Veiszer Alinda megmondóműsorában (Alinda) megállíthatatlanul szállítja az izgalmasabbnál izgalmasabb kontenteket. Miután kínos érzéketlenséggel és leplezetlen rosszindulattal végigharapdálta Bodrogi Gyulát (bbjnick.blog.hu/2016/11/01/es_mindig_van_melyebben_117), amit ő buddhai derűvel tűrt, most Sofi Oksanen finn írónőből hozta ki látványos értetlenségével és felkészületlenségével a legtöbbet, mi kihozható.
Sofi Oksanenről semmit sem tudtam és sokkal Veiszer Oksanen-interjúját megtekintve sem lettem okosabb. Oksanen egy negyvenes évei elején járó professzionista (dramaturg végzettségű) finn írónő, aki ma a nyugati multináci-multikulti irodalom-ipar egyik jól futó szériaterméke. Soha egy betűt nem olvastam tőle, eszembe nem jutna művei minőségét vitatni, csak konstatálom, hogy ami a legkevésbé hangsúlyos fellépésében-szavaiban, az író volt. Provokatív megjelenése (extrém arcfestése, műhaja, öltözködése), sablonos szabadságjogista, emberijogista, nőjogista stb. deklarációi, nyilván, könyvei minél nagyobb példányszámú eladását szolgálják. És mindez nem túl érdekes, mondhatnánk, ismerjük, ismerjük ezt. Ám Alinda, bármennyire is nem állt szándékában, bénázásával csak kipiszkált belőle valami érdemit!
A (természetesen) minden kétséget kizáróan a legmesszebbmenőkig européer, haladár és politikailag korrekt Sofi Oksanen, akit mély aggodalommal tölt el Magyarország, a szabadságjogokat és a szólásszabadságot veszélyeztető önállóskodása-különutassága-nemzetieskedése (illiberalizmusa), a Veiszer Alindával folytatott, úgy a néző, mint számára fárasztó beszélgetés vége felé, vett egy mély lélegzetet és kimondta: sokszor és sok helyütt kinyilatkoztatott olthatatlan Oroszország-ellenességének fő forrása, hogy a jelenlegi orosz rezsim történelmileg tudatos politikát folytat és múltképét propagandaeszközein keresztül agresszíven terjeszti külföldön is, holott „minden nemzetnek joga van a saját történelmét megírnia”. És milyen igaza van! Oksanen, aki a Szovjetunióban született észt anya és finn apa gyermekeként és akinek számos felmenője esett áldozatául a kommunizmusnak, aki gyerekként, már Finnországban élve megtapasztalta, hogy a Szovjetunió szomszédsága miatt (mint azt a Csinibaba című filmből tudhatjuk, a „Majdnem-Nyugat, Észak-Nyugat” Finnországban) tabutémának számított az „észtkérdés”, érthetően reagál felhorgadó nemzeti önérzettel arra, ha mások, „kívülről” próbálnak sugallni vagy egyenesen oktrojálni olyan múlt- és önképeket, amiket ő (finnként, észtként, finn-észtként) nem tud és nem is akar a sajátjának érezni. Egy kérdés azonban mégis felmerült (és maradt) bennünk:
De, kedves írónő, ugye, ennek a jognak nem az az ára, hogy mások hasonló jogát kétségbe vonjuk, elvitatjuk vagy megtagadjuk?
Veiszer Alinda Oksanen-interjúja a hírTV honlapján is megtekinthető (amíg megtekinthető): hirtv.hu/alinda/sofi-oksanen-1370408
