Blogikus fixáció

Kis KÖZÉL, kis MAGÁNÉL, no meg némi KULTÚRA. De mindenek előtt MÉLTÁNYOSSÁG, ÁLLHATATOSSÁG - és BÉKESSÉG!
 
Ugyanakkor: CETERUM CENSEO CARTHAGINEM ESSE DELENDAM!

bbjnick (meg)írja...

Mélymagyarveszély!!!

A bejegyzések...

...teljes címlistája és leadje megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Az olvasók és kommentelők iránti tiszteletből...

...a blogon előzetes moderációt alkalmazok.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Közösségi blogolás

bbjnick olvassa...

A blog tartalma (Valamennyi bejegyzés)

...

Creative Commons Licenc

„...»horogkeresztes szendvicsek«...”

2016.06.17. 23:21 bbjnick

1 „talált szöveg”

Részlet(ek) Szabó Lőrinc 1945-ös naplójából:

„(...)

szabolorincfotoportre0160614_ff_145201.jpgMég intim zsidó barátaimban is olyan vonásokat látok, olyanok csillannak meg a legnemesebb szívekben, amiket én nem egyeztethetek össze az igazságérzetemmel. Ez több, mint bosszú, mint egyszerű megtorlás, mint kilengése az ingának az ellenkező irányba: ez olyan ösztönök munkájára mutat, amilyeneknek a szellem embereiben nem szabad meglenniük. S ezeket ma egyenesen ápolják, dédelgetik, nagyra becsülik, ezek adnak szinte életjogot!

(...)

A »horogkeresztes szendvicsek« ügye. Sárköziné őrülete, víziója. Nekem is mesélte, még most is, a minap, mikor az Andrássy úton találkoztunk, s végül megcsókolt. Tíz vagy még több évvel ezelőtt, Lóci 5. születésnapján, mondta, nálunk volt hivatalos gyerekzsúrra a gyerekeivel és másokkal. Az asztalon horogkeresztes szendvicsek voltak! Először nem is értettem. Aztán eszembe jutott az idők mélyéből valami hasonló hallott s elfelejtett hülye pletyka, szintén a Márta ügye. A vajaskenyér-darabokon horogkereszt alakban lett volna meghúzva a rátét, a szardíniapaszta-ízesítő. S hogy ezt ő azonnal szóvá tette, s hogy ez »jellemző az egész házra«! Itt »így nevelik a gyerekeket«! Micsoda marhaság! S milyen kétségbeejtő félreértés, félrelátás, félremagyarázás, micsoda gyilkos rágalmazás!! Senki se tudja, tudta hogy a dolog úgy lett volna. Nagy Klára? Még ma sem tudná megrajzolni, hogy milyen az a horogkereszt! Soha, semmit se tudna megrajzolni! Mondtam neki a vádat. Igen, neki is felrémlett valami őrület régi-régi időkből. Hogy Márta miket észre nem vesz! Ha volt ilyen pasztarajz, hát úgy lehetett, hogy a háziasszony a vajra a tubusból az anyagot kinyomva cifrázásnak, ügyetlen meandernek valami alakot akart adni: legegyszerűbb ilyen rajz a kör s benne egy X. Mármost az X sarkai legörbülve kiadhatnak valami horogkeresztfélét. De ezt tudatos rajznak, propagandának minősíteni!! Tiszta őrület és évek óta ható gonosz méreg, leggonoszabb!! »Hogy a gyerek szereti, örül neki«?! A cifrázásnak örül, nem a mintának, a mintának, nem a jelentésnek!!

Még a szendvicsügy. Ha antiszemitizmusból csinálta volna, márpedig sehogy sem csinálta, valaki azokat a rajzokat: miért barátkozott, akkor zsidókkal, miért hívott meg nagyrészt zsidókat arra a baráti zsúrra? Irtózatos beteg képzelődés állított itt vádakat, amelyek ma rettenetesek, s állította őket éveken és éveken át, s hordozta magában, s átalakította, a sérelem, melyet ő gyártott, erjedt, érett benne, nőtt, alakult, feltételezésekké, rágalmakká, elfogultságokká, hogy végül már mindent csak így tudott látni a maga belső gőzölgései miatt, ilyen irányban magyarázott, értelmezett, torzított mindent!! Hiszen kellemetlenkedett nekem is Márta eleget, gúnyosan, fájdalmasan, gonoszan; s közben bizonyára azt érezte, hogy ő milyen szenvedő fél s én milyen gonosz vagyok! Hogy lehet elképzelni, hogy ilyen lelkiállapotban, nem tisztázott s nem tisztázható félreértések közt, ekkora elfogultság és gyűlölet vagy fájdalom jelenlétében ki lehetett légyen valamikor is magyarázkodni?! Hiába volt minden összejövetel és jó cél, kétfelé beszéltünk bizonyos régi tisztázó összejöveteleken: egymás mellé beszéltünk, s nekem, aki a »horogkeresztes szendvicses« napon jelen se voltam, az egész ügyről alig volt vagy nem is volt, nem lehetett sejtelmem sem, az igazi jelentéséről ennek a nevetséges vádnak. Csak most, utólag borzadok el, s nem értem Mártát, illetve értem és sajnálom és borzadok és kétségbe vagyok esve és felháborodok és…

(...)”

Az idézet(ek) forrása: dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?docId=0000015746&secId=0001168910&mainContent=true&mode=html

Szólj hozzá!

...mi tulajdonképpen valamennyien művi abortusz-túlélők vagyunk...

2016.06.16. 22:11 bbjnick

Belegondoltak már abba, hogy mi tulajdonképpen valamennyien művi abortusz-túlélők vagyunk?!

1957 óta Magyarországon több, mint hétmillió magzatot gyilkol(tat)tak le a szülei! Volt olyan év (1969), amikor 154000 élve születésre 207000 művi abortusz jutott. A hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években egy megfogant életnek kisebb esélye volt, hogy „megússza” a terhességmegszakítást, mint egy, anno, a német koncentrációs táborokba vagy a szovjet Gulágra elhurcolt fogolynak, hogy túlélje a fogságot! S az arány ma sem sokkal jobb: 90000 körüli élve születésre 35000 körüli művi abortusz jut...

asszonyoknak_abortusznem_egykivagasatolnamegyeinepujsah1969aprilis27iszamabol_ff_457728.jpgEgy részlet a Tolna Megyei Népújság 1969. április 27-i számának 11. oldaláról (library.hungaricana.hu/hu/view/TolnaMegyeiNepujsag_1969_04/?pg=216&layout=s)

Szólj hozzá!

...választ két rossz között...

2016.06.07. 13:57 bbjnick

1 jegyzet

...És akkor mi van, ha a pápa „szövetségest” lát a muszlimokban az európai istentelenség elleni harcban? Választ két rossz között és a muszlim tömegeket a kisebbik rossznak látja az istentelen tömegekkel szemben. Az iszlámot már sikerült egyszer(-kétszer) legyőznie a kereszténységnek, az ateista métely azonban belülről falja fel, sorvasztja el Európát. Ugye, nem kell tovább ragoznom?... (Innét: mandiner.hu/cikk/20160606_bayer_zsolt_lama_es_papa#comment4878771)

Szólj hozzá!

Éj anyánk

2016.06.02. 21:01 bbjnick

„(...)

– Mit is szoktak mondani a Chicagói Vágóhídon, hogy mit csinálnak a disznóval?

– Nem tudom – mondta Wirtanen.

– Azzal kérkednek, hogy a visításán kívül mindent hasznosítanak belőle.

– És?

– Hát most úgy érzem magam... – mondtam. – Mint a disznó, akit föltrancsíroztak, akinek a szakemberek minden részét hasznosították. De még a visításomat is! Abból az énemből, amelyik el akarta mondani az igazságot, hazudozót csináltak! A bennem lakozó szerelmesből pornográf szerzőt! A bennem lakozó művészből olyan csúfságot csináltak, amilyet nemigen látott még a világ. A legféltettebben őrzött emlékeimet ledarálták, megfőzték macskaeledelnek, enyvnek és májas hurkának!

(...)” (Vonnegut, Kurt: Éj anyánk. Magyar Hírlap – Maecenas kiad., Bp., 1993., 112. – 113. p.)

vonnegut_k_ejanyank_konyvborit_ffvrz_105201.jpgKurt Vonnegut (1922 – 2007) mielőtt a posztmodern szatíra kultszerzőjévé vált volna, valamikor a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján az USÁ-ban, majd a világ más részeink is, hosszú alkotói utat járt be. Ezen út egyik fontos állomása az 1961-ben megjelent és méltatlanul keveset emlegetett Éj anyánk című regénye. A mű tulajdonképpen egy (regényes) emlékirat, melyben egy Howard W. Campbell Jr. nevű (amerikai megbízásra a II. világháború alatt a náci német propagandagépezetbe beépülő, abban jelentős szerepet vállaló, amerikai születésű német drámaíró) amerikai kém foglalja össze életének eseményeit (mintegy vallomásként), miközben háborús bűneiérti elítélésére vár egy izraeli börtönben. Vonnegut, aki hadifogolyként átélte Drezda brit-amerikai bombázását (amely élmény aztán végigkísérte egész későbbi emberi életútját és írói pályáját), ebben a könyvében is megpróbálja minél hatásosabban és minél metszőbben ábrázolni, életének és munkásságának talán legmeghatározóbb tapasztalatát/tételét: „a történelemnek nincsenek erkölcsei”.

Howard W. Campbell Jr., az Éj anyánk (anti)főhőse, tehetséges és sikeres színpadi szerző, akinek sem affinitása, sem kedve a „történelemhez”, semmiféle hatást nem gyakorolnak rá az ideológiák, teljességgel hiányzik belőle a politikai ösztön, tetteit lényegében csak felesége iránti szerelme és irodalmi szenvedélye, ambíciói befolyásolják. Amerikában születik, de apját munkája Németországhoz köti, így Howard W. Campbell Jr. már ott nő fel, iskoláit ott végzi, karrierje ott kezdődik és ott fut be, ott válik az irodalmi-színházi élet elismert és közkedvelt figurájává. Az amerikaiak beszervezik és ő (kíváncsiságból, szórakozásból, hiúságból?) kifogástalanul teljesíti a kapott utasításokat: az angol nyelvű náci rádiópropaganda legszuggesztívebb és legharcosabb alakjává válik. A háború végén az amerikaiak náci háborús bűnösnek nyilvánítják, elfogják, kivégzés vár rá, de a titkosszolgálat kimenekíti; ezt követően New Yorkban él (saját nevén) észrevétlenül és háborítatlanul, mígnem...

Az Éj anyánkból szinte teljesen hiányoznak a Vonnegut-szövegekre oly jellemző fantasztikus elemek, ugyan itt is mindent átjár a végletekig túlhajtott fekete humor, de ez a mű sokkal inkább történelmi, mint posztmodern szatíra (abszurd). A regény születése idején (több más mellett) két esemény is erősen foglalkoztatta az amerikai „értelmiségi közvéleményt”: Ezra Pound meghurcolása, illetve Adolf Eichmann elrablása és pere. (Ezra Pound az egyik legjelentősebb XX. századi amerikai költő volt, a II. világháború idején Olaszországból angol nyelvű amerika-ellenes rádióprogagandát folytatott a fasiszta állam szolgálatában, a háború után háborús bűnökért amerikai bíróság elé állították, majd elmebetegnek nyilvánították, 1958-ig elmegyógyintézetben tartották fogva, szabadon bocsátását követően haláláig, 1972-ig, Olaszországban élt; Adolf Eichmann 1938-tól a Német Birodalmi Biztonsági Főhivatal zsidóügyi ügyosztályának vezetőjeként ténykedett, a II. világháború alatti zsidó deportálások első számú irányítója és felelőse volt, a Moszad 1960-ban Argentínában elfogta és illegálisan Izraelbe hurcolta, ahol bíróság elé állították, elítélték, majd 1962-ben kivégezték és hamvait a tengerbe szórták.) Vonnegut számos, a Pound- és Eichmann-ügyre vonatkozó közvetlen és közvetett utalást ír bele regényébe, mi több, Eichmannt (egy „nagyjelenet” erejéig) szerepelteti is. Ugyancsak, az életműben szokatlan módon, Howard W. Campbell Jr., az Éj anyánk főszereplője, minden képtelenségével és a vele és körülötte történő képtelenségek ellenére, a szó antik, klasszikus és modern értelmében is tragikus hős, alkotója „megkíméli” attól (pedig ez Vonnegutnál teljesen megszokott dolog), hogy jellemét (karakterét) „dekonstruálja”.

Az Éj anyánk, mely szemléletét és elbeszélésmódját tekintve Vonnegut (valószínűleg) leghagyományosabb regénye, megjelenése idején (bár akkoriban még különösebb figyelmet nem keltett) egy izgalmas és szórakoztató könyvnek tűnhetett a korabeli olvasók szemében, a mai olvasó számára már (eszeveszetten) bátornak is (tűnhet).

***

Részlet Vonnegut az Éj anyánkhoz 1966-ban írt előszavából:

„(...)

Egy idő múlva kitört a háború, nekem is részem volt benne, elfogtak, így hát egy kicsit megnézhettem Németországot belülről, miközben a háború folyt tovább. Közlegény voltam, zászlóalj-felderítő, és a genfi egyezmény előírásai szerint a munkámmal kellett megkeresnem az ellátásom költségeit, ami jó volt, nem pedig rossz. Nem kellett minden időmet valami eldugott, vidéki börtönben töltenem. Eljutottam egy városba, nevezetesen Drezdába, ahol megnézhettem magamnak az embereket és életüket. Körülbelül százan voltunk a munkaosztagunkban. Szerződéses munkára küldtek bennünket egy gyárba, ahol a terhes nők számára készítettek vitaminnal dúsított malátaszirupot. Híg mézre emlékeztetett, amelyen mintha hikorifüst aromája érzett volna. Jó volt. Bárcsak most is volna belőle. És szép volt a város is, cicomás, akárcsak Párizs, és nem hagyott nyomot rajta a háború. Úgynevezett »nyitott« város volt, amelyet nem kell támadni, mert nem összpontosul benne sem katonaság, sem hadiipar.

De körülbelül huszonegy évvel ezelőtt, 1945. február 13-án amerikai és brit repülőgépek robbanószereket dobtak Drezdára. A bombáknak nem volt közelebbről meghatározott célpontjuk. Abban a reményben dobták le őket, hogy sok éghető törmelék keletkezik, és a tűzoltóknak el kell bújniuk az óvóhelyekre. Aztán apró gyújtóbombák százezreit szórták az éghető törmelékre, mint magot a frissen szántott termőföldre. Újabb bombákat dobtak le, hogy a tűzoltók ne jöhessenek elő, és a kis tüzek nőttek, összeolvadtak, egyetlen ítéletnapi lángörvény lett belőlük. Úgy bizony: tűzvihar! Mellesleg ez volt az európai történelem legnagyobb mészárlása. Hát aztán.

Mi nem részesültünk a tűzvihar látványában.

Mi egy hideg húsraktárban lapultunk egy vágóhíd alatt a hat őrünkkel és a hosszú, hosszú sorokban lógó, bontott marha-, sertés-, ló- és birkatetemekkel. Hallottuk, ahogy odafenn trappolnak a bombák. Hébe-hóba megremegett a mennyezet, festék hullt ránk. Ha fölmentünk volna, hogy körülnézzünk, átalakultunk volna apró tűzdarabokká, fél-egy méteres, elszenesedett üszkökké - nevetségesen kicsiny emberkékké vagy gigászi sült szöcskékké, ahogy tetszik.

A malátaszirupgyár semmivé lett. Minden semmivé lett, csak a pincék maradtak meg, bennük 135.000 Hansi és Gréti összesülve, mint a mézeskalácsfigurák. Így hát befogtak minket hullabányászoknak, hogy hatoljunk be az óvóhelyek mélyére, hozzuk ki a tetemeket. És akkor nagyon sokféle, ilyen-olyan korú németet láttam, ahogy rájuk talált a halál, rendszerint az értéktárgyaikkal az ölükben. Néha odajöttek a rokonok is, nézték, ahogy ásunk. Ők is érdekesek voltak.

Ennyit a nácikról és rólam.

Ha Németországban születtem volna, alighanem náci lettem volna, csépelem a zsidókat, cigányokat, lengyeleket, nyomomban bakancsok merednek ki a hóhalmokból, erényeim titkos tudata melenget belülről. Így megy ez.

(...)”

Szólj hozzá!

Szembesítés

2016.06.01. 21:11 bbjnick

Néhány héttel ezelőttig abban a tudatban éltem, hogy Szabó István filmrendező munkásságát ismerem (első rövidfilmes kísérleteitől eddig utolsó, Az ajtó című játékfilmjéig valamennyi alkotását láttam). Majd hirtelen kiderült, annyira azért mégsem. Egészen véletlenül belebotlottam (a YouTube-on) Szembesítés (Taking Sides) című 2001-es munkájába, egy Harvey Keitel és Stellan Skarsgård föszereplésével, német-osztrák-angol-francia koprodukcióban forgatott „történelmi kamaradrámába”. Bármennyit is gondolkoztam rajta, mégsem értem, hogy a ma már tizenöt éves Szembesítés hogyan is válhatott a Szabó-életmű kallódó darabjává (sem a televíziók, sem a művészmozik nem játsszák), hiszen nemcsak egy remek mozi, de a nyolcvanas évek óta Szabó István talán legizgalmasabb filmje.

szembesitesszaboistvanfilmdvdborito01_ff_319457_mgyrdblg.jpg

A Szembesítés a „nácitlanítás” problematikáját (s tágabb értelemben a politikai rendszerváltozások a személyekre gyakorolt hatását, az ezzel kapcsolatban felmerülő dilemmákat) eleveníti meg. Főhőse (valós személyiség) Wilhelm Furtwängler, aki 1922 és 1945 között a Berlini Filharmonikusok vezetője volt, s a maga idejében nemcsak Németországban volt „a karmester”, de nemzetközi viszonylatban is az egyik legjelentősebb és legtekintélyesebb muzsikusnak számított, szakmai és művészi teljesítménye máig kikezd(het)etlen. Hitler 1933-as hatalomra jutását követően Furtwängler pozíciójában maradt; a nemzetiszocialista hatalom az általa vezetett Berlini Filharmonikusokra, mint nemzeti intézményre, kultúrpolitikája egyik zászlóshajójára tekintett és különleges elbírálásban részesítette a zenekart; Furtwängler neve is fölkerült az úgynevezett Gottbegnadeten- vagy Führerliste-re, a német nemzetiszocialista állam számára legfontosabb 1041 művész listájára. A háború után közvetlenül (mivel soha nem volt a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt tagja, politikai tevékenységet nem folytatott) Furtwänglert „igazolták”, büntetőeljárást nem indítottak ellene, azonban (muzsikusi közszerepléseire hivatkozva) a közéleti tevékenység folytatásától eltiltották, így karmesterként sem dolgozhatott. Hogy szakmáját gyakorolhassa, Furtwängler kérvényt nyújtott be a berlini amerikai katonai (megszálló) hatóságokhoz, akik ismét vizsgálatot indítottak ellene — ez az újabb „igazoló eljárás” a film cselekménye.

A forgatókönyv alapját egy a világon számos helyen, így Magyarországon is bemutatott Ronald Harwood-színmű adta, amelyet azonban (maga) Harwood és Szabó jelentősen átdolgozott, az eredetileg a karmester és a vizsgálatot végző (civilben biztosítási nyomozó) amerikai őrnagy dialógusaira és közvetlen környezetük reakcióira épülő kamaradrámát számos elemmel gazdagították. A film nyújtotta műfaji lehetőségekkel élve új helyszíneket és (történelmileg hiteles) szereplőket emeltek be a történetbe és bravúrosan és bőségesen alkalmazzák a korabeli film- és hangfelvételeket (archív filmhíradókat, hanglemezeket) is, amelyek nem pusztán illusztratív szerepet kapnak, hanem a dramaturgia fontos elemeiként szervesülnek a történetbe. Szabó magabiztosan, ugyanakkor visszafogottan vezet végig minket Furtwängler egyre inkább vesszőfutássá váló vizsgálatán, igyekszik minél több szempontot be- és nézőpontot megmutatni, a különböző álláspontok, magatartások mögötti motivációkra is rálátást adni. Egy nagy kultúrájú rendező szolid állásfoglalása és figyelmeztetése a Szembesítés...

takingsides_szembesites_szaboistvanfilm_focimkep01_ff_457257.jpg A Szembesítés a YouTube-on is megtekinthető: www.youtube.com/watch?v=V5fo4hEe1RQ

[film, 2001, francia film, angol film, koprodukció, osztrák film, történelmi film, YouTube, német film, Koltai Lajos, Szabó István, Szembesítés, Harwood Ronald, Keitel Harvey, Skarsgård Stellan, Minichmayr Birgit, Bleibtreu Moritz, Tukur Ulrich, Tabakov Oleg, Ermey Ronald Lee, Thieme Thomas, White Daniel, Zirner August, Rohde Armin, Zischler Hanns, Lebœuf Frank, Renucci Robin, Hagon Garrick, Curtis Jed, Taking Sides, Bruckner Anton, Beethoven Ludwig van, Furtwängler Wilhelm]

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása