerellenes (azaz olyan, aki, így vagy úgy, nem fogadja el a társadalmi konszenzust). Ha az antiszociális bélyeget kaptad, az volt a kisebb stigma (akkor egy kategóriába kerültél a hülyékkel és a deviánsokkal), ám ha a rendszerellenest ütötték rád (a mai, nyugati, liberálbolseviki kategorizálásban ez felel meg a radikálisnak, szélsőségesnek), akkor neked annyi volt, nem nyugodtak, amíg meg nem fircantottak (vagy te ki nem nyiffantottad magad)... ((Innét: mandiner.blog.hu/2016/07/29/korszakvaltas_tortenik_a_migraciorol_es_a_nepszavazasrol/full_commentlist/1)
„(...) A kormány bemutatta és pártja elfogadta az új zsidótörvényt. Életem legnagyobb fejbeütése: a javaslat szerint én zsidó vagyok. (...) »Vajon zsidó vagyok-e én?« --- kérdezem Pilátussal. (...) Vérség szempontjából kétségtelenül igen. Mégpedig (anyám állítása szerint) mindkét ágon tiszta és keveretlen. (...) Lelkileg: Semmi, de de semmi közösséget a zsidósággal érezni nem vagyok képes. Sajnálom szörnyű sorsukat, amelybe ma jutottak, de pontosan úgy ahogyan sajnálom a négerek amerikai üldözését vagy a szovjet áldozatait: emberi együttérzésből. Tökéletesen látom, hogy pogányság és erkölcstelenség, ami velük történik, de éppen ilyen tökéletesen látom azt a rengeteg bűnt is, amellyel kihívták maguk ellen ezt a végzetet. Semmivel se sajnálom őket jobban, mint a maguk és mások bűneinek más áldozatait és (nagy általánosságban) mindenesetre kevésbé, mint azt a »3 millió koldust«, akikkel magam is megismerkedtem Átokházán: a rettenetes szociális igazságtalanság magyar áldozatait. Ezek kétszer közelebb állnak hozzám: 1. mert magyarok; 2. mert nem tehetnek nyomorukról, ezek csak a mások bűneiért szenvednek, noha nem bűnösök velük. (...)”